Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-04 / 283. szám

ŐSZI ELSŐ AZ ATOMERŐMŰ SE (9. oldal.) 1996. DECEMBER 4. SZERDA ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM a Tolnai Népújságba. Hívja a 416-211 telefonszámot! Beindult a karácsonyi vásár A hét végén felépítették a „bó­dévárosokat”, hétfőn a keres­kedők feltöltötték áruval a standjaikat, s tegnap megnyílt a karácsonyi vásár Szekszár- don a szokásos helyszíneken, a Korzó Áruház előtti téren és a 160 lakásos épületnél. Az ajándékvásárlás nehéz felada­tát igyekeznek megkönnyíteni a kereskedők a bőséges kíná­lattal, s pénztárcánk „meg­könnyebbülése” sem fog elma­radni a következő napokban, hetekben. Fotó: Bakó Jenó' Szekszárdi közgyűlés Döntés a katolikus iskoláról A megyeszékhely önkor­mányzata tegnap délután foly­tatta november 26-án meg­kezdett ülésszakát. A napi­renden a Katolikus Általános Iskola elhelyezésére vonat­kozó önkormányzati döntés szerepelt. Kocsis Imre Antal polgármester tájékoztatta a képviselőket arról, hogy az iskola működtetőjével és fenntartójával folytatott tár­gyalások eredményeképpen az Isteni Megváltó Leányai Kongregációja kötelezettsé­get vállalt 60 millió forint in­gatlankülönbözet kifizetésére, amennyiben a katolikus is­kola a Gyermekek Házában nyer elhelyezést. A városatyák a napirend vi­tája után a következő döntést hozták. (Folytatás a 3. oldalon.) Elismerés a Garaynak Szekszárd város közgyűlésé­nek művelődési bizottsága tegnap délutáni ülésén első napirendi pontként a Garay János Gimnázium tevékeny­ségéről szóló tájékoztatót ér­tékelte. Ezzel kapcsolatban a következő határozat született: a művelődési bizottság kö­szönetét és elismerését fejezi ki az intézmény pedagógusai­nak és diákjainak elismerésre méltó tanulmányi és kiemel­kedő versenyeredményeiért. Különösen jónak tartja a nyelvvizsgával rendelkezők arányát és a felsőfokú intéz­mények felvételi vizsgájára történő felkészítést. Ezt köve­tően többek között egy általá­nos iskolát végzett tanulók számára szervezett intenzív nyelvi kurzus önkormányzati támogatásáról, egy a kilenc önkormányzati intézményt tömörítő szakmai fórummal kötendő együttműködési megállapodásról és az úgyne­vezett nyíracsádi felhívással kapcsolatos bizottsági állás- foglalás kialakításáról volt szó. Axel Springer Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Tel.: 74/416-211. Fax: 74/415-508. Új szolgáltatásunk a kiadványszerkesztés és nyomdai előkészítés! hirdetések, szórólapok, prospektusok szerkesztése fotók, grafikák szkennelése színes fotó szkennelés, színbontás, levilágítás Linotro nj<^300^asnevilágító^^^_^^_ Ne legyenek szakállas ügyek Hétfőn délután mutatkozott be dr. Szíjártó István rendőr szá­zados, Dombóvár város új, december elsejétől kinevezett rend­őrkapitánya ünnepélyes állománygyűlés keretében a városi kapitányság dolgozóinak. Kinevezése okán vele beszélgettünk.- Bemutatkozó beszédében Ön azt mondta, hogy nagy meg­tiszteltetésként élte meg kineve­zését, illetve a bizalmat, hogy Önt nevezik ki a kapitányság élére. Mi van e mondat mögött?