Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-20 / 115. szám
1997. május 20., kedd Megyei Körkép 3. oldal Ledöntött Babits-szobor Megtörténhet Babits Mihály szülővárosában... A városi rendőrkapitányság tegnap 9 óra körül kapta a bejelentést, mely szerint Szekszárdon, a róla elnevezett művelődési házzal átellenben valaki, vagy valakik ledöntötték Babits Mihály szobrát. Kis Kovács Gyula alkotása lapunk zárásakor alapzatáról leszakítva még ott feküdt, arccal felfelé nézve a virágágyásokban. A nagy költő végül is olcsón megúszta, nem darabolták szét, nem öntötték be, nem vitték el leadni bronzanyagként a MÉH-telepen. A rendőrség nyomoz a tettes(ek) után. -száTavasz Szépe ’97: Kródi Andrea (Folytatás az 1. oldalról.) A közönséget nem érdekelte a „háttér”, csupán a hangulat, ami a három nap során remekbe sikeredett. Összeállt ehhez minden: gazdag program, verőfényes napsütés. Pénteken kora délután kiállítással nyílott a fesztivál, a Móra Ferenc Általános Iskola tornatermében, amire rá sem lehetett ismerni. A mini „Expo” harminc kiállítóval, ízléses kialakításával sok nézőt vonzott egészen vasárnap délutánig. Az ASE futballpálya és a sportcsarnok közötti utca a vásárosoké volt, három napon keresztül hullámzott itt is naphosszat a tömeg. Természetesen külföldről is érkeztek vendégek, Paks testvértelepülése, a bajorországi Reichertshofen küldöttsége szokása szerint nem is üres kézzel. Szombaton délelőtt a Városházán Anton Westner polgármester és a Dunaköm- lődről elszármazott Stenger Pál, a kapcsolat legfőbb mentora adták át a német község ajándékait: a Vöröskereszt két rokkantkocsit kapott, a Tolnai úti óvoda pedig a Reichertshofen melletti, Högi testvérintézményétől ezer márkát, amit valószínűleg udvari játékokra költenek majd. Már a szombat esti műsor is rengeteg embert vonzott a sportcsarnokba, ami ezúttal sörcsamokká, vagy méginkább showcsamokká alakult két napra. A telt ház, a jó hangulat előrejelezte, ami vasárnap este bekövetkezett, a szépségverseny kezdetére már tűt sem lehetett elejteni a zsúfolásig telt nézőtéren, hosszú sor kanyargó« a pénztár előtt - és sajnos volt aki kinnrekedt. Mindez persze nem zavarta a színpadra lépő szépleányokat, akik a Tavasz Szépe ’97 címért versenyeztek. À zsűrinek nem volt könnyű dolga, csaknem másfél órán át tartott, mire döntés született. A számtalan különdíj átadása után előbb feszült csend, majd vastaps fogadta Herczeg József Paks polgármestere bejelentését: a korona Kródi Andrea fejére kerül! „Határtalanul boldog vagyok!” - nyilatkozta lapunknak a szép leány közvetlenül az eredményhirdetés után, és azt is megtudtuk tőle, édesapja családja tősgyökeres paksi, édesanyja Dunaszent- györgyről származik. A két udvarhölgy a szekszárdi Szabó Noémi és a paksi Pach Erika. -rákosiPünkösdölő: Gyermek Néptánc Fesztivál Szekszárdon Bartina-arany két kategóriában A Magyar Zeneiskolák Országos Szövetsége, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, Szekszárd városa, a Liszt Ferenc Zeneiskola és a Babits Mihály Művelődési Ház rendezte a múlt hét végén - szombaton és vasárnap - a megyeszékhelyen a Pünkösdölő elnevezésű Gyermek Néptánc Fesztivált. A kétévente megtartandó seregszemlén huszonnégy, az ország különböző településeiről - Békéscsabáról, Komáromból, Martonvásárról, Szegedről, Szolnokról, stb. - érkező együttes mutatkozott be az érdeklődőknek. A szombaton a Prométheusz parkban tartott nyitóünnepség után a táncosok három kategóriában - a 7-10, a 11-13 és a 14-17 évesek korcsoportjában - mérték össze egymással tudásukat. A Szabadi Mihály vezette öt fős zsűri a két nap versenyprogramját végignézve egyöntetűen úgy döntött, hogy az első és második korcsoportban nincs ellenfele a remekül szereplő szekszárdi Bartina Néptáncegyesület csapatainak: így a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára a gyermekcsoport, illetve az utánpótlás-csoport állhatott fel. A harmadik kategóriában fővárosi siker született, a műfaj kiválósága, a budapesti Kisbi- hari együttes nem talált legyőzőre. -száFotók: Gottvald Károly Hírek A számvitelről A Magyar Számviteli Szakemberek Egyesületének Tolna Megyei Szervezete május 21-én, szerdán 9 órától konzultációval egybekötött előadást szervez Szekszárdon, a Vállalkozók Házának II. emeleti nagytermében. Dr. Nagy Péter, a PM főosztályvezetője a számviteli szabályzatok készítésének gyakorlati kérdéseivel ismerteti meg az érdeklődőket. Jegyzői fogadónap Frellemé dr. Kovács Anna, Dombóvár Város jegyzője május 21-én reggel nyolc órától délután négyig tartja fogadónapját a Városházán, ahová tisztelettel váija a város polgárait. Gyermekrajzok A megyei gyermekrajz pályázat legjobb, legszebb alkotásai tekinthetők meg március 22-én, csütörtökön 15 órától Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHAFFER ÁDÁM (nagyvejkei lakos) életének 71. évében, türelemmel viselt hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1997. május 21-én 9 órakor lesz a nagyvejkei temetőben. A gyászoló család Tolnai ping-pong fesztivál Európa-bajnokok találkozója A Tolnai Sportegyesület asztalitenisz szakosztálya által szervezett pünkösdi ping-pong parádé egyik programjaként szervezett asztaliteniszező-találkozón a „régi nagyok” is megjelentek. Ezt az eseményt megelőzte a II. Városi Amatőr Ping-Pong Bajnokság, amelyen Csiolta László lett az 1., Makrai György a 2., Fenyvesi Mihály a 3. À délutáni ping-pongos találkozón számos Európa- bajnokot láttak vendégül a szervezők. A ma is aktív, tolnai versenyzőkön kívül eljött Bátorfi Csilla, Bolvári Kati, Bízó Mária, Kiss Anikó, valamint a „kezdeteket” képviselő Pálinkás Já- nosné és Koromvári Miklós is. A jelenlevők úgy vélekedtek, hogy hasonló összejöveteleket máskor is kellene tartani. A program után a résztvevők meglátogatták Sáth Gyulát, egykori edzőjüket. Este pünkösdi sportbált rendeztek a sportszékházban, ahol az I-es iskola diákjai járták el a nyitótáncot. Á Pünkösdi Király illetve Királyné címet idén Izsák Károly és Uszléber Katalin nyerte el. Az est egy újdonsággal is szolgált: sportolók által felajánlott tárgyak árverésére került sor. A Balogh Ilona, Bolvári Ildikó, Bolvári Katalin, Bátorfi Csilla és Herczig Judit által felajánlott valamennyi holmi kikiáltási áron felül kelt el. (Az összeget a tolnai asztalitenisz utánpótlás nevelésére fordítják.) Népünnepély a sportcsarnokban Fesztivál, miniszteri elismeréssel Aki felhőtlen szórakozásra vágyott, az ez alkalommal is a szekszárdi Pünkösdi Fesztivált választotta. Ma hajnalban a helyszínen, azaz a sportcsarnokban még tartott, illetve zárult a négy napos találkozó, a hagyományos nosztalgiabállal. A szervezők ezúttal sem panaszkodhattak, hiszen a komoly hagyományokra visszatekintő Pfingstfestival óriási érdeklődés mellett zajlott. Sőt, a híre eljutott a legmagasabb körökbe is: ifj. Hepp Ádám főszervező volt a legjobban meglepve akkor, amikor szombaton este Kuncze Gábor nejével együtt váratlanul betoppant a rendezvényre. A belügyminiszter elismerően nyilatkozott a magát népünnepéllyé- növő fesztiválról, majd lent, a küzdőtéren egy szabad helyet találva maga is elvegyült a tömegben. Talán nem is kell hangsúlyozni, hogy akárcsak korábban, most is minden a program szerint zajlott, a színpadon egymást követték a külföldi - német és svájci -, valamint a hazai hagyomány- őrző együttesek. A sportcsarnok előtti téren ugyancsak zene, illetve színes vásári forgatag fogadta a látogatókat. A legnagyobb népszerűségnek, ahogy eddig minden esztendőben, most is a svábbál örvendett, a Royal zenekar, a Schütz Kapelle vagy a Stefans Kapelle tomboló sikert aratott a több mint kétezer mulatozó körében. -száFotók: Gottvald Károly KONZUMBANK ajánlata lakossági ügyfelei részére Családi Bankszámla Időt nyer családja számára, mert-együtt használhatja a család,-átutaltathatják rá a fizetésüket, jövedelmeiket,-átutalhatják róla közüzemi díjaikat. És gyarapítja pénzét, mert -lekötés nélkül is évi 16 % kamatot fizet,-amit a bank havonta jóváír, így éves hozama - változatlan kamatok mellett -17,23 %,-4 millió forint felett a lekötött és a látra szóló betétekre 1% kamatprémiumot fizet a bank. Budavár Betétjegy A megőrzött érték-pénzét két évig biztonságban gyarapítja,-az első 90 napra fix kamatot fizet,-a 91. naptól a lehető legkedvezőbben alkalmazkodik a változó kamatokhoz,-tulajdonosa egy év elteltével dönthet a kamatok felvételéről, pénze további sorsáról,-a kamat jelenlegi mértéke évi 19,5 %. Bástya alapi Biztos alapon magas haszon-fixen kamatozó, sávos betét, amely a már elért kamatokkal együtt bármikor visszaváltható,-éves átlagkamata 19 %. Konzumbank — Szekszárd, Garay tér 8. Tel.: (74) 416-944