Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-16-17 / 268. szám

1996. november 16., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Az Eötvös Cirkusz ismét Szekszárdon Három generáció a színpadon Egy magas sátor, melybe be­fér egy porond, több száz néző, a színpadon pedig csil­logás, bohócok, akrobaták, bűvészek, ügyes, kedves álla­tok sokasága. Ez a cirkusz. A nézőknek kellemes kikapcso­lódás, a szereplőknek pedig ez az életük. Eötvös Tiborral, az Eötvös Produkció Kft. igazgatójával előadás előtt beszélgettünk. — Az ön édesapja, Eötvös Gábor - Érdemes Művész, Jászai Mari díjas, a Magyar Köztársaság Csillagrend Ki­tüntetettje - bohócszáma, melynek szlogenje,- „van má­sik”,- szinte fogalommá vált. Mekkora felelősség a gyer­mekeinek az, hogy ezt a szín­vonalat nem lehet lejjebb adni? — Nagyon büszke vagyok az édesapámra, aki valóban élő legenda, annak ellenére, hogy még ma is fellép. Az idei évben kettős jubileumot tartottunk, hiszen egyszerre ünnepelhettük az édesapám 75. születésnapját és azt, hogy 60 éve van a porondon. Az „Eötvösök” hatodik nemze­déke választotta életformájául a cirkusz világát és ebből há­rom generáció egyszerre lé­pett fel az idén. — Hányán vannak testvé­rek? — Egy nővérem és egy bá­tyám van. A nővérem szintén a kft. tulajdonosa, a bátyám önálló cirkuszi művész és másik társulattal dolgozik. — Milyen a napi beosz­tása, főleg amikor fellépnek? — Reggel 6 órakor kelek és éjszaka 2 óra körül kerülök ismét ágyba. Ez már önmagá­ban is elég szép fizikai telje­sítmény lenne. Igyekszünk megosztani családon belül a feladatokat. Az idén már túl vagyunk a 350. előadáson és 61 városban léptünk fel. Na­gyon kell szeretni a munkán­kat ahhoz, hogy ne érezzük fárasztónak. — Ön gyermekkora óta készül arra, hogy egy cirkusz­ban lép majd fel, vagy szóba jöhetett más választás is? — Annak ellenére, hogy a családunkban ez már hagyo­mány, én először rendezőnek készültem, de mégis úgy ala­kult, hogy az Állami Artista­képzőt végeztem el. — Nem bánta meg? — Ezen így nem gondol­kodtam. Harminc országban léptünk fel, szinte a világ minden táján megnevettettük a közönséget. — Egész évben úton van­nak, van-e egy hely, ami az ál­landóságot jelenti az életük­ben? — Igen, Budapesten van az otthonunk és november második felétől márciusig sok időt töltünk el ott is. — Kiből áll a legszűkebb családja ? — Feleségem, Kovács Ka­talin, szintén szakmabeli. Ő volt az első hölgy, aki művé­szeti díjat kapott ebben a szakmában Magyarországon. Egy gyermekünk van, a 22 éves lányom, Chily, aki illu­zionista, de emellett macska idomítással is foglalkozik. Chily viszi majd tovább az Eötvös Cirkusz hírnevét. — Hogyan tudták megol­dani az állandó utazgatások közben, hogy a gyerekek isko­lába járjanak, amíg fel nem nőnek? — Ez nálunk alapfeltétel volt mindig, hogy úgy irányít­suk az életet, hogy a gyerekek egy helyen járjanak iskolába. Ha másként nem ment, akkor kollégiumban laktak. Én egyébként nem szerettem volna, ha a lányom is ezt a pá­lyát folytatja, mert féltettem a nehézségektől. De ő volt az erősebb. — Amikor így úton vannak hány fővel utaznak? — Nem nagy a stábunk, 55-en utazunk és ebben min­denki benne van a jegykezelő­től a fellépő művészekig. Az elhivatottság, a munkánk sze- retete mellett, nem mindenki egyformán viseli az össze­zártságot. Nyilván több a súr­lódás ilyenkor, mint amikor előadás után mindenki megy a dolgára. Ugyanakkor jobban ismerjük is egymást és ebből adódóan könnyebb együtt dolgozni. Az idén a Millecentená- rium jegyében állítottuk össze a műsorunkat, melyet az UNICEF is támogatott. — Ha pár mondatban kel­lene összefoglalnia, hogyan jellemezné a cirkusz világát? — Misztikus, csodálatos