Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)
1998-06-17 / 140. szám
4. oldal Megyei Körkép — Dombóvár Es Környéke 1998. június 17., szerda Siker a Scriptores Kiadó irodalmi pályázatán A dombóvári díjazottak: A mai gyerekek nagy többsége igen keveset olvas. Ezen próbál változtatni évről évre a kaposvári székhelyű Scriptores Kiadó olyan irodalmi pályázat kiírásával, melyre a diákok olvasóélményeiket küldhetik el. Az elmúlt hétvégén a Darány- ban megrendezett díjátadó ünnepségre két tanulót is meghívtak a szervezők Dombóvárról. Szuhánszki Debóra A Molnár György Iskola diákjai az idén is nagyon aktívak voltak, jelzi ezt az, hogy 21 pályamunkát küldtek a kiadónak. Volt köztük riport, vers és novella is - mondták el lapunknak az intézmény magyar szakos tanárai, So- mogyvári Lászlóné és Bőr Nagy Adámné. Nübl Éva A zsűri az 1937 beérkezett mű írója közül Szuhánszki Debórának az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is különdí- jat nyújtott át. A nyolcadikos diáklány most Antoine De Sa- int-Exupéry ismert regényét, A kis herceget folytatta „Az élet útvesztői” címmel. A másik díjazott Nübl Éva ötödik osztályos tanuló volt, aki az országos verseny harmadik helyét érdemelte ki és ezért egy díszes oklevelet, valamint egy értékes könyvet vehetett át a szervezőktől, ő a Piroskáról és a farkasról szóló ismert történetet választotta. Ebből írta a „Hogy jobbá legyen a világ” című meséjét, melyet lapunk szombati számában olvashatnak el az érdeklődők.- glaub Kábel! zűrzavar. A napokban befejeződik Újdombóváron a kábeltelevíziós rendszer átépítése, vagyis a csillag- pontos műsorszolgáltatás technikai feltételeinek kialakítása. Ennek kiépítése azonban nem csak azt befolyásolja, hogy melyek lesznek nézhetőek a számos csatornából, hanem esetenként az utcakép minőségén is változtat. Persze az összképhez - ami az utcát illeti - hozzájárult a telefonhálózat korábban e miatt sokat bírált légvezetékes kialakítása is. FOTÓ: BAKÓ JENŐ Több mint 800 dombóvári diák választotta ezt a hobbit Tizenöt éves a madarászok sulija A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület dombóvári csoportja 1980-ban alakult meg. Három évvel később a városi tanács vezetőinek, az egykori Dombfa Szövetkezet elnökségének és a Környezetvédelmi Hivatal államtitkárának, Gonda Györgynek köszönhetően a Tüskei-horgásztónál átadták a madárvártát, mellyel megteremtődött a diákok oktatásának terepi bázisa. A 15 éves jubileum kapcsán beszélgettünk Nagy Sándorral, a csoport titkárával. A madarászat nemcsak életre szóló hobbit teremt, hanem emberformáló szerepe is jelentős, hiszen nagyon gyakran ad irányultságot a pályaválasztás során - emelte ki a csoport titkára. Nagyon büszke arra, hogy a keze alatt eddig megfordult 800 diák közül több mint negyet madarakat figyelik meg a csoport tagjai A biológia-földrajz szakos tanár elmondta, hogy a helyi madártani csoport bázishelye kezdetben a Gárdonyi Géza Iskolában volt, majd ezt a művelődési ház, később pedig a Molnár György Iskola követte. A szakkör létszáma hamar meghaladta a 100 főt, ezért egy olyan tematikus képzési programot alakított ki a diákok számára Nagy Sándor, melyben elméleti képzés és terepi gyakorlatok váltják egymást. Három korosztály számára a tanév során heti rendszerességgel szakköri foglalkozásokat és havonta egy alkalommal pedig a madárvártán megfigyelést tartott a lelkes pedagógus. Nyaranta pedig természetvédelmi és ornitológiái tábort szervezett a Tüskei-horgásztónál. Az elmúlt másfél évtized alatt sikerült a Dombóváron és környékén található madárvilágot teljes egészében feltérképezni. A térségben 1982 óta ők végzik évről évre a 160-180 pár gólya megfigyelését. A megye nyugati részén található településeken a dombóvári csoport koordinálja a gyöngybagolyvédelmi programot is, mely során az elmúlt években több mint 50 toronyba helyeztek ki költőládákat. De szerveztek hazai és külföldi táborokat is, jártak a diákok Fenékpusztán, Fü- löpházán, az őrségben, Su- monyban, Tihanyban és Viseg- rádon, az ország határain kívül pedig Szlovákiában, Ukrajnában és Bulgáriában is voltak megfigyelésen. A különböző versenyeken is eredményesen szerepeltek a szakkör tagjai. A Madarak és Fák Napja alkalmából évről évre megrendezésre kerülő országos versenyen eddig három alkalommal végeztek az első helyen, egyszer második, egyszer pedig harmadik helyet szereztek. A Kaán Károlyról elnevezett megmérettetésen Juhász Rita a hatodik, míg testvére Juhász Viktória a negyedik helyen végzett. A Központi Környezetvédelmi Alap „Az én természetvédelmi akcióm” című pályázatán Máté Sándor, Németh Tamás és Ziech Péter a gyöngybaglyok védelméről készített munkájukkal első díjat érdemeltek ki. A megyei Hermán Ottó versenyen is időről időre eredményesen szerepelnek a dombóvári diákok. vénén választották a biológia vagy földrajz tanári, az agrárvagy a környezetvédelmi mérnöki pályát, s akad közöttük olyan is, aki állatkertben dolgozik, oktatási programvezetőként. De eljutottak tanítványai afrikai és új-zélandi nemzetközi madár-megfigyelő táborokba is. A tanév befejezését követően a jelenleg 200 fős csoport tagjainak egy része a Tüskei-horgásztónál lévő - szakkönyvekkel, térképekkel, mikroszkópokkal és távcsövekkel jól felszerelt - madárvártára megy táborozni, másik részük pedig a pacsmagi tavaknál nemrégiben elkészült terepi oktatóbázison fog eltölteni néhány napot - ezúttal is a természet és a madarak tanulmányozásával.-glaubHagyományok, virtus, aratóünnep Bár a klasszikus értelemben vett közművelődési szezon június végén már nem tart, a Dombóvári Művelődési Ház Kht. éppen ekkorra, vagyis pontosan Pál napra immár harmadik alkalommal készül az év egyik legnagyobb „dobására”. Mint azt Farkas János, a kht. ügyvezető igazgatója elmondta, a jövő hétvégén az önkormányzat jelentős anyagi támogatásával megrendezésre kerülő III. Pál Napi Vigasságok elnevezésű, három napos rendezvény- sorozat a hagyományápolás, hagyomány élesztős és teremtés jegyében zajlik, akár csak az elmúlt két évben. Természetesen idén sem marad el a folklór, a virtus, és a művészetek megjelenése a programokban, még ha a rendezvény helyszíne ezúttal nem a művelődési ház, hanem a természetközelibb DFC sporttelep lesz. Az aratóünnepen ezúttal sem marad el a kézművesvásár, s természetesen a Péter-Pál köszöntő utáni kaszaszentelés, valamint néptáncegyüttesek fellépése. A művelődési házban emellett népművészeti kiállítás lesz látható. A megteremtett hagyományok közül idén tovább él a főző- és sütőverseny, az országos pipaszívó verseny, valamint a Dombóvár erős embere elnevezésű nyílt virtusjáték. Ehhez kapcsolódóan Fekete László, a világ egyik legerősebb embere tart bemutatót, s a virtust képviseli Kassai Lajos, világrekordot tartó lovasíjász is. Mint azt Farkas János mondta, a Pál Napi Vigasságok hagyományához hűen a rendezvényt a Treff együttes utcabálja zárja, s idén első ízben a Kispál és a Borz együttes koncertje jelenti majd a rendezvény nyitását.- nagy Hírmondó Vöröskeresztes pályázati siker A Vöröskereszt dombóvári városi szervezete a napokban értesült arról, hogy a Boldog Napok Alapítványhoz benyújtott pályázatát átirányították a hazai Szegényekért Alapítványnak. Ez talán nem tűnik jó hímek, ám utóbbi alapítvány mégis 40 ezer forintos támogatásban részesítette a vöröskeresztes alapszervezetet. Az elnyert pénzt a rászoruló gyermekek élelmezésére fordítják. Könnyűzenei kórushangverseny A dombóvári Kapos Kórus június 19-én, pénteken este hét órától tartja könnyűzenei hangversenyét az Apáczai Csere János Szakközép- iskola dísztermében. Vezényel Markovics Gábor. Zongorán Solymosi Franciska, ütősökön Pápai László működik közre. Konferál: Barcza László. Álláskeresők figyelmébe A Tolna megyei Munkaügyi Központ dombóvári kirendeltségén a következő álláshelyeket tartják nyilván és ajánlják álláskeresők figyelmébe: takarítónő, konyhai kisegítő, betanított varrónő, esztergályos, játékösszerakó nő, műanyagipari gépkezelő, nagynyomású kazánfűtő, felszolgáló, élelmiszerbolti eladó, műszerész, biztosítási üzletkötő, autóbusz vezető, festő-mázoló, elektromos karbantartó, termelésirányító, daruvezető nő, pultos nő, szakács, betanított női munka, kőműves, segédmunkás, targonca vezető, dekoratőr, parkgondozó. Az álláshelyekről a kirendeltségen készséggel adnak bővebb felvilágosítást. Új hirdetőhely Dombóváron A Tolnai Népújságba feladhatja hirdetését és gyászközleményét a TolnaTourist irodájában Népköztársaság u. 25. sz. alatt Kirendeltségvezető: Mikalainé Csíkos Györgyi Telifax: 741465-105- hegesztőtrafók- védógázas hegesztőgépek- lánghegesztő felszerelések- vágópisztolyok- oxigén-, dissous-, CO,-, argon palackok- reduktorok, tartozékok- hegesztőpálcák, elektródák- C02 hegesztőhuzalok- forrasztó ónok, ezüstforraszok- hegesztési-forrasztási segédanyagok- hegesztő- és levegőtömlők- légtechnikai eszközök, csatlakozók- zománchuzalok 0,2-2,5 mm-lg- Bosch elektromos kéziszerszámok Rövid határidőre vállaljuk oxigén-, dissous reduktorok, vágópisztolyok, égőszárak, markolatok felújításátI Dombóvár, Dombó P. u. 15. (a Művelődési Ház mögött) Nyitva: hétfő-péntek: 8-16 óráig. Telefon: 74/467-958. Felújítják a városházát A közel harminc éve épült dombóvári városházára igencsak ráfér a felújítás. A jelenlegi önkormányzati ciklus során minden évben ki- sebb-nagyobb munkálatokat végeztettünk el az épületen - mondta el Reichert Gyula, a Városüzemeltetési Iroda vezetője. Elsőként egy önálló ügyfélszolgálati irodát alakítottunk ki, majd a városháza dísztermének teljes felújítása következett. Ezután az elavult elektromos hálózatot cseréltük le és sor került a tető szigetelésének javítására is. Az irodák festése sem maradt el. Ez a felújítás közel 14 és fél millió forintba került. A rekonstrukció legutóbbi üteme tavaly ősszel kezdődött el és a napokban fejeződik be- mondta el érdeklődésünkre Frellemé dr. Kovács Anna jegyző. Ezúttal az épület első és második emeleti ablakait cserélték ki a szakemberek, ezekre új függönyöket, a városháza főbejáratához pedig korlátokat tetettünk. Mindez 3 és fél millió forintba került. Folytatódott az irodabútorok cseréje és számítógépes rendszerünk egy részének korszerűsítése is. Tettük mindezt úgy, hogy a munkák a lehető legkevésbé zavarják a polgármesteri hivatalt felkereső ügyfeleinket és munkatársainkat. Jövőre szeretnék folytatni a a földszinti nyílászárók cseréjét és reményeik szerint a városháza homlokzatának felújítására is jut majd pénz.-glaubAlapítvány Dombóvár fiatal értelmiségéért Idén többen kaphatnak támogatást Az elmúlt évben határozott arról a dombóvári önkormányzati képviselő-testület, hogy alapítványt hoz létre „Dombóvár Fiatal Értelmiségéért” néven azzal a céllal, hogy a főiskolákon, egyetemeken tanuló, rászoruló hallgatókat támogassa. Tóth Attila polgármester az alapítvány kuratóriumának elnöke erről szólva azt hangsúlyozta, hogy a főiskolai, egyetemi hallgatók szociális problémáival korábban gyakran találkozott, s így fogadóóráin szembesültek ezzel az alpolgármesterek és a városatyák egyaránt. Bár a város korábban is biztosítani tudott egy rászoruló és arra érdemes egyetemi hallgatónak Pécsett kollégiumi helyet, azonban a városnak is érdeke, hogy minél több dombóvári fiatal szerezzen diplomát, s lehetőleg maradjon a városban. Az alapítvány ehhez kíván hozzájárulni, bár természetesen az innen kapott támogatás nem jelent semmiféle kötelezettséget a fiataloknak. Az elmúlt évben tíz fiatalt tudtak segíteni a tanév során, vagyis tíz hónapon keresztül, havi öt-öt ezer forinttal, míg egy egyetemi hallgatónak olaszországi tanulmány útjához is hozzájárult az alapítvány, amelynek anyagi hátterét a város évi félmillió forintos befizetése jelenti. Ebben az évben a kuratórium döntése alapján már nem tíz, hanem tizenkét dombóvári főiskolás, egyetemi hallgató részesülhet az elmúlt évihez hasonló mértékű támogatásban. A támogatásért a szociális helyzetét írásban bemutató, a család jövedelemigazolásait is tartalmazó pályázatot kell benyújtani Tóth Attilához a Városházára. A támogatásért július 30-ig az pályázhat, akinek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a minimálbér 95%-át (jelenleg 18.525 Ft) és tanulmányi eredménye az utolsó félévben legalább 3,5, vagy első évfolyam esetén középiskolai eredménye 4,5 volt.- nagy -