Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-02 / 153. szám
8. oldal Sport 1998. július 2., csütörtök Ronaldo kedden nem edzett OZOIR-LA-FERRIERE Ronaldo, a franciaországi világbajnokságon szereplő brazil labdarúgó-válogatott csatára nem vett részt csapata keddi edzésén, amely az elmúlt napok gyakorlásaival ellentétben már nehezebb feladat elé állította a brazil labdarúgókat. Ronaldónak a térdével volt problémája, ezért nem tudott a Dánia elleni július 3-ai negyeddöntő-mérkőzésre készülő csapattársaival együtt edzeni. Sérülése azonban nem súlyos, így várhatóan játszani fog a nantes-i találkozón. A csatár jelenleg 83.4 kilogrammot nyom. Ez Lidio Toledo, a brazil válogatott orvosa szerint pontosan fél kilogrammal több, mint a versenysúlya. Ha a csatár felépül sérüléséből, semmi akadálya nem lesz, hogy pénteken pályára lépjen. Újabb zavargások voltak Több tucatnyi angol szurkoló randalírozott kedden az Anglia- Argentína mérkőzés után a franciaországi Saint-Etienne városban. SAINT-ÉTIENNE - BUENOS AIRES Alighogy elhangzott a mérkőzés végét jelző sípszó, a város- központban angol szurkolók tucatjai tódultak az utcára a kocsmákból, ahol addig a tv-n nézték a meccset. Néhány bőrfejű angol ifjú „fuck them all” csatakiáltást harsogva sörösüvegekkel és -dobozokkal dobálta meg a rendőröket, amire a Saint-Etienne külvárosaiból érkezett francia ifjak kőzáporral válaszoltak. A mérkőzés után a stadion körül viszonylagos nyugalom volt. A rendőrök már a meccs alatt előállítottak tucatnyi angol szurkolót, közöttük három olyat, akit a Scotland Yard az előzetes tájékoztatás során veszélyes huligánnak minősített. Hajnalra fokozatosan helyreállt a rend a közép-franciaországi Saint-Étienne-ben, ahol az előző este az angol válogatott hosszabbítás után 11 -es rúgások nyomán kiesett Argentínával szemben a további küzdelmekből. Felháborodott angol szurkolók csaptak össze a városközpontban többször is a helyi külvárosokból, az „érzékeny negyedekből” való fiatalokkal, s a rendőrségnek többször is be kellett avatkoznia. Több mint harminc embert - angolt, franciát s néhány argentint is - őrizetbe vettek. Szerencsére ezúttal csak néhány könnyebb sérülés következett be. A mintegy 12 ezernyi angol szurkoló többsége vonatokon hagyta el a várost. Már kedden is voltak incidensek, miután kiderült: alig 2300 belépőt kapott az angol szövetség az Argentína elleni találkozóra, s közel tízezer, a helyszínre érkezett angol szurkoló kiszorul a mérkőzésről, aki így - jobb híján - bisztrókban, kávéházakban tévén át követhette az eseményeket. A sorsdöntő 11 -es rúgások után a városközpontban néhány tucatnyi angol szurkoló kiabálva, sörösdobozokat dobálva fejezte ki dühét, amire „balhés” helyi fiatalok gúnyolódással reagáltak: a pofozkodásnak a nagy erőkkel megjelenő rendőrök vetettek véget. Az argentin fővárosban botrányba fulladt a szurkolók ünneplése az angol válogatott elleni nyolcaddöntőbeli győzelem után. A siker ízétől - és az alkoholtól - megrészegült drukkereket a rendőrség csak könnygáz és vízágyú együttes bevetésével tudta megfékezni. A hatóságok szerint legalább 20 ember, valamint két intézkedő rendőr sérült meg. A zavargások a mérkőzés lefújása után két órával kezdődtek, amikor a teljes alkoholmámorban lévő szurkolók előbb egymást, majd a környező házak ablakait és kirakatüvegeit kezdték el kövekkel dobálni. Angol szurkolót fékez meg a francia rendőrség Saint-Étienne belvárosában A dánok és az olaszok bizakodnak A labdarúgó-világbajnokság negyeddöntői előtt magabiztos hangulat sugárzik a franciák, az olaszok és a dánok táborából is. PÁRIZS A dán labdarúgás 109 éves történetének egyik legnagyobb horderejű mérkőzésére készül. Az észak-európai ország a világbajnok Brazília ellen találkozik. „A brazilok támadni fognak, de mi is teljes erővel támadni fogunk. Ez a foci” - mondta Bo Johansson, a dánok svéd szövetségi