Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-03 / 282. szám

DECEMBER 3. KEDD Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő FERENC és OLÍVIA nevű olvasóinkat. Névnapok története: Ferenc: Olasz eredetű név, jelentése: fran­cia. A katolikus liturgikus naptárban Xavéri Szent Ferenc hitvalló (+1552). Hajdan. December harmadikán 105 éve, 1891-ben írta meg a Szekszárd Vidéke, hogy a megyebeli gazdák annyi oltványt igé­nyeltek a szekszárdi teleptől, ami többszörösen felülmúlta teljesít­ményét. 100 éve, 1896-ban a Duna Gőzhajózási Részvénytársaság váraljai kőszénbányájához lóvonatú ipari vasút építését engedé­lyezte a minisztérium. 90 éve, 1906-ban megkezdődött a Baja-Bá- taszék közötti vasútvonal építése: a Duna hullámterében 200 méter szélességben kiirtották az erdőt a szentesi és hódmezővásárhelyi kubikosok, akiknek Pörbölyön - amely ekkor még csak major volt - három barakkot állítottak fel ellátó- és szórakozóhelyül. A napi igék: Katolikus: íz. 11,1-10. Zsolt. 71. Lk. 10,21-24. Református: Jak. 3,13-18. 4Móz. 31,1-24. Evangélikus: Mik. 2,1-5.12-13. Ézs. 60,15-22. Ortodox: lTim. 5,11-21. Lk. 17,26-37. A Nap kél 7.13 órakor, nyugszik 15.54 órakor. A Hold kél — órakor, nyugszik 12.12 órakor. Vízállások a Dunán december 2-án, reggel 7 órakor: Dunaföldvár 67 cm, Paks 200 cm, Dombod 237 cm, Árvízkapu 612 cm. A Sió Palánknál 252 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 6.00-14.00:6-os főút bonyhádi szakaszán, Kakasd bel­területén. 14.00-22.00: 65-ös főút Tamási, Iregszemcse belterüle­tén. Felelős szerkesztő: Árki Attila. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, 455-239. Dom­bóvár: Nagy László, 464-635. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342—618. Paks: _ Rákosi Gusztáv, 75/316-388. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint a 48. heti nettó lot­tóeredmények a következők: Ötöslottó: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvény 12 da­rab volt, nyereménye egyen­ként 1.272.500 forint, 3 talála- tosok száma 2022 darab, nye­reményük egyenként 7.552 fo­rint, 2 találatos szelvény 72.507 darab, nyereménye egyenként 369 forint. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nye­reményösszeg 5 találatos: 19.087.498 forint. Hatoslottó: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos szel­vény 1 darab volt, nyereménye 3.440.111 forint, 5 találatos 16 darab volt, nyereménye egyen­ként 215.007 forint, 4 találatos szelvény 1.555 darab, nyere­ménye egyenként 2.212 forint, 3 találatos 31.242 darab, nye­reménye egyenként 385 forint. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyeremény- összeg 6 találatos: 12.040.387 forint. Joker telitalálatos szelvény nem volt. Számítógéppel vezérelt szabászgépet adtak át tegnap ünnepélyes keretek kö­zött Szekszárdon, az Ady Endre Középiskola és Szakképző Iskolában. A meghívottakat Babai Zoltán, az iskola igazgatója üdvözölte köszönetét mondva a Szakképzési Alap megyei koor­dinálását végzőknek és a fenntartónak, a megyei önkormányzatnak az anyagi segítségért, ami lehetővé tette a ruhaipari technikusok oktatására alkalmas automata szabászgép meg­vásárlását. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy ha a város elkészíti a következő évek okta­tási tervét, akkor az intézményt, mint szakképzési bázist veszi figyelembe. Ezt követően a Theobald Kft. által tervezett és gyártott Consult CAD/CAM számítógépes szabászati előké­szítő rendszert Temesi Ágnes, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke adta át az intézmény okta­tóinak és tanulóinak. Nagy előrelépés, hogy az iskola nem csak elméleti területen, hanem a gyakorlatban is a legkorszerűbb oktatásra képes, mondta az alelnök. A beszédeket követően a vendégek a gyakorlatban is megtekinthették, hogy mit tud - szabásminták készítése, mó­dosítása, szériázás, kalkulációk, technológiai kártyák készítése - a számítógép vezérelte, új automata szabászgép. fotó: bakó jenő Láttam írta: D. Varga Márta Egri muskotály A z egri muskotály igazán jóféle bor, különösen desszert után, tortához, de mivel finom és édes, a nők meg szeretik, hát hívják kontyalávalónak is. Az egri muskotály leginkább a vé­konyfalú, talpas kehélyben mutat, szépen, sárgán tündököl benne, ahogy átcsillan rajta a napfény. A boltok italpolcain egy a választható sok közül, adhatjuk ajándékba vagy várhatjuk vele a vendégeket. Az egri muskotályt azonban mégis a legjobb Egerben, ott is a Szépasszony völgyében kóstolni. Ha az ember ! egy történelmi borvidéken él (lásd Szekszárdi, általában a vi­dékre jellemző borokat issza, de így vannak vele azok is, akik errefelé kirándulnak: megkóstolnák a szekszárdit, ha lenne hol. Mostanában tervezi egy ügyes vállalkozó, hogy Szekszárd köz­pontjában nyit egy boltot, ahol itteni palackozott borokat árul­nak, sőt, az erretévedő idegenek is megkóstolhatják a Cabemet, a Kékfrankost, az Óvöröst. Tfigri muskotályt legutóbb Szekszárd egyik áruházának kira- JOj katában láttam, a kirakatot konyhának rendezték be, s a te­rített asztal közepén ott áll egy palack 1995-ös évjáratú musko­tály. Már miért is szekszárdi bor lenne ott, ahol rengetegen megfordulnak, ha a Szőlő és a bor városában nézelődnek? Bankműveletek az Interneten A Hitachi japán elektronikai cég a Bank of America pénzintézettel együttmű­ködve kifejleszti az Internet hálózaton végezhető bank­műveletek rendszerét. A jövő év őszétől lehe­tővé válik, hogy a számlatu­lajdonosok otthonról, szá­mítógépük segítségével tu­dakolják meg számlájuk egyenlegét, vagy utaljanak át pénzt. A Hitachi és az egyik amerikai cég közösen kifej­lesztett számítógép-prog­ramját alkalmazzák majd a bankok. A cégek az Internetes bankműveletek program- csomagját világszerte sze­retnék elteijeszteni. Humor Három dolog — Mire van szükség ahhoz, hogy nagyvadra Vadásszon? - kérdik a híres vadásztól. — A következő három do­log: éles szem, biztos kéz és erős hang. — Erős hang miért kell? — Hogy meghallják, ha a fa tetejéről kiáltozom. Sajnálat Kovács a folyónál horgászik. Barátja, Kiss azt kérdi: — Mondd csak, nem fáj an­nak a szegény halnak, hogy szá­jában azzal a hegyes horoggal kiráncigálod a vízből? — Dehogy fáj, direkt örül neki! — Örül? Ezt honnan ve­szed? — Nem látod, hogy csóválja a farkát? Összkomfort — Ezek szerint, professzor úr, ön három szemüveget hasz­nál? — Igen: egyet távollátás­hoz, egyet olvasáshoz, a har­madikat pedig az előző kettő keres íséhez. Ez is valami Amatőr horgásztól megkérdik, fogott-e már életében valamit, így válaszol: — Még nem, de a tó összes halát úgy megszelídítettem már, hogy mind a horgomról eszik. Lánykérőben Az anya: A lányom énekel, zongorá­zik, fest, ért a botanikához, zoo­lógiához, tud franciául és ola­szul. Tulajdonképpen minden­ben jártas. És ön, uram? A férjjelölt: — Nos, ha minden kötél szakad, azt hiszem, talán tudok egy kicsit főzni és zoknit stop­polni. Örökség A feleség felolvas az újságból főijének. — Azt írják, egy férfi két­ezer fontot hagyott arra a nőre, aki húsz évvel ezelőtt kikosa­razta. Mire a férj: — Ezt nevezem hálának! 1996. december 7-én, szombaton a MÉPÜJSÁG hasábjain. Ebben a mellékletben ÁRENGEDMÉNNYEL HIRDETHET akár színesben is ! Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3 Telefon: 74/416-211. ; Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszámmol, mely szerepel n kiadó számitógépes nyilvántartásában és az előfizető számláján. Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben a kődszám pénteken megegyezik előfizetői kódjával, Öné az értékes ajándékkönyv! ^ /Ä\ AS-M XiadóiKft. í /Hr Hr ■ / V -B / Szekszárd, Liszt F. tér 3. Mj74/416-211. I Öné az értékes pótféldámpa! \ Bonyhád, Féy hp.l. / Tel.: 74/4S2-387. (januártól Mvbató) Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Több-kevesebb napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Mai időjárásunkat az északnyugat felől érkező kissé szárazabb, de hűvös levegő határozza meg. Hosszabb-rö- videbb időszakokra ugyan kistlt a nap, de a felhőátvonulásokból egy-egy hó­zápor is kialakulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hőmérséklet csúcsértéke 3, 4 fok körül alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 3 Paks: Siófok: 3 Pécs: Szekszárd: 3 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Az éjszakai órákban hidegfront érte el országunkat, mely gyorsan mozog délkelet felé. A front mögött egyre hosszabb időszakokra szakadozik föl a felhőzet, majd felhőátvonulások lesznek. A gyorsan vonuló felhőkből elszórtan valószínű hózápor. A szél északi, északnyugati irányból megerő­södik, sőt néhol átmenetileg viharossá is fokozódhat. A hőmérséklet csúcs­értéke általában 1 és 6 fok között ala­kul. A hét többi napján nyugodtabbra fordul időjárásunk, egyúttal többfelé képződik tartós köd. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A reggeli órákban még lehetnek síkos útszakaszok, majd a síkosság megszűnik. A közlekedésben óvatosságra int az erős, olykor viharos északnyugati oldalszél. Az egyes széllökések elérhetik az 50-55 km/ó-át is. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 35-50 40-45 Velencei-tó: Fertő-tó: 40-45 40-55 Balaton: 5 Velencei-tó: 3 Kaposvár: 30-40 Paks: 30-40 Tisza-tó: 7 Fertő-tó: 2 Siófok: 35-45 Pécs: 30-35 Tisza: 3-5 Duna: 4-5 Szekszárd: 30-40 Mohács: 30-40 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magj'arország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányo­kat terjeszti az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft negyedévre 1875,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Oldalképek
Tartalom