Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-12 / 188. szám
1998. augusztus 12., szerda Hazai Tükör 5. oldal MSZP: eltérő állásponton A szocialista párt az őszi ön- kormányzati választásokra tekint, ugyanakkor hallatja hangját az aktuális politikai kérdésekben is. Mint a tegnapi tájékoztatón Horn Gyula pártelnök elmondta, véglegesen eldőlt, hogy Budapest IV. kerületében Vajda Pál lesz a párt polgármesterjelöltje, aki meggyőző többséggel győzte le Schmuck Andort. Az előző miniszterelnök a Fidesz vezette kormány eddigi tevékenységéről szólva aggasztónak nevezte az államigazgatásban tapasztalható tisztogatási hullámot. Szerinte a demokráciát veszélyeztetheti, ha az állami vagyon kezelése és ellenőrzése egy kézben, a Miniszterelnöki Hivatalban összpontosul. Aktuális politikai kérdésekről szólva a pártelnök kijelentette: a szocialisták nem támogatják az ügyészség kormány alá rendelését. Kovács László frakcióvezető szót ejtett pártja és a Fidesz társadalomképének különbözőségeiről is. Mint mondta, az MSZP ellenzi a hatalomkoncentrációt, szociális téren pedig a társadalmi igazságosságot, az alanyi jogon járó támogatások helyett a rászorultság elvét érvényesítené. A párt szolidaritásfelfogásában Kovács szerint az „állampolgárok”, és nem csupán a „polgárok” Magyarországa jelenik meg. Kormány elé kerül a tandíjrendelet Tervezik a hallgatói hitelt is Elkészült és várhatóan holnap kerül a kormány elé a rendelettervezet, amely lehetővé teszi, hogy az első diplomát a fiatalok a jövőben tan- díjmentesen szerezhessék meg az állami képzésben - jelentette be Pokorni Zoltán. Az oktatási miniszter tegnapi tájékoztatóján elmondta: a rendelet szerint az első diplomáért tanuló fiatalok tandíjmentességet élveznek, és nemcsak a nappali, hanem az esti és levelező tagozatokon is, ha tanulmányaikat az előírt időben fejezik be. A második diplomáért viszont már fizetni kell. Két kivétel azonban itt is akad. Egyrészt tandíjmentességet élveznek majd az egyszakos pedagógusok, akik második - tanári - szakjukért tanulnak, másrészt a felsőoktatásban részt vevő, gyeden vagy gyesen lévő ifjú szülők. A saját hibájukból tanulmányaikat halasztani kényszerülők tandíját az intézmények maguk határozhatják meg, és az az eddigi példák szerint a havi kétezer forinttól akár tizennégyezer forintig is terjedhet. A miniszter tájékoztatóján kitért a már az előző oktatási kormányzat által is tervezett hallgatói hitelrendszerre. Bevezetése elmaradt, ám valamilyen hitel formájában nyújtandó segítségre szükség van, mert az egyetemi, főiskolai tanulmányok a tandíjtól függetlenül is sok ezer forintba kerülnek.- Nélkülözhetetlen lesz a kereskedelmi bankok érdekeltségének megteremtése - mondta Pokorni Zoltán -, hosszú távon azonban költségvetési támogatás is kell a hallgatói hitelhez. Az indulásnál segítséget jelent majd a világbanki támogatás, amelyről a napokban tárgyalt a miniszter a pénzintézet képviselőivel, és várhatóan októberben ír alá majd velük erről megállapodást. (d. g.) Film a Prágai Tavaszról Bemutató a hétvégén, az MTVl-en A Prágai Tavasz néven ismert események 30. évfordulója alkalmából kétrészes dokumentumfilmet forgatott a Magyar Televízió „68 fehér foltjai” címmel. Az egyenként 54 perces összeállítás előkészületei több mint egy évet vettek igénybe. Ennek során az alkotók Oroszországban, Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon forgattak. A filmhez a személyes interjúkon kívül külföldi és magyarországi archívumok anyagait is felhasználták. A szerkesztő-riporter Kun Miklós elmondta: alkotótársaival úgy érezték, hogy a személyes beszélgetésekkel és az események hátterének bemutatásával közelebb hozhatók a mához az 1968-as történések körüli legendák, és részben meg lehet szüntetni az azokkal összefüggő úgynevezett fehér foltokat. A film első részét pénteken, a másodikat vasárnap késő este 23 óra körüli időben láthatják a történelmi esemény iránt érdeklődő nézők a Magyar Televízió 1-es programján. A beépített nyomozónak a hitelesség kedvéért előbb börtönbe kell vonulnia Életveszélyes rendőri küldetés Új papírokkal, családja előtt is titkolt új életet kell kezdenie annak a rendőrnek, akit a minap született belügyminiszteri döntés értelmében a jövőben „fedett nyomozóként” alkalmaz a testület. Az alvilágba tartósan beépülő rendőr a maffiózók lebuktatása érdekében az emberölésen kívül bármilyen más bűncselekményt, jogszerűen” elkövethet. Németh Zsolt alezredestől, a Rendőrtiszti Főiskola adjunktusától származó információnk szerint a rendőrségi törvény eddig is megengedte fedett nyomozó alkalmazását, ám a feladat veszélyessége miatt a módszert még nem vezették be. S hiába kezdi el hamarosan az ORFK a kémek tevékenységéhez hasonló munkára kiképezni a kijelölt szakembereket, ezután sem számíthatnak gyors eredményre, az alvilág minden rendű és rangú bűnözőjének azonnali lebukására - tette hozzá az adjunktus. Ráadásul a felkészítés nemcsak hosszadalmas, hanem bonyolult és költséges is. A jelöltnek új papírokkal, korábbi lakhelyétől, környezetétől távolabb kell új életet kezdenie, s nem árt, ha a látszat és a kapcsolatteremtés lehetősége miatt előtte néhány évre börtönbe vonul. A feladatra elsősorban a nőtlen férfiak lehetnek alkalmasak - nehéz lenne eltitkolni a feleség és a gyerekek előtt a kettős életet. A „legendagyártást” követően a fedett szolgálatban dolgozó beépített ember a bűnözőkéhez hasonlatos életet él, s ha a helyzet úgy kívánja, a közös balhékban is részt kell vennie - amiről időnként jelentést tesz feletteseinek. Ennek módszerei változatosak: rádiótelefonon, vagy egy-egy közbeiktatott bizalmi emberen keresztül vehetik fel a kapcsolatot, s időnként szükség lehet titkos randevúkra is. Ha a bűnözők gyanút fognak, a fedett nyomozót azonnal kiemelik közülük, külsejét megváltoztatják, s csak ezután kerülhet vissza a szolgálatba. Ha ilyen esetben késik a segítség, elvileg számítani lehet a lehető legrosszabbra is... Takács Mariann Tisztázatlan kapcsolatok a Fidesz gazdasági érdekeltségei körül Fantomcégek kezén eltűnt vagyonok? Az alábbi történet vezérfonala csupán az, hogy a figyelem középpontjába került cégekben érintettek az úgynevezett „Fideszhez közelálló gazdasági körök”. Ezen elsősorban Si- micska Lajost, az APEH leendő elnökét és Gansperger Gyulát, az APV Rt. elnök-vezérigazgatóját kell érteni. A Fidesz 1990-ben alapított pártvállalatát, a Ficót az idén májusban átruházta a Mahir Rt.-re, amelyet 1994-ben a B- Reklám privatizált. Ennek tagja volt .Gansperger Gyula és Simicska Lajos is. A Ficó könyvvizsgálója és Simics- káné alapította az Autó Classic nevű céget, amelynek jelenlegi tulajdonosa a Farkas és Társa Kft. Ügyvezetője a cég- bejegyzés szerint Josip Tot, horvátországi lakos, aki ugyan létező személy, ám semmit nem tud magyarországi „cégeiről”, amelyek élére tudtán kívül, csalók jelentették be ellopott útlevele alapján. A botrányban felesége és Szilárd fivére révén közvetve érintett Kövér László, a Nemzetbiztonsági Hivatal elnöke elfoglaltságára hivatkozva nem kívánt lapunknak nyilatkozni. A kormány hivatalos álláspontjáról is csak annyit tudtunk meg Borókai Gábor kormányszóvivő titkárságán: az ügyről nincs mondanivalójuk, egyébként pedig mind a miniszterelnök, mind pedig a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter éves szabadságát tölti. Kovács László, az MSZP frakcióvezetője szerint az érintetteknek és a kormány képviselőinek minél hamarabb nyilatkozniuk kellene erről az ügyről. Elkerülhetetlennek nevezte a rendőrségi és ügyészségi vizsgálat elindítását is, illetve egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását annak érdekében, hogy napvilágra kerüljön az igazság. Pető Iván szabaddemokrata képviselő szerint is vizsgálatot kell indítani minden olyan ügyben, amelyben közszereplők neve és személyük kapcsán a törvényszegés gyanúja felmerülhet. Cs. J. 1999. augusztus 19-én egyiptomi sötétség köszönt ránk Amikor a Hold eltakarja a Napot 1999. augusztus 11-én, tehát egy nap híján pontosan egy év múlva ritka csillagászati jelenségnek lehetünk szemtanúi. A következő teljes napfogyatkozás 83 év múlva várható. Egy tegnapi planetáriumi bemutató volt az egy éven keresztül tartó csillagászati programsorozat nyitánya. A tudományos rendezvények, előadások, tanulmányi versenyek, koncertek és kiállítások közös célja, hogy fölhívják a figyelmet a napfogyatkozás különös jelenségére, s ötleteket adjon az érdeklődők felkészüléséhez. A csillagászok persze legszívesebben kötelezővé tennék a ritka természeti jelenség megfigyelését, hiszen a ma élő felnőtteknek Magyarországon már nemigen lesz hasonló élményben részük: a tőlünk is látható következő teljes nap- fogyatkozás 2081 -ben lesz. Ami pedig a jövőre esedékes alkalmat illeti: a jelenséget az Atlanti-óceántól egészen Indiáig látni lehet majd, ám a leghosszabb ideig Magyarországról, Romániából és Jugoszláviából figyelhető meg. A teljes napfogyatkozás Magyarországon a Szombathely-Siófok-Szeged tengely mentén, attól északra és délre 50-50 km távolságban látszik majd a legjobban, a déli órákban, egészen pontosan 12 óra 45 és 12 óra 55 perc között. A csillagászati esemény előtti és utáni egy-egy órában az esti szürkülethez hasonló fényviszonyok lesznek, amikor a Hold a napsugarak csak egy részét takarja el előlünk. Bár a napfogyatkozás szabad szemmel is megfigyelhető, előtte és utána a szemünk épségére veszélyes lehet, ha egyenesen a fogyó vagy a növekvő Napba nézünk. H. Gy. Kisebbségi tiltakozás. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata tiltakozik az ellen, hogy szeptembertől a Magyar Televízió minden előzetes egyeztetések nélkül meg kívánja változtatni néhány nemzetiségi műsor ismétlésének sugárzási idejét. Tisztavatás 20-án. Mintegy 370 tiszt sorakozik fel eskütételre augusztus 20-án Budapesten, a Kossuth téren - jelentették be a Honvédelmi Minisztériumban tegnap. Ez lesz az első alkalom, amikor 29 hölgyet is avatnak a tisztek között, ők a Bolyai főiskolán tanultak. SZDSZ-nem Csintalanra. Az SZDSZ nem támogatja Csintalan Sándort, az MSZP III. kerületi polgármesteijelöltjét az őszi önkormányzati választásokon - jelentette ki tegnap Horn Gábor ügyvivő. Sem okát, sem szükségességét nem látják Csintalan közös indításának. Árcsökkenés júliusban. A fogyasztói árak júliusban 0,2 százalékkal csökkentek júniushoz képest, és 14,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly a 7. hónapban - közölte a KSH tegnap. Egy év alatt az élelmiszerek ára 14 százalékkal emelkedett. Kódextöredékek kiállítása. Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár gyűjteményében őrzött kódextöredékekből nyílt kiállítás tegnap Budapesten, a budai Vár területén álló Prímási Palota épületében. A bemutatón az esztergomi kódexlapgyűjte- mény hozzávetőlegesen egy- harmadát, összesén 51 töredéket vonultatnak fel. Tudósok a fotoszintézisről. Öt kontinens 59 országából hozzávetőlegesen 1400, fotoszintézissel foglalkozó szakember vesz részt Budapesten a jövő héten megrendezendő nemzetközi kongresszuson - jelentették be a rendezők tegnap. A íényenergia-haszhosítás kutatásaival hazánkban nyolc felsőoktatási intézmény és hat kutatóintézet foglalkozik. Tiltakozás. Az Energia Klub szervezésében környezetvédők tiltakoztak tegnap Budapesten az újabb ukrajnai atomerőművek építése ellen. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank irodája előtt rendezett demonstráción arra figyelmeztették a pénzintézetet, hogy ne finanszírozza ezeket a beruházásokat. Milliárdos szálloda. Új szállodával gyarapodott a főváros, elkészült egymilliárd forint beruházási költséggel a három- csillagos Hotel Ibis Centrum a belvárosi Ráday utcában. A 12 szintes épületben 126 kétágyas légkondicionált szoba van. 1999. január 1-jétől változnak a szolgáltatások térítési díjai Gyógyírt adó gyógyfürdők A tervek szerint jövőre differenciáltan járul hozzá a társadalombiztosítás a különböző gyógyfürdői szolgáltatások áraihoz, és ezáltal a jelenleginél várhatóan többen juthatnak hozzá kedvezményesen a szükséges kezelésekhez. Dr. Havas Szófia, az Egészség- ügyi Minisztérium tanácsosa szerint a gyógyfürdőkezelések tb-támogatására fordított idei 1,5 milliárd forintos keret látványos növekedésére biztosan nem lehet számítani, de a támogatás mai értékét minden bizonnyal sikerül megőrizni. Éppen ezért továbbra is csak a legrászorultabb, súlyos mozgás- szervi betegségben szenvedők vehetik majd igénybe 100 százalékos támogatással a gyógyfürdő-szolgáltatásokat. Az évente egyszer felírható térítésmentes kúrát a reumatológus szakorvosok rendelhetik a betegeiknek. A gyógyszereknél és egyéb orvosi beavatkozásoknál gyakran hatékonyabb és olcsóbb gyógyfürdőkezeléseket pénz híján továbbra sem tudja a tb szélesebb körben, illetve hosszabb kúrák erejéig téríteni. Dr. Hamvas Józsefi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője lapunknak elmondta, hogy a tervek szerint jövőre a gyógyfürdő-szolgáltatásokra vonatkozóan is differenciált támogatási rendszer lép életbe. A gyógyszertámogatáshoz hasonlóan eltérő százalékban járulnának majd hozzá az egyes kezelési formákhoz. Ezáltal a betegek meghatározott körének némi saját hozzájárulást is kellene fizetnie, de az így keletkezett bevételekből várhatóan többen, illetve gyakrabban jutnának hozzá a kezelésekhez. Egy másik lényeges változás, hogy a jövőben az ország egész területén egységes elszámolást vezetnének be a fürdők és az OEP között. Jelenleg ugyanis a mintegy 120 fürdővel különböző árakon számol el a biztosító, attól függően, hogy az intézmény hol helyezkedik el és milyen színvonalú ellátást nyújt látogatóinak. Németh Zsuzsa Ezrek keresik fel naponta a világhírű budai Lukács fürdőt FOTÓ: FEB/D1ÓSI IMRE