Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-12 / 188. szám
6. oldal Gazdaság 1998. augusztus 12., szerda Gondosan tároljuk, amit megtermeltünk Elérkezett házikerti termelvényeink betakarításának időszaka. Fontos féleségenként jól megválasztani az időpontot, amikor a termés a teljes kifejlettség állapotában van, de még nem túlérett, egészséges, sérülésmentes. A tárolóhelyet gondos előkészítés - meszelés, fertőtlenítés - mellett termény féleségenként célszerű megválasztani. A biztonságos tároláshoz a burgonya az 5, az alma és cékla a 3, a sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, karfiol az 1, a káposztafélék, vöröshagyma a 0-1 fokos helyiséget viseli el a legkisebb veszéllyel, lehetőleg 95%-os relatív páratartalom mellett. Az alma és vöröshagyma esetében elegendő a 75-80%-os páratartalom is. Az időnkénti átválogatáskor, ha azt tapasztaljuk, hogy a termés fonnyad, ráncosodik, vízzel teli tálakat, tiszta vízzel beáztatott zsák- vagy rongydarabokat helyezzünk el, akasz- szunk ki a helyiségben. Ha viszont túl magas a páratartalom, tálakba kihelyezett sóval csökkenthetjük, amit kiszárítás után újra és újra felhasználhatunk, hasonló célra. A legnagyobb tárolási gondok a lakótelepi kerttulajdonosoknál adódnak. Itt jó szolgálatot tehet az erkély, a balkon. A hungarocell lemezzel, hullámpapírral vagy akár többrétegű papírral kibélelt kartondobozban, ládában vagy szekrényben a termények mínusz 15—20 Celsius fokot is kibírnak károsodás nélkül. Fontos, hogy ne nejlonzacskókba csomagoljuk azokat és az átnézést, válogatást, kiszedést fagymentes időben végezzük. Ha a szabadban vermeléssel tároljuk terményeinket, legjobb szigetelőanyag az egészséges, száraz szalma. Az egerek ellen feltétlenül tegyünk a szalma közé ürömkórót, bodzalevelet vagy mentaszéna kötegecskéket. Mérgező anyagok élelmiszer közé vagy közelébe semmiképp ne kerüljenek, mert a rágcsáló elpusztulva bűzével az egész készletre kiható károsodást okozhat. Szakái László Házikerti praktikák Augusztusi tennivalók a házikertekben Vethetünk még petrezselymet, metélőhagymát Régen volt ilyen sok szélsőséggel és meglepetésekkel szolgáló nyarunk. Az egyetlen dolog, amiben nyomósán eltér az előző évek nyaraitól, hogy elegendő csapadékvíz van a talajban, így a kertészkedők sikeres tevékenységét még a hőségnapok szokatlanul magas száma sem gátolja túlságosan. Az első- és másodvetésekből már elegendő terület szabadult fel, így gondos talajerő-visz- szapótlás és talajelőkészítés után most vethetünk még szabadföldbe petrezselymet, amely kelésig, szinte naponkénti permetszerű öntözés mellett novemberig dús lombozatot fejleszt. Fóliasátorral, összetámasztott melegágyi ablakkerettel letakarva egész télen friss zöldet szolgáltat részünkre. Most vessük a metélőhagyma magját a kerti útszegélybe, amely májusban virágozva hasznos dísze is lesz kertünknek. A most elszórt téli sarjadékhagyma, elvetett gyöngyhagyma pedig - avarral védve a kemény téli fagyok ellen - koratavaszi csemegéül szolgál majd. A földieper indáin legyökeresedett palántákat válasszuk le és ültessük szét. Rendszeresen öntözzük, hogy a tél beálltáig erős gyökérzetük legyen. A még álló kultúráknál fontos az eső vagy az öntözés után a kapálás, a gyorsan magot érlelő nyári gyomok irtása, amiről ebben az időszakban már elfeledkezünk, de jövőre a kárát valljuk. A felszabaduló területeken már most kezdjük meg az őszi talajmunkákat a jövő évre elkészített vetéstervnek megfelelő talajerő-visszapótlással, a vetendő, ültetendő növények speciális igényei szerint. Olcsóbb is, hatékonyabb is, ha erre figyelmet fordítunk. Szakái László Egy növény, melynek biztos piaca van Új fajták a napraforgóbemutatón A MINERÁG Fejlesztési, Termelési és Kereskedelmi Kft. szervezésében került sor arra a szakmai rendezvényre, melynek témája a napraforgó volt. Öt cég - Pioneer, Asgrow, Novartis, Advanta Hungary, K.W.S. - harminckét fajta napraforgó fajtát mutatott be a 6-os főút melletti, Szekszárd határában lévő kísérleti telepen. igyekeznek csökkenteni a ráfordítási költségeiket. A fajtaválasztásnál mindig fontos kérdés, hogyan jár jól a termelő, ha a korai, vagy ha a középérésű fajtákból választ? r- írFSS Szászi Ferencné, a MINERÁG Kft. ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy elsősorban a nagyüzemekben dolgozó szakemberek jöttek el a fajtabemutatóra, ahol a cégek képviselőivel közösen értékelhették a látottakat. Szó esett az idei évi növény- védelmi feladatok szükségességéről, a gombabetegségek elleni védekezésről és az értékesítési lehetőségekről is. A CEREOL, mint a napraforgófeldolgozás egyik legnagyobb hazai képviselője, a mai napig köt még felvásárlási szerződést a termelőkkel, 49.000 forintos alapáron, plusz minőségi prémiummal. Szanyi István, az ASGROW képviselője a szakmai program után kérdésünkre elmondta, hogy az ő cége 7 fajta napraforgót mutatott most be. Az igen korai fajtától a középérésűig terjedt a skála. A bemutató azért is jól sikerült, mert a különböző napraforgó fajtákon jól megfigyelhető volt a különbség. A résztvevők így az egyes fajták előnyeit, hátrányait a helyszínen össze tudták hasonlítani. Az egyértelműen bebizonyosodott, hogy aki nem használt az idén gombaölő szert, annak jóval kevesebb terméssel kell számolnia, mint annak, aki rendszeresen védekezett. A múlt évi felmérés azt bizonyította, hogy a termelőknek csupán 7-10 százaléka költött gombabetegségek elleni védekezésre. Ennek oka nyilván az, hogy a gazdák Az idén a száraz, meleg nyári időjárás a korai fajtáknak kedvezett, mondta Szanyi István. A vetéskor azonban még nem tudhatja a termelő, hogy mikor dönt jól. A helyzet azonban nem ennyire bizonytalan, hiszen a nagy cégek ma már sok új fajtával jelentkeztek a hazai piacon, melyek megbízható, kiegyensúlyozott termést biztosítanak, ha a megfelelő növény- védelmi feladatot elvégzik a termelők. A szekszárdi szakmai napon több új napraforgó fajtával is megismerkedhettek az érdeklődők. A résztvevők szerint a jelenlegi hazai mezőgazdaság egyik legkiszámíthatóbb növénye a napraforgó, melynek biztos piaca van ma Magyarországon. Az egészségügyi minisztérium szakembereinek még van idejük dönteni Pályázat a világbanki tenderre Szakértők szerint korai és felesleges „eltemetni” azt a 18 millió szág megyéi öt régióba tömő- dolláros világbanki kölcsönt, amelyből az ország két régiójának egészségügyi modernizációja megvalósulhat. Szeptember 15-ig elég idő van rá, hogy a pályázattal összefüggő anyagokat a minisztérium új vezetői is megismerjék. Téves információ. A Pénzügyminisztériumban nem indult vizsgálat a Postabank egykor tervezett privatizációjával kapcsolatos sikerdíj-kifizetés ügyében - közölték tegnap a minisztériumban. Téves tehát az egyik napilap híre, hogy a Deloitte and Touche nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég 300 millió forintnyi privatizációs sikerdíjat kapott, ok nélkül. Javuló mérleg. A féléves külkereskedelmi mérleg passzívuma 1,309 milliárd dollár, mindössze 46 millió dollárral magasabb, mint tavaly az év első hat hónapjában volt - hozták nyilvánosságra tegnap a Gazdasági Minisztériumban. Az előzetes számok szerint a kivitel meghaladta a 10,7 milliárd dollárt. Tőzsdei zuhanás. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 7,8 százalékot zuhant kedden, a BUX 602,26 ponttal a hétfői értéke alatt, 7146,72 ponton zárt. Nyitás után nem sokkal több részvényt is felfüggesztettek átmenetileg, a megengedettnél nagyobb árelmozdulás miatt. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 357,41 Francia frank 36,58 Japán jen (100) 148,63 Német márka 122,64 Olasz líra (1000) 124,32 Osztrák Schilling 17,43 Svájci frank 146,60 USA-dollár 219,03 ECU 241,98 A lapunk által feltárt háttér-információk szerint a világbanki szakemberek is helyesnek, sőt természetesnek tartják azt, hogy az Egészségügyi Minisztérium nemrég hivatalba lépett vezetői a pályázat elbírálása előtt szeretnék alaposan megismerni a Világbank által támogatott regionális egészség- ügyi modernizációs program minden részletét. Bár az Országos Egészség- biztosítási Pénztár korábbi főigazgatója, Cser Agnes köztudottan nem támogatta a régiók László Csaba helyettes államtitkár cáfolta a sajtóban megszellőztetett adótáblák hitelességét. Elismerte, hogy az adózás alapelveiről szakmai viták folynak, de ebben az ügyben még semmilyen döntés nem született. A kormány célja az adónemek csökkentése, s ezzel együtt az adósávok szélesítése. Alternatívaként felvetődött a különféle adókedvezmények szűkítése is. Az előző kormány által meghatározott adóbevalközötti versengést és pályáztatást, az új főigazgató, dr. Mikó Tivadar előző munkaköre kapcsán már részt vett egy korábbi modernizációs pályázat kidolgozásában. A tender bíráló bizottsága szerint valamennyi beérkezett pályázat rendkívül színvonalas, és látszik, hogy komoly munka áll mögöttük. A kiírásnak megfelelően a pályázók a betegellátás szempontjából fontos térségi összefogást állították vizsgálódásuk középpontjába. A világbanki tenderre az óriási küszöbök eltörléséről - ami egyébként szerepelt a Fidesz programjában is - még gondolkodik a pénzügyi vezetés. Simicska Lajosnak az APEH elnökévé való kinevezése nem tartozik a pénzügyminiszter hatáskörébe. A hivatalos aktus egyébként azért húzódik, mert lassan halad a jelölt nemzetbiztonsági átvilágítása. A jövő évi nyugdíjemelés mértékéről egyelőre nem tudott nyilatkozni a helyettes államtitkár. rülve pályáztak. A program célja az, hogy a térségek a helyi adottságokhoz leginkább igazodó, hatékony egészségügyi ellátási modellt hozzanak létre. Ennek a lényege pedig az, hogy az adott régióban élő lakosság számára minél jobban hozzáférhető, és a lehető legmagasabb színvonalú ellátást biztosítsanak. A pályázat nyertesei az orvosok, nővérek továbbképzésére, valamint új beruházásokra fordíthatják a kölcsönt. A megfelelő pályázati anyagon kívül a kölcsön folyósításának feltétele még, hogy a költségvetés a 18 milliós világbanki keretet 9 millió dollárral egészítse ki. Németh Zsuzsa A július végéig felhalmozódott költségvetési hiány 212 milliárd forint. Az utolsó hónapban ez 17 milliárd forinttal növekedett: a bevételek 247 milliárd, a kiadások 264 milliárd forintot tettek ki. A legmagasabb havi bevétel a személyi jövedelemadóból folyt be, ösz- szesen 50 milliárd forint. A gabonafelvásárlás nem terhelte meg jelentősen a költségvetést. A folyó fizetési hiány megugrását a pénzügyi vezetés szezonális jelenségnek tartja, ezért nem szükséges felülvizsgálni a költségvetést. Az államháztartás hiánya az idei előirányzat szerint a GDP 4,9 százaléka lehet, s az első félévben időará- ' nyosan még ezt a határt sem érte el. Cs. J. A költségvetést nem rengették meg a nyári kiadások Belső vita a jövő évi adókról Egyelőre nem született döntés, hogy a központi költségvetésből, az APV Rt. kasszájából vagy kezességvállalás formájában tör- ténik-e a Postabank újabb konszolidációja. Az infláció jelenlegi 14 százalékos mértéke nem változik az elkövetkező hónapokban, ám jövőre várhatóan 11 százalékra csökken - hangzott el a Pénzügyminisztériumban a központi költségvetés első hét hónapjának mérlegéről szóló tájékoztatón. A búza minőségét vizsgálják Félpályás útlezárással tiltakoztak tegnap a battonyai gazdák búzafelvásárlási gondjaik miatt. Karsai József helyi gazdajegyző szerint azért, mert a magyar búza minőségi szabványa szigorúbb a nyugat-európainál. A Békés megyei Agrárkamara elhatárolta magát a battonyai gazdajegyző legújabb akciójától, mondván: „Karsai az értékesítési gondokban érintettként szervezi a szélsőséges megnyilvánulásoknak kedvező akcióit.” A Magyar Agrárkamarának sincs köze a tiltakozáshoz, jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének társelnöke, aki szerint gabonaégetéssel, útelzárással a gabonamizéria nem oldható meg. A MAGOSZ képviselője szerint a gabonaátvételek körül valóban nincs minden rendben, mivel több felvásárló is gyengébb minőségűként veszi át a termelőtől a terményt, mint amilyen az valójában. Jakab elmondta: az Agrárkamara a maga eszközeivel segíti a kormány intézkedéseinek végrehajtását, saját pénzből több olyan műszert is vásárolt, amellyel helyben lehet minősíteni a búzát. Dr. Daróczi Lajos, az Ag- rograin Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese elmondta: a Békés Gabona Rt.-nek nincs közvetlen szerződése a battonyai gazdákkal. A Gabona Rt. a battonyai Petőfi Termelő- szövetkezettel szerződött, a szövetkezet pedig a gazdákkal. Tegnap a három fél abban állapodott meg, hogy a jövő hét folyamán felkérik a Ga- bonacontroll minőségvizsgáló intézetet a gazdák által felajánlott termés minőségének vizsgálatára. U. G. Pályakezdő munkanélküliek A júliusi adatok szerint a regisztrált pályakezdő munkanélküliek száma 38 ezerre tehető. Ez az összes regisztrált munkanélkülinek majd egy tizede. A tavalyi hasonló időszakhoz képest közel nyolcezerrel csökkent a pályakezdő munkanélküliek száma, bár ennek valószínűleg a segély megszűnése, és nem a munkaerő- piac felvevőképességének növekedése az oka. A munkaügyi központokban jelentkező állás nélküli fiatalok díjtalan átképzésben részesülhetnek, a szakmunkások gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek. A tartós munkanélküliek több közhasznú munka közül választhatnak. Nagy kereslet van jogász és közgazdász végzettségű, több nyelvet beszélő fiatalok, valamint bizonyos mérnöki szakok diplomásai iránt. Annál kevesebb esélyük van az elhelyezkedésre a gazdasági ügyintézőknek, bérelszámolóknak, valamint a különféle irodai elfoglaltságot keresőknek. Szinte egyáltalán nincs kereslet bányászok, vasútépítő-karbantartók és kézi-gépi fakitermelők iránt. B. Z.