Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-04 / 3. szám

1996. január 4., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Falugáz-program Tengelicen gyűlnek az „igenek” Tegnap délelőttig hetven szándéknyilatkozat érkezett be a tengelici polgármesteri hivatalhoz, a falugáz-prog­rammal kapcsolatban. Mint ismeretes, a település vezetése - mivel földgázveze­ték egyelőre nem épül a kör­nyéken - a tartályos gáz, mint korszerű fűtési mód megho­nosítását szeretné elérni. A képletes disznótor persze nem erőszak, ám az eddig a falu­gázzal kapcsolatos tengelici rendezvények mindannyiszor nagy lakossági érdeklődés mellett zajlottak, legutóbb az elmúlt héten, a gázkészülék­bemutató is. Tengelic lakosságának a jövő hét végéig kell döntenie, akarja-e a „falugázt”, vagy sem. Az eddig beérkezett szándéknyilatkozatok - ame­lyek egyelőre semmilyen el­kötelezettséget nem jelente­nek - aránya mindenesetre az „igen” híveinek kedvező. A 70-ből 65-en jelezték, csatla­koznának a programhoz, és mindössze öten voltak a „nem”-mel válaszolók. Ez több, mint 90%-os arányt je­lent a program beindítása mellett. Ahhoz azonban, hogy a be­ruházás megvalósuljon, a la­kosság 60%-ának csatlako­zása, (valamint utcánként 50%) szükséges, ami 330 „igen”-t igényel. Másfél hét áll rendelke­zésre ahhoz, hogy összegyűl­jön a további bő 250 pozitív tartalmú szándéknyilatkozat. Január 12-ig, jövő péntekig lehet eljuttatni ezen dokumen­tumokat a helyi községházára.-es­Kohósalak - csak közcélra! Amerikai katonák Dombóváron A megyeszékhely számos pontján találkozhatnak a járó­kelők azokkal a műanyag tá­rolóedényekkel, melyekben a síkosságmentesítéshez szük­séges kohósalak található. A káros mellékhatásokat nem okozó érdesítő anyagot nem is akárhonnan, egyenesen Dunaújvárosból szerzi be a szekszárdi Héliosz Kft. Az egyébként nem túl drága sa­lak kifejezetten „közcélokat” szolgál, elvileg a nagyfor­galmú közterületek, járdák szórására használható. Ám a tapasztalatok szerint „magán­emberek” is merítenek a sót remekül kiváltó anyagból. — Valóban, a kohósalak nem arra van, hogy azt bárki vigye, felszórva a saját háza előtti területet - erősítette meg Gál László, a Héliosz Kft. kommunális üzemve­zető-helyettese. — A síkos­ságmentesítést egyébként nemcsak a Héliosz Kft. dol­gozói, hanem a Parkfenntartó gmk., illetve a megrendelő, azaz a polgármesteri hivatal által kijelölt személyek is végzik. A Szekszárd-Palánki Csapó Dániel középiskola az elmúlt évben a munkanélküliek át­képzésére pályázatot nyújtott be, a megyei munkaügyi köz­ponthoz. A pályázatot meg­nyerték, s elindították az Ezüstkalászos gazdatanfo­— Tehát a lakók nem me­hetnek oda vödrökkel egy-egy ilyen tartályhoz, átlapátol- gatva a salakot. — Elvben nem, gyakor­latban azonban sokan ezt te­szik. Ráadásul sok gondot okoz az is, hogy egyesek ku­kának használják a tartályo­kat, jóllehet a konténerek ol­dalán nagy betűkkel olvas­ható a Szóróanyag felirat. Szeleczki József, a polgár- mesteri hivatal városüzemel­tetési irodájának vezetője el­mondta, hogy a lakossági fel- használás nagyjából „benne van a pakliban”, s igazából nem is lenne értelme fellépni azok ellen, akik a házuk előtti rövid járdaszakaszra néhány lapát kohósalakot szórnak. — Akik viszont nagy té­telben dézsmálják