Tolnai Népújság, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-10 / 238. szám
Naivan kerekedtek a szemeim, amikor Réka - megtudva, hogy először repülök hőlégballonon - a szája szegletében egy huncut mosolyt próbált eltüntetni. Kí- váncsiskodásomra sejtelmesen csak annyit mondott, hogy feledhetetlen élményben lesz részem. Gyanakodni igazán akkor kezdtem, amikor a német D-Mesterpreis ballon legénysége is némi kajánsággal nyugtázta újonc mivoltomat. Wolf—Dietrich Kadach pilóta széles mosollyal üdvözölt, mondván, hogy nem lesz semmi baj. Már az ideális starthelyet keresve a Mercedes terepjáróban haladtunk Őcsényből Decs felé, amikor Heinz Schwarzer és Herwart Wering is nyugtatgatott: nem kell félni! Ellenkezőleg: alig vártam már, hogy repülhessünk. Erre azonban még várni kellett. A D-Meisterpreis legénysége rögtön befogadott. Mathias Meier egy kesztyűt nyomott a kezembe, és elkezdtük összerakni a légiherkentyűt. Leemeltük a kosarat az utánfutóról, ráerősítettük a gázégőt. Négy palackban száz kilónyi gáz - ez volt az összes erőforrás, meg persze a szél. Ez utóbbi nem volt túl erős, a kis jelzőballonok tétován indultak Őcsény irányába. Közben kibontottuk a ballont is, és egy jókora ventilátor segítségével „felpumpáltuk”. A beszállás szinte már menet közben történt. Mathias volt az egyetlen, akinek ezúttal csak a munka jutott: ő jött a Merci- vel. Mi pedig emelkedtünk. A fedélzeti műszerek mindent pontosan mutattak: általában tíz kilométeres óránkénti sebességgel haladtunk, két-háromszáz méter magasságban. A hőmérséklet a ballon kupolájában 106 fok körül mozgott. Őcsénytől délre leszálló légáramlatba kerültünk. — Kapaszkodj! - kiáltottak rám útitársaim. Először nem tudtam miért. Megértettem, amikor a kosár alja a füvet súrolta. Biztos voltam benne, hogy akkor, ott le- szállunk. A következő pillanatban azonban megemelkedett a ballon, s rövid időn belül már fent is voltunk vagy háromszáz méteren. Nagyot sóhajtottunk. Közben alattunk húzott el az ötórás Szekszárd-bátaszéki vonat, őcsény fölött jól láttuk, hogy a portákon az állatok idegesek voltak a nagy léghajóforgalomtól, ám az emberek barátságosan integettek, útitársaim pedig nagyokat kurjantgattak nekik. Végül őcsény közelében, egy répaföldön értünk földet. Kikászálódtunk a felborult kosárból. Azt ugyan mondták, hogy fogódzam, de hogy a táskám is csukva kell tartani, arra nem figyelmeztettek. így hát a jegyzeteimet, kismagnómat és telefonomat két bámész őcsényi lány tekintetétől övezve szedegettem össze a kosár fenekéről. Amikor minden visszakerült az utánfutóra, Mathias rejtélyesen mosolyogva szólt, hogy ugyan, menjek már a kocsi másik oldalára. Hát igen. Erre, az újoncavatás pillanatára várt indulás óta a pilóta és csapata. Kerítettek egy gumiszőnyeget, azt a földre terítették. Kadach úr előbb a hőlégballonozásnak az emberiség történetére gyakorolt hatásáról beszélt átlátszó álkomolysággal, majd megkért, hogy térdeljek le. A repüléshez szükséges elemek közül a tűz került elő legelőbb: azzal meggyújtották a hajam, de hogy ne legyek nagyon kopasz, rögtön le is öntöttek pezsgővel. Végül jó kis őcsényi földet szórtak a fejemre, jelezve, hogy a repülőszerencséhez nem árt a földet is megtalálni. Végül egy oklevelet kaptam, miszerint János lovag néven hő- légballonossá avattak. Hangyái János A találkozón négy ország tizennyolc résztvevője vett részt. Az első helyezett a német Bernd Sundermeier, a második a fotósunkat röptető Uwe Schürer, harmadik pedig a Mól színeiben versenyző Akton Attila. ■ Kamerával a gyengék oldalán Ismét itthon Kalános Lajos, Oscar-dijas operatér Az 1973-ban Oscar-díjjal, 1982-ben Világdíjjal jutalmazott slmontornyai születésű, Hollandiában élő operatőrrel két éve találkozhattak lapunk hasábjain olvasóink. Azóta többek közt elnyerte a holland királynő lovagi címét, és bekapcsolódott a honi televíziózásba Is, de nem feledkezett el szülőhelyéről sem: tegnap slmontornyai szőlőjét szüretelte.- Mi történt Önnel 1996 óta?- Készítettem 56-ról egy dokumentumfilmet, amit sajnos Magyarországon nem mutattak be, külföldön viszont több országban is. Emellett Magyarországon is indult egy RTL-vállalkozás. Mint operatőr sokat dolgoztam a holland RTL-nek, s mivel nagyon jó kapcsolatunk alakult ki, megkértek bennünket, hogy segítsünk a technikai háttér kialakításában.- Mike Kalános, a fia szintén a vállalatánál dolgozik. Családi vállalkozás?- Mike-ot én tanítottam ki az operatőri szakmára, együtt dolgoztunk a nagyvilágban. Ahol háború volt, ott volt velem, legutoljára Jugoszláviában. Később elhatároztuk, hogy gépkölcsönzéssel, forgatócsoportok összeállításával foglalkozunk, és a vállalat 90 százaléka a fiamé. Hollandiában negyven felvevő gépünk van, naponta tizenöt-húsz gépet bérelünk, nyolc-tíz csoportot adunk a tévétársaságoknak, és három digitális vágószobánk van.- Mike egy szakfolyóiratnak nyilatkozva mondta, hogy annak idején Las Vegasban merült fel: nem lenne-e kedvük bekapcsolódni a magyar RTL-. csatorna elindításába. Ilyen nagyvilági helyszíneken indul egy magyar televízió?- Las Vegasban évente nemzetközi szakmai vásárt rendeznek, itt mutatják be a legkorszerűbb technikákat. Egy vacsora közben beszélgettem az RTL luxemburgi technikai igazgatójával, aki érdeklődött, hajlandók lennénk-e a híradós csoportokat kiépíteni egy esetleges magyar RTL- csatomának.- Hollandiában milyen a közszolgálati és a kereskedelmi tévék súlya és viszonya?- Mindkettőnek jelentős súlya van. A közszolgálati tévének kötelessége, hogy nívós, jó műsorokat adjon, független híradást nyújtson, a nézőket „nevelje”. A közszolgálati és kereskedelmi televízió közt az a különbség, mint az Opera és a Vígszínház között. A kereskedelmi tévé a kifáradt munkásnak, minden korosztálynak szórakozási lehetőséget nyújt. Ha nem így van, elvesztik a hirdetőket.- Nem sajnálja, hogy inkább a műszaki terület felé ment el vállalkozásával, és nem alapított tévétársaságot?- Nem, én úgy gondolom, mindenki próbáljon meg a saját tehetsége szerint létezni. Én nagyon jó operatőr voltam, készítettem egy Oscar-dijas filmet, Világdíjas dokumentumfilmet. Imádtam a felvevőgépet, mert hihetetlenül jó érzés, hogy az ember, amit lát, tudja rögzíteni. Az én munkám a nagyvilág volt, nem volt olyan háború, felkelés, terrorcselekmény, ahol ne lettem volna ott. Nagy szerepet játszottunk munkatársaimmal a nézők morális felfogásának alakításában, mindig az elnyomottak oldalán voltunk. Azt mutattuk be, hogy mi történik azokkal, akiknek nincs erejük, hogy saját magukat kiemeljék az elnyomásból.- Kezébe veszi még a kamerát?- Hogy megsimogassam. Hiányzik a gép, a kaland, az, hogy az ember beszáll egy repülőgépbe, és nem tudja, mi történik vele, ha megérkezik. (tf) FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Alapvetően felül kell vizsgálnunk a nemzeti identitásról vallott nézeteinket, ha Szárazdon, egy valamikori németajkú faluban a német kisebbségi önkormányzat mellett németek és a Felvidékről kitelepített magyarok szimpátia-szavazataival szlovák kisebbségi önkormányzat is alakul. Prsán Ágnes képviselőjelölt, a szlovák autonómia létrehozásának kezdeményezője számit a német voksokra is. Nemzetiségi ki-kicsoda Szárazdon- Ön szlováknak vallja magát?- A nevem szlovák, őseim valamikor régen kerültek át Szlovákiából Magyarországra, de a nyelvet nem beszélem - mondja a fiatalasszony. - Mindig is érdekelt, honnan származnak az őseim, mert a nevem nagyon „csuda-furi”...- Szárazdi?- Cinkotai vagyok, ahol sok tót él. Pontosan nem tudom, mikor telepítették át őket, de az én őseim családfáját az 1800-as évekig vissza lehet vezetni.- Hogyan került Szárazára ?- Lakást cseréltünk. Én Cinkotán vályogházban születtem, és élt bennem az, hogy vissza kell mennem természetes körülmények közé.- Szárazd régen tisztán németajkú település volt. A többi képviselő-jelöltnek van-e kötődése a szlováksághoz?- Konkrétan nem tudom, még folynak a vizsgálódások. Magyarországon nagyon sok fajta nemzetiség él. Bennem az erősebb vérvonal a szlovák, én ezt választottam. De úgy érzem, olyan régóta itt vagyunk Magyarországon, hogy nyugodtan mondhatom azt is, magyar vagyok. Ezzel együtt érdekel a szlovák kultúra. Már tervezgettem, mivel foglalkozunk, ha egyáltalán megalakul az önkormányzat: a népművészetet, a régi hagyományokat szeretném felkutatni.- Itt Szárazdon nehéz lesz...- Igen, de vannak forrásaim, amelyek segítenek, és végül is laknak itt is szlovákok, bár ők szlovákiai magyarok.- Vagyis a Felvidékről kitelepített magyarok, őket is sikerült megnyerni ahhoz, hogy szlovák kisebbségi önkormányzat alakuljon?- Egy részüket igen, más részük még kételyeket támaszt az egésszel szemben. De ez minden új elkezdésénél így van.- A faluban hallottak-e már a kezdeményezésről?- Az első az volt, hogy jártam házról házra, és felkerestem azokat az embereket, akik Szlovákiából jöttek. Először őket kértem fel arra, hogy segítsenek.- Az egykori Csehszlovákiából kitelepített magyaroknak mi közük lehet a szlovák kultúrához?- Erre elég bonyolult megválaszolni ... valahol talán keveredik a két kultúra, biztosan kihatott egyik a másikra. Szeretném úgy alakítani a dolgokat, hogy ne azt érezzék az emberek, hogy szét akarjuk szakítani a falut azzal, hogy kisebbségi önkormányzatok jönnek létre. Inkább azt szeretnénk, hogy lássák, milyen szépen együtt tudnak élni, és a kultúrák virágozni.- Lehet, hogy a falunak a magukat németnek valló, vagy a német kisebbséghez vonzódó tagjai is szavaznak szlovák jelöltekre ?- Igen, elképzelhető. * Prsán Agnes terveiről többek között elmondta: jó lenne egy játszóteret építeni, amely a három, a szlovák, a német és a magyar kultúra találkozását jelképezné. Ott játszhatna négy éves kislánya is, aki - hogy a helyzetet bonyolítsuk a szárazdi német nemzetiségi óvodába jár. Neve Wiedemann Eli- zabet. Édesapja Wiedemann János gyönki származású, nagyanyja otthon még németül beszélt... tj (Félig) hihetetlen történet Az alábbi történetről nehéz elhinni, hogy valóban megesett. A mai, különböző szintű átverésekkel tarkított, ezért aztán bizalmatlénsággal is teli világban az omber különösképp rácsodálkozik a naivitás alábbi magaslataira. A történet színhelye egy me- gyénkbeli - nagyobb - település. Egy idős úrnak egészség- ügyi problémái támadtak, ezért úgy döntött, hogy felkeres egy orvosi magánrendelőt. Az utcát meg is találta, abban viszont nem volt biztos, melyik épületben folytatja magánpraxisát az általa kiválasztott orvos. A közelben két jól szituált úrra lett figyelmes, akiket ránézésre elég megbízhatónak talált ahhoz, hogy megkérdezze tőlük, hol van a magánrendelő. A megszólítottak nagyon készségesek voltak, és közölték az idős emberrel, hogy szerencséje van, ők ugyanis az orvos segédei!!). Ezen kívül tájékoztatták arról, náluk az a gyakorlat, hogy a doktor úrhoz bejelentkező pácienseket előbb ők vizsgálják meg, azt követően mehetnek az így „előkészített” betegek az orvoshoz. Az idős úr nem kérte ki magának, hogy baleknak nézik, nem követelte, hogy tekintsék meg a hátát, nem tollas-e esetleg. Ehelyett követte a megnyerő modorú „segédeket”, akik egy, az utcában található, meglehetősen gyanús állagú és tisztaságú épületbe invitálták. Tekintettel arra, hogy intim természetű volt az idős férfi problémája, a segédek megkérték, hogy vetkőzzön le anyaszült meztelenre. A páciens még ekkor sem kezdett el menekülni, nem kiáltott rendőrért, hanem levetette ruháit. Miután a segédek meggyőződtek róla, hogy az idős ember problémája valóban az, amit elmondott, megkérték, hogy öltözzön fel, és fáradjon át a doktor úr néhány házzal távolabb levő rendelőjébe. Eddig a történet hihetetlen része. A másik fele már egészen valóságszerű. Az idős ember az orvosnál vette észre, hogy zsebéből eltűnt az 1500 forintja.-steinbach% I * t Repülni jó!
