Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-02 / 230. szám

r OKTÓBER 2. CSÜTÖRTÖK Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő PETRA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Petras Görög eredetű név, jelentése: szikla. Védőszent: Szent Péter apostol. Virága: dália. A katolikus liturgi­kus naptárban Szent Őrzőangyalok. A XVI. században keletkezett ünnep arra emlékeztet, hogy Isten minden ember mellé őrangyalt rendelt, akinek belső intését követni kell. A zsinagógái naptárban ros hasaná (újév) 1. napja, egyben az „ítélet napja”, amikor eldől az ember sorsa Isten előtt. Hajdan. Október 2-án 105 éve, 1892-ben a Tolnamegyei Köz­lönyben Az ákácfa panasza a Nagy utcának címmel jelent meg ér­dekes írás, amelyben a környezetvédelem egykori gondjairól ol­vashatunk humoros formában. 100 éve, 1897-ben az akkor már or­szágos botránnyá dagadt Garay-szobor-ügyben sürgönyözte Boda Vilmos: „Ahol félreértés volt, kölcsönösen kiegyenlíttetett. . . Szárnovszky művész szavával állott jót, hogy decemberre a szobor teljesen elkészül”. 75 éve, 1922-ben - negyed század múltán - Vi­rág Ferenc esperes letette plébánosi esküjét, s így ismét Szekszár- don folytatta szolgálatát. (Alig négy esztendő múlva majd innét vá­lasztják a pécsi egyházmegye püspökévé.) A napi igék: Katolikus: Neh. 8,1-12. Zsolt. 18,8-11. Lk. 10,1-12. Református: 2Sám. 20. Mk. 3,13-21. Evangélikus: Jak. 2,1-8. Lk. 15,1-10. Ortodox: Ef. 1,1-9. Mk. 7,24-30. A Nap kél 6.44 órakor, nyugszik 18.22 órakor. A Hold kél 7.15 órakor, nyugszik 18.53 órakor. Vízállások a Dunán október 1-én, reggel 7 órakor: Dunaföldvár -93 cm, Paks 28 cm, Dombori 17 cm, Árvízkapu 418 cm. A Sió Palánknál 175 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Felelős szerkesztő: Gyuricza Mihály. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhádi Hangyái János 455—239. 06/20/669—185. Dombóvár: Nagy László, 464—635; és 06/30/377—196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Ta­mási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani sorozatunkkal, amely­ben minden nap egy-egy recep­tet ajánlunk olvasóinknak. ízle­tes, könnyen, gyorsan elkészít­hető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Soroza­tunkba várjuk az Önök által be­küldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Sz.ek- szárd, Pf: 71. A borítékra kér­jük ne felejtsék, írják rá: „Mit főzzek ma?”. Most a paksi Hernádi Ist­vánná paprika lekvár receptjét ajánljuk. Hozzávalók: 4 kilo­gramm húsos piros paprika, 2 liter paradicsomlé, egy-másfél evőkanál só, 25 deka méz, ha nincs, akkor 20 deka cukrot adunk hozzá, és minden lefőtt liter lekvárhoz egy késhegynyi szalicil. A paprikát kimagval- juk, ledaráljuk, a paradicsom- lében megfőzzük, ízesítjük, mikor már szépen sűrűsödik megszalicilozzuk, s végül apró kis üvegekbe merjük, száraz- dunsztba tesszük. Nagyon fi­nom ételek ízesítésére, vajas kenyérre, felvágottakra. Sajtlovag Ritter Kamenbert, azaz a Sajt­lovag kalandos és igaz történe­tével ismerkedhet meg a kö­zönség ma 17 órától a szek­szárdi Német Színházban. Az osztrák Peter Blaikner - első­sorban a gyermekeknek szánt - musicaljét a Deutsche Bühne igazgatója, Claudia Nowotny vitte színre. A fordu­latos cselekmény, kellemes zene és egyedülálló díszletvi­lág jellemezte darab főbb sze­repeiben Fogarassy András és Varró Emese látható, -szá- FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Újjáélesztik a mamutot? Japán genetikusok mamut­sperma után kutatnak, hogy feléleszthessék a mintegy 10 ezer éve kihalt állatfajt. Szi­béria mamutlelőhelyein ku­tatnak, a Kolimaja folyó kör­nyékén, ahol a jeges talaj megőrizte az állatok marad­ványait. Abban reményked­nek, hogy ha a fagyott sper­mákban épen maradt DNS-t találnak, akkor elefántot megtermékenyítve félig ele­fánt-, félig mamututódot tudnának kreálni. Néhány nemzedék után feléleszthető lenne a 10 ezer évvel ezelőtt élt állat hasonmása. Ugyan­akkor számos szakértő kétel­kedik a kísérlet eredményes­ségében. Olvastam írta: Drinóczi Adrienn * Alomasszony M indig csinos, megjelenése, sminkje, frizurája sőt még a mosolya is tökéletes. Hát persze, hogy ragyogó, egészsé­ges a haja, hiszen a legújabb regeneráló sampon, már az agyba is juttat vitaminokat. Barátnői irigykedve bámulják, mert 52 évesen is úgy néz ki, mint az érettségi tablón, hála a turbó-gyü- mölcssavas-hypo-liposzómás, a, e, á, d, stb. vitaminokkal dúsí­tott csak természetes anyagokat tartalmazó arckrémnek. A fo­gai fehéren ragyognak - nem titok: az új szódabikarbónás fog­krémet használja. Köztudott, hogy őt nem lehet megizzasztani. Lehelete üdeségéről két kalóriás cukorkája gondoskodik. Nehéz napjai észrevétlenül zajlanak, a hétköznapok is szellősebben telnek az új légáteresztő, illatosított tisztasági betéttel. Otthona mindig ragyogóan tiszta. Könnyed mozdulattal tünteti el a víz­követ, a tányérra száradt egyhetes makaróni maradékait. A für­dőszobából és wc-ből a baktériumok fejvesztve menekülnek előle. A családja egészségére különösen ügyel. A férjének eltűn­tek a korpái, most még vonzóbb mint valaha, a gyerek pedig csupa egészséges csokikrémet kap reggelire. M indenre és mindenkire van ideje. Kívánhat-e nő többet en­nél? Humor Vezetők egymás közt — Gratulálok, látom, új tit­kárnőd van. Csini baba. Mit tud? — Ne is bosszants! Hat hétig ír egy levelet. — Az sok. Az túl drága. — De milyen drága addig a hat hétig! Logikus Amikor az egyik gazdag hölgy hajnaltájban int a sofőrjének, hogy végre hazainduljon a jó­tékonycélú bálról, odafurakszik elébe egy koldus, és reszkető kézzel tartja a kalapját. A hölgy rámordul: — Micsoda telhetetlenség! Nem elég, hogy egész éjjel a maga és a magához hasonlók kedvéért táncoltam?! Párbeszéd — Komámuram, nem tudna nekem egy kis pénzmagot köl­csönözni? — Tudhatja, komámuram, hogy sohasem hordok pénzt magamnál. — És odahaza? — Köszönöm kérdését, odahaza mindenki ép és egész­séges. Mai gyerekszoba Az apa lábujjhegyen beoson a fia szobájába, nehogy megza­varja a srácot a tanulásban. De a gyerek nem tanul, hanem az ágyon fekszik és a plafont bá­mulja. — Mi az, fiam, csak nem vagy beteg? - rémül meg a gondos szülő. — Nem. — Akkor miért nem ta­nulsz? — Már hogy tudnék tanulni, amikor a magnóm a Gelkánál van! Tény, ami tény — Doktor úr, kérem, igaz az, hogy a házasemberek to­vább élnek, mint a nőtlenek? — Nem. Csak hosszabbnak érzik. Nem tudom, mit jelentsen — Drágám, mit jelentsen ez a barna hajszál a zakódon? — Azt, hogy azóta nem ke­félted át, amióta szőkére festet­ted a hajad. A guatemalai áradások elérték Goméra falut is. A helység egyik lakója onnan men­tett ki egy kiscsibét, egy fél bakancsot és a fején két sapkát. fotö: feb-reuters Pincehelyiek közül Öné a 2.000 Ft értékű autóápolási cikk ajándékcsomag! : Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszómmal, mely szerepel a kiadó számítógépes nyilvántartásában és az előfizető számláján Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben a kódszóm pénteken megegyezik előfizetői kódjával, Döbrököziek közül Öné az ajándékcsomag! PAPÍRKER GULYÁS JUDIT Dombóvár, Arany J. tér I: 06-20//267-469. ÓBER JÓZSEF I Nagymányok 1 Várfő u. 5. Telefon: 458-858. FESTOINAS Bt Juhász Jánosné Pincehely, Rákóczi u. 1. Tel.: 74/406-625. fáim . ïjpeSM Nagymanyokiak közül One a szarazteszta-csomag! ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Jelentősen átrendeződött az európai időjárási helyzet. Tegnap egy meleg­front, mára pedig egy hidegfront fel­hőzete érte el hazánkat. Ezzel, ha csak átmenetileg is, de véget ér az elmúlt időszak kellemes, napsütésben gazdag időjárása. Az említett hidegfront hatá­sára ma gyakran lesz erősen felhős az ég. Eleinte még az ország bármely ré­szén előfordulhat eső, záporeső, majd inkább csak keleten és délen számít­hatunk rá. Szeles lesz az idő. Kora délutánra általában 14 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az úton lévőket változékony, szeles idő fogadja ma. Főleg keleten és délen többfelé várható csapadék is, ezért ned­ves, vizes útszakaszokra is fel kell készülni. Térségünkben ma sok lesz a felhő, borongós, őszi időben lesz részünk. Néhol még kisebb eső, zápor is lehet. Megerősödik, helyenként néha viha­rossá is fokozódik a nyugati, észak- nyugati szél. A sok felhő miatt lassan emelkedik a hőmérséklet, kora délután 17, 19 fok valószínű. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 16 Velencei-tó: 14 Tisza-tó: 16 Fertő-tó: 15 Tisza: 10-16 Duna: 14-16 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 19 Paks: Siófok: 17 Pécs: Szekszárd: 17 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 50-65 Velencei-tó: 45-60 Fertő-tó: 45-60 Paks: 50-60 Pécs: 50-65 Mohács: 45-60 50-65 50-65 50-60 45-60 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányo­kat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Oldalképek
Tartalom