Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-02 / 153. szám

1998. július 2., csütörtök Sport 9. oldal Megyei női kispályás labdarúgó-bajnokság Százszorszép Margaréták A hétvégén Tolnán került sor a megyei női kispályás labdarúgó bajnokság ráját­szásának 3. fordulójára és a helyosztókra. A bajnoki címet - megérde­melten - az egész évben lát­ványos, gólerős játékot pro­dukáló tolnai együttes nyerte el az egységes, igazi csapattá érett Madocsa előtt. Az UFC-Amazonok gyakori sé­rülések és egyéb okok, a jó erőkből álló, címvédő Dom­bóvár pedig „edzőválság” mi­att már a rájátszás előtt nem tudott beleszólni a bajnoki címet eldöntő végső küzde­lembe. A Bátaszék hullámzó telje­sítményt nyújtva a finisben megérdemelten szerezte meg az 5. helyet az igazán harcos izményiek előtt. Az újonc Szedres többször is vitézke­dett, de rutintalansága miatt nem tudott előrébb végezni. Az ugyancsak újonc, lelkes bátaiak erejéből csak két dön­tetlenre futotta. A bajnokság jó lehetőséget biztosított a já­tékra és megmérettetésre, hisz a csapatok szinte mindegyike 32 mérkőzést tudhat maga mögött. A rájátszás 3. fordulójá­nak eredményei: Szedres SE-Izmény SE 2-0 (1-0). G: Pfeffer 2. Bátaszék SE-Báta SE 3-0. (Játék nélkül. A bátaiak csak három játékossal érkez­tek.) Margaréta-Varga Trans- Fer Tolna-UFC Amazonok 7-2 (7-0). G: Hodován, Si­mon 3-3, Bagdi K., illetve Horváth, Jánosi. Mediform Madocsa- Kórház SE Dombóvár 3-0 (3-0). G: Szintai 2, Novákné. Helyosztók: a 7-8. he­lyért: Szedres SE-Báta SE 3-0. (Játék nélkül.) Az 5-6. helyért: Bátaszék SE-Izmény SE 1-1 (0-0). G: Vágó, illetve Nyisztor N. A 3-4. helyért: UFC Amazonok-Kórház SE Dombóvár 2-1 (1-0). G: Horváth, Jánosi, illetve Be- reczki. Az 1-2. helyért: Marga­réta-Varga Trans-Fer Tolna-Mediform Madocsa 6-2 (5-1). Parádés mérkőzé­sen nyertek az „aranyos” ha­zaiak. G: Simon 4, Hodován 2, illetve Novákné 2. A bajnokság végeredménye 1. Tolna 32 25 5 2 119- 31 80 2. Madocsa 32 23 3 6 89- 34 72 3. Szekszárd 32 19 5 8 88- 38 62 4. Dombóvár 32 16 6 10 82- 44 54 5. Bátaszék 32 10 5 17 32- 51 35 6. Izmény 32 9 4 19 31- 69 31 7. Szedres 32 9 4 19 28- 66 31 8. Báta 32 ­2 30 9-145 2 A gólkirálynői címet 51 ta­lálatával a tolnai Simon Bogi érdemelte ki. A legjobb edző címet a bajnokcsapat mestere, Bagdi József nyerte el, míg a legsportszerűbb együttesnek a Szedres SE bizonyult. A csapatok legjobbjai: Bagdi Józsefné (Margaréta- Varga Trans Fér Tolna, Araczki Antalné (Mediform Madocsa), Horváth Erika (UFC Amazonok, Szekszárd), Bereczki Gabriella (Kórház SE Dombóvár), Gálosi Ildikó (Bátaszék SE), Nyisztor Fe- rencné (Izmény SE), Pfeffer Anikó (Szedres SE), Tóth Zoltánná (Báta SE). Sallai József Wimbledoni nemzetközi teniszbajnokság Címvédők az elődöntőben A címvédő svájci Martina Hingis bejutott a női egyéni versengés elődöntőjébe a wimbledoni angol nemzet­közi teniszbajnokságon, mi­után a negyeddöntőben le­győzte a néhány héttel ez­előtti francia nyílt bajnokság győztesét, a spanyol Sanchez- Vicariót (képünkön). Ugyan­csak a legjobb négy közé ju­tott a 16. helyen kiemelt fran­cia Nathalie Tauziat, a fehér­orosz Natasa Zvereva és a harmadikként rangsorolt cseh Jana Novotna. A férfi egyéniben is az elő­döntőbe jutott a címvédő. Az amerikai Pete Sampras az ausztrál Mark Philippoussis ellen nyert három játszmában. A legjobb négy között lapzár­tánkig még ketten, a 14. he­lyen kiemelt horvát Gorán Ivanisevic és a kilencedikként rangsorolt holland Richard Krajicek biztosították helyü­ket. Előbbi háromjátszmás ta­lálkozón nyert a holland Sie- merink ellen, utóbbi az olasz Sanguinettit verte ugyancsak három szettben. Triatlon Európa-bajnokság, Ausztria Kontinensviadal két szekszárdival Mától négy napon át az ausztriai Veldenben randevúznak a kontinens legjobb felnőtt és junior korú triatlonistái. A magyar válogatottban ezúttal két szekszárdi sportoló is helyet kapott: a női csapatban Varga Zsuzsa, míg a junior fiúk mezőnyében Szabó János áll rajthoz az Európa-bajnokságon. Amikor a két héttel ezelőtti za­laegerszegi triatlon versenyen - amely az Európa-bajnokság vá­logatója is volt egyben - az if­júsági csapatvilágbajnok Szabó János győzött a junior A-kor- osztályúak mezőnyében, eldőlt, első számú emberként megvál­totta „repülőjegyét” a ma kez­dődő ausztriai kontinensvia­dalra. Hogy elsőnek lenni mi­lyen előnyökkel jár, elutazása előtt erről is kérdeztük a Dynamic TC Szekszárd sporto­lóját. Szabó János — A csapattagok között fel­állított rangsornak a versenyen különösebb jelentősége nincs - kezdi a beszélgetést Szabó Já­nos -, elsőnek lenni inkább anyagi téren kifizetődő, hiszen a kinttartózkodásom teljes költ­ségét átvállalta a szövetség, s ez nagy segítség. Eddig egyébként a válogatott harmadik-negyedik számú tagjaként utaztam ki a nemzetközi versenyekre, de a teher most sem nyom, nyugod- tabban készülök az Európa- bajnokságra. — Igényelt-e külön felkészü­lést a kontinensviadal? — Nem. Az utolsó váloga­tóra alaposan felkészültem, s igyekszem, hogy a formámat tartani tudjam majd Ausztriá­ban is. Négy keményebb nap után most már csak frissítő jel­legű edzéseket végzek. Jó erő­ben érzem magam, a győri má­sodik hely után Zalaegerszegen sikerült nyernem. A helyezé­semmel természetesen elége­dett vagyok, úgy érzem azon­ban, ennél még jobbat is tudok menni. — Milyen eredményre, he­lyezésre számítasz? — Nehéz előre bármilyen eredményt megjósolni. Után­pótlás szinten a világ élmező­nyét az európaiak: az angolok, a norvégok, a svédek adják. Biztosan erős mezőny jön ösz- sze, ennek ellenére bizakodó vagyok: szeretnék az első tíz­ben végezni. A csapattársaim (Buru, Bartos, Lipták és Kal- dau - A szerző.) többsége ren­delkezik már nemzetközi-, vi­lágkupa tapasztalatokkal, ez Varga Zsuzsa némi előnyt jelenthet számukra a kontinensviadalon. — Hogyan alakul számodra az Eb-programja ? — Pénteken utazunk, este