kapitánya. Jo- hanssonban mély nyomokat hagyott, amikor hazája nemzeti csapata a legutóbbi vb elődöntőjében megpróbált biztonsági játékkal boldogulni Brazília elDeschamps, Petit, Desailly edzés után len, ám végül 1-0-ra veszített. „A dán válogatott nem követi el ugyanezt a hibát” - fogadkozott Johansson. Brian Laudrup, az egyik legjobb dán játékos úgy vélte, hogy „mi már eddig is dán futballtörténelmet írtunk. Akármi lesz ezután, nagyot alkottunk.” A dánok önbizalmát növeli, hogy még sohasem vesztettek Brazília ellen. Eddigi két mérkőzésüket - még 1972-ben és 1989-ben, s nem világbajnokságon - megnyerték a dél-amerikaiak ellen. „A futballban minden megtörténhet, főleg ezen a szinten - vélekedett Johansson, aki szintén élete legnagyobb fellépésére készül. - A brazilok szerintem itt mérkőzésről mérkőzésre jobban játszottak, de mi szintén. Izgalmas találkozó lesz.” Az olaszok kapitánya, Ce- sare Maidini úgy jellemezte a franciák elleni pénteki mérkőzést, hogy fiai a „farkasverembe” ménnek, amikor a Stade de France gyepére lépnek. „Az egyik esélyessel lesz dolgunk, aki ráadásul otthon játszik. De a franciák nem ismeretlenek előttünk. Sokan a mi bajnokságunkban futballoznak, és figyeltük a mérkőzéseiket.” Maidini szerint ,Zidane nagy játékos, de a francia csapatban sok igazi bajnok van és Zidane csak egy közülük.” Maidini nem vont le messzemenő következtetést sem a franciák legutóbbi keserves győzelméből Paraguay ellen, sem a saját gyengébb teljesítményükből és 1-0-ás győzelmükből Norvégia ellen. „Úgy játszottunk, ahogy kell” - mondotta lakonikusan. A franciáknál a két mérkőzésre eltiltott Zidane némán szenvedett a kispadon és hatalmas kő gördült le a szívéről, amikor Blanc a hosszabbításban belőtte a győztes gólt Para- guaynak, mert attól tartott, hogy esetleg játékhoz sem jut már a vb-n. Tény, hogy külföldi megfigyelők szerint a francia válogatott játéka talán még sohasem múlt ennyire egy emberen, mint most Zidane-on, a játékmesteren. Zidane remekül lát a pályán és páratlan technikájával karmesterként mozgatja csapatát. Hatalmas, gigászi csata után a büntetők döntöttek Nyolcaddöntő: Argentína - Anglia 2-2 (2-2, 2-2, 2-2, tizenegyesekkel: 4-3) SAINT-ÉTIENNE 36 ezer néző. V.: Kim Milton Nielsen (dán). Argentína: Roa - Ayala, Vivas, Chamot - Za- netti, Simeone, Verőn, Ortega, Almeyda - López, Batistuta. Szövetségi kapitány: Dániel Passarella. Anglia: Seaman - G. Neville, Adams, Campbell - Anderton, Beckham, Ince Scholes, Le Saux - Owen, She- arer. Szövetségi kapitány: Glenn Hoddle. Csere: Batistuta helyett Crespo (69. p.), Lopez helyett Gallardo (69. p.), Le Saux helyett Southgate (72. p.), Scholes helyett Merson (79. p.), Simeone helyett Berti (92. p.), Anderton helyett Batty (97. p.). Sárga lap: Seaman (5. p., Simeone lábát húzta el), Ince (10. p., reklamálásért), Verőn (44. p., Owent buktatta), Simeone (47. p., Beckhamre támaszkodott rá), Almeyda (75. p., Andertont rúgta fel), Roa (120. p., reklamálásért). Kiállítva: Beckham (47. p., fektében belerúgott Simeonéba). Szögletarány: 6-7 (1-3,3-7). 5. perc: Seaman húzta el Simeone lábát az ötös sarkán, a büntetőt Batistuta óriási erővel lőtte a jobb alsó sarokba (1-0). 9. perc: Owen a tizenhatoson belül Ayala mellett elesett, a tizenegyest Shearer vágta a jobb felső sarokba (1-1). 16. perc: Owen nagy szóló után 12 méterről, kissé jobbról gyönyörű gólt lőtt a jobb felső sarokba (1-2). 45. perc: Batistuta gurított le egy húszméteres szabadrúgást Zanettinek, aki 14 méterről a jobb kapufa mellé lőtt (2-2). A büntetőpárbajban Berti, illetve Shearer betalált, majd Crespo és az angol Ince is kihagyta. Ezután Verőn, Merson, Gallardo, Owen, és Ayala is gólt lőtt, a 10. ember, az angol Batty kihagyta, ezzel Argentína 4-3-ra nyerte a 11 -es párbajt. (Argentína Hollandiával játszik a négy közé jutásért.) Owen (takarva) megszerzi az angolok vezető gólját fotók: feb/reuters ■