varázsa van a kívülálló szá­mára. Naponta két óra 15 perc, ennyi a műsorunk. A közönségnek ennyi ideig nyújtunk kikapcsolódást a hétköznapokból, nekünk vi­szont ez a kenyerünk. De eb­ből megélni csak az tud, aki elhivatottságot érez erre a pá­lyára. A feltételek biztosítása, az, hogy fűtött legyen a sátor, hogy a nézők ne fázzanak, kényelmesen tudják élvezni az előadást, hogy minden időben készen álljon, nagyon is reális tevékenységet, ko­moly tervezést igényel. Tehát a cirkusz világa mást jelent a nézőnek és mást a po­rondon fellépő művészeknek. Mauthner Bandó lefarag a humor uralkodásából A székely fafaragókkal Bonyhádon kakukktojásként bemutatkozó Nagy Bandó Anrás könyvet is hozott ma­gával. Vészfék című kötete arról a kisfiúról szól, akit egy vonaton halálra sebzett egy kő. (Vagy valami más?) Nagy Bandó úgy érzi, a humor ki­csit ráterpeszkedett az éle­tére. Reményei szerint az el­következő években festésre, fotózásra faragásra és írásra több ideje jut. — Fafarag, könyvet ír, fotó­zik. Kicsoda Ön Nagy Bandó András? — Én soha nem kötöttem le magam egy valamihez. A hu­mor ráterpeszkedett az életemre az utóbbi huszonöt évben, de azért ez alól ki-kihajtott mindig valami más is. — Például a faragás. — Még 1968-ban Sopron­ban, katona koromban kezdő­dött, amikor a határzárat - a vasfüggönyt - építettük. Akkor összegyűjtöttem egy csofnó fa­ágat, ám egy lelkes főtörzs nagy részét kidobáltatta velem. A dolog egy időre abbamaradt. Most, hogy végleg Orfűre ke­rültünk, ismét el kezdtem gyűj­teni. Tulajdonképpen csak észre kell venni ezeket az érde­kes görbületeket és el kell hozni... — Engem annyi minden vonz, hogy most kezdek ide­gessé válni, hogy vajon min­denre jut-e elég időm. Néhány éve kezdtem, hogy „lefaragjak” egy kicsit a humor uralkodásá­ból. Megtanulok festeni, verse­ket írok, és szeretném még megírni azokat a könyveket, amelyeket tíz éve hordozok magamban. — A Vészfék nem ilyen. Ez a könyv az úgynevezett vonatdo­bálós balesetek közül azt dol­gozza fel, amelyben egy hatéves kisfiú meghalt. — Ez a könyv fél év alatt készült el. Itt nem volt tétová­zásra idő. Augusztus 11-én múlt egy éve, hogy Mencsik Attilát fejbe dobták. Egyébként még az sem biztos, hogy kő okozta a halálát, hiszen a kö­zelben - ahol az eset történt - egy laktanya és egy lőtér is van. Ezt a kérdést az apa feszegeti, én nem állítom, hogy így van, de lehetőségként szerepeltet­nem kellett. A kő pedig mind a mai napig nincs meg. A kisgyermek nagymamája, Szigeti Józsefné fordult hoz­zám, akivel együtt utazott a kis Lacika. Mivel két újságban is írtam a tragédiáról, hozzám fordult. — A könyvben olvastam, hogy aki a kötetet megvásá­rolja, az a családot támogatja. Hisz még ilyenekben ? — Igen, én hiszem, hogy az emberekben néhány száz forint erejéig van szolidaritásérzés. Abban biztos voltam, hogy adunk is valamit az olvasóknak. A publicisták írásai, a nagy­mama levelei, az apa vallo­mása, a politikusok megnyilat­kozásai - úgy gondolom - mél­tán tarthatnak számot az érdek­lődésre. Remélem, hogy végül a családnak is jut belőle, bár te­temes a nyomda- és a terjesz­tési költség. — És az Ön honoráriuma ? — Én csak a költségeket számoltam fel. — Az újságíró szakma egy jelentős része úgy érzi, hogy válságban van ma a tényfeltáró írás. A könyv elkészítésekor ke­rült-e konfliktusba? — Én dokumentumkönyv­nek szántam a könyvet. Itt már csak - ahogy a vonatokon ­utólag lehetett a „Vészféket” meghúzni, és ezzel figyel­meztetni. A kisgyerek meghalt, a család sorsa megpecséte­lődött. Ne­kem nem volt senkivel szemben ve­szíteni valóm. Akár úgy, hogy a MÁV- ot is hibázta­tom, akár úgy hogy keves­lem a képvi­selők, vagy a miniszter rea­gálását az esetre. Nem kell ehhez manap­ság bátorság, de korrektnek kell lenni. Ahol például a nagymama indulatosan ír - teljesen érthető okokból - nekem oda kell ten­nem a kérdőjeleket. Ő nagyon nagy vesztes, az ő ölében halt meg a gyerek, nem lehet az ő szavait azonos súllyal kezelni, mint egy külső, higgadt, a tra­gédiát át nem élt személyét. — Min dolgozik most? — Régi tervem, de most már nem halogathatom: jövőre, Karinthy születésének kilenc­venedik évfordulójára meg kell írnom, amit gyűjtögetek a hu­morral és vele kapcsolatban. A másik: készül egy lexikonszerű gyerekkönyv. Ötszáz címszóig jutottam. Á könyvben kétsoros, kiegészíthető versikék és ki­festhető rajzok is lesznek. Ha pedig a gyerekek a verseiket és rajzaikat visszaküldik a cí­memre, akkor a könyv megje­lenhet „még egyegyszer”. — Nemcsak ír és farag, ha­nem fotózik és feste get. Nem túl sok ez? — Nem. Ezer tervem van még. A fontos, hogy nem tar­tom én magam se fafaragó se fotóművésznek, még humoris­taként sem tartom művésznek magam. Én egyszerűen egy olyan ember vagyok, aki ezt is azt is meglát és megmutatja az embereknek. Sajnos ma tragi­kusan rossz a helyzet, de val­lom, hogy ilyen körülmények között is lehet például sok min­denben, például a fákban gyö­nyörködni, az nem kér pénzt. Hangyái János Gyermekjóléti szolgálat és gyámhivatal (Folytatás az 1. oldalról.) Komplex téma a gyermekjogok tömege, szerintem nem min­dent kell ebből egyetlen tör­vényben realizálni: Jó példa a családjogi törvény átalakítása úgy, hogy a gyermekek jogai jobban érvényesüljenek. — Milyen új intézményi formák születnek? — A törvény létre kívánja hozni azt a szisztémát, amely gyermekjóléti szolgáltatást nyújt. Ennek formája nagyobb településen a gyermekjóléti szolgálat, amely nem hatósági módon, hanem közszolgálta­tásként foglalkozhat a problé­mákkal. Észlelik a veszélyezte­tett helyzeteket, megszervezik, hogy a gyermek, a család hoz­zájusson a különféle ellátások­hoz. Nemcsak az önkormányza­tihoz, hanem máshoz is. Szük­ség esetén közvetít a hatóság­hoz, magatartási szabályokat ál­lít fel, védelembe veszi a gye­reket. Ez együtt jár azzal, hogy családgondozót rendel ki, ami­hez még párosulhatnak egyéb eseti intézkedések is. — Mikor emelhető ki a gye­rek a családból? — Nem az a kérdés, hogy mikor, hanem hogy miként. Eddig a gyámhatóság mintegy közvetítette a gyereket, a többi a Gyivire tartozott. Ezután, aki kiemeli a gyereket a családból dönt arról is, hol fogják gon­dozni. A törvény többet beszél a nevelőszülőről, mint az állami otthonokról. Az egyik szív­ügyem került bele tervezetbe azzal, hogy a törvény megköve­teli, készüljön terv arról, mi tör­ténjék később a gyermekkel. Visszakerülhet-e bizonyos idő, vagy feltételek megteremtése után a szülőhöz, rokonhoz. Ami új, hogy az államot és önkor­mányzatot is kötelezi: dolgoz­zanak együtt a viszonyok javu­lásán. S csak akkor kerül sor tartós állami gondoskodásra, ha ez már végképp nem sikerül. — A jövendő városi gyám­hivatal, a hajdani árvaszék mintájára jön létre? — Sajnos nem hasonlít hozzá. Híve lettem volna az ön­álló állami szakhivatal-rendszer kialakításának. A súlyosabb döntéseket nálunk a legkisebb település előadója kellő szaktu­dás nélkül is meghozhatja. Ez is indokolja, hogy a városi ön- kormányzatok lássák el a hiva­tali feladatot, a városkörnyékre is kiterjedően. A megyei köz- igazgatási hivatal egy része lesz a megyei gyámhivatal. — Kérdés: mindezt miből? — Lesz rá több pénz, de nemcsak a pénzen múlik. Az eddigi úgynevezett szociális normatívát kibővítik szociális és gyermekjóléti normatívává. Bizonyos intézményi ellátá­sokra is több pénz jut, az új in­tézmények