feltehetően még lehetőségünk lesz a pálya bejárására. Szom­baton megnézzük a felnőtteket, a mi futamunk vasárnap dél­előtt rajtol. A pályáról keveset tudok, az úszást egy tóban ren­dezik, a technikás kerékpáros szakaszt minden bizonnyal dombos útvonalon jelölik ki, s ez számomra kedvező. Az elmúlt évben makacs láb­sérüléssel bajlódó Varga Zsu­zsa legutóbb a zürichi világku­paversenyen állt rajthoz. A ju­nior világ- és Európa-bajnok sportoló a pontversenyben má­sodik Molnár Erika, valamint Edöcsény Nóra mögött harma­dik magyarként, a győztes ide­jétől nem egészen hat perccel elmaradva a 30. helyen fejezte be a rangos viadalt. (fék) Kerékpáros egyéni időfutam- és hosszú távú országúti bajnokság Istlstekker és Arató (is) hazatért Istlstekker János (jobbra) és Arató Dávid a Padovani színe­iben a magyar bajnoki címért tekernek Valamennyi külföldön ver­senyző magyar kerékpáros, így a padovai GS Tasselli Elematic két szekszárdi ide­genlégiósa, Istlstekker János és Arató Dávid is hazaérke­zett, hiszen csütörtökön a 100-as úton az egyéni időfu­tam-, vasárnap pedig Eger­ben a hosszú távú országos bajnokságot rendezik. A mai, 30 kilométeres egyen­kénti indítású időfutamon és a vasárnapi 230 km-es országúti mezőnyversenyen a Franciaor­szágban és Itáliában edződő magyaroknak - az országos bajnoki cím megszerzése mel­lett - hazai utakon is lehetősé­gük nyílik világranglista pont­jaik gyarapítására. A mezőny majdnem teljes, a „vendég- munkások” közül nyeregbe száll Szekeres Csaba és Roth- mer Balázs (Girardengo-Alp- last), Bodrogi László (VC Lyon-Vaulx-en-Velin), vala­mint a két ex-szekszárdi, Istls­tekker János és Arató Dávid. A tavalyi FIAT-Gemenci Nagydíj összetett győztese, Sipőcz Dá­vid (Grassi-Mapei) megfázás­sal küszködik, az ő részvétele egyelőre még kérdéses. Istlstekker és Arató hétfői hazautazásuk előtt még alapo­san kitettek magukért új állo­máshelyükön. Szombaton egy különleges viadalon álltak rajt­hoz Este városában. A kerékpá­ros gála 22 óra után rajtolt, s a kritériumversenyen Bugno, Fondriest és Faresi mellett több profi is rajthoz állt. A Padovani magyar bringásai a mezőnnyel értek célba. Éjfélkor újabb via­dal kezdődött, Arató az amatő­rök között jól helyezkedett, s végül hatodikként zárt. Vasárnap már komolyabb erőpróba következett, a 165 km-es GP Artigiani Esercenti, melyen elindult többek között az U-23-as világbajnok, a nor­vég Arvesen és az olaszok olimpiai negyedikje, Trentini is. A befutót egy hegyi szakasz végén jelölték ki. Arató a rész­hajrákra koncentrált, ezek során megszerezte a második helyet, a célvonalon pedig a 29. helyen gurult át. Istlstekker remekül hajrázott a kemény emelkedőn, és kilencedikként zárt. Istlstekker vasárnap címvé­dőként áll rajthoz, hiszen a ta­valyi hosszú távú versenyt ma­gabiztosan nyerte vetélytársai előtt. Az egy éve az ifik között ugyancsak bajnoki aranyat szerző Arató Dávidnak nincs lehetősége az ismétlésre, hiszen