Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-03 / 2. szám

2. oldal Világtükör 1998. január 3., szombat Kormányalakítással bízta meg Maszhadov csecsen elnök Samil Bászájevet, a bugyon- novszki terrortámadás vezető­jét. Bászájev, a csecsen szabad- csapatok parancsnoka volt az 1994-96-os háborúban, és száz halálos áldozatot követelő tá­madást hajtott végre a dél­oroszországi város ellen. Robbanás rázta meg tegnap a piacot Mostar nyugati, horvá- tok lakta felében. A föld alatti helyiségben elrejtett pokolgép mintegy 11 millió forintos kárt okozott. Egyelőre nem tudni, hogy ki áll a horvát és muszlint részre osztott városban végre­hajtott újabb robbantásos me­rénylet hátterében. Mészárlással kezdődött az új év Burundiban. A hutu láza­dók mintegy háromszáz sze­mély, többségében polgári la­kos életét oltották ki a főváros repülőterének szomszédságá­ban. Különösen sok nő és gyermek halt meg, akik nem tudtak elmenekülni. Elfogadhatatlannak nevezte Valdimír Meciar az esedékes elnökválasztás két jelöltjét. Ju- raj Hraskot és Stefan Márkust egyaránt a pozsonyi parlament ellenzéke indítja. A közvetlen elnökválasztást célzó májusi népszavazásról a szlovák kor­mányfő azt mondta: kiírása tör­vénytelen módon történt, ezért nem is lehetett sikeres. Kijelölte jogutódját és minden előjogának örökösét leánya, Margit személyében I. Mihály. A volt román uralkodó nyilat­kozata nagy vihart kavart, de Constantinescu államfő újévi üzenete még csak nem is utalt az alkotmányossági válság ki­robbantásával fenyegető vitára. Ismét felmondta a szolgála­tot a Mir központi számítógépe. Ez fennakadást okoz az űrállo­más energiaellátásában. Ener­giatakarékosság céljából kikap­csoltak több rendszert is a ter­vezett életkorát kétszer túllépő űrállomáson. Kitört a Popocatepetl. Moraj­lással, hatalmas gázfelhő kibo­csátásával és kisebb földrengé­seket kiváltva köszöntötte az új évet Mexikó nyugtalan vul­kánja. Puebla tartományi szék­hely utcáit hamueső hintette be. Hárman meghaltak, két em­ber súlyos sérüléseket szenve­dett egy pozsonyi helikopter­szerencsétlenség következté­ben. A légi mentőszolgálat egy súlyos szívzavarokkal született egynapos kislányt szállított Al- sókubínból (Dolny Kubín) a pozsonyi klinikára. Az inkubá­torban fekvő újszülöttet egy or­vos és egy ápolónő kísérte, amikor a helikopter eddig isme­retlen okokból lezuhant. Német intő az olaszoknak. A bonni belügyminiszter felszólította Rómát, hogy szigo­rítsa meg a határellenőrzést. Sorozatosan érkeznek ugyanis főként kurd menekülteket szál­lító hajók az itáliai partok elé. A képen látható Cometa nevű hajó utasait tegnap segítette partra az őrség. Görögországban is aggodalmat keltenek azok az értesülések, hogy újabb il­legális kurd bevándorlók várhatók Törökország felől. fotó: feb/reuter Idő előtti választásokat tartanak Csehországban Havel kinevezte az új kormányt Kinevezte a cseh államfő az ország új kormányát, melynek élén Josef Tosovsky áll. A tizenhét tagú testületben kilenc új ember van. A kormányfő és hat minisztere pártonkívüliek. A cseh diplomáciát továbbra is a pártonkívüli Jaroslav Se- divy fogja irányítani. Megtar­totta pénzügyminiszteri bár­sonyszékét Iván Pilip is, aki­nek helyére párton belüli el­lenlábasa, Václav Klaus, volt kormányfő pályázott. Josef Tosovsky miniszterel­nöknek, a volt jegybanki veze­tőnek most harminc nap áll a rendelkezésére, hogy kidol­gozza a kormányprogramot, s azt jóváhagyásra a képviselő­ház elé terjessze. A program elfogadása, illetve elutasítása a kabinet elfogadását, illetve elutasítását is jelenti. Az új miniszterelnök nem bizonyos benne, hogy kormá­nya megkapja a bizalmat. Bár a kabinetben mind a három korábbi koalíciós párt képvi­selve van, a szavazáskor az új kormány csak a Keresztény- demokrata Unió-Csehszlovák Néppárt, a Polgári Demokrati­kus Szövetség képviselői cso­portjával, valamint a Polgári Demokratikus Párt képviselői csoportja egy részével szá­molhat biztosan. Az ellenzéki Cseh Szociál­demokrata Párt jelezte: ha a kormány megbízatása korláto­zott idejű lesz azzal, hogy jú­niusban idő előtti választáso­kat tartanak, akkor „megtűrik” a kormányt, s a szavazáskor tartózkodnak. Ám ha az idő előtti választások csak decem­berben lennének, akkor a szo­ciáldemokraták a szavazáskor kivonulnak a parlamentből, hogy így tegyék könnyebbé az űj kormány elfogadását. Havel államfő, aki a To- sovsky-kormány kinevezése végett egy napra megszakí­totta üdülését és visszatért Prágába, tévényilatkozatában elmondta: január közepére ta­lálkozót hív össze, hogy a volt kormánykoalíció, illetve a szociáldemokraták vezetőivel megpróbáljon megállapodni az idő előtti választások idő­pontjában. 1998 - Sissi esztendeje lesz Száz évvel ezelőtt gyilkolták meg Erzsébet királynét Az osztrák idegenforgalom idén elsősorban Sissire épít. A magyarok iránt különösen nagy rokonszenvvel viseltető Er­zsébet királynét száz évvel ezelőtt gyilkolták meg. Az osztrák utazási irodák öt­millió példányban jelentetik meg a Sissi-emlékhelyekre hí­vogató kiadványokat, és a boldogtalan sorsú királyné 1998-ban rádió- és tévéreklá­mok állandó szereplőjévé lép elő. Korunk szóhasználatával: Sissi nyugati szomszédságunk lógója lesz. Az osztrák sajtó újabban Diana hercegnő ne­véhez hasonlító módon „Lady Si”-ről cikkezik. Az Elisabeth című zenés já­tékot több színház is műsorára tűzi, a tévé pedig elkezdi sugá­rozni a Sissi hercegnő'című 52 részes Walt Disney-stflusú rajzfilmsorozatot. A mozik ismét vetítik a nálunk is ismert Sissi-filmeket (Romy Schnei­der és Karl-Heinz Böhm fősze­replésével), s a könyvkiadók életrajzi kötetekkel rukkolnak elő. Elsősorban a császárváros, Bécs igyekszik méltóképpen megemlékezni. Ottani életé­nek három fő helyszíne, a Schönbrunn, a Hofburg és a Hermes-villa várja Sissi tiszte­lőit, hogy az átlagosnál jobban megismerhessék a feleséget és az anyát, az uralkodónét és a magánembert. Természetesen a nyári udvarként emlegetett bájos gyógyfürdőváros, Bad Ischl sem marad ki a császár­néra való emlékezésből. A programok szeptember­ben egymást érik majd, mert akkor lesz - tizedikén - száz éve, hogy Sissit egy olasz anarchista megölte. Széchenyi „asszonyi angyalnak” nevezte a királynét, aki még felséges férjével, Ferenci Józseffel is szembeszállt, ha a magyarok jogairól, érdekeiről volt szó. Schüssel Ausztria NATO-tagsága mellett Nem „keleti” a bővítés Száműznünk kell a „keleti bővítés” kifejezést, hiszen nem arról van szó, hogy az Európai Unió egy tíz ország­ból álló csoportot fogadna be - jelentette ki tegnap Wolf- gang Schüssel. Az osztrák alkancellár-kül- ügyminiszter nyilatkozatában rámutatott: Ausztria érdeke, hogy azokat az országokat ve­gyék fel az Európai Unióba, amelyek gazdaságilag a legna­gyobb előrelépést érték el. Schüssel szerint, ha világosan kimondják, hogy nem az EU keleti bővítéséről, hanem a cse­hekkel, a magyarokkal és a szlovénekkel folytatandó csat­lakozási tárgyalásokról van szó, akkor ezt a fajta bővítést az osztrákok többsége támogatja. A politikus kijelentette: a ma­gyarok is érdekeltek a határok átjárhatóságát nehezítő, átme­neti időszakok bevezetésében, mert különben „az agyelszívás” révén elveszítenék a mérnökö­ket, az orvosokat és a képzett szakembereket, és ez nem áll­hat Magyarország