Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-20 / 297. szám

Csak a televízióban, Boszniából lehetett hasonló képeket látni Egy életen át dolgoztunk és most nulla Szekszárd, Kőrösi-Csoma Sándor utca 8., szombat dél­előtt, négy nappal karácsony előtt, egy nappal a gáz­robbanás után. Az üvegesek dolgoznak, a polgári vé­delem és a Vöröskereszt képviselői a helyszínen van­nak. Lehet, hogy a biztosító szakembere is, de senki se látta, mindenki őt keresi. A tönkrement és ablakta­lan lakásokban családtagok, barátok, ismerősök és idegenek dolgoznak. Még szerencse, hogy nincs hideg, ezért meglepő, hogy csikorog a jég a talpunk alatt. Aztán kiderül, hogy nem jég, hanem kisebb-nagyobb, egé­szen parányi üvegdarabok lepik el az utat, a járdát a ház túlsó oldalán. Ezért nem tudja még senki a robbanás melletti lakásokban, hogy mennyi holmija maradt használható állapotban. Ki tudja, hogy a ruhákból, kárpi­tokból milyen módszerrel le­het egyáltalán kiszedni az üvegszilánkokat. Az ajtó nélküli garázsokból férfiak hordják ki a törmelé­ket. Az egyikben egy hatal­mas karácsonyfa zöldell. Krémemé Nagy Veronika és kisfia otthon voltak, amikor a robbanás történt, a gyerek még pizsamában. Éppen be­jött a szobájából a szülőkébe tévét nézni. A fiatalasszony messze nincs még túl a tör­téntek feldolgozásán. Néha azon is csodálkozik, hogy él­nek. A robbanás pillanatában berepültek a szobába az aj­tók. Az ágy, az ülőgarnitúra is eltörött, s minden irányból zuhogtak az üvegcserepek, mint a jég. Szétrepedtek az ajtó és ablakkeretek, a beépí­tett szekrények, sőt azok hátsó fala is. A fiatalasszony úgy emlék­szik kiabált a gyereknek, hogy bújjon a paplan alá. Ő a földön fekvő ajtókon át, kia­bálva kirohant, de a robbanás után beállott nagy csendben nem látott senkit. A nagyszoba ablakából ki­nézve is azt látta, hogy lent sok ember áll, mozdulatla­nul. Először egy ismerős asz- szony mozdult meg, s felkiál­tott neki. — A kisfiad? Jövök érte! A többi asszony is előbb mozdult, mint a döbbent fér­fiak. Aztán minden mozgásba jött. Tehertaxik jöttek és el­szállították a bútorokat. Ők az apósáékhoz költöztek. A romba dőlt lakás gyerekszo­bájának a falán, az épségben megmaradt plakáton nagyon szomorúnak látszott a 101 kiskutya. Édesapja Nagy Márton mi­előtt elindult a biztosítóhoz ugyanazt mondta, mint ké­sőbb Kamarás Miklós, a DDGÁZ hálózat-karbantartási részlegvetője. Olyanok voltak a romos lakások, mint a há­borús képek Boszniából. Kamarás Miklós a helyszí­nen irányította a gázszerelés munkálatait. A konyhában beszéltünk, ahol a robbanás történt. A három lakást ki­iktatták a rend­szerből, a felszálló vezeték nyomás­próbája már meg­történt, a többi la­kásban hamarosan megindulhat a gázszolgáltatás. Nem akarja meg­előlegezni a sze­kértői véleményt, de hangsúlyozza, hogy a balesetet a szakszerűtlenül bekötött gáztűz­hely okozta, ami­hez a cégnek semmi köze. Forró Jenő és Forró Jenőné a másik szomszédban mutatja, hogy a tépázott tapéták is tele vannak üvegszilánkokkal. A család a titokzatos módon egészben maradt savanyúsá- gos és befőttes üvegeket pa­kolta éppen kosarakba, a szintén teljesen tönkrement lakásban. A hevederzár ívben meghajlott a robbanástól, s az előszobában mintha leborot­válták volna a műanyag lam­bériát. A házaspár, akinek a két vőjük segít, hirtelenjében a szükséglakás címét sem tudta megmondani, ahol ébren töl­tötték az éjszakát. Az asz- szonynak fájt a gyomra és a szíve, bár egyébként sem tud­tak volna aludni. A gyógysze­reit sem találta, egyáltalán nem tudja mi hol lehet az ön- kormányzati szükséglakás­ban. Mindketten, sőt a család más tagjai is a DDGÁZ dolgo­zói. Az asszonyt a szomszéd házból hívta fel a munkahe­lyén egy ismerőse. A férj éppen a faddi veze­ték-átadó ünnepségre igye­kezett, amikor utolérte a hír, hogy mi történt. Nem éppen ötven kilométeres sebesség­gel érkeztek haza. Még valójában egyik család sem tudja egészen felfogni a történteket és összes követ­kezményeit. Forró Jenő így fogalmazott: — Egy életen át dolgoztunk, gyűjtöttünk és most nulla. Ihárosi Ibolya FOTÓ: BAKÓ JENŐ F. Kováts Éva Nyugdíjasok éve Mese nincs, 1998 a 65 éve­sek éve lesz! Mert most már szinte biztos, amit a miniszterelnök bejelentése után alig akart elhinni a polgár, jövőre a 65 éven fe­lüli nyugdíjasok nemcsak belföldön utazhatnak in­gyen a Volán, MÁV, HÉV, METRO, földalatti szerel­vényein, hanem külföldre is „szállhatnak” a MAI.ÉV járatain. Bár a jól értesültek sze­rint a bejelentés egy baki következménye - állítólag MAHART-ot kellett volna mondani MALÉV helyett -, de most már mese nincs, majd kigazdálkodja a re­pülőtársaság valahogy az ingyenes nyugdíjas utaz­tatás költségeit. így aztán a még virgonc, csúztól, isiásztól meg nem gyötört nyugdíjasok vígan körbe utazhatják Európát. Látom is már, ahogy fogja a decsi nénike kis motyóját advent táján kora hajnalban és felszáll a pesti gyorsra, onnan át a metróra, kimegy a Ferihe­gyi reptérre, „csekkoltatja” a jegyét, majd elrepül va­lamelyik Németországba tartó járattal. Ott bemegy a városközpontba, és mert ennek költségeit valahogy meg kell termelni, kimegy a piactérre, és akár a szek­szárdi hetivásáron lenne, kínálja portékáit. Majd ha akar, ő is „shoppingol” egy kis karácsonyi ajándékot fiának, lányának, ipának, napának, komának és az unokáinak. Aztán ha ügyes, még aznap haza ér. De ha nem, akkor legfel­jebb a repülőtéri tranzit váróban tölti az éjszakát, ami kész felüdülés neki a hazai vasúti várótermek­hez képest. Ezért mondom, hogy 1998 a nyugdíjasok éve lesz és nem azért, mert a miniszterelnökünk is jö­vőre immár 65 éves. kínai volt a jegyzőkönyv A cipőárusnak Száraz jelentés, kemény hideg és kemény tények. Mö­göttük pedig sorsok. Hatból öt esetben szabálytalan­ságot találtak az ellenőrök a napokban a bonyhádi pi­acon. Az APEH - az adótitok vé­delme miatt - csak szűkszavú nyilatkozatot adhat az ellen­őrzésről, ezért hivatalosan csak annyit közöltek lapunk­kal, hogy négy revizori páros végzett közterület-ellenőrzést a piacon. Azt vizsgálták, hogy az árusítók eleget tettek-e be­jelentkezési kötelezettségük­nek (magyarul: van-e vállal­kozói igazolványuk), illetve adnak-e nyugtát a vásárlásról. A revizorok hat ellenőrzést folytattak le, öt esetben szab­nak ki mulasztási bírságot. Arról a krónikás a saját szemével győződhetett meg, hogy egy ukrán rendszámú autó előtt álló hölgy hogyan szolgálta ki a kuncsaftokat. Az udvarias árus pechjére a száz forintos tűkészletről nem adott nyugtát. .. Úgy tudni, hogy már má­sodszor bukott le a közelben árusító kínai cipőárus, aki hamis számlával traktálta az ellenőröket. A felelősségre vonás ez esetben sem marad el. Az árus egyébként nem akarta aláírni a jegyzőköny­vet, mondván, hogy nem érti, hogy mi van benne. A jámbor vásárlóban pedig felmerül a kérdés: vajon miért árusít olyan a piacon, aki nem ért annyit magyarul, hogy a ha­tóságok előtt kimagyarázza magát. Meg fogják büntetni azt az árust is, aki egy közel három­ezer forintot érő bakancs el­adásakor felejtett el nyugtát adni. Megjárta az a gyü­mölcsárus - némelyek rész­vevő pillantásától övezve -, aki két szem narancsról nem adott elismervényt az ellen­őröknek. A legnagyobb cirkusz egy, a kocsija környékén tányéro­kat áruló férfi miatt alakult ki, aki nem tudta felmutatni vál­lalkozói igazolványát. A pró­bavásárlásért kapott pénzt is csak nagy nehezen - az el­lenőrökkel együttműködő ci­vil ruhás rendőrök unszolá­sára - adta vissza. A piac forgatagában a rendőrök felismertek néhány figurát, akik korábban zseb­tolvajlásukról híresültek el. A pécsi társaság - megérezve a zsaruszagot - ezúttal dolga- végezetlenül szivárgott el a terepről. Nem tudom, észrevették-e, mindenesetre nem bántották az ellenőrök azt a bácsit, aki hol elővette, hol elrakta - fel­tehetően házi készítésű - fél literes pálinkáját... Az idős férfinak valószínűleg éle­lemre kellene a pénz - talán az lenne a karácsonyi aján­déka - amit a nedűért kap­hat (na) . . .-I -s A tegnapi szombati Tolnai Népújságban és a mai Vasárnapi Tolnai Népújságban egy-egy félbe vágott grafikát helyeztünk ill. helyezünk el. A JÁTÉKBAN RÉSZTVEVŐ OLVASÓNK TEENDŐJE:- vágja ki a tegnapi szombati Tolnai Népújságban és a mai Vasárnapi Tolnai Népújságban megjelent félbe vágott grafikákat- ragassza levelezőlapra és küldje be együtt a Tolnai Népújság Szerkesztősége elmére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.- Beküldési határidő: 1997. december 24., 12 óráig. A beküldők között szilveszteri malacot, 5 és 10 üveg pezsgőt sorsolunk ki! ________________________________________________________Van véleménye?__________________ A z adományokból bála lett A megye közéletét ugyancsak felkavarta az a botrány, mely a megyei vöröskereszt nevével fonódott össze. A ruhagyűjtési akcióról ugyanis kiderült, hogy egy szé­kesfehérvári kft. bálás készletét gyarapította. Miután az eset napvilágra került, a Magyar Vöröskereszt fő­titkára a rendőrségen feljelentést tett, illetve felfüg­gesztette állásából a megyei titkárt. A megyei vöröskereszt belső ellenőrzése, a vétkesek kide­rítése még folyik, és nyilván jó ideig tart majd a vizsgálat. A legnagyobb vesztes azon­ban már most megnevezhető: nem más, mint maga a vörös- kereszt, és természetesen rajta keresztül a sok-sok tá­mogatásra szoruló. Mert ezek után ki tesz majd félre akár egy lyukas zoknit is azzal a szándékkal, hogy ez még valakinek jó le­het? Az ötlet egyszerű volt. A postaládákba bedobott vö­röskeresztes zacskók és raj­tuk a felirat adakozásra kész­tette az embereket, különö­sen így karácsony előtt. Me­sélték, hogy sokan ki is mos­ták, vasalták, szépen össze­hajtogatták a régen nem használt ruhákat, és úgy he­lyezték a zacskóba. Több ezer tonnányi adomány jött össze. Az ötlet nagyszerű volt. Házhoz mentek a „gyűjtők”, nem kellett a csomagokkal cipekedni a vöröskeresztes irodákig, elég volt csak a kapu elé, a lépcsőházba ki­tenni az adományokat. Majdnem sikerült is az „akció”, ha nem „kavar be” néhány szemfüles ügyes­kedő, akik a kirakott holmi­kat elkezdték személyautó­jukba tuszkolni. (Később többen mondták, ez lett volna a kisebbik baj.) Miután meglátta ezt néhány önérze­tes adakozó, telefonon értesí­tették a helyi polgármesteri hivatalt, ahonnan hívták a vö­röskereszt irodáját, jöjjenek minél előbb az autóval, mert lába kél a ruhaneműknek. A problémák csak ekkor kez­dődtek. Ugyanis kiderült, hogy tudni ugyan tudnak az akcióról a vöröskeresztnél, de nem sok közük van hozzá. Hát akkor kinek van? A Székesfehérvárról idő­ben megérkezett teherautó utasai tudták a választ, hi­szen ők maguk is a G.L.H. Kft. dolgozói voltak. A gyűj­tésből összejött ruhaneműk a bálás bolt készletét gyarapít­ják, majd szortírozás után újra értékesítésre kerülnek, volt a tömör válasz. Persze lehetne tovább kérdezni, pél­dául ebben az akcióban mi volt a vöröskeresztnek az üz­let? Miért engedte, hogy használják a nevét, sőt visz- szaéljenek mindazzal, amit a vöröskereszt megtestesít? Ki­nek volt ez jó? De kérdezhet­nénk azt is, kinek érte ez meg anyagilag? Erre nyilván csak a rendőrségi vizsgálatok befe­jezése után lehet majd egyér­telműen válaszolni. Egy viszont már most biz­tos, az emberek bizalmát, együttérzését, adakozási kedvét könnyebb eljátszani, mint visszaszerezni. Mauthner Ilona

Next

/
Oldalképek
Tartalom