ezúttal már ő is a „nagyok” kö­zött teker. (fekete) Streetball Zöld jelzés a „Tilos az A”-nak Az adidas Streetball Chal- lenge utcai kosárlabda baj­nokság június 20-ai, szek­szárdi fordulójában - drá­mai küzdelemben - a dön­tőben még alul maradtak, az elmúlt hétvégén Pécsett megrendezett seregszemlén azonban már zöld jelzést kapott a „Tilos az Á” fantá­zianevű együttes. A 25 csapatos világbaj­noki kategóriában (1977. január elseje után születet­tek) a szekszárdi Rutkai Pé­ter, a paksi Kecskeméti Gyula és Somodi András, valamint a pécsi Szakács Imre alkotta kvartett a finá­léban 12-8-ra vezetett, ami­kor letelt a játékidő, így a „Tilos az Á” bejutott a szep­temberben Budapesten sorra kerülő országos döntőbe. Tájfutás Őrségi bronzok A Vas Megyei Tájfutó Szö­vetség rendezésében nem­régiben került sor a Tudor Ifjúsági Európa-bajnok- ságra. A két napos verse­nyen 15 ország 186 ver­senyzője - köztük a Paksi SE tájfutói - vágott neki az Őrség talán legfestőibb ré­szein kijelölt nehéz terep­nek. Szombaton a Magyarlak térségében rendezett viada­lon az F- 18-as kategóriában összetettben Tóth János a 8., míg a honi mezőnyben a harmadik, az F- 14-ben Rosa Gábor 23-dik, míg a hazaiak között a 12. helyet szerezte meg. Vasárnap a Szombathely határában elterülő parker­dőben randevúzott a me­zőny, ahol Tóth János kate­góriájában 10., a magyarok között bronzérmes helyen ért célba. Rosa Gábor a nemzetközi mezőnyben a 19., míg a honiban a 9. leg­jobb időt futotta. Népújság Totó Tippjeink a totó 27. heti mérkőzéseire: 1. Twente-Kongsvinger 1 2. Bodö Glimt-Haugesund 1 3. Molde-Tromsö X 4. Moss-Viking 1 5. Sogndal-Brann 1 6. Stabaek-Lilleström X 7. Valerenga-Rosenborg 2 8. Turku-FinnPa 1 9. Vaasa-Jazz X 10. Helsinki JK-FF Jaro 1 11. MyllykoskiPa-Haka X 12. Hollandia-Argentína 2 13. Németország-Horvátország 1 Plusz 1 mérkőzés: 14. Brno-Espanyol 2 Czene a Sport Plusz-bán. Czene Attila a Sport Plusz SE- ben folytatja versenyzői pálya­futását. Gyárfás Tamás, az egyesület és az úszó szövetség elnöke elmondta, Atlanta olim­piai bajnoka 2000. december 31-ig szerződött a klubhoz. festékek-hihetetlen áron! PROFIKOLOR OLAJFESTEK 0.75 liter 659.- MAGASFÉNYŰ ZOMÁNC 0.75 liter 759.- MAGASFÉNYÜ ZOMÁNC 2.5 liter 2429.- SELYEMFÉNYÜ ZOMÁNC 0.75 liter 899.- MATT ZOMÁNC 0.75 liter 649.- ALAP0ZÓ 0.75/2.5 liter 689.-/2199.- BELTÉRI FALFESTÉK 16 liter 3399.- H0ML0KZATFESTÉK 15 liter 7699.- H0ML0KZATFESTÉK 10 liter 5199.­Információ a 261-0110 vagy a 280-9090 budapesti telefonszámon. EGY ÚJ FESTÉKCSALÁD NEM CSAK PROFIKNAK JÚLIUSTÓL KAPHATÓ AZ ORSZÁG 500 PROFIKOLOR SZAKÜZLETÉBEN! Most már több mint 50 termék a Profikolor árgarancia programban! AKC S0FIX padlóápoló 500 ml 269.- Crepto WC papír 12 lek. 269.- Ultra mosókrém 133.­Cillit vizkioldó 409.­TIX mosópor 3.6 kg LiMON, AlPIH, BIO 999.­r+ CERESIT AKCIÓ B,0ly.N“ k9 szaniter fugázók ™PE SIüny09,r,i 109 30 db •4»“w vwv»í^SmI::

Next

/
Oldalképek
Tartalom