Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-03 / 2. szám
1998. január 3., szombat Megyei Körkép 3. oldal Idén háromszor annyian fizetnek kommunális adót Bonyhádon megadják, ami jár Környezetbarát támfal. Az úgynevezett Gabion-technológiával épült meg az óév végén Mórágyon az a hatvan méter hosszú támfal, mely a bekötőút megsüllyedését van hivatva megakadályozni. Az Alisca Bau által kivitelezett, közel 21 millió forintos, idén folytatódó beruházás eredményeként immár nem kell attól tartani, hogy a település megközelíthetetlenné válik. A teraszos támfal, amellett, hogy esztétikus, környezetbarát is: ez azt jelenti, hogy a termésköveket idővel növényzet borítja máj d be. fotó: gottvald károly Üj időszámítás az oktatási rendszerben (3.) Sok lesz a választási lehetőség Az 1998-as év akár „új időszámításként” is értelmezhető a magyar oktatás történetében. A közoktatási rendszer átalakulása, a Nemzeti Alaptanterv bevezetése, a megyei fejlesztési tervek elkészítése mélyreható változásokat idéz elő a nevelési-oktatási intézményrendszer működésében és működtetésében. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a bonyhádi képviselő-testület döntése nyomán a városban a helyi iparűzési adó 4-ről 5 ezrelékre emelkedik, pénzintézeteknél 1,2%-ról 1,3%-ra. A többi helyi adó változatlan marad Bonyhádon. A testületi ülésre készült beszámolóból az is kiderül, hogy a bonyhádiak jó adózók. Magánszemélyeknek kétmillió-öt- száznegyvenhatezer forintot vetettek ki kommunális adóként. Az összegből 2,11 millió forint november 30-ig befizetésre került. A 4551 adózó közül egyébként 3252-nek nem kell ezt az adófajtát befizetnie, mert az elmúlt években részt vett víz, szennyvíz vagy telefonhálózat-fej lesztésben. A mentességek mintegy 90 százaléka ’97 december 31- ével megszűnt, így a magánMint városlakó, gyakorló szemétlehordó vagyok és bizony elszomorító látvány, ami így hosszabb ünnepek után a szemétgyűjtő kukák körül uralkodik, ahol nemcsak a tárolókba már nem férő szemét, hanem a téma is az utcán hever, csak észre kell venni. Gyakran látni a szeméttel kidobott csavaros- vagy patentfede- les nescafés, bébiételes üvegcséket. Én ezek felhasználásával már több éve teszem gazdagabbá a háztartás fűszertárát. Ritka az a kis- vagy házikert, ahol nyáron ne termelnének petrezselymet, zellert, fokhagymát, paprikát. Nos, ezek leveleit, apróbb bogyóit gondoSzilveszter éjjelén . . . Minden figyelmeztetés és tiltás ellenére természetesen robbantak a petárdák szilveszter éjszakáján Szekszár- don is. Különösen az újév első perceiben sokasodtak meg a dördülé- sek, melyek messzire hallatszottak és visszhangoztak a városban. A fővárosi szintet azonban még nem értük el: ott, a híradások szerint egy katonai alkalmazott „örömében” géppisztollyal lőtt egy sorozatot - nem is a levegőbe, hanem a közeli iskola felé . .. Szekszárd más - és kellemesebb - meglepetéssel szolgált, személyek kommunális adóját fizető adóalanyok száma ebben az évben megháromszorozódik. A vállalkozók kommunális adójában 4570 adózót tartottak nyilván, a ’96-ra vonatkozó befizetés 4,42 millió forint volt. Az 1997-re előírt adóelőleg ötmillió forint, amely összegből az év 4,2 milliót fizettek be december elejéig. A helyi iparűzési adónál 97- re előírt 61 millióból 51 millió folyt be egy hónappal év vége előtt. Bonyhádon jelenleg 