Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-24 / 20. szám

1996. január 24., szerda Megyei Körkép 3. oldal Napirenden a költségvetés-tervezet A bölcsödébe látogatott a szociális bizottság A Népjóléti Minisztérium pá­lyázatára nyújtott be anyagot a szekszárdi Perczel Mór ut­cai, 1. számú bölcsőde. A fej­lesztésre, korszerűsítésre be­adott pályázatot az intézmény megnyerte. A munkák értéke 2,5 millió forint volt, ennek 50 százalékát a városi önkor­mányzat támogatásként adta a korszerűsítés fedezéséhez. Ebből az intézmény termei­ben a régi hagyományos vilá­gítótesteket cserélték kor­szerű lámpatestekre, valamint a levegőztetéshez nélkülözhe­tetlen Solar típusú, motoros meghajtású árnyékolókat sze­reltetek a bölcsőde négy tera­szához. A szerelés december végén fejeződött be, s tegnap délután a városi önkormány­zat szociális bizottsága - a bi­zottsági ülést megelőzve - el­látogatott az intézménybe, s közelebbről is megnézte a korszerűsítést. A bizottság tagjainak nem ez a látogatás az első a város valamely in­tézményében, mert már jól bevált gyakorlat, hogy alkal­manként a helyszínen győ­ződnek meg a gondokról, vagy az örömökről. A bölcsődében tett látoga­tást követően a polgármesteri hivatalban folytatódott a munka. Az ülés első, illetve legfontosabb napirendjeként a város intézményeinek költ­ségvetés-tervezetéről tárgyal­tak. így az egészségügyi gondnokság - családsegítő központ, bölcsőde, szociális központ és szociális foglal­koztató 1996. évi költségvetés tervezetét tárgyalták. Tavaly már sikeresen működött a Mentálhigiénés Egyesület. Az elmúlt évben is kaptak támo­gatást, s ez most ismét terí­tékre került. A bizottsági ülés további részében fellebbezé­sekről döntöttek, méltányos- sági, támogatási kérelmeket bíráltakéi. -pt­Kertbarátok taggyűlése Programmeghatározó taggyű­lést tartott a Szekszárdi Kert­barátkor. Ez alkalommal került sor a megromlott egészségi álla­pota miatt lemondott Horváth József elnök helyett a régi-új elnök, Ferenc Vilmos ker­tészmérnök megválasztására, aki egykor a Szekszárdi Kert­barátkor megalapítója és első elnöke volt. Az gyűlésen mél­tatták Horváth József tevé­kenységét. A taggyűlés meg­erősítette a vezetőséget (Baka István, Balogh Sándor, Kövér István, Szikszai György) funkciójában, majd az elnök előterjesztette a vezetőség éves programtervezetét. Eb­ben borverseny, metszési be­mutatók, vincellértanfolyam, növényvédelmi őrjárat, szak­előadások, tapasztalatcsere lá­togatások, szőlőtermesztési és borkezelési témák szerepel­nek, a „Művelődj, kertész­kedj, barátkozz” mottó jegyé­ben. A kertbarátok szorosan együttműködnek majd a Szekszárdi Hegyközséggel. Szakái László A Gemenc Gabona Rt. privatizációja folytatódik „Mi tesszük a dolgunkat” A múlt héten a megyei önkor­mányzat mezőgazdasági bizott­ságának kibővített ülésén tár­gyalták a Gemenc Gabona Rt. privatizációs lehetőségeit. En­nek részleteiről akkor beszá­moltunk, azt is leírtuk, hogy az ülés résztvevői megjegyezték, kár, hogy nem képviseltette magát a részvénytársaság, mert így furcsa dolog róluk egyez­kedni, nélkülük. Pék Ferencet, a Gemenc Gabona Rt. vezér- igazgatóját erről is kérdeztük. — Miért nem vettek részt a megyei tanácskozáson? — Mert nem kaptunk meg­hívót rá, így részt sem tudtunk venni az ülésen. — Hogy áll most a Ge­menc Gabona privatizációja? — Ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetünk érthető legyen, ér­demes messzebbről indulni. A Tolna Megyei Gabonaforgalmi Vállalat privatizációja 1989- ben kezdődött. Akkor közel 600 dolgozója volt a cégnek. A privatizáció lényegében 93-ban gyorsult fel, amikor is, még márciusban, az AVÜ úgy dön­tött, hogy a gabonaforgalmi egységeit önállóan kell értéke­síteni. Ekkor 19 egységet adtak el, köztük 7 malmot, 3 keverő­üzemet, tárházakat, raktárakat. A vásárlók között voltak befek­tetők, dolgozók és mezőgazda- sági üzemek is. Ez a folyamat 1993 december végére le is zá­rult, ekkor alakult meg a Ge­menc Gabona Rt, amely egyben jogutódja is lett a megyei gabo- naförgalminak. A részvéiiytár- saság privatizációjának pályá­zati úton történő meghirdeté­sére, melyben nyílt tender alap­ján mezőgazdasági termelőkre és befektetőkre számítottak, 1994. április 7-én került sor. Ezen a pályázaton a dolgozók és a termelők konzorciuma is részt vett. Egyébként két pá­lyamunka érkezett be az AVÜ- höz, mindkettő Tolna megyei volt. A Gemenc Gabona me­nedzsmentje, dolgozói és a termelők konzorciuma által be­nyújtott pályázatban részlete­sen kidolgoztuk a részvénytár­saság további működésének fel­tételeit, csatoltuk azt a szindiká­tusi szerződést is, melyben a dolgozók és a termelők az üzemeltetés feltételeiben is megállapodtak. A pályázatok­hoz a dolgozók a megtakarított pénzüket, a saját jogú kárpót­lási jegyüket helyzeték letétbe és még ma is számítanak arra, hogy tulajdonosi jogokat sze­rezhetnek a részvénytársaság­ban. A pályázatokat egyébként az ÁVÜ 94 augusztusában eredménytelennek nyilvání­totta. Okként azt jelölték meg: „technikailag eredménytelen a pályázat”. Mi ezután az AVÜ Ellenőrzési Igazgatóságának ír­tunk egy levelet, melyben a ki­fogásainkat leírtuk. Érdemleges válasz erre a mai napig nem ér­kezett. Az újabb pályázat elő­készítése 1995 márciusában megkezdődött, de ennek meg­hirdetésére a mai napig nem ke­rült sor. Majd 1995 április 17- én az APV Rt. külön csomagot állított össze, melyben 6 élel­miszeripari vállalat - köztük a Gemenc Gabona Rt. is - szere­pelt. Akkor az volt az elképze­lésük, hogy ezeket a vállalato­kat mezőgazdasági termelők­nek kell értékesíteni. Ennek a modellnek a kidolgozására a Földművelésügyi Minisztérium kapott megbízatást, úgy tudom, hogy ebben sem történt még lé­nyeges lépés. — Önök és a dolgozók eb­ben a bizonytalan légkörben hogyan dolgoznak? — Mi tesszük a dolgunkat. A részvénytársaság alapításával egyidőben új szervezeti és mű­ködési szabályzatot készítet­tünk, melyben meghatároztuk a feltételeket, új vezetési struktú­rát alakítottunk ki és a céget felkészítettük az új működésre. Az elmúlt két év alatt megkét­szereztük az árbevételt, techno­lógiai, technikai fejlesztéseket hajtottunk végre mintegy 50 millió forint értékben, és felké­szültünk az európai minőség- biztosítási rendszerre, mely a csatlakozás során a lehetősége­inket is kibővítené. (Holnapi számunkban folytat­juk a Gemenc Gabona történe­tét.) Mauthner Munkaügyi helyzet Pakson és környékén Új stratégia az állásközvetítésben (Folytatás az 1. oldalról) Új eljárásrend, és ami a kiren­deltségvezető szavai szerint még hangsúlyosabb, új straté­gia kialakítása folyik. Az eddi­giekkel ellentétben a szolgálta­tási tevékenység kerül előtérbe, a hatósági feladatokkal szem­ben. Mindez persze nem azt je­lenti, hogy ebből az ügyfelek­nek hátrányuk származik, ép­pen ellenkezőleg. Mostantól a jelentkező először nem az adat- felvétellel találkozik az irodán, hanem állásokra vonatkozó in­formációkkal, ha van ezek kö­zött számára megfelelő, mind­járt ki is közvetítik. Ha nincs ilyen ajánlat, a hivatal szakem­berének segítségével tervet dolgoznak ki az elképzelhető megoldásokra. Ezzel egyidő­ben természetesen beadhatja a munkanélküli járadékra vonat­kozó kérelmét az ügyfél, ha si­kerül a munkába állás, vissza­vonja, ha nem első naptól kezdve jár a jogosultság sze­rinti összeg. Megváltozott a különféle támogatások odaítélésének ha­tásköre is. Eddig ez a megyei központ joga volt, most ezek többségét helyben bírálják el. Ilyen például a tartósan mun­kanélkülit foglalkoztató mun­káltatók bértámogatása, a vál­lalkozást kezdő, járadékban ré­szesülő állástalan támogatása, vagy a közhasznú foglalkozta­táshoz történő hozzájárulás. A támogatási kérelmeket a kiren­deltségek munkatársaiból álló bizottság bírálja el. Az új stratégia a paksi ki- rendeltségen tulajdonképpen nem fog nehézségeket okozni, eddig is használtak hasonló módszereket. Együttműködé­sük a körzetükhöz tartozó ön- kormányzatokkal, munkálta­tókkal jó, csaknem mindenki partnerként viselkedik — álla­pította meg Saáry Miklósné. — Példa erre a Megyei Ruhaipari Szövetkezettel most folyó tár­gyalás, a konzervgyárból elbo- csájtott munkásnők varrónővé történő átképzésének feltételei­Hírek A Megyéből Oktatás vállalkozóknak Az elmúlt év végén sikeres tanfolyamot szervezett, a Tolna Megyei Kézműves Kamara kezdő és leendő vállalkozók részére. Az idén hasonlóra kerül sor február 13-án. A képzésre február 5- ig várják az érdeklődők je­lentkezését a kamara okta­tási referensénél. Gazdaköri esték Decsen Január 25-én, csütörtökön este 6 órakor Decsen, a köz­ségháza éttermében Csige István tájékoztatót tart az érdeklődő gazdák részére az új mezőgazdasági szabályo­zókról, valamint a támoga­tási és pályázati lehetősé­gekről. Pékverseny és tortabemutató A Nemzetközi Cukrászati, Sütőipari, Húsfeldolgozó­ipari és Gasztronómiai Szakkiállítást (angol rövidí­tése UKBA) az idén is meg­rendezik a budapesti vásár­város „A” pavilonjában. A seregszemlére természete­sen Tolna megyei vállalko­zókat, mesterembereket is várnak. A február 18-tól 20- ig tartó kiállításon lesz pék­verseny, tortabemutató, számos szakmai kísérőren­dezvény, és persze sok-sok kóstoló. Érdeklődni a kéz­műves kamaránál, jelent­kezni az UKBA Projectnél (-1441. Budapest, Pf: 44. Tel: 263-6076, fax: 263-6435) lehet. Órások kongresszusa A kismesterségek művelő­ire, így az órásokra is nehéz napok járnak. Tolna megyé­ben már alig több mint har­mincán vannak, akik „leg­álisan” űzik az ipart, állják a versenyt. Ami már nem is verseny, inkább csak evic- kélés. A Magyar Órások III. Or­szágos Kongresszusán szó lesz majd a szakma jelenlegi nehézségeiről, és a kilábalás esetleges lehetőségeiről is A rendezvény február 10-én, szombaton 10 órakor kez­dődik Budapesten, a Hun- gexpo „K” épületében. A résztvevők jelentkezését február 3-ig várják, a 131-0765-ös telefonon. Óráskongresszus legköze­lebb két év múlva lesz. A millecentenárium Bátaszéken (Folytatás az 1. oldalról.) Géza-napi felvonulás lesz, este pedig a gimnázium tanulóinak gálaműsora a művelődési ház­ban február 24-én. A megyei művelődéstörténeti versenyt március 9-én tartják a megye középiskoláinak részvé­telével. Március 14-15-én meg­emlékezéseket rendeznek a nemzeti ünnep alkalmából. Többek között ennek keretében tartják a II. Géza Gimnázium tudományos diákkörének ünnepi ülését. A győzelem napján - má­jus 9-én - a furkópusztai em-, lékműnél lesz megemlékezés. Május 1-től 19-ig a besigheimi CDU és pedagógus delegáció lá­togat Bátaszékre. Május 25-én rendezik a hagyományos Orbán- ' napi búcsút, illetve a borver­senyt, majd este a bált. Másnap horgászversenyt és halászléfőző versenyt rendeznek, s ekkor szintén bállal zárul az egészna­pos rendezvény. A Kihívás nap­ján kihirdetik az „Én is Európá­ban élek” címmel meghirdetett fogalmazás- és rajzpályázat eredményét, a művelődési ház­ban, majd ugyanitt az általános iskolások kulturális bemutatóját tartják. Kétnapos rendezvénnyel - június 7-8-án - emlékeznek a magyar iskola fennállásának 1000. évfordulójára. A bukovinai székelyek orszá­gos találkozóját tartják június 28-29-30-án Bátaszéken. A há­rom nap során előadások hang­zanak el á székelység történeté­ről, majd táncház színesíti a programot. Folklórtalálkozót, székely bált rendeznek, s ünnepi képviselőtestületi ülés keretében Ditróval testvérvárosi dokumen­tum aláírására kerül sor. A római katolikus templom búcsúnapján, augusztus 15-én a jubiláns háza­sok találkozóját rendezik meg. Szent István napján, a várossá avatás évfordulóján Pro Űrbe dí­jakat adnak át, lesz majális a sportpályán, bál a sportcsarnok­ban. Augusztus 20-án ünnepi misét, majd kenyérszentelést tar­tanak. A Bátaszékről elszármazottak kétnapos rendezvényét szintén a millecentenárium keretei között tartják szeptember 14-15-én. Október 6-án és 23-án megem­lékezések lesznek. A millecen- tenáriumi rendezvények záró­programja december 31-én, szilveszterkor lesz: ünnepi hála­adó szentmisét tartanak 18 órai kezdettel. (pt) Figyeljünk a határidőkre! (Folytatás az 1. oldalról.) Az élelmiszerek felhasználha­tóságukat illetően kétfajta ha­táridővel kerülnek forga­lomba. A gyorsan romló élel­miszereknek fogyaszthatósági határideje, a hosszabb ideig el­tartható élelmiszereknek pedig minőségmegőrzési időtartama van. A „fogyasztható” kifeje­zés feltüntetése esetén a fo­gyaszthatósági határidőt a hó­nap és a nap kétszámjegyű megjelölésével elégséges fel­tűntetni, például 05.25. Ez azt jelenti, hogy az élelmiszer mi­nőségkárosodás nélkül csak eddig az időpontig használ­ható fel. Amennyiben ez az időpont lejár, nincs mód a to­vábbi értékesítésre. Ebbe a termékkörbe sorolhatók a tej­féleségek, a termékek, felvá­gottak, kenhető húskészítmé­nyek, hurkafélék, tepertő, stb. A fogyaszthatósági határidő feltüntetése a sütőipari termé­keknél 1 kg-os súlyhatártól kötelező. A minőségmegőr­zési idő feltüntetése a „minő­ségét megőrzi” kifejezéssel történik az év, hónap és nap megjelölésével (pl. 96.05.06.), vagy a gyártás napjának és a minőségmegőrzés időtartamá­nak (pl. 1 év) meghatározásá­val. Ébben az esetben a két időpontot együttesen kell fel­tüntetni. Az élelmiszerek egy részénél a tárolási hőmérséklet is jelölve van a csomagoláson. Ha jó minőségű élelmiszert szeretnénk hazavinni, ne vásá­roljunk olyan terméket, amelynek a fogyaszthatósági, vagy minőségmegőrzési ideje lejárt. Ha gyanúsnak ítéljük meg a kiválasztott élelmiszer színét, állagát, vagy küllemét, okosabb, ha nem vesszük meg. Ha mégis ilyen vásárolt bárki, vigye vissza és kérje a hibás élelmiszer hibátlanra cserélését, vagy pénzbeli kár­talanítást. Ahhoz, hogy vásárolói ki­fogásainkat érvényesíthessük, vigyük magunkkal a vásárlást igazoló blokkot. Ne féljünk az esetleges konfliktustól, hiszen jogainkat gyakoroljuk és ér­dekeinket érvényesítjük, Aki mégis úgy érzi, hogy sérelem érte, illetve bővebb felvilágosításra van szüksége, az a a szekszárdi Fogyasztó- védelmi Egyesülethez és a Fogyasztóvédelmi Felügyelő­séghez fordulhat. vm

Next

/
Oldalképek
Tartalom