ezt az anyagot, azok ellen természe­tesen megtesszük a kellő in­tézkedést, akár a közterület­felügyelők, akár az útfelügye­lők által - tette hozzá Sze­leczki József. Erre azonban eddig - a cselekmény hiánya miatt - nem volt prece­dens. -szá­lyamot, amely november kö­zepén kezdődött, s március végén fejeződik be. Erőgép­vezetői jogosítványt, és zöld­könyvet ad. A 19 résztvevő a KRESZ-műszaki és a zöld­könyves vizsgát már letette, még 2 vizsga van vissza. (Folytatás az 1. oldalról.) Egyelőre a kamionok elhelye­zéséről konkrétumot nem lehet elmondani, de az bizonyos, hogy a tárgyalások ez ügyben folytatódnak. Egyébként a le­hetséges területek között egye­bek mellett szóba jött a volt szovjet laktanya, ami hatalmas alakulótérrel rendelkezik, s felmerült a Csavaripari Vállalat elhagyott üzemcsarnoka is, ahol esetleg faipari tevékeny­séget is folytatnának, valamint a Lánggépgyár épülete, ami elég nagy területtel rendelke­zik, s az őrzés szempontjából is kiválóan megfelelne. A tárgyalások ez ügyben te­hát folytatódnak, de az bizo­nyos, hogy a dombóvári vasút­állomáson nap mint nap láthat­nak az arra járók az IFOR-bázis Tegnap újra megteltek az álta­lános- és középiskolák osztály- termei, véget ért a téli szünet. A pihenés után most kell egy ki­csit ráhajtani, hiszen a hónap végéig kapják kézhez a diákok- és a szülők - a félévi bizo­nyítványt. A szekszárdi I. Számú Általános Iskola máso­dik osztályosa, Lengyel Zsolt például a nagy hógolyózásokra emlékszik szívesen vissza a téli szünetből, bár mint mondta, olyan kemény volt a hó, hogy alig lehetett valamire való hó­golyót gyúrni. A nyolcadikos Nagy Klári és Kárpáti Kati nagyjából egyformán töltötték — a véleményük szerint igen rö­vid - téli szünetet, pihentek, rokonokat, barátokat látogattak, s végre több időt tölthetett egymással a család. A szünet Az autósnak kellemetlen meg­lepetésben lehet része, ha nem veszi időben észre a kátyúkat, amik elszaporodtak az utakon. A repedésekbe beszivárgó víz jéggé fagyott, felfeszítette az útburkolatot, mély lyukakat hagyva maga után. Juhász Ist­ván, a Szekszárdi Közúti Igaz­gatóság osztályvezetője el­mondta: a kátyúk javítása na­gyon nehéz. Mielőtt megkötne az anyag, amivel javítják, újabb nedvesedés, majd jegesedés következik be, s ismét kialakul a gödör. Ennek ellenére nagy erőkkel javítják a burkolatot. Á 63-as számú úton igen sok a ká­tyú, itt figyelmeztető táblákat helyeztek ki és sebességkorlá­tozást is bevezettek. Morvái La­jos, a szekszárdi polgármesteri felszereléseivel, járműveivel megrakott vagonokból álló sze­relvényeket. Igaz, a dombóvá­riaknál nem jelentkezik a meg­növekedett forgalomból szár­mazó bevétel, s a vasútállomás dolgozóinak sem jelent különö­sebb többletmunkát a szerelvé­nyek rendezése, hiszen az ál­lomás összforgalmának ezek a szerelvények mindössze 5-10 százalékát teszik ki. Változó in­tenzitással haladnak át Dombó­váron ezek a szerelvények, ed­dig közel százötven-kétszáz ha­ladt át, vagy állomásozott Dombóváron. A dombóvári Hotelben ennél jobban érezhető az amerikai ka­tonák jelenléte, hiszen a szil­vesztert is huszonnégyen töltöt­ték a szállodában. Ez a létszám azonban ismét emelkedni fog, Szünet a Garay iskolában végén azért a könyveket is fel­lapozgatták, mert nem árt idő­ben felkészülni