Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-03 / 231. szám
OLASZORSZÁGBAN NÉPSZERŰ A TRAMINI (3. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1997. OKTÓBER 3. PÉNTEK ÁRA: 32 FORINT VIII. ÉVFOLYAM, 231. SZÁM nia 11 MÜSORMELLÉKLET Második fordulóra maradt Tamási Útépítés, munkahelyteremtés Nem kényeztette el a tamási régiót idén a megyei terület- fejlesztési tanács, s a még rendelkezésre álló összegből ítélve nem is nagyon fogja. A bíráló testület október 8-án összesen 53 millió forint sorsáról dönthet, miután mintegy háromszáznegyven milliót már elosztott. A hátrányos helyzetű települések számára pályázható ún. kiegyenlítő keretből azért jutott Ozorának, Simon- tomyának közhálózatfejlesztésre, Magyarkeszinek és Ke- szőhidegkútnak útépítésre másfél illetve két és fél millió forint közötti összeg. A másik alapból elsősorban munkahelyteremtő beruházásokat támogattak, köztük mindössze kettőt Tamási környékén, az Ozora Táp Kft.-ét és a megyében három varrodát működtető Jeans-Tex Kft-ét. A pályázott összeg nagysága szerint nem „nyerő” a Fürgedet-Kecsegé- vel összekötő út szélesítésére beadott pályázat, amelyet Fürgéd és Tamási közösen nyújtott be. Tamási több, már tavaly is benyújtott pályázatot jegyzett. A város nyolc utca és a Kossuth tér teljes, illetve részleges rekonstrukciójának támogatását kívánja elérni. A pályázott összeg tizenhárom millió forint. Benyújtották a Vályi Péter Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tanszálloda-építési tervét, mely önmagában 50 millió lenne. A Tamási Városkörnyéki Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása idén nem élt a pályázat lehetőségével. (-h -c) Piacok, vásárok, búcsúk Kedvezőnek ítélt költségvetés A faddi képviselőtestület legutóbbi ülésén egyebek mellett megtárgyalta a település első féléves költségvetési beszámolóját. A faddi büdzsé első féléves helyzetét a pénzügyi bizottság és a könyvszakértő egyaránt kedvezőnek ítélte, a testület pedig elfogadta a beszámolót. A helyi döntéshozók „rendbe tették” a piacok, vásárok, búcsúk rendjével kapcsolatos helyi rendeletet, azaz meghatározták ezen események pontos helyét, és némileg megnövelték az árusok álMunkabér a Rendeletben szabályozza a kormány a még nem bejegyzett, de már csődbe jutott cégek helyzetét, ami a szekszárdi húsosokra is vonatkozik. Ez a nem bejegyzett, tehát nem felszámolás alatt álló cégek számára is lehetővé teszi a hitel- felvételt a bérgarancia alapból, tál elfoglalt helyért fizetendő összeget. A testület döntött arról, hogy a kért 50 ezer Ft-tal támogatja a szekszárdi tűzoltóság által beszerezni kívánt korszerű tűzoltóberendezés megvásárlását. Döntés született arról is, hogy az önkormányzat szükség esetén hozzájárul a helyi művelődési ház egyik - kisebbségi népcsoporthoz tartozó - munkatársának (alapítványi támogatással megvalósítani tervezett) több hónapos kanadai tanulmányútjának költségeihez.-tshúsosoknak a munkaviszonyból következő dolgozói követelések teljesítése céljából abban az esetben, ha valamely cég vállalja ennek az összegnek későbbi visszafizetését. így megnyílik a lehetőség arra, hogy a SzH Rt-ből kivált cég dolgozói elmaradt munkabérükhöz hozzájussanak. Váralján a* ott lakók több, mint fele fűthet hamarosan gázzal. Mintegy száz- nyolcvan család igényelte e korszerű fűtési formát. Családonként kilencvenezer forintot kellett befizetni, de a különféle kedvezményekkel csak 56,5 ezer forintba - a megyében a legkevesebbe - kerül a váraljaiaknak a gáz. Â fejlesztés eredményeként az önkormányzat intézményeiben és a mezőgazdasági szövetkezetben is gázzal fűtenek majd. A Völgység településeiről szóló írásainkat lapunk 4. oldalán olvashatják. fotó: bakó jenő Területfejlesztés, kérdőjelekkel Egyhangúlag elfogadta tegnap Tolna Megye Közgyűlése a Duna-Dráva Nemzeti Park térségének fejlesztési