Tolnai Népújság, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-07 / 236. szám
4. oldal Megyei Körkép 1995. október 7., szombat — Tolna Es Környéke Ennek a harcnak nincs győztese Jön a Strabag. A bogyiszlói új elkerülő út elkészült, a hozzá tartozó vízelvezető árok azonban eddig még nem. (Képünk.) A környéken lakók kételkednek abban, hogy a tervezett határidőre, október 15-re készen lesz, és panaszkodnak, hogy időnként elönti őket a víz. A bogyiszlói polgármester tájékoztatása szerint a kivitelező Strabag Rt. október 10-én vonul fel a területre, és befejezi a munkát. Lesz tehát árok, hiszen ennek hiányában az önkormányzat nem fizetné ki a cégnek a vállalási ár eddig még át nem utalt második felét. FOTÓ: GOTTVALD Újabb iskolaköltözés Tolnán? Hír-Forrás Faddon összeül a képviselő-testület, hétfőn, délután 4 órakor. A napirenden azok a témák szerepelnek, amelyeknek megtárgyalására a két héttel ezelőtti közmeghallgatással egybekötött testületi ülésen nem jutott idő. Téves információ szerepelt elmúlt heti oldalunkon, a Ki (mi) nem szorul itt segítségre című írásunkban. Az I. számú választókörzetbe tartozó Festetich utca önkormányzati képviselője ugyanis nem Széles Mártonná, hanem Hochsteiger János. A hibáért az érintettek elnézését kérjük. Kedvezményes színház- bérleteket válthatnak diákok, fiatalok Tolnán. Az igen előnyös árú bérletek a Kaposvári Csiky Gergely Színház öt előadásának - A milliomosnő látogatása, Édes Anna, Salome, Peer Gynt, Vihar - megtekintésére szólnak. (Az előadásokra színházbusz indul.) A jelenleg még rendelkezésre álló 8 darab bérletet október 13-ig lehet megvásárolni a tolnai polgármesteri hivatalban, Pócs Margit humánpolitikusnál. A medinai óvódások lovaglással és múzeumlátogatással egybekötött, hangulatos kiránduláson vettek részt a gemenci erdőben. Ezúton, fejezik ki köszönetüket a medinai laktanya vezetőinek és a Gemenci Szabadidőközpont vezetőségének jól sikerült kirándulásuk támogatásáért. Állás-Ajánló A Tolna Megyei Munkaügyi Központ tolnai kirendeltségén (Bezerédj tér 1. Telefon: 340-755) az alábbi munkahelyek betöltésére várnak jelentkezőket Tolnáról és környékéről: — felszolgáló: 2 fő, — szakács: 2 fő, — CO védőgázas hegesztő: 5 fő, — üzletkötő: 6 fő, — lakatos: 7 fő, — takarítónő: 5 fő, — betanított munkás: 65 fő, — díszműkovács: 60 fő, — asztalos: 2 fő, — öntő: 1 fő, — műag. feldolgozó: 5 fő, — üzemmérnök: 1 fő, — varrónő: 10 fő, — segédmunkás: 4 fő. (Folytatás az 1■ oldalról.) Az anyagi természetű viták 3 éve kezdődtek a felek között. ’93 óta folyik egy munkajogi per, Gombay doktor és felesége (a körzeti ápolónő), valamint az önkormányzat között. A pereskedők nem tudtak megegyezni bizonyos javadalmazások - készenléti ügyeleti díj, gépjármű- vezetői pótlék, túlmunkadíj - mértékében és jogosságában. A polgármester azt mondja, hogy a per szeptember 15-i tárgyalásán az orvos ráadásul új, az addiginál magasabb követelésekkel állt elő. Gombay doktor - a kamatokkal együtt - kb. egymillió forintot követel az ön- kormányzattól. A készenléti ügyeleti díj az anyagi vita sarkalatos eleme. Mintegy 300 ezer forintról van szó, amely az önkormányzat szerint benne van a társadalombiztosítási finanszírozásban, az orvos szerint viszont ezt a településnek kellene kifizetni: — A készenléti díjat kormányrendelet garantálja - mondja az orvos. Nem új követelésekkel álltam elő, csupán azt kértem, ami nékem a szerződés szerint jár. Ha az elvégzett munkáért kért bér, vagy díjazás követelés, akkor követelek. De semmi olyan nincs ebben, ami nem lenne jogszerű és előzetesen kialkudott. A polgármester azt mondja, amikor megkérdezte az orvost, hogy - ismerve a költségvetés helyzetét - miből fizessenek neki, akkor azt a választ kapta tőle, hogy nem érdekli a költségvetés helyzete. '— Ezek szerint - mondja a polgármester - őt nem érdekli a 250 munkanélküli, az óvoda, az iskola helyzete. Gombay Csongor nem emlékszik, hogy ő ilyet mondott volna. Azt viszont újfent hangoztatja, hogy ő semmi mást nem kér, mint hogy az elvégzett munkájáért fizessenek neki. A polgármester azt mondja, a képviselőtestületnek a falu egészéért kell dolgoznia. Amikor megalakult az új testület, elhatározták, arra fognak törekedni, hogy az egyéni ügyek, például az orvos-ügy, ne legyenek örökké terítéken. Gombay doktor úgy nyilatkozik, hogy nem akart ő a készenléti díjból újabb bírósági ügyet. Tárgyalni akart, és sokszor előhozta a témát, ami kétségkívül úgy is feltűnhetett, hogy állandóan az ő „követelései” vannak napirenden. Mindez persze csak azért történt, mert a dolog nem rendeződött. ■ Amikor a doktor megtudta, mi lesz a szeptember 25-i rendkívüli ülés egyetlen napirendi pontja, felajánlotta a per elejtését is, annak fejében, hogy hagyják békén. Próbált a testülettel előzetes egyeztetést- egyezkedést folytatni - eredménytelenül. Az ülésen jelen voltak az ÁNTSZ vezetői, az orvoskamara és az érdekképviseleti szerv képviselői is. A szakmai érvek azonban - tekintve, hogy a vita nem ilyen természetű volt - gyengének bizonyultak, az orvos szerződése ezév végén megszűnik. A faluban néhány nappal a döntés után aláírásgyűjtés indult meg az orvos mellett. Gombay doktor azt mondja, ezt nem ő, hanem egykori testületi tagok, szimpatizánsok kezdeményezték, azt viszont elismeri, hogy a technikai végrehajtásban részt vett. Mivel megfelelő adatbázissal rendelkezik, az aláírandó íveket ő állította össze. — Semmifajta kivetnivalót nem találok ebben. Miért ne védekezhetnék, egy meggyőződésem szerint igazságtalan döntéssel szemben? - kérdezi az orvos. A polgármester viszont úgy vélekedik, hogy az adatbázis felhasználása orvosetikailag elítélendő, adatvédelmi szempontból pedig törvénysértő. Azt, hogy a falu közvéleménye megosztott az orvos-kérdésben, a polgármester és az orvos is elismeri. Ugyanúgy egyikük sem tudja pontosan, milyenek az „erőviszonyok”. A doktor viszont reménykedik, hogy ha kellő számú aláírás gyűlik össze, a testület meghajol a közakarat előtt. Koleszár Mihály viszont azt mondja, hogy szerinte egészen biztosan vannak olyanok-is az aláírók között, akik nem merik nem aláírni az ívet. — Ha a faluból annyian állnának mellette, mint ahányan aláírtak, akkor itt már a döntés napján tüntetésnek kellett volna lennie. Nálam egy hét múlva sem járt egyetlen ember sem, hogy számon kérje rajtunk a határozatot. A szedresi szimpatizánsok mellett az orvostársadalom igen határozottan felsorakozott Gombay doktor mögött. A Tolna Megyei Orvosi Kamara elnökéhez, dr. Hulin Istvánhoz csütörtök estig 60 Tolna megyei háziorvostól érkezett nyilatkozat az alábbi szöveggel: „Alulírott, a MOK tagjaként szolidaritásomat fejezem ki dr. Gombay Csongor, szedresi háziorvossal. Közös érdekeink védelméért kérjük elnök urat, hogy a kamara testületileg álljon ki kollégánk mellett.” Mindenki tisztában van vele, hogy a szerződés felbontása formailag teljesen szabályos. Gombay doktor azt mondja, hogy a 3,5 ezer vállalkozó orvos éppolyan tájékozatlan a jogban, mint ő volt korábban, ő viszont annak idején nem jó szerződést kötni akart, hanem dolgozni. Az orvosok közül többen annak a véleményüknek adnak hangot, hogy biztosan személyi ellentét áll a döntés mögött; Sem az orvos, sem a polgár- mester nem állítja, hogy jó a viszony közöttük. A polgármester szerint kapcsolatuk akkor romlott meg, amikor nem engedték, hogy a szolgálati lakást megvegye az orvos. Gombay doktor úgy érzi, hogy ő mindig nyíltan megmondta a polgármesternek, ha nem értett vele egyet. Nem támogatta a polgármester választáson sem. Ugyanakkor azt is mondja: „El nem tudom képzelni, hogy egy köztisztviselőben a falu érdekeinek a megítélésében személyes sértődöttség munkálkodjék.” Gombay doktor mindenestre dolgozik. December 31-ig biztosan Szedresben. — Tudja, az eltelt 20 év alatt összenőttem a faluval, a betegeimmel. A mostani beteg- forgalmam alapján sem az látszik, hogy a falu nem akarna engem orvosának. Erre persze lehet azt is mondani, hogy ez egy kényszerhelyzet, mivel nincs választási lehetőség. Ezt nem vitatom. Az orvos nem titkolja, nem mondott le az állásról: — Az új pályázat feltételei között nem szerepelt az, hogy én nem pályázhatok. Élni fogok a lehetőséggel. — A munkaügyi pert viszont most már végigcsinálom, nem a pénzért. Ha most visszakoznék, akkor sokan azt hihetnék, hogy jogszerűtlen volt a követelésem. Az orvoskamara bízik abban, hogy a kérdést mindkét fél számára megnyugtatóan lehet rendezni. Ezért kéréssel fordul a szedresi képviselőtestülethez, és polgármesteréhez, hogy Szedres lakossága érdekében változtassák meg Gombay doktorral kapcsolatos döntésüket és vonják vissza a pályázati kiírást. A Tolna megyei orvoskamara elnöksége egyben felhívással fordul az orvoskollégákhoz, hogy ne pályázzák meg a szedresi háziorvosi állást. Koleszár Mihály polgármester szerint a testület nem fogja megváltoztatni a döntést. Más pedig nem tudja, mivel nem volt törvénysértő a határozat. ■ Gombay doktor szerint olyan állóháború folyik közte és az önkormányzat között, amelynek - bármi legyen is a vége - győztese nem lesz. A szemben álló felek viszont megtépázva kerülnek ki belőle. sk Jaksáné Kiss Éva a tolnai I-es iskola igazgatója szerint a volt gimnázium Arany János utcai szárnyában az osztálytermek megfelelőek, a sportudvar szép is, jó is, ám ezen kívül szinte mindennel probléma van. Az itt tanuló diákok szülei levelet írtak az önkormányzathoz, amelynek lényege, hogy véleményük szerint az épület alkalmatlan általános iskolások számára. A legnagyobb gond, hogy az objektum Tolna egyik legforgalmasabb útkereszteződésének mentén fekszik, így az iskola megközelítése - 10 év alatti gyerekekről van szó - nem csak az esetleges rossz jegyek, intők miatt, hanem közlekedési szempontból is veszélyes számukra. A szülők szerint magas a zaj szint az ablakok alatt folyamatosan közlekedő járművektől, amelyek miatt a levegő is szennyezettebb az átlagosnál. Az épületben egykor működő konyha nem üzemel, a gyerekeknek a távolabbi Pajtás étterembe kell járniuk ebédelni. A folyosó beázik, a tetőt fel kellene újítani, csakúgy, mint a tornatermet. Nincs telefon, és A fácánkerti Nyugdíjas Klub tagjai unokáikkal tettek kirándulást a napokban a Balaton északi részén. Útjuk egyik legemlékezetesebb állomása volt a Balatonedericsen dr. Nagy Endre által létrehozott Afrika múzeum és a Tanzániából származó állatokkal benépesített állatkert, a magyar szafari. nincs elég WC sem, az épület egyes részei ugyanis le vannak zárva. Az igazgatónő elmondta: mintegy 10 millió forint kellene ahhoz, hogy orvosolni lehessen a problémákat, de a közlekedési veszélyhelyzeten ez sem segítene. Az iskola vezetésének, a szülőknek, az iskolaszéknek az a véleménye: jobb lenne visszaköltözni korábbi helyükre, a volt pártházba. (Már csak azért is, mert az egyébként igen gazdaságosan üzemeltethető párt- házat az önkormányzat nem értékesítheti, és jelenleg kihasználatlanul áll.) A képviselőtestület legutóbbi ülésén több városatya és anya hangoztatta, hogy „szégyen ide, vagy oda”, lehet, hogy elhamarkodott, rossz döntés volt az általános iskola elköltöztetése. Ugyanakkor többen úgy vélekedtek, nem lenne célszerű egy újabb át nem gondolt határozat meghozatala. A döntés megfontolt felülvizsgálatának előkészítése folyamatban van. Csütörtökön a városgazdálkodási bizottság tárgyal a témáról. -sAz Idősek Világnapja apropóján kiránduló fácánkertiek voltak még Badacsonyban, körül- buszozták a Tihanyi-félszigetet, megnézték az apátságot, Örvényesen látták a Vízimalom múzeumot, Balatonkenesén szüreti felvonuláson vettek részt. Hazafelé pedig felkeresték a simontomyai várat. „Szafarizó” fácánkertiek Emelkedik a lakbér Bogyiszlón A bogyiszlói képviselőtestület legutóbbi ülésén a bérlakások bérleti díját 22 forintról 40 forintra emelte négyzetméterenként. A képviselők módosították az SZMSZ-t, és a vízdíj szabályozásról is döntöttek. Bogyiszló 778 ezer forint központi „fűtési támogatást” kapott. A képviselők úgy döntöttek, hogy ennek elosztási mechanizmusa a lakásfenntartási támogatásba épül. A kérelmek november végéig történő beérkezése után a népjóléti bizottság dönt majd a pénz szétosztásáról. A képviselők döntöttek arról is, hogy a Barátság utcában két területet eladnak a Pintér Kft.- nek. Py Dankó telepi óvoda sorsa is eldőlt, az épületet egy magánszemély veszi meg.