Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-30 / 230. szám

1995. szeptember 30., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal A technikai civilizáció babonái Villáminterjú Marx György egyetemi tanárral Marx György egyetemi tanár jelen volt Pakson, amikor saját ötlete meg­valósult, s egy szobor­parkkal emléket állítot­tak az atomkutatás ma­gyar úttörőinek. Az örökifjú professzor a PA Rt. Látogató Központjá­ban mindent kipróbált, amit lehetett. Éppen a vendégkönyvbe írta be a nevét, amikor röpke in­terjúra kértük. — Egyre több az UFO, a csodadoktor, - s itt nem valódi természetgyógyá­szokról van szó - minek tu­lajdonítja e jelenséget? — Kortünetnek látom, a modern tudomány és technika új legendákat, babonákat szült. Most nem tündérek vagy ördögök csinálják a furcsa dolgo­kat, hanem számítógépek, földön kívüli civilizációk. Régen a boszorkányoktól féltek, mert ördögök, bo­szorkányok voltak a gyermekmesékben. Köny­ves Kálmán óta sokan és sokat magyarázták, hogy az embereket nem kell megégetni, mert boszorkányok nincsenek, most azt kell elhitetni, hogy a nem kell félni a gépektől, mert sokkal megbízhatóbbak, mint maguk az emberek. A felvilá­gosítás, a természettudomá­nyok népszerűsítése éppen Önöknek, az újságíróknak lenne a feladata. éppen nem azt jelenti, hogy a fejünkre omlik, hanem segít életben tar­tani bennünket. — Arra gondolok például - éppen egy atomerőmű területén állva, - hogy egy bal­eset mekkora károkat okoz, vagy ha megszű­nik az áramszolgálta­tás, leáll az életünk. — Maradjunk a té­nyéknél. Csemobilban annyi ember halt meg, mint a szajoli vasúti szerencsétlenségben. Betiltják a vasutat e mi­att vagy nem? Természetesen ki le­het számítani azt, hogy a Csemobilban kiszó­ródott radioaktivitás a következő évtizedek­ben mennyi többlet rákbetegséget okoz, a legpesszimistább szá­mítás szerint ez akkora, mint amennyit a kémiai légszennyezés egy év alatt Magyarországon. Egybehangzó tudo­mányos és környezet- védői vélemény szerint nálunk évente 20-30 ezer ember hal meg kémiai légszennyezés kö­vetkeztében, Csernobil bizto­san nem okozott ennyi halálese­tet. Vannak újkori babonák, amelyeket oszlatni kell, régen is nehéz volt megmagyarázni valakinek, hogy a szomszéd öregasszony ■ nem boszor­kány. Ihárosi Marx professzor áramol fejleszt. — De mi is azt látjuk, hogy a technikai civilizáció egyre tö­rékenyebb, s lehet, hogy hama­rosan az emberiség fejére om­lik. ' — Én nem így látom, mert ma nem harminc év az átlagé­letkor, hanem hetyen, tehát két­szer olyan hosszú, mint amikor születtem, és ez a technikai ci­vilizációnak köszönhető. Ez Húsz évezred száztíz oldalon Dr. Vadas Ferenc most megje­lent könyvének, a Tolna megye évezredei címet viselő esszé­gyűjteménynek története van. — Néhai Csányi Lászlóval együtt terveztük el ezt a kötetet - szólt az előzményekről a Wo- sinsky Mór Múzeum nyugal­mazott igazgatója, aki lakásán fogadott bennünket. — Sajnos, már nem érhette meg a munka befejezését... Személy szerint engem egyik korábbi, neves elődöm, Wosinsky példája is ösztönzött: annak idején a mil- leneumi közgyűlés asztalára tette le a maga monográfiáját, mely a honfoglalásig mutatja be a megye történetét, Jóma­gam húsz évezred különböző emlékeit, valamint az itt szüle­tett, vagy itt megfordult közis­mert személyiségeket - Petőfi Sándort, Vörösmarty Mihályt, Liszt Ferencet, Babits Mihályt és Illyés Gyulát - mutatom be az olvasóknak száztíz oldalon. Az ezen a vidéken fellelhető egykori kultúrák mellett meg­próbáltam ízelítőt adni azokból a gazdasági, társadalmi, műve­lődési értékekből is, melyek ugyancsak jellemezték és jel­lemzik ezt a tájat. A magyar honfoglalás ezer­századik, Tolna vármegye mú­zeuma alapításának századik éve emlékére kiadott kötet kü­lön erénye az olvasmányosság, s ez többek között azt jelenti, hogy nemcsak a szakma - a ré­gészek, vagy a helytörténészek - képviselő forgathatják nagy haszonnal a gyűjteményt, ha­nem mindazok, akik bármilyen szinten is, de érdeklődnek sző­kébb pátriánk múltja iránt.-szá­Fotó: Gottvald Károly Rejtett értékeink Petőfi Sándor: A négyökrös szekér „A Sass Erzsiké emlékét megörökítő vers már túl is lép az emlékversek korlátain, s Petőfi költészetének egyik gyöngyszemévé lesz” - írja Csepregi Béla Petőfi Sár- szentlőrincen című köny­vecskéjében, amely a tanuló Petrovicstól a költőig szinte minden motívumot felkutat lelkiismeretesen s örömünkre kezünkbe is adja. Mindezen felül több olyan érdekesség is akad a verssel kapcsolatosan, ami miatt önmagában is meg­érdemli, hogy foglalkozzunk keletkezésével és utóéletével. Az említett mű azt mondja, hogy Petőfi 1845. szeptember 26-a és október 7-e között tar­tózkodott a Sass-családnál. Ezzel szemben Hatvány Lajos - több okra hivatkozva - ezt elveti és július végi látogatás­sal számol. Egyiküknek sincs igaza, illetve valószínűleg mindkettejüknek: Sass Károly 1883-ban világosan leírta: „1845-ben Borjádon, Tolna megyében, szüleim házában többször megfordult nálunk, s hosszabban időzött. Egy ízben én mentem eléje Paksra a gőzhajó állomáshoz ..., más­részt a mindig hiteles dr. Sass István azt írja: 1845-ben Tolna megyei, borjádi látoga­tására egy hetet szánt. Várat­lan érkezett meg”. Azt más forrásból tudjuk, hogy a gyermekkori barát, Sass Ist­ván egyrészt meghívta Bor- jádra Petőfit, másrészt ő nem volt ott a nevezetes négyökrös szekéren. Világos tehát, hogy itt két időpont keveredik: az egyik a július végi, meghívá­sos látogatás, amely annyira nem váratlan, hogy a költő elé is mennek Paksra, a másik pedig az, amit szeptember vé­gére tehetünk, s ami őt is vá­ratlanul érte. Kérdés; hogy va­jon mi indokolja a kétszeri lá­togatást, illetve mennyire hi­telesíthető ez a versekkel? Az első látogatás közvetlen előzménye az, hogy Petőfi Zöld Marci című színdarabja miatt keserű napokat él, meg­csömörlik a nagyvárostól s kikapcsolódásra vágyik, ka­póra jön Sass István meghí­vása. Ez az út bizonyosan kel­lemes emlékeket hagyott Pe­tőfiben, s mi sem természete­sebb, ha a család - a szoká­sokhoz illően - azzal búcsúz­hatott tőle: jöjjön el máskor is. Nyilvánvaló, hogy senki nem számított arra, ez már ugyanabban az évben, alig két hónap múlva meg is valósul, ezért a meglepetés. A máso­dik látogatás közvetlen előz­ménye, hogy Petőfit Med- nyánszky Berta kikosarazza, s ennek emléke hetekig azt su­gallja számára, talán már nem is akad olyan nő a világon, aki verseit ismeri, iránta pedig legalább hajlandóságot mutat. így ülnek szekérre azon a nevezetes éjszakán. Sass Er­zsikével ekkor ismerkedett meg, különösen izgathatta, hogy a lány már menyasz- szony, ráadásul kiválóan is­meri és szereti verseit. Petőfi­nek szüksége volt szelíd hódí­tásra, önigazolásra. Ennek va­lóra váltát nemcsak a versből tudjuk, hanem Sass Erzsiké visszaemlékezéseiből is, ab­ból, hogy a költő - félreértve a helyzetet - megcsókolta bú­csúzóul, mégpedig kivilágí­tott helyen. Előtte nem sokkal az Esthajnalcsillagot, vagyis a Vénuszt választották ki közö­sen, ami Petőfiben bizonyo­san más képzeteket kelthetett, mint Erzsikében. Ő matrónaként, özvegy Tö­rök Józsefnéként is őrizgette azt a préselt virágot, amit Pe­tőfitől kapott, minden rész­letre elevenen emlékezett még nyolcvanas éveiben is. Az már más kérdés, hogy 1923-ban, Petőfi születésének centenáriumán a Tolna me­gyei ünnepségeken azt szeret­ték volna, ha a négyökrös szekeret a maga valóságában újra elindítanák, ezt szánták az ünnepély egyik fénypont­jának. Hosszas lebeszélésre, végül anyagi (!) okokra hi­vatkozva nem valósították meg ezt a tervet. (Sakkal em­beribb most, a vers születésé­nek 150. évfordulóján az, hogy Úzdon emléktáblát állí­tottak). Az idők megható je­leneteket is hoztak: a Szek- szárdon élt Sass Erzsiké az 1910-es években megérte, hogy Beregi Oszkár szavalta el jelenlétében a szálló szín­padáról a híres verset, őt pe­dig virágcsokorral lepte meg a művész. Sokan úgy tartják, hogy az ábrándos nagymama lelke munkált Mattioni Esz­terben, az unokában is, midőn hímesköveit készítette. így vagy úgy, hagyománynak mindenképpen kedves és szép a gondolat is. Mindez nem he­lyettesítheti azt a tiszteletet, amivel illik megkoszorúz­nunk a szekszárd-újvárosi temetőben Sass Erzsiké sírját, vagy azt, hogy újra olvassuk a halhatatlan művet, amelyet születése óta többen megze­nésítettek. Dr. Töttős Gábor Zenéről szólva Kikapcsolódás és életstílus A Zene Világnapja alkalmából néhány közismert személyisé­get kérdeztünk meg arról, hogy számára mit is jelent a zene. Dr. Bőszné dr. Wéber Aranka, a Tolna Megyei Köz- igazgatási Hivatal vezetője: — Nemcsak szeretem, hanem tanultam is a zenét gyermekko­romban. Zongorán, orgonán és harmonikán játszottam hosszú ideig. Kedvencem Bach, de nagy dzsesszrajongó is vagyok, bár most csütörtökön időhiány miatt sajnos nem tudtam el­menni a Benkó dixieland szek­szárdi koncertjére. Kis Pál István, a Szek­szárdi TV KHT munkatársa: — Egy ideig zenésznek ké­szültem, tizenkét éven át hege­dültem, de egy kéztörés követ­keztében pályát kellett módosí­tanom. A zene szeretete azon­ban megmaradt, s később, már népművelőként a zene fontos kapcsolatteremtő, közösségfej­lesztő eszközzé vált számomra. Dr. Józan-Jilling Mihály, a Tolna Megyei Kórház és Ren­delőintézet kardiológusa: — A kardiológus számára egy ritmusosan verő szív, főleg bi­zonyos ritmuszavarok után, maga a szférák zenéje. Forró Lajos, az Alisca rá­dió tulajdonosa: — A zene számomra hangulatot, érzést, dinamizmust, vagy éppen nyu­galmat jelent. Ám itt és most elsősorban a munka tárgyával egyenlő, hiszen adásidőnk leg­nagyobb részét a zene teszi