Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-04 / 3. szám
2. oldal VILÁGTÜKÖR Hazai Tükör 1996. január 4., csütörtök Újévi fogadás a Parlamentben. A Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői részére adott tegnap újévi fogadást Göncz Árpád. A diplomaták nevében a rangidős nagykövet, Angelo Acerbi apostoli nuncius köszöntötte a magyar államfőt, fotö: feb/diósi imre Kampány Jeruzsálemért. Hanan Ashrawi a szent város képviselői helyéért indul a január 20-án esedékes palesztin önkormányzati választásokon. A neves palesztin politikus kampányában a nők teljesebb politikai szerepvállalásáért is szót emel. fotó: feb/reuter Jogerős ítélet a pörbölyi tömegszerencsétlenség ügyében A Legfelsőbb Bíróság a 12 emberéletet követelő pörbölyi tömegszerencsétlenség ügyében - az első fokon eljárt Tolna Megyei Bíróság határozatát részben megváltoztatva - másodfokú jogerős ítéletet hirdetett tegnap. Nincs ok a menedékre A Menekültügyi és Migrációs Hivatal - figyelembe véve az Európai Unió, a nemzetközi és a humanitárius szervezetek ajánlásait - azt javasolja a Belügyminisztériumnak, hogy ne fogadjunk újonnan érkező menedékeseket a délszláv térségből, az ittlévőket pedig fokozatosan tegyük érdekeltté a hazatérésben. A döntés a kormány felelőssége. 0 Dr. Jungbert Béla főigazgató elmondta: a háború elől 1991 óta 75 ezer ember menekült Magyarországra, közülük 8500-an maradtak itt. A menedékesek ideiglenes elhelyezést, ellátást kapnak, ha nem táborban laknak pénztámogatás es ENSZ-segély jár nekik. Éppen most hosszabbítják meg - újabb négy hónapra - azoknak az igazolványát, akik jogszerűen tartózkodnak hazánkban. Többségük később is maradhat, ha körülményeik miatt nem térhetnek haza. A Hivatal most tájékozódni kíván a déli határon túli állapotokról, hogy személyre szólóan dönthesse el, kiknek a hazatérése indokolt, kiké nem. Az előbbi kategóriába tartozók számíthatnak arra, hogy anyagi támogatásukat fokozatosan csökkentik, megvonják. Hatósági kiutasításra, kitoloncolásra nem kerül sor. T. M. Simpson vallott Késtek a buszok (Folytatás az 1. oldalról.) A többi autóbusz legfeljebb félórás késéssel érkezett a bonyhádi buszpályaudvarra, jellemző volt a 10-15 perces elmaradás. A szálkai elágazótól nem messze, Mőcsény határában több gépkocsi hiába akart a domboldalra felkapaszkodni. Főleg a hátsó-kerék meghajtású autók faroltak, csúsztak árokba. Egy német rendszámú személyautó úgy „szánká- zott le” az emelkedőről, hogy az úton többször meg- pördült, kis híján az út szélén veszteglő kocsiknak ütközve. A közlekedők szerint kevés sót szórtak az útra, hiszen alig süllyedt nulla fok alá a hőmérséklet, mégis jégpáncél keletkezett az emelkedőn. Másrészt a csúszásmentesítő anyagot csak az emelkedő irányába haladva, a jobb oldalra szórták, így akik az elakadókat kerülték, azok szintén ott maradtak az úton, csak éppen a menetirány szerinti bal oldalon. Tegnap reggel fél kilencig csak a hólánccal felszerelt kocsik, illetve a terepjárók tudtak felkapaszkodni a' meredek dombra. ÁUamfői válasz. A Magyar Köztársaság elnöke mindenkor következetesen képviselte a szomszédos országokban élő magyarság érdekeit - szögezi le az államfő hivatalának közleménye. Mint ismeretes, a Rákóczi Szövetség, az Erdélyi Szövetség, a Hunyadi Szövetség és a Kárpátaljai Szövetség vezetői nehezményezték, hogy Göncz Árpád nem foglalta újévi köszöntőjébe a Magyarok Világszövetségének gyertya- gyújtásra szólító felhívását. Dletménynövelés. Januártól 19,5 százalékos fizetésemelést kapnak a hivatásos katonák. A tisztek bruttó járandósága átlagosan több mint 11 000, a tiszt- helyetteseké pedig 6 600 forinttal növekszik. A sorkatonák havi illetménye február 1-jétől 2 400 forintra emelkedik. Diagnosztizálnak. Várhatóan még ebben a hónapban megalakul az a szakértői bizottság, amely a kórházak több milliárd forintos hiányának okait és az adósság rendezésének lehetőségeit keresi. A kórházak tartozása október végén meghaladta a 6,1 milliárd forintot. Pályaavatás. Horn Gyula miniszterelnök ma átadja rendeltetésének az Ml-es autópálya Győr-Hegyeshalom közötti negyvenkét kilométeres szakaszát. A testület az elsőrendű vádlott, Zörényi Gyula mozdonyvezető büntetését - vasúti közlekedésben halálos tömegszerencsét- lenseget okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt - három évi, fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre súlyosította. A Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányára hivatkozva felmentette a vád alól Appl Zsolt másodrendű vádlottat, aki a pörbölyi iskolabusszal ütköző személyvonaton mint vontatási kísérő teljesített szolgálatot. (A büntetőperben az első fokú bíróság 1993. november 23-án Zörényi Gyulát két évi fogházbüntetésre ítélte és négy évre eltiltotta a vasúti közlekedésben való járművezetéstől, míg Appl Zsoltot bizonyítottság hiányában mentette fel.) Mint emlékezetes: a súlyos baleset 1993. február 12-én reggel 7 óra 18 perckor történt a Baja-Bátaszék közötti vonalon, Pörböly közelében. A Nyékipusztára vezető vasúti átjáróban a személyvonat óránkénti 78 kilométeres sebességgel belerohant a pörbölyi iskolás gyermekeket szállító, szabálytalanul közlekedő autóbuszba. A katasztrófának a busz 11 utasa, valamint Szellenheim János, a jármű vezetője estek áldozatul. Az iskolások közül többen maradandó sérülést szenvedtek. Szellenheim János a közúti közlekedési szabályokat megszegte az átkelőhelynél, mert nem állt meg, noha ott a fénysorompó nem működött. A MÁV illetékesei a berendezés megrongálását - ismeretlen tettesek ellopták az akkumulátorát -január 29-én észlelték. E naptól a vonalon közlekedő mozdonyvezetők - a szolgálati szabályoknak megfelelően - az indulási helyen írásos utasítást kaptak arra, hogy a nyékipusztai átjáróhoz a látási viszonyoknak megfelelő, de legfeljebb óránkénti 15 kilométeres sebességgel érkezhet a szerelvény. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet indokolásában leszögezte: elsősorban a durva autóbusz-vezetői szabályszegés idézte elő a balesetet. Ugyanakkor az igazságügyi szakértői vélemények szerint ha a mozdonyvezető eleget tett volna a sebességkorlátozásra vonatkozó utasításnak, akkor nem következik be a tragédia, mert a busz abban az esetben már eltávolodott volna a sínekről. A legmagasabb bírói fórum rámutatott: Zörényi Gyula esetében azért súlyosították az első fokú bíróság ítéletét, mert álláspontjuk szerint - az időmúlás ellenére, a cselekmény igen komoly társadalomra veszélyessége miatt - a törvényi minimumban meghatározott szabadságvesztés nem alkalmas a büntetési célok elérésére. A Legfelsőbb Bíróság úgy vélte: Appl Zsolt nem valósított meg olyan szabályszegést, ami okozati összefüggésbe lenne hozható a bekövetkezett eredménnyel, mivel Zörényinek kellett volna közölnie vele a sebességkorlátozásra vonatkozó előírást. A kettős gyilkossággal vádolt amerikai futballsztár állítólag mégiscsak bevallotta tettét. ■ O. J. Simpsont az esküdtszék nemrég felmentette, ám a nemsokára kezdődő polgári perben sorsdöntő lehet egy tanú vallomása: Jeff Stuart fogdaőr ugyanis - akit az esküdtszék elé nem idéztek meg - még 1994 novemberében akaratlanul kihallgatott egy telefonbeszélgePerry elégedett tést, amelyben Simpson beismerte Rosey Grier papnak, hogy „végtelenül sajnálja”, de „megtette, amit nem akart”, majd sírva fakadt. A pap pedig felszólította, hogy könnyítsen a lelkén. Az áldozatok - az exfeleség és Ronald Goldman, az ugyancsak meggyilkolt élettárs - családja most azzal számol, hogy a bíróság hitelt ad Stuart vallomásának. Az óév végi nyeremény- özönnel nem ürült ki szerencseasszony puttonya. Az új esztendő is tartogat számos meglepetést és nyerési lehetőséget azok számára, akik szeretik megkísérteni Fortunát, a szerencse istenasszonyát. Az idén az ötös lottó - a Szerencsejáték Rt. jóvoltából - 100 milliós, a hatos lottó 42 milliós nyereményalappal indul. Szerencsepercek Január 7-től vasárnaponként 12 óra 5 perctől a Tv 1-es csatornáján Szerencsepercek címmel új, 25 perces önálló műsor indul. Ebben a műsorban kerülnek kisorsolásra a heti ötös lottó nyertes számai, Szerencseposta valamint a Joker-számok. A megszokottól eltérően ezután nem közvetlenül, egymás után sorsolják majd ki a nyerőszámokat, hanem rövid szünetek köz- beiktatásával. A televízió a szünetekben a számok világával kapcsolatos minifilmeket vetít, illetve ekkor jelentkezik majd a vidám zöld és mérges piros lóheréről már jól ismert 6/45-ös telefonos játék is. A Kossuth rádió 12 óra 23 perckor kapcsolódik be a műsorba. Az egyperces élő közvetítésből a hallgatók megtudhatják az ötös és az előző nap kisorsolt hatos lottó nyerőszámait, valamint a Joker-számokat. A Szerencsepercek műsorának utolsó két percében mutatkozik be a nézők előtt szilveszter óta nem teljesen ismeretlen lottó Flipper. A telefonálók saját nyomógombos telefonkészülékükkel vehetnek részt a játékban. Az nyer, aki a Flipper pontértékkijelzőjén mifrissen kisorsolt heti nyertes ötös lottó számaiból. Telitalálat esetén 500 ezer forint üti az ügyes játékos markát, de az egy találatot elérők sem játszottak hiába: az ő jutalmuk tízezer forint. A játékban az vehet részt, akinek - az adott hétre - érvényes ötöslottószelvénye van. Álomotthon a hatoson nél több számot eltalál a A karácsonyi szünet után január első hetében folytatódik az Álomotthon-akció. A 25 millió forintos lakást az a hatoslottó-tulajdonos nyeri, aki a szombati hivatalos hatoslottó-sorsolást követően ráadásként kisorsolt újabb hat számot egyedül találja el. (X) Elégedetten nyilatkozott szarajevói tárgyalásairól William Perry amerikai védelmi miniszter. A politikus, aki szerdáb érkezett a bosnyák fővárosba, úgy vélekedett, hogy a szemben álló felek mindegyike együttműködik az IFOR-erőkkel. Ausztria csökkenti hiányát A kiadások csökkentésével akaija mérsékelni az ország költségvetési hiányát az új osztrák pénzügyminiszter. Viktor Kiima első hivatali munkanapján újságíróknak elmondta: a hiányt, amely jelenleg a hazai össztermék 5,3 százaléka, a maastrichti megállapodás kritériumaihoz igazodva 1997 végéig legalább a felére kell csökkenteni. A kormányfő kétes kapcsolata Józef Oleksy lengyel kormányfő szerdán az illetékes parlamenti különbizottság előtt elismerte, hogy jó viszonyban volt a „fiatal szovjet diplomatával”, Vlagyimir Álganovval. A miniszterelnök ugyanakkor nem adott választ arra a kérdésre, hogy Alganov volt-e az a személy, akinek KGB-s kapcsolataira a lengyel állambiztonsági szolgálat 1992-ben felhívta a figyelmét. Válság a külügyben Válsághangulatot idézett elő a külügyminisztériumban a tizenkilencedik napjába lépett amerikai részleges kormányleállás. A kényszerszabadságolások miatt az utóbbi hetekben irdatlan aktahegyek halmozódtak fel az intézményben. Egyelőre nincs megállapodás a demokrata kormányzat és a republikánus törvényhozás között a költségvetési egyensúly megteremtésének kérdésében, ezért késnek az egyes intézmények működéséhez szükséges kiutalások. Lebukott kémek Kémhálózatot leplezett le szerdán az egyiptomi titkosszolgálat. Az Izrael javára működő szervezet - vezetőjének beismerése szerint - stratégiai információkat szolgáltatott ki a Moszadnak.