koncepcióját. Szűkebb pátriánk a Gemenc révén érintett a kérdésben: az előterjesztés fő alapelvként a természetbarát szemléletet nevezte meg. A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács tevékenységéről szóló napirend már több munkát adott a képviselőknek, akik közül néhányan nem is titkolták kritikájukat. Ám mindenekelőtt az önkormányzat idei első félévi gazdálkodásáról esett szó Bach József előterjesztésében: mint az a számadatokból is kiderül, a megyének az intézményi működtetés terén komoly gondjai vannak, ám ezzel együtt is biztosítható az év végéig a finanszírozás. A határozat értelmében a következő közgyűlésre egy összefoglaló készül a bátaszéki szociális otthon-beruházás helyzetéről. A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács munkáját részletező - és végül is tudomásul vett - tájékoztató alapján több felszólaló is utalt arra: a tanács adott esetben - önhibáján kívül, a meghozott jogszabályok következtében - nem működik megfelelően. Kérdés, hogy a pályázatok alapján megítélt pénzösszegek - így például a gázbekötésekre költött forintok - valóban klasszikus területfejlesztési célokat szolgálnak-e? Nagy az elmaradás minden vonalon, nincs távlati célja a tanácsnak, a fejlesztés nem mindig arányos - mutatott rá Fehér Kálmán, Regöly polgármestere. Bach József a települések közötti szolidaritás hiányára hívta fel a figyelmet, melynek következtében a szolgáltatók a községekkel külön-külön tárgyalva diktálhatják a feltételeket. A bejelentésekre áttérve a közgyűlés négy évre kinevezte a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium igazgatójává Garai László eddigi igazgatóhelyettest, majd a megyei kórház új vezetési struktúrájával kapcsolatos javaslatot szavazta meg. A kórházban a jövőben - a pályáztatást követően - a főigazgató lenne az egyszemélyi felelős vezető, munkáját az általa kinevezett gazdasági, ápolási, valamint orvos igazgató segítené. A megye elfogadta a TÓ- GEL Bt. gunarasi ingatlanra tett ajánlatát, illetve ugyancsak eladja a grábóci volt szociális otthon épületét a Csillaghegy Bt.-nek. Ugyanakkor a Tolna Tourist Kft.-re tett vételi ajánlat nem talált támogatásra. Egyébként az illetékes bizottság ülésén, de most, a plénumon is hangot kapott az a vélemény, mely szerint a kínált összeg nagyon csekély a valós értékhez képest.-száRöviden Sióagárdon a hagyományoknak megfelelően az idén október 11-én rendezik meg a szüreti felvonulást. A szüreti menet délután fél 3-kor indul az iskola udvarából és a résztvevők a megszokott útvonalon járják végig a község utcáit. A felvonuláson vendégként a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör Búzavirág táncegyüttese is szerepel. Várdombon a hegyi utak, szurdikok, vízlevezető árkok karbantartását végzik. A hegygerincen a nyári esők okozta vízmosásokat, bakhátakat teszik rendbe. Az itteni földesút lejtését úgy oldják meg, hogy a záporok ne a Petőfi utcát öntsék el. Húsz százalékkal emelte a felsőnyéki önkormányzat a tulajdonában lévő szeszfőzde bérfőzési díjait. Az évi harmincezer liter szeszt előállító kisüzem október 1-től 347 forintért főz egy liter alkoholt. Betörtek tegnapra virradó éjszaka a felsőnyéki idősek napközi otthonába, valamint megkísérelték a betörést a község óvodájába is. Az idősek otthonából mintegy ezer forintot tulajdonítottak el. Klubdélutánt tart a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Tolna megyei szervezete október 3-án, pénteken, 14 órai kezdettel Szekszárdon, a Mikes u. 1. szám alatti Idősek Klubjában. Koncertet ad a Szekszárdi Kamarazenekar október 5-én, vasárnap Dombóvárott a polgármesteri hivatal dísztermében, délután 3 órai kezdettel. A hangverseny egy Tolna megyében szervezett koncertsorozat első előadása lesz, melynek költségeit a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Kollégiumának, a Soros Alapítvány és a Tolna Megyei Önkormányzat pályázatán elnyert összegéből fedezik. Az 1997/98-as hangverseny évad alatt Tolna megye városaiban, többek között Báta- széken, Bonyhádon és Szekszárdon rendeznek ingyenes koncerteket. A felélés félelme Mire költi a város a vagyonát? Június végén vetette fel egy tolnai MDF-es városatya annak szükségességét: készüljön lista arról, hogy a tolnai önkormányzat ’96-’97-ben mire költötte az eladott városi vagyonból befolyó pénzt. A felvetés kapcsolatban volt azzal a régóta hangoztatott vélekedéssel, mely szerint a város feléli a vagyonát. A lajstrom nemrégiben elkészült, és az eheti testületi ülésen került nyilvánosságra. A polgármesteri hivatal adatai alapján tavaly mintegy 72 millió Ft értékű önkormányzati vagyont adott el a város. Az összeg zöme részvényértékesítésből, laktanyai ingatlanok és a patikák eladásából származott. A beszámoló szerint a pénz egy része (12 millió Ft) ’95ben ki nem fizetett számlákra „ment el”. Szennyvízcsatorna beruházásra 35 milliót, egy, a jövőbeni ipari területen felépített trafóállomásra 3,5 milliót, a gimnázium konyhaépületére 7 milliót, hiteltörlesztésre 17,5 milliót költött a város ebből a pénzből. Ezen adatok alapján tehát az önkormányzat vagyonát tavaly zömében felhalmozási, nem pedig működési célra, azaz nem „felélésre” fordították. Idén 101 millió Ft értékben adtak el városi vagyont, főként részvények, illetve a volt gimnázium értékesítéséből. Az adatok szerint ebből az ösz- szegből eddig összesen 59,4 milliót költöttek el. ’96-ban ki nem fizetett számlákra 14,4 millió, hiteltörlesztésre 6,3 millió, szennyvízcsatorna építésre 4 millió jutott. ’96-ban ki nem fizetett segélyekre 4 milliót, ’97. évi működési kiadásokra mintegy 30 millió Ft-ot fizettek ki. A felvetést tevő képviselő nem volt jelen az ülésen, így nem tudott véleményt mondani a beszámolóról. Megtette ezt helyette Stróbl József alpolgármester, aki szerint a tárgyalt anyagban nincs rendszer, a beszámoló ilyen formában nincs összhangban a felvetés eredeti céljával. -esNyugdíjreform és világnap Az idősek világnapja alkalmából Mayer Rezsővel, a Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdekszövetsége elnökével beszélgettünk. — Mit tartogat a közeljövő az idős polgároknak? — Mielőtt erre térnénk, a megyei szövetség nevében ezúton köszöntünk minden Tolna megyei idős embert, s igyekszünk munkánkkal hozzájárulni, hogy a jövőben gondtalanabbá teljenek napjaik. Körükben is ismertek már azok a pénzügyi intézkedések, amik megkönnyítik, vagy legalább is szinten tartják a nyugdíjasok életét. Végre megnyugtatóan rendeződnek majd az özvegyi nyugdíjak, ez közel 400 ezer embert érint az országban. A biztató jelek mellett aggasztóak is vannak, többek között az emelkedő rezsiköltségek, amik főként az egyedül élőket terhelik meg. A megyei nyugdíjfolyósító igazgatóság vezetőjével megállapodtunk abban, hogy a nyugdíjtörvény végrehajtási rendeletének megjelenése után részletes felvilágosítást adnak számunkra ezzel kapcsolatban. — Milyen világnapi rendezvények voltak már, illetve várhatók a megyében ? — Csütörtök délután a szekszárdi Panoráma moziba hívtuk meg az ünnepeiteket, ahol a polgármesteri köszöntő után a „Retúr” című filmet vetítették számukra Sinkovics Imre, Garas Dezső, Bárdy György és Kibédi Ervin főszereplésével. Szintén tegnap volt Simontor- nyán, október 5-én, vasárnap pedig Tolnán lesz ünnepség. Október 10-én a nyugdíjas szervezetek országos szövetségének mezőgazdasági bizottsága ülésezik majd Szekszárdon, október 16-án, csütörtökön pedig regionális nyugdíjas kultúrcsoport-találkozó és műsor lesz „Nem csak a húszéveseké a világ” címmel. Ez utóbbi programra várjuk még fellépni kívánó kultúrcsoportok jelentkezését a következő címen: Szekszárd, Agugusz u. 9-11, vagy a 74/411-311-es telefonon. venter