a félévi vizs­gára. Egy kis szusszanásra leg­közelebb csak március végén lesz alkalom, a tavaszi szünet Egy kátyú, a kisebb fajtából hivatal főelőadója szerint az utakat javítják, de a nagyobb gödröket nem tudják körülkerí­teni, mert a legtöbb a csomó­hiszen többen közülük nem a hotelben töltötték az ünnepeket, s visszautazásuk hamarosan várható. Egész hónapban kb. 30-32-en vannak a szállodában, ahol nemcsak az éjszakákat töl­tik, hanem elköltik reggelijüket és vacsorájukat is. A tavalyi 35%-os szállodakihasználtság ezzel 95-98%-ra ugrott. A taszári IFOR-bázis beszál­lítója a dombóvári Picipó Kft.:, zsemlét szállít a katonáknak. Bár a kft. .vezetője nem ítéli véglegesnek a helyzetet, hiszen konkrét szerződést még nem kötöttek, annyit azonban haj­landó volt elárulni, hogy ver­senyképes áron kínálták termé­keiket, s a pékáru minőségével - a magyar viszonyokat figye­lembe vevő amerikaiak - is elégedettek voltak. - nagy ­március 31 -én kezdődik és ápri­lis 7-ig tart, de az egyes intéz­mények igazgatóinak lehetősé­gük lesz ettől eltérő időpontra kiadni a vakációt. vem pontokban van, s forgalmi fennakadást okoznának. A nagyjavításra csak a száraz idő beálltával kerülhet sor. venter Hírek A Megyéből Filmvetítés a múzeumban A szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum a hónap minden második hétfőjén filmvetí­téssel várja a nyugdíjasokat. Január 8-án, 14.30 órai kez­dettel a Magyar parasztbú­torok, valamint a Budapest és a Dunakanyar című isme­ret-terjesztő filmeket tekint­hetik meg az érdeklődők, a könyvtárban. Megújult a dombóvári uszoda A dombóvári városi uszoda felújításának első üteme be­fejeződött, s megtörtént a műszaki átadása is. A 25 méter hosszú, tíz méter szé­les, feszített víztükrűvé ala­kított uszodában tavaly au­gusztus óta folytak az átala­kítási, korszerűsítési mun­kák, amire 14 millió forintot költöttek eddig, amit az uszoda új tulajdonosa, az önkormányzati Gunaras Kft. 3 millió forinttal toldott meg. Nyugdíjasok Fácánkertben A fácánkerti Nyugdíjas Klub december 30-án tar­totta bátyus évzáró összejö­vetelét a helyi művelődési házban. Az elmúlt évről való rövid számvetést közös vacsora követte, mellyel kezdetét vette az előszil- veszter. A klubtagok és a meghívott vendégek egy­aránt jól érezték magukat, a jókedvhez hozzájárult Méhn Gyula zenéje is. Kakasdi vízügyek Jól működik az a vastala- nító, amelyet az egészséges ivóvíz érdekében helyeztek üzembe Kakasdon néhány hete. A beruházás mintegy hatmillió forintba került, amelynek felét céltámoga­tásból szerezte a település. Gond van azonban a vízellá­tást biztosító egyik kúttal. Jelenleg a két működő kút biztosítja a szükségletet, de a nyári csúcsfogyasztást nem tudja ellátni. Tanfolyam Bonyhádon Szabás-varrás tanfolyamot indít a bonyhádi művelődési központ kezdők számára. A harminchat órás tanfo­lyamra január 20-ig lehet je­lentkezni. Ezüstkalászos gazdatanfolyam Véget ért az iskolai vakáció! FOTÓ: BAKÓ JENŐ Autósok vigyázat: kátyúk! FOTÓ: BAKÓ JENŐ Köszönet az orvosoknak „Sokszor és sokat hallunk arról, hogy az emlőrák a nők egyik legrettegettebb betegsége. Kimondva vagy kimondatlanul mindannyiunkban ott él a szorongás: hátha...” - írta levelé­ben az egyik dombóvári olvasónk, aki egyben köszönetét is kívánt mondani a Szekszárdi Kórház Mammográfiai Osztá­lya minden munkatársának. Név szerint dr. Péntek Zol­tán főorvosnak, dr. Nemerey Zsuzsának, dr. Zsigmond Pé­ternek, dr. Schulz Károlyné- nak, Kurdiné Kovács Zsuzsá­nak, Somogyi Máriának, Csató Edinának, Doszpodné Szóké Máriának, Juhász Klá­rának, Nagy Györgynének és Kapás Lászlónénak. Ők tizen­egyen végzi nap mint nap a szűrést. Az Országos Egész­ségügyi Pénztár kezdeménye­zésére ma már minden negy­ven év feletti nő beutaló nél­kül is jelentkezhet a mammog­ráfiai vizsgálatra, mely a me­gyei kórház területén van. Ed­dig nyolcezren jelentkeztek rákszűrésre, és ebből harminc asszonyt sikerült időben „ki­szűrni”, akik még tünetmente­sek voltak, de a vizsgálat ki­mutatta, hogy szövettanilag is igazolt elváltozást fedezett fel a gép. A gyógyulás esélye egyébként az ilyen korai stá­diumban még nagyon nagy. Egy-egy vizsgálat egyébként csupán néhány percet vesz igénybe és teljesen fájdalom- mentes. A röntgenfelvételeket az orvosok átnézik, ellenőrzik és csak akkor értesítik az érin­tettet, ha újabb vizsgálatokra van szükség. Nagy Sándorné, levélírónk arról is értesít bennünket, hogy a dombóvári körzeti or­vosok is felajánlották betege­iknek a lehetőséget az ingye­nes vizsgálatokra. „Vala­mennyiünk nevében szeret­nénk megköszönni a kórház lelkiismeretes dolgozóinak a munkáját, akik kedves, köz­vetlen viselkedésükkel oldani tudták a betegek szorongását. Köszönjük a körzeti orvosok és asszisztensek szervező munkáját, akik lehetővé tették, hogy minél többen éljenek a rendkívüli lehetőséggel” -írta olvasónk. M. I. Ma este: riportfilm Döbröközről Új műsorrend az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójában A Magyar Televízió 1996. január 1-jétől érvényes műsorrend­jének megfelelően a Pécsi Körzeti Stúdióban is új műsorrend lépett életbe. A Dél-Dunántúli Híradó hétfő­től csütörtökig ezután is 18 órakor jelentkezik a 2:es prog­ramon 15 perc terjedelemben, kivéve pénteket, akkor 17.30- tól 25 perces Híradót láthatnak a nézők. A műsoridő bővülésé­nek köszönhetően kedden és csütörtökön 45 perces körzeti adás követi a híradót. A keddi adás elsősorban a kultúra, az Oktatás, a művészet témaköré­ből merít, itt kap helyet a már megszokott „Itthon” című kul­turális magazin, de a riportok, kis portrék mellett a keddi nap a hivatásos és amatőr produkciók műsorhelye is. Csütörtökön a Híradó után a társadalom, a közélet, a poli­tika, a gazdaság, a tudomány időszerű kérdéseit feszegeti a műsor. A legkülönbözőbb mű­fajok mellett változatlanul csü­törtökön kap helyet a „Hétköz­ben” című közéleti magazin. Megváltozott a stúdió orszá­gos sugárzású műsorainak adásideje és helye is. A „Sors­társak” és a „Segítség” ezentúl kéthetente váltja egymást 10-10 percben, csütörtöki napon. A „Fűben-fában” című ter­mészetgyógyászati magazin ja­nuártól havonta egyszer, szer­dai napon kapott helyet 20 percben. Az „Alpok-Adria” című nemzetközi magazin mű­sorhelye ezentúl a szerdai nap, havonta kétszer harminc perc­ben. Ma, január 4-én a 18 órakor kezdődő Híradót követően Döbröközről láthatnak félórás riportfilmet a nézők. Ezt követően Somogy, Tolna és Baranya megyék közgyűlési elnökeit invitálta a szerkesztő -, afféle éveleji beszélgetésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom