Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-23 / 170. szám

2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1997. július 23., szerda Beszélgetés Horn Gyulával a kormány eredményeiről, adósságairól Mik az érvei, miniszterelnök úr? „Túljutottunk a piaci átalakuláson, magunk mögött hagytuk a válság akut szakaszát, biztosítottuk az ország működőképességét. Madridban és Brüsz- szelben nagy lehetőséget kaptunk a felzárkózásra.” íme, egy csokorra való Horn Gyula miniszterelnök legutóbbi kijelentéseiből. Ezeket hallva sokan kíváncsiak arra, mire alapozta a kormányfő nagy visszhangot keltő megál­lapításait. Ezt kérdezte a lapunk számára készített interjúban a Ferenczy Europress főszerkesztője is a kormányfőtől. Van esélyünk arra, hogy kÿussunk a válságból fotó: feb-A lakosság csak akkor ad hitelt az ország helyzetének javulásáról szóló jelentéseknek, ha a kedvező változáso­kat személyes körülményeiben is ta­pasztalja. Ilyen megközelítésben is vál­lalja az elmúlt három év lényegében pozitív mérlegét?- Sajnos, sok áldozat és megrázkód­tatás kísérte az elmúlt három évet, s még nem kevés gond megoldása vár ránk. A nehéz munkával elért első eredmények valóban az úgynevezett makrogazdaságban, vagyis országos szinten mutatkoztak és csak bizonyos fáziskéséssel éreztették hatásukat az állampolgárok életében. Ez a hatás még messze nem olyan kedvező és nem olyan méretű, amilyenre törek­szünk, de már alapot ad néhány válto­zás körvonalazására. Reálbérek, munkahelyek-Első helyen említem a munka­helyteremtésben elért eredményt: há­rom év alatt 150 ezer új munkahely jött létre, vagyis több, mint amennyi megszűnt. Nem kevésbé fontos, hogy a reálbérek - hosszú évek folyamatos visszaesése után - az idén 6 százalék­kal nőttek, a nyugdíjak reálértéke pe­dig, szintén az elmúlt évek drámai csökkenése után, másfél százalékkal emelkedett. Megtettük az első, nehéz lépéseket a gyógyító ellátási rendszer átalakítá­sára. Anyagi lehetőségeink arányában reálértékben növeltük a gyermek- és ifjúságvédelem, az oktatás, a kutatás- fejlesztés támogatását, a területfejlesz­tési programok pénzügyi alapjait. Ezeken keresztül válik fölből fokra, és nagyon erős differenciáltsággal érezhetővé a stabilizáció kedvező ha­tása az egyének élet- és munkakörül­ményeire. Nem szeretném idealizálni a helyzetet, s nincs szó csodákról, de vállalom annak kijelentését, hogy most esélyünk van a válságból való ki­lábolásra. Harcban a korrupcióval- Ön többször is szólt a korrupció visszaszorítását célzó lépésekről. Ezek hatása szintén nehezen érzékelhető.-Sajnos szó sincs arról, hogy e téren túl vagyunk a nehezén. Főleg ha arra gondolunk, hogy a szervezett gazdasági bűnözés világjelenség és csak hosszú, nemzetközi összefogást követelő harc ígér sikert. Tény, hogy bizonyos lépéseket már megtettünk. Igyekeztünk például a korrupció visszaszorításának törvényi feltételeit javítani. Ezt a célt szolgálta többek között az igazságszolgáltatás reformja. A privatizációs, kárpótlási ügyekkel oly módon foglalkoztunk és foglalko­zunk, hogy csökkentsük, illetve kizár­juk a korrupció lehetőségét. Számottevően javítjuk a bűnüldöző szervek működőképességét, s követ­kezetesen szorgalmazzuk a korrupciós eljárások eredményes és gyors végig- vitelét. Igyekszünk olyan légkört te­remteni az országban, hogy a lakosság pszichikaiig is felvértezett legyen a visszaélések, a jogtalan előnyszerzés, a törvénytelen összefonódások elítélé­sére, megakadályozására.- Napjainkban szinte mindenkit fog­lalkoztat a mezőgazdaság jövője. Ért­hető, hogy sokakban felmerül: mit je­lent az ön bejelentése, hogy a mező- gazdaság elsőbbséget élvez a kor­mányzati politikában és a jövő évi költségvetés tervezetének összeállítá­sakor?- Agrárprogramunk igen szerte­ágazó. Egyik sarkalatos pontja a tör­vényalkotás; rövid időn belül 9, a me­zőgazdaságot közvetlenül érintő jog­szabályt szeretnénk tető alá hozni. Részben újakat, részben módosítások formájában. Enyhíteni akarjuk az ágazat tőkehi­ányát és bővíteni szűkös hitelállomá­nyát. Ennek egyik gyakorlati megnyil­vánulása, hogy a kormány 50 milliárd forint értékű kedvezményes, tőkepótló hitelkonstrukciót dolgozott ki, amelyet már az idén működtetni kívánunk. Elhatározott szándékunk, hogy a mezőgazdasági támogatásokat a nem­zeti össztermék növekedésével ará­nyosan bővítjük. Folytatjuk az útépíté­seket, erdőtelepítéseket célzó regioná­lis fejlesztési programjainkat, az elma­radott térségek felzárkóztatását. Biztosítani akarjuk a szektorsemle­gességet és javítani szeretnénk a vidé­ken élők egészségügyi és kulturális alapellátását. Mindez együttesen je­lenti az agrárágazat említett elsőbb­ségét. Tenni kell a cigányságért- Nemrég némi keserűséggel szólt a kormány adósságairól. Konkrétan mikre gondolt?- Például a mezőgazdaság nehézsé­geire, hiszen éppen az ágazat súlyos helyzete indokolja az említett megkü­lönböztetett bánásmódot. Elégedetlen vagyok a közbiztonság állapotával, ez indokolja a rendőrség, az igazságszol­gáltatás feltételeinek javítására irá­nyuló kormányzati törekvéseket. Fokozatosan változtatni, javítani kell a cigányság helyzetét. Nem kérdő­jelezhető meg az ilyen jellegű állami- kormányzati-önkormányzati intézke­dések szükségessége. A konkrét tenni­valókról a cigányság bevonásával kell dönteni és a végrehajtást is közös fel­adatnak kell tekinteni. Fontos ugyanis, hogy a cigányszervezetek maguk is te­gyék meg mindazt, amit a cigányságon belül, például a széthúzás megszünte­tésére, az egészséges életvitelt elutasí­tók helyes útra terelésére megtehetnek. Nem sikerült megfelelően stabili­zálnunk az önkormányzatok helyzetét; működésükben az önállóság és a gaz­dasági szigor erősödésének együtt kel­lene jelentkeznie. E téren ma még fe­lemás a helyzet. Arccal Európa felé-Az elmúlt napokban ön elégedet­ten nyugtázta, hogy hazánk meghívást kapott a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalá­sokra. Elégedettsége netán abból fa­kad, hogy 1988-ban - még külügyi ál­lamtitkárként - ön pendítette meg el­sőként a NATO egysíkú megítélésének átértékelését, s most miniszterelnök­ként élvezi e folyamat mára beért gyümölcseit?-Természetes, hogy örülök a dol­gok ilyetén változásának, bár nem tu­lajdonítok a magam akkori megnyil­vánulásának túl nagy jelentőséget. Mert bár az akkori rendszer korántsem volt demokratikus és teljesítményköz­pontú, a külvilághoz való alkalmazko­dásában és nyitottságában messze a Varsói Szerződés többi tagállama előtt járt. Példa erre a Nemzetközi Valuta­alaphoz vagy a Világbankhoz való csatlakozásunk, vagy belpolitikában a reform számos vállalkozásbarát ele­mének bevezetése. Jómagam e realitá­sokat érzékeltettem 1988-ban, az Észak-atlanti Közgyűlés ülésén mon­dott beszédemben, s javasoltam, hogy az ellenségeskedést váltsa fel az egy­másrautaltság és az együttműködés szükségességének felismerése. Hazánk nyugati szemmel-A minapi tárgyalások során mit mondtak önnek a nyugati állam- és kormányfők, hogy a megbeszélések után kijelentette: egyértelműen pozitív hazánk elmúlt években tett erőfeszíté­seinek értékelése?- Három változást emeltek ki, ame­lyek indokolták, hogy bekerültünk a csatlakozási tárgyalások első körébe: a stabilizáció eredményeit, a demokrati­kus intézményrendszer működését és szomszédságpolitikánkat. Méltatták, hogy a kormány az el­múlt három évben nem tért ki a legne­hezebb feladatok elől sem. Ezért még elmaradásaink emlegetésekor is arra bátorítottak, hogy folytassuk, amit el­kezdtünk. Végül is leszögezték, hogy majdani csatlakozásunk nem válik az integrációk kárára, s ez nagy szó - mondta be fejezésül a kormányfő. Pálos Tamás Nyilvánosságra hozták a Nyírfa-jelentés teljes szövegét Eltérő vélemények a felelősségről Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága kedden teljes terjedelmében nyilvánosságra hozta az Információs Hivatal (IH) parlamenti képviselőket is érintő, Nyírfa fedőnevű akció­jával kapcsolatban folytatott vizsgálatát lezáró jelentését. Kónya Imre (MDNP), a testület elnöke elmondta: Nikolits Ist­ván, a polgári titkosszolgálato­kat felügyelő tárca nélküli mi­niszter kedden délután értesí­tette arról, hogy a szakértők megállapítása szerint nem tar­talmaz állam-, illetve szolgálati titkot a 16 oldalas dokumen­tum, így az közzétehető. Kónya Imre úgy vélekedett, hogy a Nyírfa-ügy minden rész­letét megvilágító jelentés - nyolc támogató, két elutasító és egy tartózkodó szavazat mel­letti - elfogadásával a bizottság hozzájárult a magyar parlamen­táris demokrácia fejlődéséhez. A politikus álláspontja sze­rint a teljes egészében korrekt jelentés tartalmazza mindazo­kat a tényeket, amelyek meg­alapozzák Nikolits István fele­lősségét az ügyben, függetlenül attól, hogy azt nem mondják ki a dokumentum megfogalmazói. Kónya Imre nézete az, hogy ebben az esetben a politikai fe­lelősség megállapítása és az abból adódó következtetések levonása a kormány, illetve a miniszterelnök dolga. Tóth Károly (MSZP) vitába szállt Kónya több észrevételé­vel, köztük például azzal a ko­rábban többször is hangoztatott magánvéleményével, hogy a Nyírfa-akciót követően „le­számolás történt az IH vonat­kozásában”. Tóth rámutatott, hogy a hiva­tal néhány munkatársa hatáskö­rét messze túllépő ténykedésé­vel többször és súlyosan meg­sértette a titkosszolgálat műve­leti szabályait. Vancsik Zoltán (MSZP) hangsúlyozta: a bizottsági je­lentés elfogadása azt bizonyítja, hogy a demokrácia intézmény- rendszere, ezen belül a titkos- szolgálatok feletti civil kontroll jól működik hazánkban. Hírek röviden Nincs egység a menetrendről Megosztotta az Európai Unió külügyminiszte­reit kedden az a kérdés, hogy egyszerre kezd- jék-e meg a csatlakozási tárgyalásokat az ösz- szes tagjelölttel. Azt azonban a többség jelezte, hogy támogatják a tárgyalásokkal párhuzamo­san a minden tagjelöltet magában foglaló bőví­tési konferencia megrendezését. Építkezések az osztrák határon Burgenland tartomány hamarosan központi se­gítséget is kap: központi forrásból 15 milliót fordíthat négy határátkelőhelye fejlesztésére, 35 millió schillinget pedig az A2-es autópálya felújítására. A Miren lassan csomagolnak Az öt hónapja a Mir űrállomáson súlytalanság­ban élő orosz űrhajósok kedden megkezdték a Földre való visszatéréshez szükséges edzést. A kozmonauták a következő két hétben naponta négyszer 30-30 percet különleges nadrágban töltenek el, hogy a vérkeringés visszatérjen a lábukba. Ciblijev parancsnok szívritmus-zava­rai az utóbbi napokban megszűntek. Lista a svájci bankszámlákról A Svájci Bankszövetség (UBS) szerdán hu­szonnyolc ország, köztük nyugat- és kelet­európai országok nagy sajtóorgánumaiban köz­zéteszi azoknak a svájci bankokban elfekvő számláknak a listáját, amelyeket még a máso­dik világháború alatt nyitottak náluk. Egyúttal ingyen hívható telefonszámokat is megadnak. Az első palesztin repülőjárat A Palesztin Légitársaság megindította első me­netrendszerű légijáratát. A Fokker-50 típusú repülőgép az egyiptomi Al-Arisból szállt fel ammáni úti céllal. A 48 férőhelyes repülőgép zsúfolásig megtelt utasokkal. Nemere István: Szabadok szerelme Krimi kisregény (29.) Kinézett az ablakon is - moz­dulatlan homályos tükör volt a tó. A tó, amely ma menedéket adott nekik, felszíne alá rejtette nyomorult, életért kezdő-re- megő kis testüket.-Paul...?- Itt vagyok. Elmentek. Ki­jöhetsz.- Elmentek...? Elvitték őket. Mondd, kik voltak ezek?- Ugyanazok, akik eddig is ránk támadtak többször. Ked­den a strandon kezdték, aztán mindennap folytatták. Az úton, az erdei tisztáson, a motelben, a tavon...- Nem felőlük kérdeztelek - a lány kigördült az ágy alól. Az a tudat, hogy elmúlott a ve­szély, keménnyé tette. Paul nyugtalanul tapasztalta ezt a változást a lány beszédében is. Kár, hogy így történt. Ezt az utolsó támadást igazán elhagy­hatta volna az ellenség... így most újabb gyanúkat ébresztet­tek szegény lányban. És nem is tévedett.- A barátaim. Segítettek egy kicsit, merthogy már túl sokan voltak az ellenfelek.- Szóval te sem vagy egye­dül...? Mondd már el végre, mi történik itt? A lány leült mellé az ágyra. A férfi már meztelen volt is­mét, és most bőrén érezte: a lányból barátságtalanság árad. A bizalom hiánya? Ennyire érezhető, még a könnyű ruhán át is? Odanyúlt, megfogta Tina vállát. De a lány szelíden, mégis határozottan levette a kezét. Akkor hát komoly a helyzet, tudta meg Paul. Szó­val eljött az idő...? De nem, még nem akarta. Csak ha a helyzet kényszeríti erre. Vagy Tina. Ami most éppenséggel egy remegy. Remélhetőleg ez volt az utolsó támadás.- Nem vagyok egyedül. Em­lékszel arra a barna Opelre, ami többször is feltűnt körülöt­tünk? Amikor kijöttünk a strandról, én már előre sejtet­tem, kik az ellenfelek, azért is helyezkedtem el a közelükben. Egy pillanatra levettem a sap­kámat, aztán megint feltettem. Ez volt a jel nekik, hogy szük­ség van rájuk. Már jöttek is. Mire én csak úgy hamarjában kirántottalak a karjaikból, ők is ott voltak és elvégezték a töb­bit. Úgy hallottam, jó kis vere­kedés volt ott, miután mi elsza­ladtunk.-És a többi eset? -Tina megnedvesítette ajkát. Ki kell inni ezt a keserű poharat, minél előbb, annál jobb.- Ugyanígy. Volt, hogy egyedül védtelek meg, volt, hogy a barátaim is segítettek. Már amikor a közelben voltak. A legtöbbször egy kis rádiójel­zővel hívtam őket. Akikkel ők megütköztek, azok már többé nem kerültek vissza az ellenfe­lek táborába. Emlékszel, ami­kor az erdei tisztáson történtek után tovább hajtottunk, fel a szerpentinen, át a félszigeten...? Jött utánunk egy idegen kocsi, aztán előzött egy másik. Ezek is ők voltak, az Opelben. Még mondtam is valami olyasmit, hogy csak menjenek, ha annyira sietős az útjuk... Közénk és az üldözők közé manipuláltuk az Opelt, aztán mi gázt adtunk és többé nem láttunk üldözőket. Az Ojreles fiúk elintézték őket.- Es amikor rámlőttek a ho­telben? Akkor is ott voltak?- A hotelben volt még egy támadás, amiről nem tudsz... Még éjszaka. Ott is rosszul járt egy idegen. Aztán, miután rád­lőttek, a mieink követték őket. Már tulajdonképpen sejtjük, ki áll a dolog mögött.- Azt is tudod, ki szokott ne­kem telefonálni?- Hát éppen ez az... Ezt még nem tudtuk meg, de talán ezek a maiak majd elmondják. El­végre valakinek csak tudnia kell, ki adta ki nekik az utasítá­sokat...? Ha meg nem, holnap délelőtt kiderül a közjegyző­nél. Ahol alá kell írnod azt a lemondást.- De Paul, te is tudod, nem mondhatok le jogilag olyasmi­ről, ami nem az enyém!- Ezt a gondot bízd rám.- Miért? A kérdés megválaszolatlan maradt. A férfi érezte, hogy az ellenállás és bizalmatlanság, ami az utolsó negyedórában uralta a lányt, fogyóban van. A hangulat javul, gondolta, de még nem az igazi. Igazi akkor lesz, ha... Kinyújtotta a kezét, ismét magához ölelte Tinát, de nem siette el a dolgokat. Ilyesmivel most elronthatna mindent. Hát kivárt egy percig, és csak utána felelte:- Mert nagyon nagy szüksé­gem van rád. A nők többsége ezt a kifeje­zést egyenértékűnek hiszi az­zal, hogy „szeretlek” - bár ki­elégítetlenek maradnak. Azt a szót akarják hallani, csak azt. Paul talán tudta ezt, talán nem. (Folytatása következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom