Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-01 / 179. szám
1998. augusztus 1., szombat f 9. oldal | California - Ohio - Magyarország Amerikai cserediákok Szálkán Az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány jóvoltából idén harmadik éve látogattak amerikai középiskolások a Tolna megyei Szálka község alkotótáborába. Egy hónapos magyarországi programjukból az első két hetet magyar családoknál töltötték, majd Marisa Pino, Stephanie Veronica Siek és Angié Gutierrez magyar kísérőikkel, Tóth Melindával és Zaccomer Lajossal együtt érkeztek a táborba. Itt megismerkedtek az agyagozás, gyöngyfűzés, bőrművesség, nemezelés, virágkötés, origami, mézeskalács- és linzerkészítés, továbbá a bográcsos főzés alapfogásaival, a helyi népviselet évszázados darabjait ölthették magukra, esténként pedig a szálkái hagyományőrző tánccsoporttal gyakoroltak sváb és magyar táncokat. — Hogyan kerültetek Magyarországra? — Én az iskolában értesültem az AFS programjáról, s szerencsémre jutalomútként teljesen ingyen utazhattam - feleli Marisa, aki Oaklandből érkezett. - Tavaly egy „hátamon a házam” túrán vettem részt, idén pedig Olaszországot jelöltem meg célországnak, mert édesanyám itt született, de az összes helyet betöltötték, így maradt a másodikként megjelölt Magyarország. — Engem egy barátom avatott be - mondja Stephanie, aki Clevelandben él. - Hollandiát, majd Finnországot jelöltem meg, de én is Magyarországra kerültem, mivel ide volt még hely. Örömmel jöttem és alaposan felkészültem. Már az indulás előtt tudtam, hogy Budapest nagy város, a magyarok kedves, rokonszenves emberek, és minden valamire való magyar ételben van paprika. — Én Marisához hasonlóan az iskolában értesültem a programról - meséli a Los Angelesben élő Angié. - Megjelöltem Olaszországot, Franciaországot, és Ausztráliát. Két héttel később örömmel értesítettek, hogy utazhatok - Magyarországra. De egyáltalán nem bánom. — Mi volt az első, legmeghatározóbb élményetek Magyarországon? Stephanie, Marisa és Angié — A hagyományok tisztelete, életbentartása és az, hogy a múzeumokban igazán régi tárgyak vannak kiállítva, nem a régieket utánzó modem alkotások. Dédnagymamám szerint az emberekből manapság kiveszett a hagyományok tisztelete, és ezt nagyon fájlalja. Ha hazaérek, elmondom neki, hogy ez Európában, Magyar- országon nem így van. Nagy örömet fog neki szerezni - mondja Marisa. — Én legurultam egy lépcsőn és tiszta kék-zöld lettem - meséli Stephanie. - Ezen kívül minden csodálatos volt itt. Sokkal több kedvességet tapasztaltam, mint otthon. Nagyon jól éreztem magamat. — Számomra a tábor első napja nagyon emlékezetes - kezdi Angié. - Első éjjel derült ki, hogy allergiás vagyok mindenre, ami otthon nincs: fű, kutya, virágpor. Úgy éreztem, megfulladok. Senkit nem ismertem Magyarországon és engem sem ismert senki, mégis a háziak orvoshoz vittek, és délutánra már semmi bajom sem volt. Amerikában, ha haldokolnék az utcán, akkor sem segítene senki. Nagyon jólesett ez a figyelmesség és gondoskodás. — Szüléitek mivel foglalkoznak? — Édesapám rokkant- nyugdíjas egy gerincsérülés miatt - mondja Marisa -, édesanyám pedig orvosírnok egy kórházban. Egy bátyám van, aki huszonkét éves, felesége és kisbabája van. — Az én apám helyettes professzor az Ohio Állami Egyetemen - mondja Stephanie. - Az édesanyám egy ifjúsági szövetség igazgatója. Egy öcsém és egy hűgom van. — Az édesanyám egy gyárban gépüzemeltető, régebben bőrdíszműves volt - folytatja Angié - apu pedig kamionsofőr. Egy bátyám, egy öcsém és egy húgom van. — Milyen céllal vállalkoztatok erre az útra, kapcsolódik- e a hobbijaitokhoz és mik a távolabbi terveitek? Engem minden érdekel, főleg a régi mesterségek, művészetek. Szerencsére amit látok, azt gyorsan meg is tanulom. Folyton lekötöm magam, állandóan új ismereteket szerzek. Otthon leginkább táncolok. Itt a táborban is sok új táncot tanultam, amikről otthon soha nem is hallottam. Később mindenképpen vissza akarok jönni Európába, remélem, hogy akkor már Olaszországot és nagynéném hazáját, Németországot is megismerhetem - mondja Marisa. — Engem is az újdonság vonzott - mondja Stephanie. - Otthon általában olvasok, írogatok, színjátszó körbe járok és festek. Itt elég sok képet festettem. Később idegennyelvű levelező, vagy újságíró szeretnék lenni. Magyarországra pedig mindenképpen vissza fogok jönni. Csodálatos hely. — Engem az érdekelt, hogy hogyan élnek az emberek Európában, és hogyan bánnak a külföldiekkel. Áz első napi élmények alapján minden benyomásom pozitív. Jobb nem is lehetett volna. Kettős érzéssel készülődöm haza: a családom nagyon hiányzik, de Magyarországot nem akarom itthagyni. Otthon énekelni szoktam és délutánonként én vigyázok a kisöcsémre. Később divattervező szeretnék lenni, amihez az iskola után még egy kétéves speciális képzésen kell résztvennem. Jövőjük alakításához mindhárman hasznosnak érezték a magyarországi nyaralást. A saját készítésű nyakékek, karkötők, kerámiák, tarisznyák, szárazvirág-kosarak, sütemények, mézeskalács-bábok és szívek, papírdobozkák bizonyára előkelő helyet kapnak majd a három amerikai otthonban. -decsi dAz idén nyáron csendes marad az uzdi iskola Elárvult a zarándokhely Gyermekzsivajra számítottunk - csend fogad Uzdon az egykori iskola udvarán. A tábor, amelynek kedvéért jöttünk, elmaradt, mint ahogy a következő hétre hirdetett is. Az irodalmi zarándokhely az idén először üresen árválkodik. Az épület és környezete pedig idilli. Innen - illetve egész pontosan a kétszáz méternyire fekvő háztól - indult egykoron Petőfi Borjád felé arra az utazásra, amely A négyökrös szekér című költeményt ihlette, mint a mára már múzeummá szelídült iskola falán az emléktábla tanúsítja. Éveken keresztül nyaranta négy-öt tábort tartottak itt gyermekeknek, az idén két csoport jelentkezett, a budapesti, XV. kerületi művelődési ház és a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ szervezésében, mindkettő lemondta elegendő érdeklődő híján. így azután a gyermekek helyett csak egy kölyökkutya fogad, ahogy benyitunk az épületbe, igaz ő legalább kedvesen. Mindjárt elő is csalogatja a gazdit, Renkecz Józsefet, az iskola egykori igazgatóját, aki múzeumot varázsolt a kihalt épületből, mert az uzdi nebulók már jó ideje Sárszentlőrincen szívják magukba a tudományt. Nem akármilyen múzeum ez, iskolatörténeti, úttörőtörténeti, néprajzi, méhészeti állandó kiállításokkal, Petőfi és Illyés emlékekkel. Most is ’48-as emléktáborokat hirdettek. Pedig ez irodalmi zarándokhely - mondja Renkecz József, akinek örök optimizmusa mögött most csalódottság látszik. Nem csoda, ő igazán mindent megtett, hogy élettel teljen meg az épület, a vadregényes, kedves Renkecz József fotó: bakó udvar, ahol egyszerre 20-22 gyermek férne el, csak hát a piszkos anyagiak. Soknak tűnik a napi 725 forint a komfort, melegvíz nélküli szállásért, főként ha ehhez még az étkezés költségét is hozzászámoljuk. Pályázatot nyújtottak be a Soros Alapítványhoz, mutatja az „Egy iskola - egy falu” elnevezésű pályázat kiírását. Azon önkormányzatok, szervezetek számára írták ki, amelyek „valamilyen szempontból különleges természeti, társadalmi környezetben vannak, a gyermekek számára érdekes kulturális tanulságot mutatnak”. Hihetnénk, hogy Űzd ilyen falucska, hogy az egykori iskola pont ilyen hely, hogy a városi gyermekek számára különleges élményt adna tíz itt töltött nap. Igaz, ezt a pályázat elutasítását indokoló levél sem vitatja, csupán arról szól az. értesítés, „kifogyott a keret”. Ilyen egyszerű oka van, hogy az uzdi iskolamúzeum udvara az idén nyáron csendes maradt. Rákosi Gusztáv A négy ökör már lassacskán sem ballag... Művésztábor Decsen Festők, keramikusok, szövők „táboroznak” Decsen, a Faluházban. A Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének tagjai második alkalommal jöttek el a sárközi községbe, az otthont adó művésztáborba. A tábor vezetője Schéffer Anna. Az évenként visszatérő művésztábor apropóját most az adta, hogy nemcsak dolgozni szeretnének itt a művészek, hanem ötleteik, javaslataik alapján megtalálni lehetőségét annak, hogyan lehet megőrizni az itt lévő ősi, páratlan értékeket, mint például egy díszes bejáratot, vagy kovácsolt vasból készült egyedülálló mintát. Az idén először két szövő is érkezett Decsre, a budapesti Richter Anna, aki ügyvéd, s a hetvenes években decsi népművésztől tanult meg szőni. Az ugyancsak budapesti Tóth Ágnes az idén érettségizett textil szakon egy képző- és iparművészeti szakközépiskolában. Richter Annát örömmel töltötte el az, ahogy az itt élő emberek üdvözölték, fogadták őket. Meglepte, hogy a féltve őrzött régiségeket elővették és megmutatták nekik. A művésztábor a tavalyihoz hasonlóan kiállítással zárul augusztus 6-án. A kiállításon azokat az alkotásokat mutatják be, amelyek a közel két hét alatt készülnek. Az anyag a népművészet napja rendezvénysorozaton is látható lesz. (péteri) FOTÓ: ÓTÓS RÉKA
