Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-19-20 / 167. szám
14. oldal Gyermekvilág 1997. július 19., szombat Egy kis tudomány Otthonunk, a Naprendszer Napunk körül bolygók népes családja kering, amik közül egyeseknek holdjaik is vannak. Számos apró égitest kering a Nap körül, az üstökösök és a meteorrajok. A Napot a körülötte keringő valamennyi égitesttel együtt Naprendszernek nevezzük. A Naprendszer átmérője több mint 12 milliárd kilométer. A Naprendszer legnagyobb égitestei - a Nap után - a kilenc bolygó: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és Plútó. A Merkúr és a Vénusz kivételével mindegyiknek van legalább egy holdja. Összesen ma már hatvannál is több holdat ismerünk a Naprendszerben. A felfedezett kisbolygók száma sok ezerre rúg, az ismert üstökösök száma több száz, ezen kívül se szeri, se száma a porszemcséknek és az apróbb-nagyobb kőtörmelékeknek. A csillagászok szerint ezek az apró darabok akkor maradtak vissza, amikor mintegy 5 milliárd évvel ezelőtt egy csillagközi gázfelhőből megszületett a Naprendszer. A rendszert a központi égitest, a Nap, roppant erejű gravitációs vonzása tartja össze. A bolygók Nap körüli pályája nem pontosan kör alakú, hanem kissé lapult, úgynevezett ellipszis. A bolygók pályái majdnem pontosan ugyanabban a síkban fekszenek, így elméletileg a Naprendszer korong alakúnak látszik. Az egyedüli kivétel a Plútó, pályája 17 fokos szöget zár be a Föld pályasíkjával és olyan lapos, hogy napközeiben még a Neptunusznál is közelebb kerülhet a Naphoz. A tömegvonzás hatása olyan, hogy minél távolabb kering egy bolygó, annál lassabban mozog, így annál hosszabb idő alatt kerüli meg egyszer a Napot. A bolygók közötti távolság óriási. Ha a Nap futball-labda nagyságú lenne, akkor a Föld akkora lenne mint egy borsszem, méghozzá tőle nem kevesebb, mint 30 méter távolságban. Gyermekvilág-divat Sziget Ildikó (Tolna) ruhaterve Udvari fajátékok Hintalovak: táltos, csikó, póniló Mint Törő György szekszárdi fafaragó népi iparművész mondja, baráti körében gyakran megjegyzik: „pályád során talán egy lovas zászlóaljat is megfaragtál már.” Ebben van igazság, mert több mint száz falovat készített már tölgyfából. Ennek oka az, hogy a gyermekek körében a legnépszerűbb udvari fajáték a hintaló, másnéven lovashinta. E játék működési leve tulajdonképpen egy egykarú emelő, aminek három részén van a forgó vasalás. A vasalás 16-20 mm átmérőjű gömbvas. Ezt a játékot külfölA játék oldal- és elölnézetből dön nem ismerik, ám hazánkban örvendetes módon mind több helyen közkedvelt. Vigyázni kell arra, hogy valamennyi stilizált lófej és lótest más és más formájú legyen. Van ugró „táltos”, csökönyös kis csikó, szelíd póniló. A mozgó részek illesztékénél két dologra kell ügyelni, balesetvédelmi szempontból: a lótest négy lábához távtartót készítsünk, hogy ne sérüljön a gyermek lába, a lótest és a lófej érintkezésénél a gyermek ujj ai nem roncsolódhatnak. Ezeknek a szerkezeti elemeknek a kialakítása nagy precizitást igényel, nem beszélve a „súlyozásról”, hogy a játék könnyedén mozogjon. De megéri a fáradozást, mert akár két gyermek is játszhat rajta, de lehet lehet állva is „lovagolni”. A hintaló négy lábát derékszögben szokták bebetonozni, de különböző dólész- szögben a lábak akár a ló ugrását, futását is imitálhatják. A faló „frizuráját” díszíthetjük rafiával, bőrcsíkokkal vagy kenderkötéllel. A hintalovat „használó” gyermekek korának megfelelő magasságban állítsuk föl a játékot. Ilyen a nyár Angliában A szekszárdi Holnap Iskolájának tanulója, Szabó Géza Tamás a tél folyamán írt lapunkba izgalmas beszámolókat élményeiről, amiket Angliában, egy ottani Holnap Iskolájában szerzett. Tamás most újra megosztja élményeit veletek is. Kedves Julcsi! Újra itt vagyok Angliában, de ezt aztán jól kifogtam! Ti már rég befejeztétek a sulit, a váraljai táborozáson is túl vagytok, én meg Leeds-ben a legnagyobb hajtásba csöppentem. Az angol gyerekek július közepéig járnak iskolába - nekem is rá kell húznom egy hónapot. A vakáció itt csupán hat hét, nem sok idejük marad a srácoknak arra, hogy csak süttessék a hasukat a napon. Persze, erre egyébként sincs sok esélyük. Az angol nyár olyan, mint nálunk az ősz: hűvös és esős. Most már megértem, miért állandó beszédtéma náluk az időjárás. Gyakran reggel még süt a nap, de délben már esik, este pedig szinte novemberi, szeles, hűvös a levegő, s ismét esik. De az eső itt senkit sem zavar. Miközben zuhog, ugyanúgy kirándulnak, a gyerekek a vizes füvön hemperegnek, fociznak. Lehet, hogy a szüleik azzal bocsátják útnak őket: tegyétek csak nyu- godta, ha, jól esik”. A fociról jut eszembe: minden tornaórán futballozunk vagy baseballozunk. Ja, azt nem is írtam eddig, hogy itt van a tesóm is, aki bemutatkozásképp az első tornaórán telibe találta a tanárnőt a labdával. Ha beszélni még nem is, de verekedni és görkorizni már úgy tud, mint egy igazi angol. Szóval, zajlik az élet. A suli A yorki katedrálisban nem sokat változott, még megvan, pedig néhányan szorgalmasan locsolják a falát vízipisztollyal. Apa folytatja a kísérleteket. Most röntgenvizsgálatokat is végez, s ez nagyon izgalmas. Hétvégenként kirándulunk. Legutóbb a Pennine- hegységben azoknál a szikláknál voltunk, ahol egykor a druida papok szertartásai zajlottak. A blackpooli tengerparton szerencsére kifogtunk egyet az errefelé igencsak ritka meleg napok közül. Kedves Julcsi, igazán irigykedve gondolok most az ottani jó meleg, száraz nyárra, és arra, hogy csupán ki kell nyújtani a karodat, s nem csak szép, de édes gyümölcsöket szedhetsz. Persze, egyáltalán nem akarom sajnáltatni magam. Jó itt, a környezetem pedig arról is gondoskodik, hogy ne legyen honvágyam. Hol egyik, hol másik barátom hív meg játszani - úgy mondják, partira - már egy vállalkozó szellemű nagybácsim is akadt. De azért gyakran eszembe jutnak az otthoni barátok, ismerősök. Tesómmal együtt sok copfhúzással (remélne nem jár érte bakancsos rúgás, mint itt Angliában) kívánunk jó nyaralást: Pocó Bagolykaland Egyszer egy bagoly, amikor mély álomba merült, valahogy lepottyant az ágról, amin szunyókált. Csak akkor tért magához, amikor a nap már nagyon a szemébe sütött. Kinyitotta a szemét, körülnézett, de nagyon homályosan látott, mert a baglyok éjszaka repülnek, a szemük is ehhez alkalmazkodott. Bebújt egy bokor alá, onnan tekintgetett hát széjjel, s azt látta, hogy egy egérke jókora almát cipel. — Hová igyekszel ezzel az almával? - kérdezte a bagoly. — A süninek viszem, mert szegényke beleesett egy gödörbe, nem tud kimászni és már nagyon megéhezett. — Hol van az a gödör? — Nem messze innen, egy galagonyabokor tövében. — No, én majd segítek neked az almát cipelni - mondta a bagoly. Az egérke mutatta az utat, a bagoly, szegény, homályosan látott, ezért az egérke farkincájába kapaszkodott. Odaértek a galagonyabokorhoz, de szegény bagoly olyan ügyetlen volt, hogy almástul belepottyant a gödörbe. Jajgatott is rendesen, mert a sünire esett, s a tüskék alaposan megszurkál- ták. A süni labdává gömbö- lyödött ijedtében, az egérke meg tehetetlenül ugrált és cincogott fent a gödör peremén. Mikor végre megnyugodtak a kedélyek, azt mondta a bagoly: — Most szépen megvárjuk az estét, akkor jól látok, s kiviszem a gödörből a sünit. Úgy is tettek, a bagoly a gödör alján szunyókált, a süni az almát eszegette, az egérke meg türelmesen várakozott a gödör szélén hin- táztatva a lábait. Amikor megjelent a vacsoracsillag, a bagoly felébredt és megrázta a szárnyát. A sünit felültette a hátára és hipp- hopp, már ki is emelkedtek a gödörből. A süni és az egérke megköszönte a szívességét, s megfogadták, még a környékét is elkerülik eztán a „gödrös” galago- nyabokomak. Antalné Bíró Jolán Vicces! A vevő bemegy a boltba: — Kérek egy 38-as inget! — Olyat, mint ami magán van? — Nem. Tisztábbat... Éva tündér világgá megy Tündérország legapróbb és legvásottabb tündérkéje, Éva nagyon el volt keseredve. Miután vigyázatlansága folytán kiszabadult az idő a varázsdobozból, majd buzgalmában összekavarta a meséket, s végül viharos szelet vitt egy iskolai osztály életébe, nem talált magának újabb fontos elfoglaltságot. Hiába könyörgött Tündérkirálynőnek, hogy bízza rá a hóesés szabályozását azt a választ kapta, hogy az emberek nem szeretnének hóvihart látni a Szaharában. Éva tündér nem tudta ugyan mi az a Szahara, de érezte, hogy ez célzás lehet viselt dolgaira. Ennek ellenére megemlítette, a minden reggel kilenckor kezdődő tündér-értekezleten, hogy szívesen szállna egy keveset az alkonyi szellővel, de csak szúrós tekintetekkel találkozott, szöveges választ nem kapott. Tett még egy próbát, s megemlítette, hogy szeretne szivárványt szőni, de erre már Tündérkirálynő is kijelentette, hogy az északi sarkon éjfélkor ugyan senki sem gyönyörködne abban a szivárványban, s hogy Éva tündér jobban tenné, ha szorgalmasan járna az ember-iskolába, vagy tanulná a tündér-mesterséget, ahelyett, hogy mindenbe bele- kontárkodik. Az utolsó szót ezúttal sem értette a picurka tündér, de belátta, hogy most egy ideig jobb ha hallgat. Visz- szament hát a földi iskolába, s szorgalmasan tanult, csak néha-néha ábrándozott arról, hogy ki kellene szállni a Naprendszerből valamilyen kóbor üstökössel, s megkeresni azt a kis bolygót, ahol találkozhatna a Kis Herceggel. Eljött a nyári szünet és Éva tündér elutazott a nagymamájához falura. Ott sem történt semmi izgalmas, ezért Éva tündér elhatározta, hogy véget vet a semmittevésnek és világgá megy. Ment mendegélt, egyszer csak egy hatalmas kapuhoz érkezett, ami résnyire nyitva volt. Nagy merészen belépett, de ijedten vette észre, hogy valami hatalmas rémállat rohan feléje. Óriási vörös koronája volt, tolláit felborzolta és karmos lábait kapkodva közeledett feléje. Éva tündér nagyot ugrott, a szörnyeteg elszáguldott mellette, felröppent egy dombocskára és elüvöl- tötte magát: kukorikúúúú. Ilyen szörnyű hangot még életében nem hallott a tündér. Már kezdett meginogni elhatározása, hogy világgá megy, de azért osont tovább a fű között a picurka tündérke. Egyszercsak előtte termett a cirmos szörnyeteg. Sárga szeme villogott, a teste a földhöz tapadt, ugrásra készen várakozott. Éva tündér fejvesztett menekülésbe kezdett. A sárga szemű óriási állat átugrott a feje felett. A tündérke rohamában jött rá, hogy a szörnyeteg nem is őt akarta elkapni, hanem a békésen csipegető feketerigót. A madár persze ügyesebb volt mint a cirmos szörnyeteg, s felröppent a legközelebbi fára. A fekete fehér tarka jószág mérgesen ugrált fel a fa törzsére, de az ágak közé már nem követte a madarat. Éva tündér berohant egy kis házikóba, s kilihegte magát. Igencsak meghökkent, amikor egy nagy, fekete orr, majd fej bukkant fel a kis ház bejáratában. A barátságos barna szemektől nem ijedt meg a tündérke, de azért remegő hangon kérdezte, meg hogy kihez van szerencséje? Bodri vagyok a házőrző, dörmögte a teremtmény, majd felszólította a tündérkét, hogy másszon fel a hátára, bemutatja neki a baromfi udvart. A kutyán trónolva megtudta, hogy az első szörnyeteg neve kakas. Nem kell tőle félni, csak a tyúkok kedvéért csinálja időnként a felhajtást. Amilyen beképzelt morogta el a Bodri a tündérnek, azt hiszi ő az úr a háznál, ha felröppen a szemétdombra. Még arra is vigyáz, hogy hajnal előtt keljen, csak azért, hogy tyúkokkal elhitesse, az ő kukorékolására kel fel a nap. A leírásból képet kapott a kis tündér a káráló tyúkok szellemi képességeiről is. A kakas sem az eszükért szereti őket. Megtudta még Éva tündér, hogy Róza cica is ártatlan jószág, csak játszásiból kergeti a madarakat, ha véletlenül elkap egyet, azt is elengedi, mert csak a halas macskatápot szereti. Összeismerkedett Röfivel a kismalaccal, Bodri kutya legjobb barátjával. Röfi- nek és Bodrinak külön-külön több esze volt mint baromfiudvar többi lakójának együttvéve. Mire belemelegedtek volna a komolyabb beszélgetésbe, a nagymama hangja hallatszott, hogy kész az ebéd. Éva tündér elhatározta, hogy amint ideje engedi, megint világgá megy. Ihárosi Ibolya
