Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-01 / 179. szám
Közelről Harmadik oldal Testvérem, Camagüey Nagy tisztelője lévén a gyümölcsöző, baráti, kétoldalú és szívélyes nemzetközi kapcsolatoknak, mindig örül a szívem, ha szű- kebb pátriánknak új testvérvárosai akadnak. S ha ez egy régi, már-már feledésbe merülő nexus felelevenítésével jár, attól még kiválóan alszom is. Legfeljebb az izgalom okoz némi álmatlanságot, hogy egész kisMagyaro.-t (az MNK jogutódszervezetét) amúgy polgárilag Szekszárd képviseli egy ilyen bilaterális relációban. Mert ez a helyzet Szekszárd és a kubai Camagüey városa vonatkozásában. Kubáról legutóbb akkor olvastam, amikor János spanyol királyt nagy ovációval fogadta a forradalmi szigetország. És most itt van még egy sajtóhír: Csáki Béla, Szekszárd alpolgármestere - két városatya társaságában - a testvérvárosi kapcsolatokat erősítendő, ellátogatott a napfényes Kubába. Csáki Béla és képviselőtársai az őszi önkormányzati választások előtt feltétlen fontosnak érezték közelebbről megnézni ezt a 270 ezres lélekszámú várost, hogy, s mint vannak, testvéreink ott Camagüeyben. Annyit mindenesetre megtudtunk az útról, hogy arrafelé a táj szépsége leírhatatlan, két deci kóla két dolcsi 50 cent (forintban egy ötszázas), a finom koktélok 3-4 dollárt kóstálnak, a hivatalos tárgyalásokon pedig több téren elkezdték a konkrét lehetőségek feltárását. Úgy mint: a turisztika, a civil és gazdasági szervezetek kapcsolatfelvétele, a „sportolók egymás országában való alkalmaztatása" (sic!), orvosok cseréje. Megnyugtató jövőkép, annak ellenére, hogy a cukornádról talán egy szó sem esett. Ami ott sok van, itt meg alig. Micsoda buli lenne! Tehát azt mondom, megérte, még akkor is, ha adóforintokból állta a cehet az a szegény, alulfinanszírozott, nyomoronc önkormányzat. Tudják, abból, amit úgy szeretünk fizetni az apehnek. (tf) Magyar diákok a határokon túlról Kisebbségi létben FOTÓ: BAKÓ JENŐ Határon túli magyar középiskolások táboroztak egy héten át a paksi művelődési központ vendégeként Cseresznyésben. A program középpontjában anyanyelvűnk, irodalmunk és művészetünk állt. A negyven résztvevő közül hármat kérdeztünk: mit jelentett nekik a tábor, az anyaország. Vanya Barbara (felső kép) Szlovákiából, Paks testvérvárosából, Ga- lántáról érkezett. Ősztől elsőéves lesz a város magyar tannyelvű gimnáziumában. — Az általános iskolában is magyar nyelven tanultunk mondja - kivéve a szlovák nyelvtant és irodalmat. Az itt elhangzottak nagyon érdekesek voltak számomra, sok újat hallottam, mi sajnos sokkal „gyérebben” tanuljuk a magyar irodalmat, mint a romániai magyarok, ahogy itt a táborban lévő új erdélyi barátaimtól hallom. Rossz érzés is volt, hogy mi kevésbé tudtunk bekapcsolódni a beszélgetésekbe. Szó volt például Kölcseyről, számomra sok újdonsággal. Olyan versek kerültek szóba, amit én még soha nem hallottam. Annyit már tudok, hogy ez a gimnáziumban sem lesz másképpen, inkább a művészetekről oktatnak, mint a magyar irodalomról. Galántának pedig szoros kötődése van a magyal kultúrához, itt élt Kodály Zoltán, ahogy ő mondta gyermekkora legszebb éveit töltötte a városban. A szlovákokkal való viszonyunk érdekes (Galánta lakoságának fele magyar, fele szlovák - a szerk.) Vannak akik Meciar úr „magyarfaló” törekvéseit támogatják, a többség viszont nagyon megértő, barátságos, legtöbben elfogadják jogainkat. A bizonyítványosztás rossz emlékem, kétnyelvűt kellett volna kapnunk, ehelyett csak szlovákul töltötték ki. Átvettük. Más választásunk nem volt. A gimnáziumba történő beiratkozáshoz szükségünk van rá. Azt szerencsére nem korlátozzák, hogy utazzunk, ezért is lehetek most itt. Bagoly Péter (középső kép) Marosvásárhelyről jött, az Egyesülés Líceum tizedik osztályát végezte, ami nálunk a gimnáziumban második évfolyamnak felel meg. Magyar osztályba járok - mondja - kémia, biológia szakra. Ebbe a táborba azért jöttem, mert az anyanyelvet ápolni kell. Ez nagyon fontos nekem. Az iskolában csak a román irodalmat és a történelmet tanuljuk románul, a többi tárgyat magyarul. Szerencsére nálunk hallani magyar szót, használhatjuk anyanyelvűnket az üzletekben, az utcán. Vásárhelyen a színházban is vannak magyar előadások. Van magyar tagozata a színháznak és a színiakadémiának. A magyar irodalom tanulásához szükséges olvasmányokat is megkaphatjuk a könyvtárban, probléma nélkül. Nagy előny persze, hogy két nyelvet ismerünk, románul is jól beszélek. Nekem előítéletem nincsenek a románokkal szemben, ismerem ugyan a történelmet, de nekem személyesen még rosszat nem tettek. Most ők vannak többségben, ők „kényszerítik” ránk a nyelvüket. Ez a tábor sokat jelentett számomra, a magyar történelem és az irodalom újszerű megközelítése, könyvek, folyóiratok, amiket István bácsitól (Gutái István népművelő, a tábor vezetője - a szerk.) kaptunk. Gazdagodva térek haza. Bara Zsolt (alsó kép) igazán idegen nyelvi környezetben él, a román fővárosban, Bukarestben.- Ott is születtem - kezdi a beszélgetést - de magyarok vagyunk. Elzártnak érezheted ott magad, bár van egy kis magyar közösség. Elsősorban a templomokban találkozunk. Igaz én magyar iskolába járok, az Ady Líceumba. Itt a táborban sok újat hallottam, leginkább történelemből. Némileg másképp mint otthon, de mindenképpen részletesebben. Nem én vagyok a líceumból az első, aki eljött ide, a többiektől sok jót hallottam erről a táborról. Én is két nyelvet beszélek, természetesen jobban magyarul, mint románul. Vannak persze román barátaim is, a szüleim baráti körébe tartozó családokból. Köztük nem érzek soha semmiféle ellenérzést a nemzetiségem miatt. Rákosi Gusztáv Megkülönböztessenek, ne meséljenek- mondja Kováts Ferenc grafikus, a címerekről- Korábban is érdekelt a heraldika, de csak a rendszerváltás után lett alkalmam címertervezésre. Azelőtt ugyanis csak városoknak lehetett címerük, és azok is antiheraldikusok voltak, a szocialista eszmének kellett megfelelniük - mondja Kováts Ferenc, komlói grafikus, akinek több Tolna megyei település - a többi közt Ujireg, Váralja, Decs, Értény - címerterve köszönhető. Iregszemcsén beszélgettünk vele, ahol jelenleg a képzőművészeti alkotótábor szekcióvezetőjeként dolgozik.- Számon tartja, hány címert tervezett?- Százhatvanegyet, ezek közt Tolna megyében kilencet.- Nem volt kissé erőltetett az utóbbi évek múltkeresése? Van még „kereslet” címerekre?- A múltkeresés nem nevezhető erőltetettnek, szerintem a múlt hordozza azokat az értékeket, amelyeket újra felfedeznek, és a címernél is a legkorábbi történelmi hagyományokhoz nyúlnak vissza. Még most is van igény rá, sok településnek nincs igazi címere.- Milyen a jó címer?- Minél egyszerűbb, annál értékesebb. A címer feladata, hogy megkülönböztessen, és nem az, hogy minél többet meséljen a tulajdonosáról.- Milyen jelenlegi címereink színvonala, mennyire felelnek meg a heraldikai követelményeknek?- Ha szakemberre bízzák a tervezést, akkor igényesek, de sok helyen ragaszkodnak olyan elemek szerepeltetéséhez, amelyek nem megkülönböztető jellegűek, ami semmilyen jellemzőt nem mond a községről, ami megkülönböztetné egy másik településtől. Ilyen a mezőgazdasági eszközök, termények megjelenítése. Ezek olyan dolgok, amelyek lényegében minden középkori pecséten szerepelnek. Egy jó címerről nem lehet megállapítani, hogy régen hagyományozott, GYÖNK- Bizonyára találkozott „extra” igényekkel a megrendelők részéről: gondolom, minél több dolgot, minél szebben szeretnének látni a címeren. . .- Erről mindig lebeszélem őket, többnyire sikerül is. A legtöbb önkormányzat rám bízza a tervezést. Megkapom azokat az adatokat, amelyek a címer elkészítéséhez szükségesek: a község történetének monográfiáját, ebből szoktam kiindulni, ha szükséges, hozzákutatok levéltárban.- Hogyan lehet címert tervezni a kortalan heraldikai ÚJIREG egyszerűsített jelképeket kell alkalmazni. vagy ma született címer. A címernek kortalannak kell lenni.- Hogy készül a címer?- Többféle megközelítés van attól függően, hogy mit akar ábrázolni az önkormányzat. Lehet történelmi hagyományokra, a lakosság tevékenységére, vallására alapozni, a természeti adottságokra építeni. Mindezt a heraldikára jellemző grafikai stílusban kell megfogalmazni, például nem lehet térábrázolás benne, mert ez idegen a címertantól, hanem leháttérben mondjuk egy szocialista iparvárosnak?- Ezeknek is megvolt az elődjük. Komló például régi falvakból fejlődött, amelyeknek megvan a történelmi hagyománya. Ilyen vonatkozásban nincsen új település.- Mennyire elismert szakma a címertervezés?- Azokat számon tartják, akik vállalják a megmérettetést, hogy a lektorátus lezsűrizi, a történész-heraldikus megbírálja a tervet, és ha esetleg módosításokat javasolnak, azt elvégzi. Sok olyan címer van, amelyik nem felel meg ezeknek a követelményeknek, a zsűrizés ugyanis - sajnos - nem kötelező. A laikusok pedig nem tudják megkülönböztetni a szakmailag korrekt munkát a nem megfelelőtől. Egy bizonyos idő el fog múlni, amikor a szakma átértékeli a most születő címereket, előbb-utóbb rájönnek az önkormányzatok, hogy címerük antiheraldikus. De egyre nagyobb az igény arra, hogy a címertervet zsűriztessék. Kép és szöveg: Tóth Ferenc i i
