Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)
1998-06-17 / 140. szám
1998. június 17., szerda Megyei Körkép 3. oldal Aztán vannak-e nagyok? Akadnak — nyugtázhatják a kecskeméti ifihorgászok, akiknek tavaly annyira megtetszett a Domboriban'- az Erdei Ferenc Művelődési Központ által szervezett - horgásztábor, hogy idén újra ezen a horgászvízen töltenek el egy hetet. Nem véletlenül kedves számukra Dombori, hiszen, mint arról akkoriban beszámoltunk, tavaly, ugyancsak a nyár elején több, 5 kiló feletti ponty is horgukra akadt itt. Idén folytatják a holtág, valamint a kecskeméti ifihorgászok hírnevének öregbítését, hiszen tegnap hajnali negyed négy tájban egy 8,6 kilós pikkelyes pontyot zsákmányoltak. A boldog horgász Pántos Zoltán, aki élete eddigi legnagyobb halát köszönheti Dombodnak. A félórás, partról történő fárasztás végén a szákolásnál Palotás Kálmán volt a segítője. A nagy pontyfogás ezúttal is - a kapitális halak esetében már nagyon sok esetben bizonyított - bojlival történt. fotó: gottvald károly Polip-hírek Nyári munka és potyautasok A szekszárdi Polip Ifjúsági Iroda várja azok jelentkezését, akik a fiatalok számára nyári munkát tudnak ajánlani. A cél, hogy összehozzák azokat, akiknek munkaerőre van szükségük, azokkal a diákokkal, akik nyári szabadidejüket pénzkereséssel szeretnék tölteni. A nyár az utazások ideje. Sokaknak a munkájuk az állandó utazás szerte a világban, s biztosan akad egy-egy üres hely az autójukban. Talán nem bánnák, ha nem kellene egyedül utazniuk és szívesen elvinnének néhány fiatalt. Az ilyen autósok jelentkezését váiják, az irodában induló „Potyautas szolgálatnál, hogy az utazni vágyók és az utazók találkozhassanak. Az iroda címe: Szekszárd, Mártírok tere 10. (a Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza hátsó frontján, a mozi mellett), telefon/ fax: 74/315-022. Ülésezett a megyei védelmi bizottság A Tolna Megyei Védelmi Bizottság kihelyezett ülést tartott a büntetés-végrehajtás megyei intézetében. Az ülésen tájékoztat hangzott el az 1998. év első félévi munkáról és második félév feladatairól, kiemelve a nemzetközi nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatot és a katasztrófa-elhárítási kiállítást. Kertész Sándor büntetés-végrehajtási (bv.) alezredes tájékoztatót tartott a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézte történetéről, béke és minősített időszaki feladatairól. Döntött a védelmi bizottság a különböző objektum és szolgáltatások igénybevételéről minősített helyzetben. A védelmi bizottság intézetlátogatással fejezte be munkáját. Az ülésen részt vett Csóti András bv. dandártábornok, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokának helyettese, dr. Soós Miklós, a Tolna Megyei Bíróság elnöke, dr. Kardos János, Tolna megye főügyésze. A svéd példa: út Brüsszelbe A múlt heti svédországi tapasztalatcsere csak tovább erősítette Bach József azon meggyőződését, hogy hazánkban a régióknak, de a Megyei Önkormányzatok Órszágos Szövetségének (MÖOSZ) is új utakra kell lépnie a továbbhaladás érdekében. — A svédországi megyeszövetség meghívásának eleget téve utaztunk Stockholmba, a fővárosba, illetve néhány más településre - tudtuk meg a megyei közgyűlés elnökétől. — Az ottani szövetség nagyjából a magyarországihoz hasonló szervezeti felépítéssel működik. Van azonban néhány lényegi különbség is, ezek jelentős része természetesen abból adódik, hogy Svédország már három év óta tagja az Európai Uniónak. — Milyen alapvető eltérésről lehet beszélni? — Például - és elsősorban arról, hogy Svédország valamennyi - összesen huszonkét - megyéje tagja az Európai Régiók Bizottságának. A svéd megyeszövetségnek pedig százhatvan alkalmazottja van, külön külügyi igazgatóval és külügyi apparátussal. — Ez a tény miért érdemes a fokozott figyelmünkre? — Azért, mert tudomásul kell vennünk azt, hogy Európa, azon kívül, hogy az országok Európája, egyúttal a régiók Európája is. Persze, ezzel elvileg valamennyien tisztában vagyunk Magyarországon is, de nem feltétlenül cselekszünk ezen tény ismeretében átgondoltan és célirányosan. — Milyen követendő példát mutathatnak számunkra a svéd régiók? — Elgondolkodtató, hogy a svéd megyeszövetség önálló irodát tart fenn Brüsszelben, sőt, ugyanezt mondhatja el magáról néhány svéd régió is. Működik is rendesen - gazdasági szempontból is - a nemzetközi kapcsolatrendszerük. Egyébként meggyőződésem, hogy előbb-utóbb nekünk, azaz a MÖOSZ-nak is irodát kell nyitnia az EU székhelyén. Tudom, ez - a szakmai csapat létrehozásával együtt — sok pénzbe kerül, de a befektetés bőségesen megtérülne, ha mindenki úgy végzi a munkáját, ahogyan kell. -száSzámítógépet nyert a pörbölyi iskola A Pörbölyi Óvoda és Áitalá- A rajzversenyre a felhívást az tek. így adta be rajzát a pörbönos Iskolában ünnepélyes keretek között adta át tegnap az Olympos-Top Kft. az általa kiírt országos rajzversenyen a harmadik helyezésért járó két Intel Pentium processzoros számítógépet az iskola igazgatójának, Sima Endré- nének. Az Olympos-Top az augusztusban Budapesten megrendezésre kerülő Atlétikai Európa Bajnokság Aranyfokozatú Nemzeti Szponzora. ország 3700 általános iskolája kapta meg, s többszáz pályamunka érkezett be. Rendkívül erős mezőnyből kellett az öttagú zsűrinek két fordulóban a három legjobbat kiválasztani. A gyerekek feladata egy 70x100 centiméter méretű rajz elkészítése volt „Champy kutya és a TopJoy” címmel, ahol a pályázók szabadon elengedhették alkotói fantáziájukat. A versenyre az általános iskolák egy alkotással nevezhetlyi iskola is. A plakátszerű rajz megalkotásában minden évfolyamból szinte minden gyerek részt vett. A pörbölyi iskolának eddig nem volt személyi számítógépe, így aztán dupla örömnek számít a pályázaton nyert két számítógép színes monitorral, Windows '95 operációs rendszerrel, egérrel, monitorszűrővel és egy nyomtatóval együtt. (pt) FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Hírek Testületi ülés Fácánkertben Fácánkertben holnap, azaz csütörtökön délután ülésezik a helyi képviselőtestület. A napirenden a közbiztonság helyzetéről szóló beszámoló, a környezetvédelmi rendelet és az intézményi fűtéskorszerűsítés pályázatával kapcsolatos döntés szerepel. Kézműves tábor Domboriban A III. Tolna Megyei Tárgyalkotó Népművészeti Kézműves Tábor június 18-án, csütörtökön nyílik Fadd- Domboriban, a Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány táborában. Kerámia, szövés, fafaragás és citera-furulya csoportban zajlik majd a munka, június 19-én, pénteken pedig Népművészeti napot rendeznek, ahová minden népművészet iránt érdeklődő felnőttet várnak, nem csak a táborozókat. Ezen a napon lesz fafaragás, kerámia- és babakészítés. Június 20-án, szombaton, nemezelés a program, június 21-én, vasárnap pedig virágkötészet. A tábor és a programok iránt a 74/410- 069-es telefonon lehet érdeklődni. Ozorai pályázatok Egymillió forintot nyert az ozorai önkormányzat a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány pályázatán közhasznú munkavégzéshez szükséges eszközök vásárlására. Szintén a közhasznú munkát segíti egy 3,5 millió forintos területfejlesztési támogatás, amely kisgépek beszerzését teszi lehetővé. A község elnyerte a Képzőművészeti Lektorátus támogatását is, amely félmillió forintot ad a Nagy Sándor szobrászművész által készítendő 1848-as emlékmű, és 120 ezer forintot az augusztusi fafaragótábor költségeihez. Az emlékmű avatása október 4-én lesz. Tanácsadás, hallókészülékhez A SINOSZ megyei szervezetének rendezésében hallókészülék-tanácsadást