Tolnai Népújság, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-02 / 53. szám

8. oldal Erről Arról 1996. március 2., szombat MÁRCIUS 2. SZOMBAT Köszöntjük a névnapjukat ünneplő LUJZA nevű olvasóinkat. Lujza: A francia Louis (jelentése: híres harcos) női megfelelő­jének (Louise) magyarosított formája. Védőszent: Szent Lujza, az Irgalmas Nővérek Társulatának első főnöknője (+1660). Az ortodox naptárban nagyböjt első szombatja. Hajdan. Március másodikán 90 éve, 1906-ban ma is megvaló­sítható tervről szólt Tóth Károly a Közérdekben Hajózható csa­torna a Balatontól a Dunáig című cikkében. 80 éve, 1916-ban a szekszárd-tamási közti állami út vasbeton hídjának építési pá­lyázatára senki nem jelentkezett. 60 éve, 1936-ban Paks elhatá­rozta, hogy megújítja temetői kálváriáját: a stációkat Orbán An­tal, a szekszárdi Hősök szobra alkotója készítette. 55 éve, 1941- ben Babits Mihály jószerivel utolsó nyilvános szereplésén, akadémiai székfoglalóján jelent meg március 3-án; betegsége nem engedte, ezért helyette Rédey Tivadar olvasta föl értekezé­sét. A napi igék: Katolikus: MTörvc. 26,16-19. Zsolt. 118,1-8. Mt. 5,43^18. Reformátusak. 18,9-14. lMóz. 4. Evangéli­kus: Jer. 31,34. lKor. 2,12. Zsid. 2,10-18. lKor. 14,33b-40. Ortodox: Zsid. 1,1-12. Mk. 2,23-3,5. 2Tim. 2,1-10. Jn. 15,17-16,2. A Nap kél 6.22 órakor, nyugszik 17.31 órakor. A Hold kél 14.50 órakor, nyugszik 4.32 órakor. Vízállások a Dunán március 1-én, reggel 7 órakor, a Kö­zép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmér­nökségétől kapott információ alapján: Dunaföldvár - 70 cm, Paks 32 cm, Dombon 48 cm, Arvízkapu 501 cm. A Sió Palánknál 242 cm. Előfizetőink, olvasóink a Népújság kézbesítésével, árusítá­sával kapcsolatos észrevételeiket a 416-211-es telefonon mondhatják el munkaidőben. Szekszárdi olvasóink hívják a 415-468-as telefonszámot. Felelős napi szerkesztő Szekszárdon, vasárnap 14 órá­tól: Gyuricza Mihály. Telefon: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhádi Hangyái János, városi könyvtár, 450-574. Dombóvár: Nagy László, művelődési központ, 466-614. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/319—884. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471—233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Traffipax-mérés a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint: 14-től 22 óráig a 6-os főút szekszárdi szakaszán, Ra­kasd belterületén. A szemfenék betegségeinek gyógyításáról tanácskoztak Szekszárdon is bevált a zöld lézer A Tolna Megyei Önkormány­zat Kórházának szemészeti osz­tálya szervezte azt a tudomá: nyos ülést, melyre a megyénk­ben dolgozó szemészek, házi­orvosok, valamint a cukorbe­tegséggel foglalkozó belgyó­gyász szakorvosok kaptak meghívót. A tegnapi ülés té­mája a cukorbetegség, valamint az ezzel kapcsolatos problé­mák, szövődmények, szemé­szeti műtéti beavatkozások vol­tak. Az eseményen többek kö­zött a lézerterápia Tolna me­gyei bevezetéséről, a magyar- országi cukorbeteg-helyzetkép­ről, és a lézer szemészeti al­kalmazásának elterjedéséről volt szó. Mint azt dr. Vastag Oszkár szemészfőorvos la­punknak elmondta, a tavaly no­vemberben beállított úgyneve­zett zöldlézeres műszer segít­ségével komfortosabban, ma­gasabb színvonalon tudják el­látni a szekszárdi kórházban a betegeket, ezután nem kell Pécsre utazniuk. Garay Előd Hallottam írta: Venter Marianna „Rém történet A z együttélés szabályait sajnos nem mindenki képes betartani. Különösen a lakótelepen élők mindennapjait keserítheti meg egy-egy ilyen közösségi „antitalentum ”, aki 100 decibellel bó'geti a rádiót vasárnap hajnali ötkor, éjfélkor indítja be a mosógépet, és a krimi alatt kezd el falat fúrni. Elképzelhető, hogy valaki egyszerűen nemtörődöm, de az esetek többségében szándékosság érhető tetten. Szakemberek feladata elemezni, miért idegesíti valaki szándékosan lakótársait, ráadásul sunyi módon. Hiszen jól tudja, hogy „rémtet­teit ” nem tudják megakadályozni, sőt, kimondottan vágyik egy jó kiadós veszekedésre és a vele járó ordítozásra a szomszédsággal. Tfigy ilyen lakótelepi kedvrontóról szól az alábbi történet is. JZj A sztoriban szereplő középkorú férfi igencsak szerette a jó kocsmákat, s minden áldott nap éjfél körül vetődött haza, illuminált állapotban. Szesztől elzsongítva bizony sokáig tartott, mire felért a harmadikra, többször elesett, a falat csapkodta, fennhangon szö­vegelt, nótákat gajdolt. Egyik szomszédja elunta, 5 nevelő tervet forralt. Rémisztő álarcot tett fel, s bekente foszforeszkáló anyag­gal. Egyik éjszaka lesben állt egy sötét sarokban, s várta a bohém lakótársat. Az meg is érkezett, a szokásos zajhatások kíséretében. A „ rém ” előugrott, huhogott, villogtatta a vámpírfogait, várva a ha­tást, ami nem is késett. Részeges szomszédja valóban elcsendese­dett, de csak egy pillanatra: A következő másodpercben több kilós szerszámostáskájával sújtott le az álarcra, néhány szitkot motyo­gott, majd eltűnt a lakásában. A nevelő szándékú tettnek nem volt hatása, a „rém” pedig hosszú napokig kínlódott, mire összevert arca úgy-ahogy rendbejött. Aknaszimat Egészen különleges alakulattal egészülhetnek ki Boszniában az utászok: aknaszimat szakasz- szal. A bosnyák földön idegen- légiósnak tekinthető egység hat ebből áll, s származásukat, vagy inkább fajtájukat illetően három belga malinóiról és há­rom német juhászról van szó. Az AP beszámolója szerint egyelőre még csak kiképzésen vesznek részt a kutyák, ame­lyeket a tervek szerint nem fognak aknamezőkre terelni, csupán az utászok által már mentesített területek végső el­lenőrzését bízzák szimatukra, bízva abban, hogy nem ez lesz a végső. Az ebek súlya 32-36 kilo­gramm között van, s ennek kö­szönhetően nem aktivizálhat­nak harckocsi elhárító aknákat, de nagy valószínűséggel még a gyalogság ellen telepített rob­banó szerkezetek sem veszé­lyesek a számukra, ha man­csukkal óvatlanul a kioldóra té­vednek. Egyébként is harminc centiméterre a kiszimatolt akna előtt meg kell állniuk. Humor Zongoraóra A zongoratanár barátjával sétál a körúton. Egy ház előtt megtorpan: - Van tíz percnyi időd? — Van. — Akkor várj meg kér­lek, csak felszaladok ide egy zongoraórát adni. Maszekolás Egy kőtörő munkás egész nap töri a követ az ország­úton, este aztán egy hatal­mas kőtömbbel a hátán bal­lag hazafelé. Találkozik egyik komájával: — Hova viszed azt a ménkű nagy követ? — Tudod, van otthon egy kis privátmunkám. Hallatlan! Egy utas így szól a villamo­son: - Hihetetlenül modor- talanok ezek a mai fiatalok! Másik utas: - De hiszen magának éppen most en­gedte át ez a fiú a helyét! — Igen, igen, de a fele­ségemnek még mindig áll­nia kell! Pistike A tanár így szól Pistikéhez: — Na, fiam, most be fo­gom neked bizonyítani Pi- tagorasz tételét. — Kár a fáradtságért, úgyis elhiszem a tanár úr­nak. Esküvő A tolvaj néhány nappal az esküvője előtt beállít jöven­dőbeli apósához. — Valamit akarok kér­dezni, papa. — A menyasszonyi ru­hát te lopod, vagy én lop­jam? Étteremben Kovács berohan az étte­rembe, és a főpincértől megkérdezi: - Van maguk­nál jégbe hűtött pezsgő? — Igenis, van. — Akkor kérek száz fo­rintért jeget. Bajusz helyett fület vágott a figaró A vendég fél füle bánta a belgo- rodi terület Sztarij Oszkol váro­sában az Oroszországot sújtó bérelmaradásokat. Történt, hogy az egyik helyi üzem laka­tosa hónapszámra hiába várva a fizetésre, felcsapott borbély­nak. Szolgáltatásait újságban hirdette, s jöttek is a vendégek. akik a hajvágás alacsonyabb színvonalát hajlamosak voltak elnézni, mivel a botcsinálta fi­garó harmadát-negyedét kérte mint a képzett mesterek. Úgy- ahogy ment is a bolt, mígnem az egyik vendég bajszát igaz­gatva a kényszerből lett fod­rászmester a minap lenyeste borotvájával a vendég fél fülét. Az esetet ismertető helyi lapból nem derült ki, sikerült-e vissza­várni a csonkolt testrészt. Any- nyit tudni csak, hogy elkesere­désében a szükségből lett figaró az olló és fésű helyett a pohár után nyúlt, s azóta nem dolgo­zik. Álomból valóság: Polo Classic .TL/ Itt az új Polo Classic. 455 literes csomagtere, gaz­dag alapfelszereltsége, kiemelkedő biztonság és elérhető ára teszi ideálissá a családok és vállalkozások számára. Részletre is kapható és lízingelhető. Ráadásul ha március 31 -ig vagy a raktárkészlet erejéig On Polo Classic-ot vásárol számos további meglepetés fogja érni. Alomból valóság: Polo Classic, 1 990 000 Ft-tól, az új családi Volkswagen. Látogasson el márkakereskedésünkbe! CLASSIC Autó Techno Kft. Tolna, Gém u. 1/A. 74/440-537, 440-578. Szekszárd, Széchenyi u. 41. 74/319-266, 319-968 Paks, Barátság u. 3. 75/319-795. (87i Volkswagen. Biztos lehet benne. Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Erős szél, hózáporok ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A naptár szerint már a tavaszban járunk, időjárásunk azonban még a telet idézi. Ma gyakran lesz erősen felhős az ég, szórványosan futó hózá­porok kialakulására is számítani kell. A tovább erősödő északi, északnyu­gati szelet, gyakorta kísérik viharos lökések. A hőmérsékletek jó néhány fokkal elmaradnak az ilyenkor elvár­hatótól, kora délután mindössze -2, +3 fok valószínű. Vasárnap is sok lesz a felhő, havazás, hózápor több- felé várható. A csúcshőmérséklet to­vábbra is 0 fok körül alakul. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ TÁMOGATÁSÁVAL A ma úton lévőknek leginkább az erős, gyakorta viharos oldalszélre kell figyelniük. Szórványosan hózáporok is vár­hatók, ezért néhol síkos, hókásás szakaszokkal is találkozhatnak. Ma többször erősen megnövekszik a felhőzet, rövid ideig tartó hózáporok bárhol előfordulhatnak. Erős, gyakor­ta viharos lesz az északi, északnyugati szél. Hideg lesz, a csúcshőmérséklet csak kevéssel haladja meg a 0 fokot. Vasárnap is hideg, szeles, hózápo­rokkal tarkított időben lesz részünk. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 2 Paks: Siófok: 2 Pécs: Szekszárd: 2 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-*tó: 60-70 50-70 Velencei-tó: Fertő-tó: 60-70 60-70 Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Kaposvár: 60-70 Paks: 55-65 Tísza-tó: 1 Fertő-tó: 1 Siófok: 60-70 Pécs: 55-65 Tisza: 0,+l Duna: +l,+2 Szekszárd: 60-70 Mohács: 55-65 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER. Az előfizetői példá­nyokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 525,- Ft, negyedévre 1515,- FL Indexszám: ISSN 0865-9028.-i

Next

/
Oldalképek
Tartalom