Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-05 / 181. szám

2. oldal Világtükör 1997. augusztus 5., kedd Erdélyi körutat tett a román belügyminiszter. Gavril Dejeu a többnyelvű helységnévtáb­lákkal kapcsolatban kialakult helyzetben, illetve a kolozsvári magyar főkonzulátus megnyi­tása utáni eseményekben kíván tisztábban látni. Ady-iuuiepséget rendeztek a költő születésének 120. évfor­dulója alkalmából Kalotaszent- királyon. A vasárnapi ünnepi is­tentiszteleten Tőkés István teo­lógiatanár hirdetett igét, majd az ünnepségen részt vevő egyetlen magyar közéleti sze­mélyiség, G. Nagyné Maczó Ágnes tartott emlékbeszédet. Halálosan megfenyegették Barak Lászlót, a Dunaszerdahe- lyen magyarul és szlovákul megjelenő regionális hetilap, a Csallóköz kiadóját, aki a lap hasábjain heti rendszerességgel újságírói véleményt nyilvánít a szlovákiai politikai állapotok­ról. Oroszországban nyaral a NATO főtitkára. Javier Solana a NATO és Oroszország viszo­nyáról konzultált hétfőn Moszkvában Borisz Nyemcov első miniszterelnök-helyettes­sel, majd felesége és két gyer­meke társaságában az orosz kormány meghívására 10 napot pihen Moszkvában, valamint ellátogat Szentpétervárra, Szuzdalba és Nyizsnyij Novgo- rodba. Vasúti káosz tört Olaszor­szágban vasárnap sorozatos balesetek miatt. Sebességtúllé­pés miatt kisiklott Róma egyik külső kerületében a Reggio Ca- labriából Torinóba tartó exp­ressz, majd felborult az a vasúti daru, amely a kisiklott szerel­vény kocsijait emelte helyükre. A ledőlt daru eltorlaszolta az egyetlen szabad sínpályát, így Olaszország északi és déli része között megszakadt a vasúti ösz- szeköttetés. Telefonkapcsolat jött létre Észak- és Dél-Korea között. A közvetlen polgári beszélgetések az 1950-53. évi háború óta tel­jesen szüneteltek. Eltemették Richtert Moszkva novogyevicsi temetőjében, amely számos neves szovjet­orosz politikus, közéleti szemé­lyiség és művész nyughelye. Tisztelői elbúcsúztatták a vi­lághírű orosz zongoraművészt, aki augusztus 1-jén, 82 éves ko­rában hunyt el Moszkvában. Richter alig egy hónapja tért vissza Moszkva környéki nya­ralójába Párizsból, ahol az utóbbi években élt. Meghalt a világ legidősebb embere, a 123 éves francia Française Jeanne Calment hétfő délelőtt. Egy Arles-i nyugdíjas­házban érte a halál. Visszatérés a szülőföldre. Észak-Korea négy amerikai katona földi maradványait adta át Panmindzsonban az ENSZ-parancsnokságnak. Az amerikai halottak felkutatásának sikerétől függ, hogy az USA és Észak-Korea kapcsolatai javuljanak. fotó: ff.b/reuter Hírháttér Elnökcsere Iránban Meglehetősen foghíjasak maradtak az új iráni elnök tegnapi beik­tatási ünnepségén megjelent külföldi misszióvezetők széksorai. A Mohammad Khatemi hivatali időszakának kezdetét jelentő cere­móniára meghívottak sorából hiányoztak az Európai Unió tagál­lamainak nagykövetei, jelezvén, hogy a Teherán és Brüsszel közti kapcsolatokban még várat magára a normalizálódás. Am a nemzetközi terrorizmus gyanítható iráni támogatása miatt kialakult feszült viszony rendezése az unióval csupán egy azon számtalan feladat közül, amellyel a posztját tegnap elfoglaló, 54 éves iráni politikusnak szembe kell néznie. Legalább ilyen lényeges volna az Egyesült Államokkal szembeni ellenséges légkör enyhí­tése, a közel-keleti válságban játszható konstruktívabb szerep meg­találása, a kényes iraki vagy afganisztáni szomszédkapcsolatok ja­vítása. A Közép-Kelet legnépesebb, gazdasági súlya - mindenek­előtt olajkincsei - és stratégiai pozíciója miatt is egyre fontosabbá váló országában azonban a mostani államfőcsere igazából nem külpolitikai vetületei miatt, hanem az iráni, belső reformváltozások okán került a nemzetközi figyelem középpontjába. Mohammad Khatemit ugyanis, noha maga is tekintélyes síita iszlám vallási vezetőnek számít, iráni mércével a mérsékeltebb po­litikusok közé sorolják. Ám a valódi szalonképességhez dűlőre kell jutni saját, hazai ellenlábasaival, és ez az erőpróba bizony nem ígérkezik könnyűnek. Szondy Gábor Csecsenfold még nem a Kaukázus Kuvaitja A törékeny béke esztendeje Aszlan Maszhadov csecsen elnök felfüggesztette a Moszkvá­val folytatott tárgyalásokat. Felújításukat attól tette függővé, hogy Oroszország elfogadja-e a Csecsenfold gazdaságának helyreállításáról készített grozniji terveket. A húsz hónapos csecsenföldi háború után az ünnepi beszé­dek legtöbbet hangoztatott szólama az volt, hogy Cse­csenfold - az olaj tekintetében - a Kaukázus Kuvaitja lesz. El is indult az olajszállítás azon a vezetéken, amely az azerbajdzsáni lelőhelyeket köti össze a novorosszijszki kikötővel. Ha ez teljes kapaci­tással dolgozik majd, a napi százezer hordó továbbítása kétmilliárd forintnak megfe­lelő bevételt hozhat. A legvirágzóbb „iparág” azonban egyelőre mégsem az olaj, hanem az emberrablás. Két hónapja nincs hír egy el­tűnt televíziós stábról, és a helyzet az, hogy ha kiszaba­dulnak a fogva tartott külföl­diek (főként a segélyszerveze­tek munkatársai, akikért fogva tartóik tekintélyes váltságdíjat követelnek), a következő nap mások jutnak hasonlóan sa­nyarú sorsra. A fegyverbeszolgáltatás eddig mérsékelt sikerrel járt. Tizenévesek ődöngenek az ut­cákon, kezükben géppisztol­lyal. Nem képes megfékezni a szélsőségeket Aszlan Masz­hadov sem. Az elnök rendre és nyugalomra való felhívásai­nak kevés a foganatjuk. Samil Baszajev, akit Moszkvában terroristaként tartanak számon (sok honfitársa viszont nem­zeti hősként ünnepli), épp a kormány túlzott kompromisz- szumkészsége miatt mondott le első miniszterelnök-helyet­tesi posztjáról, bár ezt „egész­ségi állapotával” indokolta. Vetélytársa, Szalmán Radu- jev még nála is radikálisabb célokat szeretne megvalósí­tani. (réti) ílj rubelt hoznak forgalomba. Jövő év január elsejétől az orosz valután szereplő számokból három nullát levágnak - jelentette be Borisz Jelcin orosz elnök, aki szabadságá­nak utolsó napját tölti a Volga partján, Szamara körzetében. A mindjárt be is mutatott pénz esetében egy új rubel ezer régi rubelt ér majd. Jelcin hangsúlyozta, hogy a pénzreform során sem időben, sem pedig összegben nem korlátozzák az átváltást, így a lakosság megtakarítá­sait semmiféle veszély nem fenyegeti. Ezt azért volt fontos hangsúlyozni, mert Gorbacsov elnöksége idején, amikor kivonták a forgalomból a 25 és az 50 rubeleseket, határt szabtak a beváltásnál. Egy amerikai dollár ma egyébként több mint 5800 rubelt ér. fotó: feb/reuter Bombák a Hezbollahnak Izraeli kommandós akció Dél-Libanonban Heves összetűzésre került sor hétfő hajnalban Dél-Liba­nonban, az Izrael által ellen­őrzött, úgynevezett biztonsági övezettől 5 kilométernyire az Irán-barát Hezbollah fegyve­resei és egy helikopteres iz­raeli kommandó között. Nyolc év óta most először for­dult elő, hogy egy izraeli egy­ség ilyen mélyen benyomult Dél-Libanonba. A kommandó tagjai pokolgépeket helyeztek el Kfur település bejáratánál, majd visszavonultak. A bom­bákat nem fedezték fel, de az izraeli különítményért érkező helikoptert igen. A harci helikoptereket az isz­lám szélsőségesek több ízben is tűz alá vették. Izraeli vadász­bombázók siettek a veszélybe került alakulat segítségére, ra­kétákkal támadták az arab állá­sokat. Hivatalos jeruzsálemi ka­tonai közlemény szerint a két­órás küzdelem után az összes izraeli katona épségben haza­tért, néhány terrorista azonban megsebesült. Ezt követően hajnali fél 6- kor az elrejtett pokolgépek mű­ködésbe jöttek, és megölték az Irán-barát Hezbollah öt fegy­vertelen, polgári ruhás tagját. A radikális szervezet most egyér­telműen azzal fenyegetőzik, hogy keményen visszavág Iz­raelnek a robbantásért. Űj eszközök a bűnüldözés szolgálatában Amerikai fegyvertörvény Legutóbb Ausztriában és Angliában szigorították meg a fegyvertartást, illetve vásár­lást. Most viszont az Egyesült Államokban került napi­rendre az újraszabályozás. A korlátlan lehetőségek hazá­jában ezentúl külön kártyát mellékelnek fegyvervásárlás­kor a használati utasítás mellé a következő szöveggel: „Vigyá­zat! A fegyver veszélyt okozhat a fiatalkorúak kezében!” Az új rendelkezéssel is sze­retné Clinton elnök felvenni a harcot az elképesztő méretű if­júsági bűnözéssel szemben. A törvény szerint előírt kártyán a következőeknek kell állniuk: -a törvény tiltja a fegyver el-, illetve továbbadását 18 éven aluliaknak;- aki e törvény ellen vét, bűncselekményt követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztés­sel büntethető;- a kézi lőfegyverből leadott bármely lövés egy fiatal élet kioltását okozhatja;- ahhoz, hogy valaki ne ke­rüljön ezzel a törvénnyel ösz- szeütközésbe, a fegyvert szi­gorú ellenőrzés alatt, biztonsá­gosan elzárva kell tartama. Az Egyesült Államokban évente 3,5 millió fegyver talál új gazdára. A mostani törvény hatályba lépését követően a ke­reskedőknek mindegyiket el kell majd látniuk az idézett fi­gyelmeztetéssel. Az ifjúsági bűnözés elleni harc apostolai ennek ellenére kétkedéssel fo­gadják a jogszabályt. (gyulay) A korszerű technika az állattenyésztés szolgálatában Hódít az elektronikus tehéntartás Nyolcvannyolcmillió tehenet a húsáért, 9 milliót pedig a tejéért tartanak a farmerek az amerikai istállókban és réteken. Ám a szarvasmarhatartás ma már egyike azon tudományoknak, amelyeknek műveléséhez nélkülözhetetlen a számítástechnika. Magára kicsit is adó modem cowboy nem lehet meg laptop, tehénfülbe csíptethető elektro­nikus jeladó és megfelelő szoftverek nélkül. Különben honnan tudná, hogy a derék ké­rődző fejlődésének adott szaka­szában teljesíti-e a tőle elvárt hús,- illetve tejminőségi és mennyiségi paramétereket? Ma már négy és fél millió amerikai tehén „működik” tö­kéletes elektronikus felügyeleti rendszerben. Fejés közben egy érzékelő nemcsak a tej mennyi­ségét, hanem zsírtartalmát és egyéb jellemzőjét is kijelzi. A farmer az istállóba telepí­tett számítógép segítségével néhány pillanat alatt kiszámítja, melyik állatnak milyen táp­anyagból mennyire van éppen szüksége. Legújabban a húsukért tartott jószágokat is „elektronizálták”. A minőséget a legeltetés, ta­karmányozás közben sokkal bonyolultabb ellenőrizni, mint a kifejt tejét. Ezért minden állat fülébe beletesznek egy „elekt­ronikus fülbevalót”. Amikor a jószág visszatér a legelőről, és az istállóba be­lépve áthalad a mérlegen, va­lamint azon a szenzoron, amely a magasságát megméri, a te­nyésztő a számítógéppel megál­lapíthatja, hogy nőtt-e és nehe­zebb lett-e aznap a jószág, il­letve hogy izma lett-e több vagy a zsírja. Az elemzést to­vább pontosítja egy ultrahangos szerkezet, amely a zsír és az izom eloszlását méri a testen. Az állatorvos a maga részé­ről minden adatot, minden ke­zelést, minden gyógyszert és in­jekciót betáplál a számító­gépbe. Az „elektronikus tehén­ről” tehát már akkor lehet tudni mindent, amikor elindul a vá­góhídra. Az ottani átvevők is biztosra mehetnek, hiszen ki­lóra pontosan tudják, mennyi húst, zsírt és egyéb anyagot nyerhetnek belőle. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Jaj, sír a szekrényben valaki • Matthias kikészítette magát • A házasságot nyugodtan elfelejtheti • Randevú a halállal Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin!

Next

/
Oldalképek
Tartalom