tartanak június 18-án, csütörtökön, 12-15 óráig Szek- szárdon, a megyei szervezet klubjában (Augusz u.1-3.) és 16-18 óráig Pakson, a Városi Művelődési Központban. Foglalkozás-egészségügy, tűz- és környezetvédelem Munkabiztonsági konferencia A hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezik a munkabiztonsági, foglalkozás-egészségügyi, tűz- és környezet- védelmi konferenciát, amelyen a cégek e témákkal foglalkozó szakemberei tájékozódhatnak a legújabb jogszabályokról és védelmi felszerelésekről. Szekszárdi szociális bizottság Beszámolt a szolgálat A megyei fórumot a Patrol Kft. szervezte. A résztvevők a írásban is megkapják a szükséges irodalmat, valamint 4 könyvet ajándékba azok közül, amelyeket az ÉT Munkavédelmi Bizottsága támogatott. A konferenciát június 18-án Szekszárdon tartják. A tanácskozást délelőtt tíz órakor dr. Brebán Valéria, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ igazgatója nyitja meg, majd Török Tibor, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ Munkabiztonsági és Munkaügyi felügyelőségének vezetője tart előadást. Az előadásban tájékoztató hangzik el a munka- védelem szabályozásában bekövetkezett változásokról, a vonatkozó törvényről és rendeletről, illetve az ebből adódó gyakorlati tennivalókról. Dr. Brázay László, az ÁNTSZ megyei tisztifőorvosa a foglalkozás-egészségügyi helyzetről tart előadást, valamint a tárgykörben várható változásokról tájékoztatja a szakembereket. Velencei István, a szekszárdi önkormányzati tűzoltóság parancsnoka A tűzoltási technikák fejlődése és alkalmazása a tűzvédelem területén címmel tart előadást. A gyakorlatban is bemutatják a tűzoltási eszközöket. Délután elsőként Dr. Visontay István, az Autogéntechnika Kft. igazgatója tart előadást a korszerű hegesztési módszerekről. Európai színvonal az egyéni védőeszközök magyarországi ellátásának területén címmel dr. Váró György, az Országos Munkavédelmi Képző Kft. igazgatója a tájékoztatást az érdeklődőknek. A Bárczy Kft. ó igazgatója Korszerű környezetvédelmi megoldások a vizeink védelmében címmel tart előadást. A tanácskozással egyidejűleg kiállítás lesz a helyszínen. Ihárosi Útmutató, sorselemzés Tárót kártyával Herczeg Kata segítségével. ) 06-90-330 513 mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0) 06-90-330 516 Címünk: Axet &róser-8wlapest KW<Ji Kft Autfote* 1539 Bp Pf. 591. fe dija: 88 Ft +Afa/pefc Szekszárd önkormányzatának szociális bizottsága tartotta ülését tegnap délután. A bizottság elé elsőként a szekszárdi gyermekjóléti szolgálat eddig munkáját összefoglaló beszámoló került. A szolgálat a Családsegítő Központ önálló szervezeti egységeként tavaly november 1-e óta működik, a csoportban dolgozó hat fő szociális munkás végzettséggel rendelkezik. A szolgálat a hozzá forduló emberekkel, családokkal az önkéntesség elve alapján alakít ki kapcsolatot, illetve más szervezetek, személyek javaslata alapján keresik fel a családokat, felajánlva gondozási-, szolgáltatási- és szervező tevékenységüket. Céljuk, hogy minden gyermekhez igény szerint eljusson a szolgálat, ám egyelőre a hátrányos helyzetű gyermekek segítését és ellátását próbálják megoldani. A bizottság megköszönte és elfogadta a beszámolót, egyúttal javaslatot tett arra, hogy a szolgálat tevékenységét és működését bemutató beszámoló kerüljön a közgyűlés elé is az ősszel. A második napirendi pont a roma gyermekek szociális, valamint nevelési és oktatási helyzetének javítását elsősegítő intézkedési terv végrehajtási folyamatáról tájékoztatta volna a bizottságot, ám a kisebbségi önkormányzat képviselőjének távolmaradása miatt ezt a napirendi pontot a bizottság elnapolta. Ezt követően különböző kérelmekről tárgyalt a bizottság - a személyiségi jogok védelme érdekében - zárt ülésen. vem