2880 polgár fizet gépjárműadót. Az elmúlt évre előírt 15,8 millió forintból 14,9 milliót befizettek november végéig. A szakemberek mindebből arra következtetnek,hogy Bonyhádon igen jó az adófegyelem, és bíznak abban, hogy az idei a kis mértékű emelés nyomán sem fog az romlani. Hangyái san megtisztítva egészen apróra metélem, a paprikát le is darálva 10 dkg-ként 3 dkg sóval alaposan összekeverem. Néhány órás állás után, amikor már levet ereszt, az üvegecs- kékbe tömöm, tetején a biztonság kedvéért egy késhegynyi tartósítószerrel, vagy 1 evőkanálnyi friss napraforgóolajjal az éléskamra félreeső polcára teszem. Télen az ételízesítők fénypontjává válnak. Különösen hasznos ez a módszer a sajnos gyakran magházpenészt kapott, de még egészséges húsú bepirosodott paradicsompaprikánál! Már most gyűjtsük, és ne dobjuk el az üvegecskéket. Érdemes ! Szakái László legalábbis azoknak, akik valamivel éjfél után az ég, egészen pontosan a Kálvária domb felé vetették tekintetüket. Valamelyik házból vagy magaslatról ugyanis rakéták röppentek a magasba, s néhány pillanatra mélykék és aranysága csillagok és szikrák terültek szét - nagy ropogás közepette - az égbolton. Valaki, vagy valakik tűzijátékkal üdvözölték 1998 beköszöntél. A látványosság, jóllehet csak rövid ideig tartott, emlékezetes marad. S a petárdákkal ellentétben a tűzijátékra elmondható: jövőre veled ugyanitt - csak valamivel hosszabban. -száA részletekről Szvath Imréné megbízott humánpolitikai főosztályvezetőt kérdeztük. — Az általános iskolát követeién a szakoktatásról beszéltünk, végül arról, hogy bizonyos szakmákhoz nem kell letenni az alapműveltségi vizsgát, máshoz meg le kell. — A harmadik csoportba pedig azok a szakmák tartoznak, amelyeket csak az érettségi vizsga után tanulhatnak a diákok. — Maradt a végére a gimnázium, amely az érettségivel végződik. — Előbb még mondjuk el, hogy a középiskolák eddigi évfolyam számának jelölése is megváltozott. A továbbiakban Titok elnevezéssel Arany János országos magyar nyelvi versenyt rendeztek. Az első és második fordulóból a döntőbe pontszámok alapján lehetett bejutni, 440 általános iskola 3500 tanulója, ezen belül 240 iskola 1000 ötödik, 320 iskola 1300 hatodik és 330 iskola 1200 hetedik osztályos tanulója vett részt. A bátaszéki általános iskobeszélhetünk a 17-21. éves korosztálynak megfelelően. — Mitől gimnázium a középiskola ? — Alapfeladata az általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás. All. évfolyamon kezdődő és az érettségi vizsga vizsgaidőszakáig tartó nevelési-oktatási tevékenység az érettségi vizsga követelményeire épül. A közoktatási törvény szerint a gimnáziumnak négy évfolyama van, ugyanakkor hat, vagy nyolc évfolyammal is működhet. — Végül összegezzük a legfontosabb tudnivalókat. — Összegzésül megállapítlából a két forduló eredményei alapján heten kerültek az országos döntőbe, amelyet nemrégiben rendeztek Budapesten, a Villányi úti Konferencia Központban. Az országos döntőbe 373 hatodik és hetedik osztályos diák jutott be. A döntőbe jutott bátaszékiek: 5. osztályosok: Hegedűs Izabella, Révész Andrea, Nyers Szabina, a 6. osztályosok köható, hogy a régi értelemben vett szakmunkás-bizonyítvány megszerzéséhez négy év szükséges, a szakközépiskolákban csupán az érettségi megszerzéséhez kell négy év, s utána még egy, vagy két, vagy három év, a képzéstől függően, a szakmai vizsga. A 8-10. évfolyammal rendelkező általános iskolák, a 4-6-8. osztályos gimnáziumok, a szakképző iskolák, a szakközépiskolák, a technikusi képzés a közoktatás rendszerének sokoldalúságát, a társadalmi igények széleskörű kielégítését jelenítik meg. Elsősorban a szülők és a pedagógusok felelőssége, hogy a megváltozott és összetettebbé vált oktatás lehetőségeit kihasználva a tanulók számára megtalálják a legmegfelelőbb iskolatípust, illetve intézményt. Ebben segítséget nyújthat az adott iskola - már jóváhagyott - pedagógiai programjának ismerete is. (Vége.) Ihárosi Ibolya zül: Kocsis Attila, Szabó Anett, Pápa Anna, a 7. osztályosoknál pedig Gaszner Ferenc.'A hatodik és hetedik osztályosok kategóriájában a bátaszéki diákok közül Gaszner Ferenc (7/c.) a 4. helyezést érte el. Mind az első fordulóban, mind pedig a döntőben László Irén volt a diákok felkészítő tanára.-ptHírek Csere-bere börze lesz ma Pakson Az idén is folytatódik a paksi művelődési központ népszerű csere-bere programja, a Hobbibörze, amely minden hónap első szombatján - így januárban ma - várja a bélyeg, szalvéta, érem, telefonkártya gyűjtőket. Sajtlovag története Szekszárdon A Sajtlovag történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a szekszárdi Deutsche Bühne évnyitó előadásán. A Ritter Ka- menbert című gyermekmusical január 6-án, kedden 14 órától tekinthető meg. Malom party Bonyhádon Malom partyra, ország-város játékra és torpedózásra várják a szünidejüket töltő diákokat ma, szombaton délután két órától Bonyhádon, a Városi Könyvtárban. Alpolgármesteri fogadóóra Dr. Radochay Imre, Dombóvár humán alpolgármestere január 7-én, szerdán 9-11 óráig tartja fogadóóráit a Városházán, ahová várja a város polgárait. Bűnesetek Dombóváron Január elsején reggel jelentették be a dombóvári rendőrkapitányságra, hogy a Park diszkó ruhatárából egy kabátot lopott el ismeretlen tettes. A kabát zsebében a károsult pénztárcája és személyi iratai is bent voltak. Az anyagi kár 10 ezer forintra becsülhető. Tegnap érkezett bejelentés a kapitányságra, hogy egy helyi kft. irodájába tört be ismeretlen tettes, aki számítógépek alkatrészeit vitte magával. Önkéntes véradás Csikóstőttösön Csikóstőttösön hagyomány, hogy az év első teljes munkahetében tartanak önkéntes véradást. Ez idén sem lesz másként, hiszen január 8-án, vagyis a jövő hét csütörtökén 9-15 óráig a községháza tanácstermébe várják a településen és a környező településeken élő véradókat. Kulcscsomót találtak Kulcscsomót találtak tegnap késő délután Szekszárdon, a buszpályaudvarnál. Jogos tulajdonosa átveheti a Sajtóházban. A „téma” az utcán hever Petárda és tűzijáték 11-12-13-14-15. évfolyamról Bátaszéki siker magyar nyelvből On például min tud spórolni? Maradtunk a haladó, (vagy éppen ellenkező) hagyománynál, s január elsejétől gyakorlatilag minden közszükségleti cikk, plusz az összes energia ára felment. Állítólag csak a nyugtatok kerülnek kevesebbe. E tények késztettek bennünket arra, hogy körkérdést intéztünk olvasóinkhoz: Ön például min tud spórolni? Simon Istvánná, iregszemcsei nyugdíjas, (férje fodrászmester):— Nekünk mindig spórolni kellett. Idáig 15 800 forint volt a nyugdíjunk, amiből úgy jövünk ki, hogy nem iszunk, nem dohányzunk, nem kávézunk, de nem azért, hogy sanyargassuk magunkat. Kertes házban lakunk, s így meg tudunk termelni néhány dolgot. Hogy mennyire érintenek bennünket az idei áremelések: a kétségek felmerültek, de még nem tudjuk pontosan. Azt szokták mondani, hogy akinek volt, annak van és lesz is. Ma már nem nagyon van olyan, amiről le tudnánk mondani, színházba már évek óta nem járunk, a ruhatárunk a régi, az üzletet felváltottuk a turkálóra. A férjem 74, én 67 éves vagyok, annyi bizonyos, hogy a kertet egyre nehezebben tudjuk megművelni. M. Jánosné, bonyhádi háziasszony szerint már csak úgy lehet takarékoskodni, ha az egészséges étrendet egészségtelennel váltjuk fel. A koleszterinszegény ételek helyett zsíros kosztat teszünk az asztalra, több tésztát és kenyeret fogyasztunk, így aztán a pénzzel igen, de az egészségünkkel nem spórolunk. K. Petemé, bonyhádi olvasónk úgy gondolja, hogy a vízzel lehet spórolni. A megemelt vízdíj arra inti a családtagokat, hogy hangolják össze a fürdésük időpontját. N. Zsolt vállalkozó úgy véli, hogy nem csökkenteni kell a fogyasztást, hanem többet kell dolgozni - ha van hol -, hogy az ember fedezni tudja a többletkiadásokat. Ezért aztán nem szabad nézni, hogy mennyit megy az ember a pénz után, a végeredmény a fontos. - háj Kiss Mária, egy paksi élelmiszer üzlet vezetője: Most éppen az áremelés utáni árazás folyik az üzletünkben, ami nem kis munka, így még nem gondolkodtam azon, hogy hogyan is tudok majd spórolni. Látva az árakat, biztos, nem lesz egyszerű. Az elszívott cigaretták számát még csak lehet csökkenteni, de drágább lett jó néhány alapvető élelmiszer, a benzin is, és nyilván emelkedni fognak az iparcikkek árai is. Remélem, a jövedelmek is nőni fognak, és a mi boltunkban nem csökken majd a vásárlókedv. Blumenschein Károly ellenőr: Azt hiszem, spórolni sok mindenen nem lehet 1998- ban sem, hiszen az alapvető élelmiszerek egyre magasabb ára ellenére sem fogunk kevesebb tejet, kenyeret fogyasztani, s ez sok másra is igaz. A lakás rezsijén sem tudunk csökkenteni. Talán aki autózik, az most még jobban meggondolja, hogy hová megy kocsival. Ehhez annyit lehet hozzátenni, hogy heti egy-két doboz cigivel kevesebbet szív el, vagy este nem két, hanem csak egy üveg sört visz haza az ember. T.onács Istvánná férfi fodrász: Mivel dohányzom, azt mondhatom, hogy a cigarettával lehetne a legtöbbet megta-- karítani, hiszen havi négyezer forint megy el erre a szenvedélyre. Eddig is spóroltunk mindennel, s persze idén is odafigyelünk arra, hogy takarékoskodjunk a vízzel, az árammal. Mást nem is tudok megemlíteni. K. Gyuláné szekszárdi őstermelő: El nem tudom képzelni, hogy miről lehetne még lemondani, és meddig lehet bírni a versenyfutást az árakkal. Ezt annak ellenére mondom, hogy a férjem jól keres. Ahhoz, hogy ötről a hatra jussunk, mégis mindig szükség volt rá, hogy jövedelmünket kiegészítsük. Most kiváltottuk az őstermelői igazolványt és a szüleim földjén gyógynövényekkel foglalkozunk. Úgy hírlik, az nyerő lesz az unióban. Eddig még csak költöttünk rá, hiszen meg kellett venni a szakkönyveket, a tanfolyamok sem voltak olcsók. Már előre félek mi lesz, ha a kisebbik gyerekünket is felveszik az egyetemre. Kettejük budapesti taníttatása közelebb kerülhet a havi százezer forinthoz, mint az ötvenhez. Csak albérletre kifizetünk hat év alatt egy lakás árát. Ha volna miből, érdemes lenne lakást venni nekik. Most ezért hajtunk. f I Háztartási praktika