létrehozására, át­képzések, továbbképzésekre viszonylag nagy összeg áll ren­delkezésre. Ihárosi Ibolya Tizenkilenc óra a fellegekben Indulásra kész az Octopus Egyesület is történt-történik az óceán mé­(Folytatás az 1. oldalról.) másnap viszont zuhogó esőre és húsz fokra ébredtek. Az első nagyobb vásárlás is megtörtént. Két Volkswagen mikrobuszt vettek. Belejöttek az alkudozásba, Tibor egy autó áráért vette meg a kettőt. Egyébként alaposan utánanéz­tünk mindennek, ott vásáro­lunk, ahol olcsóbb. Itthonról visszük például a mérőszala­gokat, de Afrikában vesszük meg a búvárpalackokat, iroda­szereket, ólomsúlyokat, és a számítógép is kevesebbe kerül ott, mint itt, nem beszélve a cápaketrecekről. Amit még itthonról, ponto­sabban Szekszárdról viszek, az 100 zacskó levespor, a Sárszeg Áfész felajánlása révén, ma­gyaros ízű levesek készülnek majd reményeim szerint. A Vesztergombi Pincészet, nem először szekszárdi bort küld. Nem mi kortyolgatjuk el: ajándéknak szánjuk a fokvá­rosi nedűkért cserébe. Munkánkat az otthoniak is segítik, támogatják. A két hajó, melyek feltárásáért utazunk, NAVY felségterületen vár ránk. A haditengerészet ren­delkezésünkre bocsátotta he­lyiségeit, ezért nem kell bázist építenünk a parton. Remélem, így mielőbb kutathatjuk az 1806-ban elsüllyedt Batho nevű hadihajót. Ezt a nagy tűz­erejű, 800 tonnás holland „harci vízijárgányt” valószínű­leg árulás folytán sikerült fel­gyújtaniuk az angoloknak. 74 darab vas- és bronzágyú volt rajta, az oldalát réz szegecsek­kel veretett vörösréz lemezek­kel bontották. Olyan fontos volt ez a hajó, hogy az elsüly- lyesztése döntő momentum volt abban, hogy az angolok elfoglalhatták Fokvárost. A brit kereskedelmi hajó, a Phoenix feltárása sem lesz ke­vésbé érdekes. Ceylon és Lon­don között szelte a vizet 1829- ig, dicstelen végéig. Rakomá­nyában már akkor is régisé­geknek számító tárgyakra, csi­szolatlan gyémántokra, ele­fántcsont szobrocskákra, a 64 hazautazó kereskedő árukész­letére lelhetünk. Az egész munkát figyelemmel kíséri a Magyar Televízió egy forgató- csoportja, tagjai velünk együtt jönnek Dél-Afrikába. így min­denki, akit érdekel, beszámolót láthat majd kutatásainkról. Én azt is szerettem volna, ha szőkébb pátriánk, megyénk még egy kis pluszt is kaphatna a várható szenzációs leletekről. Örömömre Hunya Gábor, a szekszárdi Telekomp Kft. ügyvezetője közreműködésé­vel sikerült megnyerni a Wes- tel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. támogatását. így 10-14 na­ponta rádiótelefonon tájékozta­tást adhatok a legfrissebb eredményekről. Kizárólag a Tolnai Népújság olvasói mele­gében értesülhetnek arról, mi lyén. Még magam is nehezen tudom elképzelni, hogy bepö­työgöm a számot és csak any- nyit mondok: Halló, itt a Jóre­ménység Fok! és Szekszárdon már jegyzetel is az újságíró. Remélem így lesz ez pár nap múlva, amikor a szerencsés megérkezésünkről mesélhetek! V. Gánszler Beáta (»))))])} NNESTEL RÁDIÓTELEFON KFT ,keressük egymást!” Jelige: lehetőség 27 éves, 175 cm magas, barna hajú, káros szenvedélyektől mentes, szerény, komoly gon­dolkodású fiatalember vagyok. Dolgozom, szeretem a vidám­ságot, természetet, utazást és zenét. Keresem azt a hozzám illő kedves lányt, aki szintén komoly kapcsolatra vágyik. Jelige: Indián nyár Kis faluban, saját házamban élő, gépkocsival rendelkező, 58 éves fiatalos, arányos alkatú, jól ápolt, csinosnak mondott ér­telmiségi nő vagyok. Szeretem a társaságot, az utazást, a zenét. Tartós, tartalmas kapcsolat re1 ményében keresem azt az 55- 65 éves korrekt férfit, aki ha­sonló tulajdonságokkal rendel­kezik, s akivel kölcsönösen ki­alakíthatnák egy szép jövőt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom