Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-03 / 29. szám
1996. február 3., szombat Megyei Körkép 3. oldal Halálos baleset Széptölgyesnél Két autó eltűnt a helyszínről (Folytatás az L oldalról.) Szekszárdról Pécsre tartott egy Audi típusú gépkocsi, mögötte egy Fiat mikrobusz. A baleset Rakasd és Bonyhád között, a széptölgyesi emelkedőnél történt háromnegyed kettőkor. (Több mint két órán át teljes szélességében lezárták a 6-os főutat.) Ezen a szakaszon Bonyhád irányába két sávban haladhatnak a járművek. A jobb oldaliban állt egy jelenleg is ismeretlen autó, amelyet került egy kék színű furgon. Ez utóbbi meglökte a belső sávban haladó kocsikat, ' amelynek következtében az Audi áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és a vele szemben szabályosan közlekedő Opel furgonnal frontálisan ütközött. Az Audi vezetője - egy pécsi fiatalember - a helyszínen életét vesztette, utasa súlyos, a bonyhád felől érkező Opel kisteherautó vezetője könnyű sérülést szenvedett. A jobb oldali sávban álló jármű, illetve az azt kerülő furgon a helyszínről eltűnt. Az álló autóról egyelőre nincsenek információi a rendőrségnek, a furgonról annyit lehet tudni, hogy kék színű, fekete műanyag lökhárítója van és az eset nyomán a bal oldala sérült. Kérik, hogy aki a leírás alapján tud segíteni, hívja a bonyhádi rendőrkapitányságot a (74)451-411-es számon, illetve jelentkezzen bármelyik rendőrnél. -I -s Összejövetel február 6-án Bonyhádi nagycsaládosok A Bonyhádi Nagycsaládosok Egyesületét hivatalosan is nyilvántartásba vette a Tolna Megyei Bíróság. Az egyesület február 6-án, kedden 18 órakor tartja következő összejövetelét a városi művelődési központban. Vendégük dr. Kiss T. Mária lesz, a képviselőtestület egészségügyi és szociális bizottságának a vezetője. A három-, illetve többgyermekes családok jelentkezését továbbra is várják az egyesületben. A kisebbségi hivatal elnöke Szekszárdon A problémák nem különlegesek A Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat legutóbbi ülésén az előző évben végzett munkáról és az idei esztendő feladatairól tárgyalt. A rendezvény vendége volt dr. Hegyesiné Orsós Éva államtitkár, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke. Dr. Hegyesiné Orsós Éva FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY — Rutinlátogatás ez az út, vagy valamilyen konkrét ügy miatt érkezett Szekszárdra? — Mostani jövetelem konkrét célja a részvétel volt a szekszárdi német kisebbségi önkormányzat ülésén, szó nincs arról, hogy itt olyan konfliktus lenne, ami miatt személyes tapasztalatokat kellene szereznem. Az ülés napirendjét követve azt gondolom, hogy itt is pontosan olyan problémák vannak, mint amilyeneket az országban sok helyen tapasztaltam, s amelyek abból adódnak, hogy a települési önkormányzatok tisztségviselői, a hivatali apparátusok maguk is most „tanulják” a kisebbségi önkormányzatok működését. Ez az intézmény nem tekint vissza ■ múltra, tapasztalatokra, abszolút új működési területnek számít, s a kisebbségi törvényből adódóan vannak olyan problémák, amelyek egy-egy önkormányzat működési területén jelennek meg. Az itt tapasztalt problémákat nem lehet különlegesnek nevezni. — Milyen véleménye alakult ki az ülés során? — Emberileg nagyon jó dolognak tartom, hogy a város jegyzője részt vesz az ülésen, és láttam, hogy folyamatosan segíti menetét, a határozatok megfogalmazását. Ezen kívül látom azt is, hogy igen jó személyes kapcsolatok működnek Szekszárdon, s ez nagyon sokszor áthidalja azokat a problémákat, amelyek mindkét ön- kormányzat tapasztalatlanságából adódnak. Venter Marianna Szakképzési konferencia Szekszárdon. Kamarai szakképzési konferenciát tartott a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara február 2-án, pénteken délelőtt az Ady Endre Szakközépiskolában Szekszárdon. (Képünk itt készült.) A konferencián a gyakorlati tanulóképzéssel foglalkozó oktatási cégek, iskolák vezetői, oktatási szakemberei vettek részt. Az összejövetelen a szakképzési törvényről, módosításának hatásairól, az 1996/97-es tanévi beiskolázásokról, valamint a mesterképzés bevezetéséről volt szó. A változásokról, az aktualitásokról Horváth Gyula, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési vezetője adott tájékoztatást a konferencián résztvevőknek. fotó: gottvald károly Zongora a Horog Csárdában (Folytatás az 1. oldalról.) Simon Péter sokfelé járt-kelt Svédországtól Bulgáriáig, Franciaországtól az egykori Szovjetunióig, és az ottani ételek, italok ízeit hasonlít- gatta az itteniekkel. Mindig a szekszárdi Kisku- lacsra emlékezett legszívesebben. Ennek a kiskocsmának hangulatát máig szép emlékként őrzi. Ehhez hasonlót szeretne kialakítani Szálkán is. Meggyőződése, hogy elengedhetetlenül szükséges például az étkeztetésben a mennyiségi és minőségi elvárásoknak eleget tenni. A hangulat megteremtésében már lépett is. Kizárta a gépzenét és Szabó Gáspár személyében zongoristát alkalmazott, aki játékával kellemes zenei hátteret ad a baráti társaságok beszélgetéseihez. Egy másik célja, hogy lehetőséget nyújtson a kulturált, igényes szórakozáshoz, megfelelő étel- és italkínálattal. Ma még azért hat az újdonság erejével, mert a szálkaiak közül kevesen vannak, akik közeli-távoli rokonaikat, ismerőseiket egy étteremben, csárdában látták volna vendégül. Ez a vállalkozás ahhoz a hagyományteremtéshez tartozik, amelyre éppen Szálka esetében van több példa is. Az is a tervek között szerepel, hogy a helyi sváb ételek bemutatásával érdeklődést kelt, ami az idegenforgalomra is hatással lehet. A vállalkozó némi vendéglátós tapasztalatot szerzett már az elmúlt év nyarán, amikor büfékocsijával megjelent a tóparti horgászok között üdítővel, ínyencségekkel. Az ízek kedvelőjeként maga is tagja a közelmúltban megalakult klubnak. Erről a megnyitó perceiben Ferenczi Sándor, a klub elnöke szólt, és köszöntötte a vállalkozást. Kifejezte reményét, hogy a szálkai Horog csárda állomása lesz a szekszárdi történelmi borvidékhez tartozó idegenforgalmi borútnak. D. K. J. Hírek A Megyéből Drága lesz az új tanév Kistormáson is Lezajlottak a tankönyvrendelések Kistormáson. A tankönyv- kiadók ajánlatai alapján látszik, hogy a kistormási alsó tagozatos gyerekek (szülei) a szeptemberben kezdődő új tanévet sem ússzák meg olcsón, 2,5-4,5 ezer forintba kerülnek ugyanis majd a szükséges tankönyvcsomagok. A Salome Kaposváron Színházbusz indul a kaposvári Csiky Gergely Színházba egy hét múlva, február 9-én, pénteken, délután fél ötkor a tolnai városháza elől. A színházbarátok által megtekintendő előadás a Salome című Tánc-Szín-Mű, két felvonásban. Rendőrségi fogadóórák A Szekszárdi Rendőrkapitányság vezetője 1996. február 23- án 8-tól 10-ig, a Bonyhádi Rendőrkapitányság vezetője február 14-én 14.30-tól 15.30- ig, a Dombóvári Rendőrkapitányság vezetője február 19-én 14.30-tól 15.30-ig, a Paksi Rendőrkapitányság vezetője február 28-án 14.30-tól 16.30- ig, a Tamási Rendőrkapitányság vezetője február 8-án 9-től 11 óráig tart fogadóórát. Torgyán József Kaposszekcsőn A Független Kisgazdapárt nagygyűlést tart Kaposszekcsőn február 9-én 18 órai kezdettel a sportcsarnokban. A meghívott vendég dr. Torgyán József országos pártelnök. Minden érdeklődőt várnak. Horgászegyesületi közgyűlés A dombóvári Horgászegyesület tisztújító közgyűlését február 4- én, vasárnap reggel fél nyolc órakor kezdi meg a dombóvári művelődési ház színháztermében. A vezetőség mindén sporttárs megjelenésére számít. • # „Ünnepeljen velünk!” A szerető édesanyának, nagymamának, ángyikának, özv. Vass Györgyné (szül: Horváth Julianna) Fadd, Tasnád u. 70. alatti lakosnak 70. születésnapja alkalmából sok boldogságot, egészséget kíván szerettei körében: Vass, Kovács, Zi- monyi, Kiss és Majoros család. „Próbalövés” után Lesz-e Tv3 Szekszárdon? Vihar a bonyhádi ügyelet körül A műholdas csatornák megjelenése mondhatni forradalmasította a hazai tévénézési szokásokat, nagyban kibővítette a választékot, s betekintést nyerhettek a nézők más országok televíziózásába. Nem is szólva a mindennapos nyelvgyakorlatról. Magyar nyelvű műholdas adásként fogható például a Duna tévé, a budapestiek pedig az Eurosport adásait.élvezhetik - magyar nyelvű műsorvezetéssel. Hosszú ideje szó volt más magyar nyelvű csatorna létesítéséről is, úgy tűnik, közel járunk a megvalósuláshoz. Néhány napja kísérletezett a budapesti székhelyű Tv3 adásának műholdon keresztül történő szórásával. A próba a digitális jelkapcsolat kialakítását célozta. Ha a kísérletek sikerrel járnak, tavasszal műholdon keresztül fogható lesz tehát egy újabb hazai adás a rendszereken. Tarr János, a szekszárdi Tarr Kft. vezetője lapunk kérdésére elmondta, már megkeresték a helyi kábelrendszert a fővárosból az adás tulajdonosai a hálózatba kapcsolódás ügyében. Ha a tárgyalások és az egyeztetések megfelelően alakulnak, akkor a szekszárdi kábelrendszeren is fogható lesz majd az adás, tovább bővítve az amúgy sem csekély választékot. A Tv3 más megyebéli kábel- rendszerek tulajdonosait, illetve üzemeltetőit is megkereste, valószínű tehát, hogy más térségekben is ugrásra készen várakozik az új csatorna. Pályázati felhívás A Német Kisebbségi Ön- kormányzatok Tolna Megyei Szövetsége pályázatot hirdet a megyében tevékenykedő német nemzetiségi kultúr- csoportok, egyesületek kulturális programjai számára. A pályázatban az elképzeléseken túl kérik feltüntetni a megvalósítás határidejét, a saját erő nagyságát, az esetleges egyéb támogatókat és a pályázó bankszámlaszámát. Beküldési határidő: március 31. Az elbírálásra az önkormányzatok megyei szövetségének áprilisi ülésén kerül sor. A pályázatot a következő címre kell küldeni: Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége, Regionális Iroda, 7100 Szekszárd, Garay tér 4. Pf: 362. (Folytatás a 3. oldalon.) szerződést, a vita terepe tehát nem ez. Szűcs György, Aparhant polgármestere ellenben úgy gondolja, hogy a bonyhádi orvosok igenis beszálltak ebbe a vitába, amikor - úgymond - kiközösítették maguk közül a vidékieket. Ezt a felvetést mind Kovács doktornő, mind a bonyhádi polgármester cáfolta. Oroszki István azt is elmondta, hogy már tavaly sem volt elég a normatív támogatás az ügyelet ellátásához: a városnak is zsebbe kellett nyúlnia. Dr. Hídvégi István, lengyeli körzeti orvos szerint pedig éppen ott romlott el a dolog, hogy Bonyhád a központilag kapott 20 forinton túl nem akarta az ügyeletet támogatni. Ha ez megtörtént volna, akkor a vidéki önkormányzatok sem haboztak volna. Ebben a nagy viharban azonban abban mindenki egyetért, hogy a rendelet szembefordítja egymással az önkormányzatokat és az orvosokat. Hídvégi doktor a kilábalás egyik módjának tartaná, ha a központi költségvetés, jobban támogatná a kistelepüléseket, mint a városokat. Nem nehéz ugyanis belátni, hogy - mint esetükben - hat faluban két orvos milyen intenzív igénybevétel mellett tudná csak ellátni az ügyeletet. Szűcs György szerint a Népjóléti Minisztériumban máris azon dolgoznak, hogy a központi támogatás rendszere előnyben részesítse a kistelepüléseket. — Olyan rendelet, amely kényszertársulást ír elő, előttem, nem ismert - mondja Oroszki István polgármester. Azt gondolom, hogy mi körültekintőenjártunk el, többször is kezdeményeztünk az együttműködést, ezek a települések nem reagáltak az ajánlatunkra. Januárban csak a bonyhádi és a kakasdi önkormányzat fizetett az ügyeletért. Hadd ne kommentáljam. Hídvégi doktortól megtudtuk, hogy az átmeneti időre természetesen ellátják az ügyeletet, és a bonyhádi kórház igazgatója, dr. Bücs Gábor elmondta, hogy minden sürgős esetben rájuk is lehet számítani. További egyeztetések kedden, Bonyhádon. Tehát: folyt. köv. Hangyái