érdekében. Schüssel kiállt Ausztria NATO-csatlakozása mellett is. Azt reméli, hogy erről sikerül meggyőznie koalíciós partne­rét, az Osztrák Szociáldemok­rata Pártot is. Úgy véli: a NATO-csatlakozási tárgyalá­sokon ki lehet kötni, hogy Ausztria területén ne állomá- soztassanak idegen csapatokat és atomfegyvereket. Az alkancellár szerint Auszt­riában először politikai szinten kell határozott döntésre jutni, aztán lehet a megvalósítás módszereiről beszélni. A hírszerzés figyelmeztet Észak-Korea tömegpusztító fegyvert exportál Egyre több fejlődő ország próbálkozik azzal, hogy tö­megpusztító fegyverek birto­kába jusson, és azokkal Eu­rópát is veszélyeztesse. A német hírszerzés figyelmez­tette a bonni kormányt: Irán az ország atomprogramja kereté­ben urándúsításon is dolgozik, azaz, ha sikerrel járnak próbál­kozásai, képes lesz atomfegy­verek előállítására. Az iszlámista, fundamenta­lista ország emellett eltökélte, hogy baktérium-, illetve vegyi fegyvereket is gyárt, s az utób­biak közül egyszerűbbeket már elő is állított. A tömegpusztító fegyverek továbbítása céljából egyes veszélyesen fegyverkező közel-keleti államok korszerű rakétatechnika kifejlesztését, vagy megszerzését is elhatároz­ták. A szilárd üzemanyagú ra­kéták ezer kilométernél na­gyobb távolságot is megtesz­nek, azaz el tudják érni nem­csak az egykori Varsói Szerző­dés országait, hanem az észak­atlanti szerződés tagállamait is. A fegyverkező államok első számú támasza - hírszerzési je­lentések szerint - Észak-Korea: a kommunista állam kész szá­mukra jó pénzért korszerű raké­tatechnikát eladni, és szakem­berei a helyszínen is a vevők rendelkezésére állnak. Ferenczy Europress Brit lap a „rejtélyes parlamenti befolyásról Magyar dohánylobbi? A budapesti honatyák rend­szeresen kérnek valamilyen szívességet választókerületeik számára a magyarországi dohányipartól - mutat rá legutóbbi elemzésében a lon­doni The Guardian. A tekintélyes brit lap azt tag­lalja, hogy miképp építhette ki „rejtélyesen nagy parlamenti befolyását” a magyar dohány­lobbi. A budapesti keltezésű cikk megírja: a Berzsenyi gim­náziumtól alig száz méterre fél házfalnyi plakát hirdeti az egyik füstölnivalót, ami bizo­nyíték arra, hogy a dohányipar „nem tesz eleget önmérsékleti kötelezettségvállalásának”. A lap szerint a dohányipar évente 68 milliárd forinttal gazdagítja az adókasszát, ám a dohányzásból eredő betegségek kezelése ötször ekkora összeget emészt fel. A dohányipar kép­viselői mindeddig nem voltak hajlandók tárgyalni a kormány­nyal, s ez arra enged következ­tetni, hogy nem tudnak mit fel­hozni védelmükre. A brit lap úgy véli: az idei költségvetés is - amelyben a dohánytermékek adójajóval ki­sebb mértékben növekszik más árukénál - jelzi a magyar do­hánylobbi erejét. A dohányt forgalmazó cégek gyakran fize­tik állami alkalmazottak részvé­telét külföldi konferenciákon - írja a The Guardian és meg­jegyzi: idén választások lesz­nek, s „bár a dohányipar ta­gadja a pártok pénzelését, az ilyen adományok eredetét meg­lehetősen könnyű álcázni”. A hónap lapja az új évben is a Lakáskultúra! A januári szám kiemelt témája: A terített asztal ▲ A hónap ötlete: Két szobából hármat A A hónap tudósítása: Lámpák ’98-ban „Az év háza” pályázat díjazottjai A A hónap receptje: Gombapaprikás zöld galuskával A A hónap házigazdája: Grosz Gabriella Minderről és még sok egyébről is olvashatnak a friss Lakáskultúrában! Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: James Belushi Stahl Judit nem hisztizik Alyssa Milano, a férfifaló Harrison Ford álrendőr volt Jeniffer Lopez beugrott Tvr-hét - a műsorújság

Next

/
Oldalképek
Tartalom