Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-27 / 301. szám
A szülőföldtől az otthonig Születésnapi beszélgetés Pósa Ede képzőművésszel Pósa Ede festőművész Jugoszláviában, a Kanizsa melletti Völ- gyesen született 1947-ben. Az építészeti középiskola befejezése után Zentára költözött, ahol tagja lett az ottani művésztelepnek és a szabadkai „Q” csoportnak. Tanulmányait az Újvidéki Tanárképző Főiskolán folytatta Ács József festőművész felügyelete alatt. Még kintről voltak kapcsolatai szegedi és hódmezővásárhelyi képzőművészekkel, műhelyekkel. Öt éve élnek Magyarországon feleségével, a szerb származású Buba asszonnyal, immár magyar állampolgárokként. — Nem nagyon éreztem a hazát, pontosabban szólva azt, hogy ez kérdés lehet egyáltalán, azt meg végképp nem gondoltam, hogy egyszer majd választanunk kell. Nyitott országban éltünk, bejártuk Európát, amelyben otthonosan éreztük magunkat. Ha átjöttünk Szegedre, azt ugyanúgy a hazának éreztem, mint Zentát, vagy Szabadkát. Azt hiszem a hazán nem is egy országot kell érteni, hanem a szülőföldet, egy tájat, amely felnevelt, s ez számomra a Vajdaság. Az újdonság erejével hatottak rám a dombok a Dunántúlon, illetve amikor itt telepedtünk le Kistormáson, de most már ezt is megszerettük. — A haza az emberi környezet is, a barátok, ismerősök. — Ezt két részre kell bontani, mert mást jelentenek a fiatalkori barátságok, s mást a mai, már felnőttként kötött kapcsolatok. Utóbbiakban már több a racionalitás, a megfontoltság, a kiszámítottság, de azért nagyon fontosak.- Hogyan került kapcsolatba a képzőművészettel?- Akkor jártam középiskolába, amikor indult a beat-generáció, amikor megpróbáltunk mindenben új utakat keresni és találni, egy tanárunk irányításával. A szüleim nem nagyon egyeztek a festészettel, egzisztenciális okokból. Azért választottam az építészetet, mert ez tűnt a képzőművészethez leginkább közel állónak. Sokat köszönhetek a zentai művésztelep tagjainak, különösen Ács Józsefnek abban, hogy utolérhettem mesterségbeli tudásban azokat, akik képző- művészeti főiskolát végeztek.- Mi volt az öt legfontosabb esemény az öt évtizedben?- Öt volt? Talán több, vagy éppen kevesebb. Az egyik az a cél volt, hogy teljesen átadhatom magamat a képzőművészetnek. Ehhez meg kellett teremteni magamnak és a feleségemnek azt az egzisztenciát, aminek alapján szabad művész lehettem. A második ilyen pedig az döntés volt, hogy átjövünk Magyarországra és mindent újrakezdünk.- Mi volt az a pillanat, amikor ezt a döntést meghozták? — Folyamat volt, amelynek a végén egyfelől az következett volna, hogy ki kell mennünk a piacra árulni, hiszen feléltük a tartalékainkat. A politikával nem egyeztünk, de amit már végképp nem viselhettünk el, hogy minden oldalról rossz szemmel nézték vegyes házasságunkat. Zentán a ház megvan, a feleségem nővéréék, akik nyugdíjasok, a galériát is működtetik. Oda is dolgozunk.- Mindig többes számot használ. — Persze, mindent közösen csinálunk, Buba mindenben segít, s nemcsak szellemi, érzelmi szempontból, hanem például a képek keretezésben is.- Mit jelent a név, Buba, s mióta élnek együtt. — Gyerekkori becenév, azt jelenti bogár. Zentán ismerkedtünk meg, 1970 óta vagyunk együtt. — 1997 karácsonyán, hol van az otthon? — Amíg édesanyám él, addig Völgyesen, a szülői házban, egyébként pedig itt, Kistormáson. — Mire jó egyáltalán a képzőművészet? — Az egy másik világ, álomvilág, amit él az ember. Sosem azt festem, amit látok, a tájat nem másolom, vázlatokat sem nagyon csinálok, hanem ami megmarad bennem, azt festem. Egy tájban mindent ki lehet fejezni, a cselekvéseket, a gondolatokat, szomorúságot, örömet, azt is, hogy ott milyen emberek élnek. — Mit jelent ötven évesnek lenni? — Felelősséget. Most már biztosan nincs annyi előttem, mint amennyit eddig élem. Az évek csúcsáról kicsit visszanéz az ember, s végiggondolja, mit végzett. Eddig minden csak úgy megtörtént velünk, most már nekünk kell irányítanunk az életünket. Ez a ház volt az első, miután átjöttünk Magyar- országra, ami biztonságot jelentett. Azt hiszem, hogy bennünket is elfogadnak a kistormásiak. Olyan ez falu, mint egy jó kis meleg kuckó. Ihárosi Ibolya Ön mit tart a szerencséről? Ha éppen most húzzák ki a számokat. . . A szerencse különös és különleges dolog. Még az avatottak is vitatkoznak azon, létezik-e egyáltalán szerencse, ml is az, s kiket látogat rendszeresen, illetve kiket kerül el. Erre próbáltunk választ kapni az alábbiakban. Tárnok Lajosné koordinátor: Létezik szerencse. A magam részéről nagy szerencsének tartom, hogy ebben a korban, amiben vagyok, azon a területen dolgozhatok, amin - amióta csak az eszemet tudom - szívből szerettem volna. A munkásemberek érdekeit képviselem a Vasas Szakszervezet megyei irodájánál, immár 14 éve. Szerencsésnek tartom magam azért, mert két ragyogó gyermekem és három még ragyogóbb unokám van és a legideálisabb férjem, akit csak elképzelhettem magamnak. Szerencsés vagyok azért is, mert szeretem az embereket. Erika, tanuló: Lehet, hogy van szerencse, de hogy engem nem „szerencséltet”, az biztos. Szerintem a szerencse teljesen a véletlen műve, de nem bánnám, ha egyszer már végre engem is utolérne! Sárvári János mozgásművész: Rám férne. Általánosságban szólva pedig úgy vélem, meg kell teremteni a lehetőségét, hogy az ember szerencsés legyen. Ugyanakkor azonban az életben sok minden „rögzített”, tehát sem kiharcolni, sem elérni nem lehet akarattal. Ám ha nem reménykednénk a szerencsében, sivárabb lenne az élet. A baj csak az, hogy sokaknak a szerencséből mindössze a remény marad... Hopp János, alkalmazott: Ha a szerencsét pénz és anyagi javak formájában közelítjük meg, akkor nekem sosem volt szerencsém. De nem egy olyan embert ismerek, akinek már igen. Többször megtörtént, hogy megúsztam, vagy megelőztem bizonyos dolgokat, de én ezt nem a szerencsére, hanem a saját ösztöneimre „fogtam”. Irén, aki elvált: na, erről aztán órákig mesélhetnék! Velem mindig alaposan kibabrál a szerencse, mert akkor jelentkezik, amikor már késő! Nem vettek fel a főiskolára, helyhiány miatt. Ezen persze megsértődtem, még azon a nyáron férjez mentem egy fiúhoz, akivel már régóta jártam. Az esküvő után néhány nappal jött a levél, hogy mégis csak „beférek” a főiskolai keretbe, máig nem tudom, hogyan volt ez a dolog, nem is akarom tudni most már. Mint férjes asszony, már nem mentem tanulni. Egészen jól megvoltunk, erre a gyerek születése után néhány hónappal találkoztam azzal a fiúval, akit csitri korom óta képzeltem magamnak! Persze lemondtam a dologról a család kedvéért, mire néhány év múlva a férjem hagyott itt gyerekestül. Tíz éve lottózom, ugyanazokkal a számokkal. Ezen a héten nem töltöttem ki szelvényt. Ahogy az én a szerencsémet ismerem... Venter Marianna Megkerült a harapós dobermann (Folytatás az 1. oldalról.) A fiú hazatért, elmondta édesanyjának az esetet, aki rögvest a kutyaharapás után szükséges orvosi kezelés nehézségeire gondolt - és igaza lett. Ha ugyanis a kutya nem kapott veszettség elleni oltást, a megharapott embernek kell megkapnia azt, a veszettség az emberre ugyanis életveszélyes lehet. Ez az egyébként sem kellemes terápia esetünkben még inkább az, a fiú ugyanis gyógyszerallergiában szenved, így szigorú orvosi ellenőrzés mellett, a megyei kórház intenzív osztályán kaphatja meg a tavasz közepéig tartó kezelést. A rendőrség nagy erővel kereste a kutyát, A fiú kezelése megkezdődött. A tettes véletlenül került elő, a megharapott srác meglátta és felismerte a kutyát és a férfit, aki sétáltatta. Azonnal riasztotta barátait és édesanyját. Követték őket, s amikor a dobermann és sé- táltatója elhaladt a rendőr- kapitányság előtt, az anya bejelentést tett az ügyeletesnél, a rendőrök igazoltatták a férfit. Kiderült, a kutya egy idős házaspáré, a 24 éves férfi rendszeresen sétáltatta azt, a harapás időpontjában is így volt. A dobermann nem kapta meg a veszettség elleni oltást - bár az állatorvosi vizsgálat szerint tünetmentes, a megharapott fiú kezelését folytatni kell. Hogy a harapás ügye folytatódik-e, az más kérdés.-rákosirp /1 / • J • / • Telviz idejen is kapós a méhkaptár Több betörés és lopás is történt tegnap Tolna megyében. A rendőrség ügyeletese arról tájékoztatta lapunkat, hogy a 7.25 órakor kapott jelzés szerint ismeretlen tettesek betörtek egy faddi zöldségesboltba, ahonnan cigarettát és kávét tulajdonítottak el 50 ezer forint értékben. Egy órával később érkezett az újabb jelzés, immár Tolnáról: a város I. Számú Általános Iskolájából videót és szerszámokat vittek el a tolvajok 150 ezer forint értékben. Szekszár- don, a Porkoláb völgyben 9.25 órakor fedezte fel a tulajdonos, hogy feltört tanyájából eltűnt a 130 ezer forint értékű Honda rotakapa. A szomszédos tanya olcsóbban megúszta, miután csak néhány kisebb használati tárggyal - pl. rádióval - lett szegényebb. Egyelőre nem tudni, hogy mit vétett Szálkán, a Napfény utca 17. szám alatt az a magyar vizsla és angol agár, mely állatokat ismeretlen személyek gyorsan ölő méreggel pusztítottak el. S úgyanígy nehéz megérteni, hogy tél víz idején miért kellett valaki (k)nek Bátaszék- Lajvérpusztáról három méhkaptárt elvinni, többet pedig megrongálni. -szá__________________Jut eszembe E melik a benzin árát Sajnos nem halt még ki a sokéves hagyomány, hogy január 1-vel a fogyasztói árakon emelnek egy kicsikét. Vagy nagyot. Ahogy elnézem ezt a listát, már megint valóra válhat a némiképp cinikus mondás, hogy az idei év rosszabb volt mint a tavalyi, de jobb, mint amilyen a következő lesz. Kivéve természetesen az olajmaffiózóknak, akik búcsúzandó az olajszőkítések boldog korszakától, december végén ismét megtölthetik tartályaikat. Szóval a felhalmozott pénzt (reménykedjünk, hogy utoljára?) vissza lehet forgatni az üzletbe. December végén ugyanis bejelentették, hogy a benzin árát január elsejétől 15 forinttal emelik. Akinek csak kis esze és sok pénze van, az benzint vásárol. A bruttó haszon literenként 15 forint. Nem mondhatjuk, hogy eredménytelen volt a harc a maffia ellen, hiszen az árkülönbség a gázolaj és HTO között volt már 50 forint is. Arról már nem is szólva, hogy az üzlet teljesen legális. A haszon rizikómentes. Szó itt már csak tisztességes (nagy) tőkésekről eshet. Nagyanyám nevelési célzattal azt mondogatta, hogy csak szorgalom kérdése minden. Aki dolgozik, az boldogul. Jövőre választás, de kérdés, hogy mit dönthetünk el egyáltalán azon kívül, hogy saját választási körzetünkből kit távolítunk el négy évre? Jó lesz-e nekünk a NATO, érdemes-e alkalmazkodni az európai unió normáihoz? Na, tessék, leírtam, holott a nép, a nemzet, az országlakosság, az állampolgárok (nem kívánt törlendő) többségének fogalma sincsen melyek is azok a normák. Egyáltalán, ők maguk tudják? Esetleg ezek csak a még kívülállókra vonatkoznak? Az unió normáit mindig akkor emlegetik a politikusok, amikor megvonnak valamilyen szociális juttatást, vagy újabban fizetni kell érte, esetleg, ha árat emelnek. Olyan ez, mint régen a cserearány-romlás volt, ami ugye mindig bekövetkezett, mert begyűrűzött az olajár-emelkedés. Most már a látszat se számít, hiszen a „világpiacon” csökken az olaj ára. Nálunk meg nő a benziné. Ihárosi Ibolya
