Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-27-28 / 175. szám
14. oldal Hirdetések 1996. július 27., szombat Ml ÚJSÁG, RENAULT? jiö’t'r il**»5*® V[ ^ h,, ___ R enault Márkakereskedés Microcenter Kft. Szekszárd, Nyár u. 8. Tel./fax:74/419-772. RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI Jó talajon, jó takarmánnyal, jó ízű sajtot Dám tejből öt féle sajtot A tamási székhelyű Dám Tej Kft. három évvel ezelőtt, a privatizáció után alakult. Igaz, ezt megelőzően is működött itt tejfel- dolgozó, de más körülmények, más feltételek között. Az új tulajdonosokat az ösztönözte a cég megvásárlására, hogy a környéken olyan jó a talaj összetétele, ebből adódóan a takarmány, hogy kiváló minőségű sajtokat lehet belőle készíteni. Nyirati Ferenc ügyvezető igazgatót a kft. működéséről, termékeiről kérdeztük. — A Dám Tej Kft. százhárom embernek ad munkát. Éves szinten 14 millió liter tejet vásárolunk a termelőktől, még pedig olyan megosztásban, hogy 11 millió liter a 9 szövetkezettől és 3 millió liter 26 tejgyűjtőből. Ebből a mennyiségből öt féle sajtot, két féle tejet (2,2-es, illetve 2,8-as zsírtartalmút), ezen kívül kefirt, 20 százalékos tejfölt és félzsíros túrót készítünk. A felvásárolt jó minőségű 10 millió liter tejből 8000 mázsa sajtot gyártunk. — Hová szállítanak megyén belül és megyén kívül? — Zömében Somogy és Tolna megye boltjaiban. Összesen 287 kisebb-nagyobb élelmiszerüzlettel vagyunk kapcsolatban, *áfész és maszek boltok ezek. A felsoroltakon kívül a fővárosba, Nyíregyházára, Szegedre, Barcsra, összesen mintegy 43 településre is szállítunk. Sajnos a szállítási költségek, az energia árak, az alapanyag árak emelkedése miatt egyre inkább a luxus kategóriá- basorolódik a vásárlók körében a sajt féleségek és a túró is. Jelentősen vissza esett a tej fogyasztás is. Ez ellen mi különböző akciókkal igyekszünk harcolni kisebb-nagyobb sikerrel. Sajtjainkat kisebb kiszerelésekben is gyártjuk, nagyon jó példa erre a sovány sajtok közül a fokhagymás, a köményes és a Tolnai sovány sajt, melyek 20 dekás körüli, illetve nagyobb (1 kiló 20 dkg-os) csomagolásban is kaphatók. A Dám Tej üzemében készített sovány sajtok (Tolnai sovány, köményes, fokhagymás) legfontosabb jellemzői: alacsony zsírtartalmú, rugalmas állományú, jól szeletelhető, jellegzetes aromájú, kellemesen sós, kissé sa- vanykás, 10 Celsius fokon jól reszelhető. Fogyasztásra ajánljuk zsírszegény étrendre szorulóknak. Egyben várjuk azoknak a kereskedőknek a jelentkezését akik, választékukat szeretnék bővíteni a már említett sovány sajtokkal. Figyelemjáték! A Dám Tej Kft kérdése a következő: sorolja fel a Tamási üzemben készített sovány sajtok fajtáit. Kérjük játékos kedvű olvasóinkat, hogy a helyes választ az ajándékszelvényre írják rá. A szerencsés nyertes a DÁM TEJ Kft. ajándékcsomagját veheti át. m?s*acw Köményes Sémimé safi TISZTELT VÁSÁRLÓINK! A KSZE-AGROKER RT. VEGYES OSZTÁLYÁN az alábbi termékek kedvező áron kaphatók: Natúr fóliák Fénystabil fóliák Fekete fóliák Bálázózsinegek 16.040,- Ft/tek.-töl 17.190,- Ft/tek.-től 13.100,-Ft/tek.-töl 0,36 PPüp. 175,- Ft/kg 0,14 PP tip. 254,-Ft/kg 2860 tex. tip. 175,-Ft/kg ■ Műanyaghordók (30 1-2201) 853,- Ft/db-tól ■ Raschel zsákok 17,- Ft/db Gépfonat 153, - Ft/fm A fentiekben közölt árak az áfát nem tartalmazzák Nyitva tartás: hétfő-csütörtök 7.30-16, péntek 7.30- 14 óráig SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT Szekszárd, Damjanich u. 33-35. Telefon: 74/411-322/141 mellék (96499) EXPRESS UTAZÁSI ÉS SZÁLLODA RT. Az Express Rt. megbízható útitárs már 40 éve! KÜLÖNGÉPPEL SZICÍLIÁBA LAST MINUTE ÁRON! Szicília a nap szigete (8 nap) Elhelyezés: Clubhotel Saracen 2 ágyas szobáiban, félpanzióval, augusztus 2., 9., 16-án már 82.000 Ft. Csak repülőjegy ára: aug. 2., 9., 16-án: 20.000 Ft + reptéri illeték. Szükség esetén szállást biztosítunk. Különgéppel Mallorcára! (8 nap) Elhelyezés: 3*** szállodában, félpanzióval, svédasztal rendszerben augusztus 6., 13., 20., 27-én már 65.000 Ft, gyerekár 49.000 Ft. Csak repülőjegy ára: aug. 6., 13., 20., 27-én 20.000 Ft + reptéri ill. Jelentkezés és részletes felvilágosítás: 7100 Szekszárd, Kölcsey ltp. 1. Tel.: 74/312-398,74/312-934. Telefax: 74/312-629. (96508) ÍÚazzva peZu/iA/ /zyyssi az úViidsiuaA/ EXPRESS RT. AJANLATKERESI FELHÍVÁS! A Tolna Megyei Önkormányzat Szekszárd, Mártírok tere 11-13. AJÁNLATOKAT KÉR a Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézete Pálfa pb. gázellátás, fűtéskorszerűsítés és melegvízellátás generálkivitelezésében történő megvalósítására A kiviteli tervek 10.000 Ft csekken történő befizetés ellenében vehetők át a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal I. em. 114-es irodájában 1996. július 29-én és július 30-án, 8-12 óra között a részletes ajánlatkérési felhívással együtt. Az ajánlatkérő az ajánlati dokumentáció díját nem téríti vissza. Csak gázvezeték építésére és szerelésére jogosult vállalkozók jelentkezését várjuk. Az AS-M Tolna Megyei Irodája szolgáltatása a lakosság részére TISZTELT HIRDETŐNK! Segíteni akarunk Önnek hirdetése feladásában. A Tolnai Népújságba szánt hirdetését közvetlenül levélben is elküldheti. írja a megrendelőlapra a hirdetés szövegét - egy betűt, írásjelet egy kockába. Kérjük, hogy a hirdetés szövegében a címét és telefonszámát is tüntesse fel. A sorok előtt feltüntettük a hirdetés fizetendő díját. Jeligés hirdetés esetén a jeligedíj plusz 100,- Ft. A pénzt rózsaszínű postautalványon adja fel címünkre. A pénzfeladást igazoló szelvényt, valamint a kitöltött és az újságból kivágott megrendelőlapot küldje el címünkre. A borítékra legyenek szívesek ráírni: APRÓHIRDETÉS. Köszönjük bizalmát és reméljük, elégedett lesz szolgáltatásunkkal. Címünk: AS-M Kiadói Kft. Tolna Megyei Irodája, 7101 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf.: 71. APROHIRDETES-MEGRENDELOLAP (Lakossági: adás-vétel, ingatlan, állást keres, társat keres.) Megrendelem önöknél az alábbi szövegű apróhirdetés megjelentetését: 120 Ft 240 Ft 360 Ft 480 Ft 600 Ft 720 Ft 840 Ft 960 Ft Feladó neve: címe: PALYAZAT A Magyar Köztársaság belügyminisztere pályázatot hirdet a megüresedett Tolna Megyei Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálat (TÁKISZ) igazgatói munkakörének 1996. szeptember 1-től történő betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:- magyar államporgárság- büntetlen előélet- felsőfokú közgazdasági iskolai végzettség A PÁLYÁZATHOZ CSATOLNI KELL:- a pályázó részletes szzakmai önéletrajzát- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt- a végzettséget igazoló okiratok hitelesített másolatát A TÁKISZ igazgatójával határozatlan időre szóló szóló közszolgálati jogviszony jön létre, főosztályvezetői megbízással. A bérezés az 1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) előírásai szerint történik. A pályázatokat a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselőiből álló bizottság bírálja el. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁNÁL ELŐNYT JELENT a közigazgatásban szerzett gyakorlat, az idegen nyelvtudás és a számítástechnikai ismeretek. A munkakör a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény értelmében fontos és bizalmas beosztásnak minősül, az azt betöltő személynek meg kell felelnie az állami élet és a nemzegazdaság működéséhez szükséges biztonsági feltételeknek. A pályázatokkal kapcsolatos felvilágosítást a Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztályától lehet kérni a 132-9155 telefonon. A pályázatokat a BM Személyzeti és Munkaügyi Főosztályhoz kell benyújtani, 1903 Budapest, Pf. 314 címre, 1996. augusztus 15 napjáig. ^ 11 / QRR471 A Paksi Konzerv Kft. főkönyvelői munkakörbe felsőfokú közgazdasági végzettséggel és gyakorlattal rendelkező szakembert keres. A pályázatokat részletes szakmai önéletrajzzal a társaság címére:- 7031 Paks, Tolnai u. 2. - kérjük beküldeni. (96649) r Bonyhád és Vidéke co ÁFÉSZ Teveli Téglagyára TÉGLAAKCIÓT hirdet Kisméretű tégla közvetlenül a gyártótól I.o. tégla 15,50 Ft/db III. o. tégla 11,50 Ft/db Fenti árak az áfát tartalmazzák Igény esetén házhoz szállítást vállalunk. BEFIZETHETŐ: Teveli Téglagyár Telefon: 74/404-819. KERESSEN BENNÜNKgjú^