- Nem kötelező udvarias- sági formula volt ez részemről, hiszen ezt valóban így gondo­Tegnap délelőtt az Ország- gyűlés Mezőgazdasági Bizott­sága látogatást tett a Szek­szárdi Húsipari Részvénytár­saságnál. Ebből az alkalom­ból a sajtó képviselőit is meg­hívták, így a privatizáció óta először került sor a nyilvá­nosság tájékoztatására, a részvénytársaság helyzetéről. Elsőként - újságírói kérdésre - Szilvássy Gábor, a Földműve­lésügyi Minisztérium főosztály- vezetője foglalta össze a Szek­szárdi Húsipari Rt. privatizáció­jának történetét. — A 90-es évek elején a me­zőgazdaságon belül az élelmi­szeripar privatizációja indult el lom. Annál is inkább megtisz­teltetésnek érzem kinevezése­met, mert közel száz embert bíztak gondjaimra, s kötelessé­gemnek érzem, hogy az ő prob­lémáikat megoldjam, vagy leg­alább enyhítsem. Gondjaimra bízták egy csodálatos várost és városkörnyéket, illetve az itt legelőször. Jelenleg 93 százalé­kos ennek a területnek a privati­zációs foka. Ennek az az oka, hogy a magyar nemzetgazdaság egészét tekintve az élelmiszer­iparnak volt a műszaki-techno­lógiai színvonala a legmaga­sabb, nagyon stabil agráralap- anyag-előállító háttérrel rendel­kezett, és mind a belföldi, mind a külföldi piacai adottak voltak. Mindez vonzerőt jelentett a tő­kebefektetők számára. Ezen be­lül is leghamarabb a dohány-, szesz-, sör- és cukoripar kelt el, az úgynevezett ellátó iparágak (tej, hús, gabona) privatizációja viszont most van folyamatban. 1991 -92-ben bizonyos élelmi- szeripari ágakban (baromfi, élők biztonságát, békéjét, s ezt másként nem lehet megfogal­mazni, csak úgy, hogy ez való­ban nagy megtiszteltetés.- Fiatal kora ellenére - lé­vén csupán harminchárom éves - meglehetősen komoly felada­tot, s tisztséget kapott. Hogyan alakult eddig rendó'ri pályafu­tása?- Rendőr családból szárma­zom, és hat éves korom óta ké­szültem erre a hivatásra. ( Folytatás a 5. oldalon.) konzerv, húsipar, boripar) új problémák jelentkeztek, a keleti piacok kiesése, a belső piac le­szűkülése okozta ezek vissza­esését. Csőd- és felszámolási el­járások zajlottak szinte az egész országban a húsipari cégeknél, banki tulajdonok alakultak ki. A Szekszárdi Húsipari Rt-nél 1992 óta az állam megpróbált segítsé­get adni, négy milliárdos adós­ság halmozódott fel. Ez volt az egyetlen olyan cég, melyet az FM kiemelten kezelt. A parla­ment jelentős állami tartozáso­kat engedett el, az adóskonszo­lidáció keretében milliárdot meghaladó kivásárlásra is sor került. (Folytatás a 4. oldalon.) Röviden Molière: A képzelt beteg című komédiáját mutatja be Bonyhádon a veszprémi Pe­tőfi színház. Az előadás de­cember 4-én 19 órakor kez­dődik a művelődési köz­pontban. Vásárlatolgatás - ezt a címet viseli Darvas Ferenc szekszárdi költő legújabb, hetedik verseskötete. Á hu­moros hangvételű könyv grafikáit Adorjáni Endre, Baky Péter és Reisz Tamás készítette. A Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert 250 ezer forintot a tamási Városi Könyvtár. Az intézmény CD-ROM berendezésekre és CD-ROM vásárlására fordíthatja az elnyert össze­get. Kuczora Vilmos grafikáit, kisplasztikáit mutatja be a tamási Városi Művelődési Központ kiállítása, mely de­cember 15-ig látható a ház aulájában. Karácsonyi vásárt rendez tagjai számára a Vöröske­reszt paksi vezetése, a Dó­zsa György út 23 szám alatti irodájában december 6-án, pénteken reggel nyolctól, amíg a készlet tart. Olcsób­ban vásárolhatnak szalon­cukrot, apró csokoládét, száraztésztát, habfürdőt, mosogatószert, mosóport. Mikulásváró Szekszár- don. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Tolna Megyei Szervezete december 6-án, pénteken, délután 14 órától Mikulás váró teadélutánt rendez. A 14 órakor kez­dődő teadélutánt Szekszár- don, a Mikes u. 1. szám alatti Idősek Klubjában tart­ják. Walter Gábor festőművész kiállítása nyílik a tolnai mű­velődési házban december 5-én, csütörtökön, 17 óra­kor. A tárlatot a festő nyitja meg. A Parlament Mezőgazdasági Bizottsága látogatást tett a húsiparinál „A privatizáció sikeres volt.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom