Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-03 / 231. szám

1997. október 3., péntek Megyei Körkép 3. oldal A szavazás időpontja: 1997. november 16. Polgármestert választanak a hőgyészi polgárok November 16-ára tűzte ki Hőgyészen a választási bi­zottság az időközi polgár­mester-választás időpontját. A nagyközségben azért ke­rül sor az időközi választásra, mert az eddig ezt a tisztet be­töltő Pál Imre augusztusban tragikus hirtelenséggel el­hunyt. A hivatal jegyzője, dr. Dé- kány László érdeklődésünkre elmondta, hogy a választási törvény értelmében a szava­zást megelőző 35. naptól, azaz október 12-től október 27-ig lehet polgármesterjelöl­teket ajánlani. Polgármester­jelölt az lehet, aki a szava­zásra jogosult választópolgá­rok minimum 5 százalékának ajánlását megszerzi. Ez Hő- gyész község esetében 135 ajánlást jelent.-fké­Népdaléneklési verseny Dunaszenlgyörgyön A zenei világnapon a duna- szentgyörgyi nevelési-okta­tási intézmény ének peda­gógusai népdaléneklési ver­senyt és zenei vetélkedőket rendeztek az általános isko­lások részére. A versenyt a helyi művelődési házban tartották. Jutalmazásra az iskola a költségvetéséből három ezer forintot ajánlott fel. A rendezvény fő mozgatója Csapóné Sebestyén Katalin, az iskola pedagógusa volt, a lebonyolításban Sebestyén István segített, aki egykor a megyében ének-zene szakfe­lügyelő volt. A népdaléneklési verseny­ben negyven általános iskolás vett részt, huszonhat verseny­számot, szóló és csoportos produkciókat adtak elő. Mindkét kategóriában az első három helyezettet jutalmazták csokoládéval és kerámia tárggyal. Szóló énekeseknél: 1. Biró Bálint 6. osztály, 2. Horváth Edit (5. osztályos), 3. Niki Amanda (5. osztályos). Csoportoknál: 1. 5. osztály (Horváth Edit, Dömötör Zelma, Dömötör Betti), 2. 5. osztály (Szlanyinka Mariann, Lacza Izabella, Sincli Tímea), 3. 6. osztály (Rózsa Gyöngyi, Rózsa Ibolya). Az alsósok közül Bodnár Dorka 3. osztá­lyost értékelték a legjobbnak. A zenével kapcsolatos ve­télkedők az iskolai tanítási szünetekben zajlottak, ahol a legjobbak csokoládét kaptak ajándékba. Minden szünetben más komoly zene hangzott el, s a faliújságról ki kellett vá­lasztani a zeneműhöz megfe­lelő leírást. A sok-sok beérke­zett helyes válaszból tizenket­tőt díjaztak. Túra Paradicsompusztára Madármegfigyelő világnap A hagyomá­nyoknak megfe­lelően madár- megfigyelő tú­rát szervez va­sárnap délelőtt a Magyar Madár­tani és Termé­szetvédelmi Egyesület Szek­szárdi Csoportja a Bonyhád mel­letti paradi­csompusztai ha­lastavakhoz. A természet- védők túraveze­tést biztosítanak és távcsövet az érdeklődő természetbará­toknak. Utazás egyénileg - lehetőleg gépkocsival, Szek- szárdról. Indulás október 5-én reggel 1/2 9 órakor a Wesse­lényi utcai parkolóból (Dália ABC mögött). További in­formáció, jelentkezés: 74/313-543 és 30/372-784. Olaszországban népszerű a tramini Félidőben jár az idei szüret az Európai Bortermelők Kft.-nél is. A döntő többségében olasz tulajdonban lévő társaságot Zwack Péter országgyűlési képviselő neve is fémjelzi. A szüret eddigi tapasztalatai­ról Sikabonyi Miklós ügyvezető igazgatóval beszélgettünk Bá- taapátiban, a cég központjában, a kastélyban. Mindez azért ér­dekes, mert a palackozott bo­raik kastélybor melléknéven lettek ismertek itthon és a világ több országában. A termés, mindent beleszá­mítva az idén jó közepesnek ígérkezik. Több szőlő termett és jobb a minősége is, mint az előző évben. Mindez már meg­látszik a must cukorfokán, sav­tartalmán, az íz, illat és zamat­anyagokon is. A kft. 117 hektáron, családi művelésben termel szőlőt. Mintegy ezer mázsát még vásá­rolnak is, de csak nagygazdasá­goktól. 17,5 hektáron telepítet­Megnyitójában dr. Kiszler Gyula főállatorvos elmondta, hogy a tőgygyulladás tekinteté­ben rosszabb a helyzet, mint húsz évvel ezelőtt. Német szak­emberek azt mondják: ahhoz, hogy hazánk tagja lehessen az Európai Uniónak - sok más fontos kérdés mellett - a szar­vasmarhák tőgygyulladásának problémáit is meg kell oldani. A Tolna Megyei Allategész­A Tolna Megyei ILCO Egyesület és a Magyar Ápolási Egyesület első alkalommal rendezte meg a Tolna Megyei Stomás Napokat tegnap Szek- szárdon. A rendezvényen töb­bek között részt vett Horváth Gyula, az ILCO Országos Szö­vetségének elnöke, dr. Ritter László sebész professzor és Binder János, a megyei egyesü­let elnöke. A Művészetek Házában sorra került esemény Dohai Jenő orgonaművész játékával tek tavaly és az idén újabb ül­tetvényt. A kft. ötezer hektóliteres „gyártó”, tároló kapacitással rendelkezik. A légkondicionált helyiségben olasz gyártmányú tartályokban készül a bor. A mustot azonnal szűrik és hűtik, majd adagolják hozzá a fajtá­nak megfelelő élesztő anyagot. A must hőfoka a forrásnak megfelelően szabályozható. A tartályokon kívül rendel­keznek még 1700 hektoliter bor tárolására alkalmas fahordóval. A kérdésre, hogy van-e a bornak biztos piaca, Sikabonyi Miklós azt válaszolta, hogy a belföldi piacon ők is megérez­ték az alföldi borhamisítási bot­rányt. Pedig ők olyan céggel vannak kapcsolatban, amely ségügyi és Élelmiszer Ellen­őrző Állomás, a Magyar Állat­orvosi Kamara és a Magyar­tarka Tenyésztők Egyesületé­nek tanácskozását köszöntötte Oroszki István polgármester és Solymosi József képviselő. Dr. Korzenszky Ernőd, a Tolna tyíegyei Állat-egészség­ügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgató-főorvosa em­lékeztetett, hogy Tolnában sok kezdődött. A megye minden pontjáról megjelent betegeket, egyesületi tagokat, orvosokat, ápolókat és a kiállító cégek képviselőit Temesi Ágnes, a Tolna Megyei Közgyűlés alel- nöke köszöntötte. Tragikus szembesülni a betegséggel, de lehet és kell így is teljes értékű emberként élni, mondta az alel- nök asszony. Ezt követően Ko­csis Imre Antal szekszárdi pol­gármester üdvözölte az ese­mény résztvevőit, párhuzamot vonva Bach muzsikája és az kannás kiszerelésben is szőlő­ből készült valódi bort árusít. Mindezek ellenére a belföldi forgalom 25, az export pedig 10-15 százalékos növekedésére számítanak az idén. Amerikába „Péterek völgyé­ből származó” néven kerül for­galomba a Bátaapátiban ké­szülő bor. Érdekesség, hogy Olaszországban az igen száraz traminit kedvelik a fogyasztók. A gazdasági környezetről szóló kérdés kapcsán az ügyve­zető igazgató elmondta, hogy a bortörvényt már nagyon várják. Viszont a tervezet ismeretében az a véleménye, lehet, hogy megint átesünk a ló túlsó olda­lára, mert fenyeget a túlszabá­lyozás veszélye. Egyes részle­tező erőírásai ellenőrizhetetle­nek, következésképpen a tör­vény e pontjai betarthatatlanok lesznek, ha azt így fogadják el. lhárosi mindent tettek a betegség fel­számolása érdekében. Ennek fontosságát húzta alá előadásában dr. Kováts Jenő címzetes egyetemi tanár, aki a tőgygyulladást a tehén „foglal­kozási betegségének” nevezte. Rámutatott, hogy évente mint- egy egymilliárd forint kár származik e betegségből. A ta­nácskozáson^ dr. Huszenicza Gyula, az Állatorvos-tudomá­nyi Egyetem tanára a betegség lehetséges okairól beszélt. A tanácskozáson számos további előadás hangzott el a tőgy egészségről és a tej vizsgá­latról. Hangyái ember teljességre való törek­vése között. Magunkban kell megtalálni az erőt, ami segít a mindennapok gondjait leküz­deni, hangzott el. A megnyitó beszédet köve­tően a meghívott vendégek be­mutatkoztak, majd elkezdődött a déli egy óráig tartó tanácsko­zás. A közös ebédet követően délután a stomás napokon résztvevők ünnepi műsort hall­gattak meg, melyen többek kö­zött fellépett Pecze István trombitaművész, valamint a Tücsök Klub, Béresné Kollár Éva vezetésével. A műsorve­zető Petz Margó volt.-fké­Hírek Lugosiak vendégjátéka Szekszárd romániai testvér- városának, Lúgosnak az amatőr színtársulata lép fel ma 10 órai kezdettel a me­gyeszékhelyen, a Deutsche Bühne színpadán. A díjtalan előadás keretében egy me­separódiát tekinthet meg a közönség. Bombariadó az Ady-ban Bombariadó volt szerdán 12 és 13 óra között Szekszár- don az Ady Endre Középis­kolában. A feltehetően diák­tól származó hívást köve­tően a rendőrség utasítására kiürítették az egész épületet. A diákokat hazaküldték, a hetedik órák elmaradtak. A sok szakembert mozgósító, sok pénzbe kerülő akció so­rán bombát nem találtak. Festménykiállítás a templomban Szentkirályi Attila dombó­vári festőművész alkotásai láthatók a dombóvári Arany János téri Nagytemplomban az érdeklődők. A templomi tárlat szentmisék előtt és után tekinthető meg. Polgármesteri fogadóóra Tóth Attila, Dombóvár vá­ros polgármestere október 13-án, hétfőn tartja fogadó­óráit a Városházán. A város vezetője 14-16 óráig várja a dombóvári polgárokat foga­dóórájára. Társtalanok találkozója A Tolna Megyei Társtala­nok Baráti Egyesülete októ­ber 4-én, szombaton 20 órai kezdettel tartja összejövete­lét Szekszárdon, a Babits Mihály Általános Iskolában, a Kadarka u. 17. szám alatt. A zenéről az Ury Boys együttes gondoskodik. Kerti traktorral ütközött Tegnap reggel negyed hétkor az 56-os úton az úgynevezett delta után Paks felé haladt személygépkocsijával egy szekszárdi lakos. Későn vette észre az előtte közle­kedő kerti traktort, s hátulról beleütközött. A gépkocsiban keletkezett kár mintegy 80 ezer forintnyi, a traktorban pedig tízezer. A kis traktor vezetője könnyebb sérülése­ket szenvedett. Szarvasmarha-egészségügyi és tenyésztési tanácskozás Bonyhádon Milliárdos kár a beteg tőgy miatt Nincs hatályban Magyarországon hivatalos rendelkezés a tőgygyulladás elleni védekezésről, holott e betegség elleni küz­delem fontos eleme lehet a mezőgazdaság Európai Unió-beli normáihoz való igazításában - hangzott el a bonyhádi szar­vasmarha-egészségügyi és tenyésztési tanácskozáson. Tolna megyei stomas napok Könnyek és cselekvés „A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, melyeket nem sír­tak el és azokat a kéréseket is meghallja, amelyeket nem mer­tek kimondani!” Szent-Gály Kata. Siketek és nagyothallók A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SI- NOSZ) fennállása, valamint a Siketek Nemzetközi Napja alkalmából a közelmúltban rendeztek Budapestén és Vá­cott központi ünnepség-soro­zatot. A SINOSZ „elődje” az 1887-ben alakult „Egyetér­tés” Baráti kör volt, ebből s más baráti társaságokból ala­kult meg a „Cházár András Országos Siketnéma Otthon” a fővárosban, s kezdte meg a szövetségi tevékenységet. „Siketnémák Szövetsége” né­ven 1950-ben alakult újjá, mai nevét 1952-ben vette fel, amikor is a nagyothallók he­lyi szervezetei bekapcsolód­tak a szövetség vérkeringé­sébe. A „hallássérült” kifejezés gyűjtőfogalom: siketeket, na­gyothallókat egyaránt magába foglal, függetlenül hallássérü­lésük fokától, súlyosságától, hallásállapotuk milyenségétől. A siket ember az örök csend vi­lágában él, ami gyakran szomo­rúvá, magányossá teszi. A tel­jesen siketek semmiféle hangot nem hallanak, mégsem a csend jelenti számukra az igazán nagy nehézséget, megpróbáltatást, hanem a környezetükkel, az egészséges emberekkel való kommunikáció. A siketek szá­mára a legfontosabba célkitű­zés, hogy iskolákban megfelelő szinten elsajátíthassák a beszé­det. Ez igen nehéz és összetett feladat. A siketek saját világ­ukban önmaguk lehetnek, ott­honosan mozoghatnak, egymás számára érthető nyelven - a jelnyelven - kommunikálhat­nak. A siketek közösségében az erők jobban koncentrálódnak, és gyakran igen nemes célok érdekében. A hallásromlás mér­tékétől függően enyhén, köze­pesen, vagy súlyos fokban na­gyothalló ember más-más gonddal küszködik. Társadalmi beilleszkedése is ettől függően könnyebb vagy nehezebb. Szakorvosok véleménye szerint a nagyothallók döntő többsége idős korban, fiziológiai elválto­zások során szenvedi el a hal­láskárosodást. Sajnos mind több azoknak a száma, akik modem korunk egyik legve­szedelmesebb ártalmának, a za­jártalomnak az áldozatai. Mivel a nagyothallók több­sége hallóként élte le életét vagy annak java részét, számukra a hallás csökkenése a környeze­tükben betöltött szerepük meg­változását idézi elő, elszigetelő­déshez, elmagányosodáshoz ve­zet. A fővárosban és a nagyobb városokban egyre több helyen alakul meg a nagyothallók klubja. Nekik a legnagyobb se­gítséget a hallásállapotuknak megfelelő, jól működő hallóké­szülékekkel való ellátás, vala­mint a mindennapi életvitelt megkönnyítő technikai eszkö­zök biztosítása jelenti. Az országos szövetség, s ezen belül a megyei szervezetek szo­ciálpolitikai, szervezési, oktatási munkájukkal, kiadványokkal, kulturális-, ifjúsági- és sportte­vékenységük szervezésével se­gítik és támogatják siket és na­gyothalló tagjaikat. Eltűnt, keresik A szekszárdi rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya el­tűnése miatt rendelte el az országos körözését a képen látható Somogyi Kornél 15 éves szekszárdi lakosnak, aki 1997. szeptember 26. óta ismeretlen helyen tartózko­dik, életjelt azóta nem ad magáról. Személyleírása: kb. 190 cm magas, erős testalkatú, rövid barna hajú, szeme színe kék, különös ismertetőjele nincs. Utolsó ismert ruházata: fekete farmer nadrág, fehér rövidujjú póló pálfafákkal, Nike cipő. A rendőrség kéri, hogy aki az eltűnt fiú tartózkodási he­lyéveik apcsolatban bármi­lyen információval bír, je­lezze azt a 107-es telefon­számra vagy a 411-199-es számon kéije a 3048-as, vagy a 3146-os melléklet, illetőleg jelentkezhet személyesen Szekszárdon a Várköz u. 4. szám alatt a megelőzési alosz­tályon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom