Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-17 / 14. szám
Csak az élők számítanak! Gondolatok egy riport helyett Tolna megyében - az ÁNTSZ 1995. évi adatai szerint - kilencvenhatan követtek el „sikeres” ön- gyilkosságot, míg közúti balesetben ötvenheten haltak meg. Az arányok évről-évre alig változnak. Az élet veszélyesebb mint a közlekedés? A számok mintha erről beszélnének. Ha végigsétálsz egy temetőn, minden negyvenedik sír alatt olyan ember fekszik, aki önkezével vetett végett életének. Sétálj végig az utcán, és számolj: a szembejövők közül minden negyvenedik saját elhatározásából fog kilépni világunkból. Kinek nem jutott még eszébe, hogy ilyenképpen meneküljön kínzó gondjaitól? Neked is, csak éppen nem teszed meg. Van valaki, aki visszatart a végzetes lépéstől, kapsz egy mosolyt, egy biztatást és elhessented a szörnyű gondolatot - majd nekifeszülsz és megoldod problémáidat. Mert van kibe kapaszkodnod, van társad, ha csak egyetlen egy is, akihez kötődsz, akinek szavában, erejében hiszel, hogy saját erőd is megkettőződjön. Szeretet - így hívjuk ezt az érzést, amely visszatart a vissza- fordíthatatlantól. Gondoltál-e arra, hogy nem mindenki kapja ezt meg az élettől? Kellett, hogy gondolj rá, hiszen minden negyvenedik embertársad megtette, nem lehet, hogy nem volt közöttük, akit ismertél. Szembe kell nézned vele, ne fordítsd el a szemed! Gondoltál-e arra, hogy amíg élt, segíts rajta? Szóltál-e hozzá szép szóval, biztatással, mikor megsejtetted hová is tart? Állok a sír mellett a kis falu temetőjében, nézem a koszorúkat a januári napsütésben, a virágokból, fenyőgallyakból font emlékezést. A szomszéd síron a temető emberei ottfelejtettek két kötelet, amellyel a koporsókat engedték az anyaföld ölelésébe. Véletlenül? Szörnyű metafora. Két ember életét takarják a koNem tudtak együtt élni, egymás nélkül sem, meghaltak hát együtt szőrűk, a kettő együtt éppen egy évszázad. Röpke pillanat történelmi mértékkel, emberi ésszel a világ egésze. Megszülettek, találkoztak, álltak az oltár előtt örök hűséget fogadva, gyermekeket nemzettek, szerették egymást és veszekedtek: nem tudtak együtt élni, egymás nélkül sem, meghaltak hát együtt. Ki mondhat ítéletet felettük? Riportra készülök, járom a falut, tudni akarom miért történt a tragédia. Hallgatás emelte falakba ütközöm, pedig ismerős vagyok itt, máskor beszélnek, szidják, dicsérik egymást - most néma csend. Legfeljebb félszavak, és ahogy ezekből kitárulkozik a szörnyű mélység, egyre inkább érzem, nem lehet, nem szabad megírni. Akad valaki, aki sokat tud és el is mondja, miért menekült otthonról a játékszenvedély csillogó-vil- logó hamis világába egy ember, és miért vonzotta a meleg otthon egyszer volt, talán újra lesz reménye ismét haza, mígnem elérkezett a pillanat, amelynek cselekvése visszavonhatatlanná vált. Talán ha látta volna a lánya arcán legördülő könnycseppeket, amelyeket én láttam, talán ha hallotta volna, amit én hallottam: „Csak az élők számítanak!” soha nem teszi meg. A riport nem készült el, soha nem is fog - elmosták a köny- nyek. Pedig üzenete lett volna: csak az élők számítanak! Addig jusson eszünkbe, amíg nem kell emlékezni! Rákosi Van véleménye? Amire jut, és amire nem így január tájékán újból és újból átgondolja az ember mire futja még a jövedelméből, és mi az, amire már nem. Különböző helyzetű és korú emberektől kérdeztük meg, hogy mennyiből gazdálkodnak havonta, és ki osztja be a pénzét? Holacsek Józsefné, 42 éves, a bátaszéki polgármesteri hivatalnál dolgozik: — A családunkban én osztom be a pénzt. A férjemmel ketten havi hetven ezer forint körül keresünk. Erre - szigorúan számolva - hárman vagyunk - egy fiunk van otthon. Az igazság azonban az, hogy a már önálló leányom férjével és kicsi unokámmal szintén nálunk lakik, mert építkeznek. Ugyan önállóan, saját keresetükből élnek, de próbáljuk segíteni őket, ahogy az erőnkből telik. Családi házban lakunk, így a rezsi - víz, villany, fűtés - elég jelentős összeget elvisz. Zöldségekre, krumplira, hagymára nem költünk, mert megtermeljük, húsra se, mert állatokat tartunk. A hétvégére bevásároltam, 5 liter tejet, 3 kiló kenyeret, cigarettát (sajnos dohányzunk), mosogató- szert, mosóport, sampont, és négyezer-háromszáz forintot fizettem. A lég' abb az, amikor nem értem, hová ment el a pénz, pedig semmi maradandót nem vásároltam. Nem panaszként mondom, mert tudom, hogy van, akinek ennél is nehezebb, de nyaralni négy éve nem voltunk már, pedig jól esne egy kis kikapcsolódás. Sajnos az idén sem lesz belőle semmi, mert nagyon esedékes lenne a lakásunk tapétázása, ami hozzávetőlegesen számolva százezer forint. Csapó Lajosné, 72 éves, szekszárdi nyugdíjas: — Huszonegyezer forint a nyugdíjam, ezt nagy művészet beosztani. Sajnos egyedül élek, a férjem hat éve meghalt, a két fiam pedig az ország másik felében telepedett le a családjával. Oda köti őket a munkájuk is, így nagyon ritkán látjuk egymást. Nem szoktam nekik se panaszkodni, pedig nagyon nehezen jövök ki a pénzemből. Havonta több, mint tízezer forintomba kerül a lakás fenntartása, gyógyszerekre is sokat költők, hét-nyolcezer forint marad a megélhetésre. Nekem nincs kiskertem, semmim, ahol teremne valami, egy negyedik emeleti lakásban lakom. Nehéz ma az öregek élete, de a fiataloknak talán még inkább: nem csak munkát kell találniuk, a család- alapításhoz lakás is kell. Annak, akit otthonról nem segítenek, szinte lehetetlen mindezt elérnie. Dr. Bíró Zoltán, a megyei adóhivatal igazgatója:- Nálunk a pénzt a feleségem osztja be. Mindketten dolgozunk, de emellett a bevásárlás is őrá hárul. Pécsen lakunk, így minden nap utazgatnom kell. Idefelé az úton az jár a fejemben, mi mindent kell aznap megcsinálnom, hazafelé pedig azt sorolom magamban, mi maradt el. Ennek ellenére nem nehezebb a helyzetem, mint annak a fővárosinak, aki mondjuk Csepelről jár be a centrumba. A lányom már önálló, férjnél van, a fiam most negyedikes gimnazista. Hárman maradtunk tehát. Színházba, moziba ritkán t jutunk el, és a baráti körünk sem nagy. Hála istennek még élnek a szüleim, így sok idő megy el azzal, hogy őket látogatjuk. Külföldön néhány évvel ezelőtt jártunk, nem is annyira a pénz, mint inkább az idő hiánya miatt. Évekig tanultam, képeztem magam még az első egyetemi diplomám után is, legutóbb okleveles könyvvizsgálói képesítést szereztem. Van egy hétvégi házunk, kis szőlővel, gyümölcsössel, szeretünk ott lenni. Elég zárkózott ember vagyok, tudom, talán ez a beosztásommal is együtt jár. Hogy mire jut, és miről kellene lemondani? Nem tudom. Engem az apám arra tanított: addig nyújtózkodjam, ameddig a takaróm ér. Én az igényeimet a lehetőségeimhez szabom, ezért vagyok elégedett ember. Mauthner Tollhegyen H a másból nem, a telefonok tónusából lehet érezni, hogy az idén választások lesznek Magyarországon. A habzó szájú telefonáló úgy véli, móresre taníthatja az újságírót, menő megírta, hogyX.Y., Z. város képviselő-testületének tagja felháborodásának adott hangot amiatt, mert ledöntöttek egy szobrot a településen. A magas céhez közeli tartományban leledző hang tulajdonosa úgy gondolja, hogy ebből az a bizonyos X.Y. politikai tőkét kovácsol azzal, hogy „nyilvánosan háborog”. Ilyen alapon - vélekedik - az újságnak azt is meg kellene írnia, hogy a város összes többi polgára elítéli a történteket. Amikor a szerző közli, hogy mástól eddig nem kapott hasonló tartalmú hívást, a vonal túlsó végén fanyalgás. Amúgy a városatyának azért is volt oka felháborodni, mert a szobrot egyik rokona készítette, s a rongálás utáni helyreállításban ő maga is részt vett. Nem azért járatta a száját, mert ilyen vagy olyan pártnak a tagja. Tanulságos a szobordöntés azon túl, hogy kiváló politikai lakmuszpapír volt. A városban ritkán alkalmazott bíróság elé állítás lett az ügyből, ahogy azt hivatalosan nevezik: gyorsított eljárást folytattak le. A bíróság a szobordöntőt két évre próbára bocsátotta és a ténykedése nyomán keletkezett ötezer forintos kár megtérítésére kötelezte. Mint megtudtuk, a 23 éves fiatal, aki csak úgy kirántotta az alkotást a helyéről, egyébként le van százalékolva... Örvendetes tény ez az ifjúság egészségi állapotát illetően: vajon milyen erőben lehetnek azok, akik tökéletesen épek? Vannak, akik szintén az idei választás előszeleként értékelik az ön- kormányzatok hangulatjavító döntéseit. Az egyik faluban például úgy alkották meg a rendszeres nevelési segélyről - pontosabban gyermekvédelmi támogatásról - szóló rendeletet, hogy azt mindenki igénybe tudja venni. A törvény által meghatározott nyugdíjminimum háromszo- rosa(l) is juthat egy-egy főre ebben a faluban, mégis jár a juttatás. De nem ám akárhogy, hanem természetben: mégpedig a helyi óvodában és iskolában elfogyasztandó tízórai, ebéd és uzsonna formájában. Derék dolog, gondolhatjuk: minden falubéli gyerek egyenlő, mindenki egyformán részesül a köz vagyonából. Csakhogy kidéiül, hogy a 3 év alattiak - tehát az óvodásoknál fiatalabbak -és a 14 év felettiek - tehát az iskolát kijártak - esetében ragaszkodik a testület a törvényben meghatározottakhoz: ott csak az kap, akinél az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a legalacsonyabb öregségi nyugdíjat. Erre még mindig lehet azt mondani, hogy minden gyerek abban az életkorban kapja meg, amikor oviba meg isibejár, ezért a rendelet nem diszkriminatív. Csakhogy! Csakhogy aki nem ebben a faluban, hanem mondjuk a közeli városban taníttatja gyermekét, az bizony bajban van. Mert a falu önkormányzatának rendelete kimondja: pénzben csak rendkívüli, indokolt esetében adják ki a támogatást. Az pedig ugyebár nehezen tudja a tízórait e szép falu iskolájában elfogyasztani, aki a közeli, nem kevésbé szép város iskolájában okosodik... A rénádét azonban emiatt - szerencsére - nincs összhangban a megalkotást szabályozó törvénnyel, így a testület kénytelen lesz azt előbb-utóbb megváltoztatni. Jó lenne előbb, merthogy állítólag jogállamban élünk. Amúgy pedig ki beszél itt szegény önkormányzatokról, ha azok is kaphatnak az ingyen ebédből, akiknél az egy főre eső - nettó! - jövedelem több, mint harmincezer forint? Hangyái János Játsszon újra! ÉS A VASÁRNAPI Tolnai Népújság KÖZÖS JÁTÉKA AZ OLVASÓK RÉSZÉRE A tegnapi, szombati Tolnai Népújságban és a mai Vasárnapi Tolnai Népújságban egy-egy mondatot helyeztünk, ill. helyezünk el. A JÁTÉKBAN RÉSZTVEVŐ OLVASÓNK TEENDŐJE:- vágja ki a mai Vasárnapi Tolnai Népújságban és a tegnapi Tolnai Népújságban megjelenő mondatokat- ragassza levelezőlapra és küldje be együtt a Tolnai Népújság Szerkesztősége címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.- Beküldési határidő: 1998. január 21., 16 óráig. Jelezze a megfelelő négyzetbe, hogy mely ajándék sorsolásán kíván részt venni! □ DYRAS ébresztős rádió □ NI LE kávéfőző gép □ ELIN szendvicssütő A beküldők között- DYRAS ébresztős rádiót- NILE kávéfőző gépet- ELIN szendvicssütőt sorsolunk ki! \ I