ki. Dr. Palkó László, Szek- szárd jegyzője: — Csalá­dunkban a zene életforma. Jó­magam először klasszikus gitá­ron tanultam, majd sokáig éne­keltem. Jelenleg a fiam vadász­kürtön játszik, az idősebbik lá­nyom brácsán, a fiatalabbik csellista, a nejem pedig a mad­rigálkórusban énekel. Ha lenne darab kürtre, két vonósra meg egy alt hangra, akkor egy zene­kart is ki tudnánk állítani. Kovács Gábor, a Holló együttes tagja: — A zene ér­zelmeim tükre és kifejezője. Az egyedüli olyan önkifejezési eszköz, ahol teljesen magamat adom, egyv olyan világ, ahol ki tudok teljesedni. Hogy észre- vesznek-e vagy sem, az már más kérdés, de így is szép ez az egyoldalú szerelem. Dr. Rosner Gyula, a paksi múzeum igazgatója: — Min­den ember szeret rácsodálkozni a szépre. így vagyok én a zené­vel: ez a műfaj mindig mindent — pihenést és boldogságot egy­aránt - megad nekem. Volt egy hegedűtanárom, aki azt mondta: egyetlen kulcs van a világon, ami minden ajtót és minden szívet kinyit. Ez a vio- linkulcs. -szá­TÉVÉNÉZŐ___________________________________ írta: Hangyái János A százéves mozi a tévében Százéves a mozi. Immár három hete emlékezteti erre a nézőket Szabó István, aki a Magyar Te­levízió film főosztálya vezető­jének, Wisinger Istvánnak a megbízásából kiválogatta azt a száz alkotást, amely méltókép­pen reprezentálja az eltelt év­század termését. Százéves a mozi - mondja minden szombat este az Oscar- díjas rendező, aki már megjele­nésével is tiszteletet parancsol: nemcsak a díja miatt hisszük el, hogy igaz, amit mond. A Casablanca-val induló so­rozatban nemcsak a szélesebb tömegek érdeklődésére számot tartó filmek kaptak helyet, ha­nem - keddenként, késő este - olyan alkotásokat - köztük né­mafilmeket - is bemutatnak, amelyek igazi filmtörténeti ér­dekességek. Ilyen volt például a dr. Caligari, a Metropolis vagy az ezen a héten vetített, 19ló­ban készült Türelmetlenség. Ezek (film)nyelvezete szokat­lan a mai érdeklődő számára. A sztorik fekete-fehérek, nem­csak és főként nem technikai értelemben, hanem a jó és rossz szimbólumaként értelmezve. Az expresszionista díszletek között gyakran egy viszonylag egyszerű történet játszódik, mégis érdemes egy-egy ilyen filmet megnézni. Aki. ugyanis folyamatában nyomon követi az alkotásokat, képet kap a filmtechnika fejlődéséről, nyelvezetének változásáról. A szériában természetesen helyet kaptak magyar alkotások is a Hyppolit, a lakájtól, a ma képernyőre kerülő Meseautón át a legújabb filmekig, mint például a Megint tanú. Százéves a mozi. Ebből az alkalomból maga Szabó István javasolta, hogy aki teheti, sze­rezzen be jó sok videokazettát, és rögzítse a filmeket, mert így egy értékes gyűjteményre tehet szert. Igaz, néha kicsit csúszik a műsor, de érdemes a video­magnó gombját szorongatni. Százéves a mozi. Dicséretes, a tévé vállalkozása, de tudjuk, hogy sok film - gondolok itt el­sősorban a monumentális jele­netekben bővelkedő alkotá­sokra - igazából csak a mozi­ban élvezhető. Ezért is elgon­dolkodtató, hogy vajon miért van, hogy maga a magyar moz­góképhálózat nem tudja méltó­képpen megünnepelni a film elmúlt egy évszázadát. A Tem rég kedves vendégeket 1Vfogadtunk. Most elsó'ízben csatlakoztak a testvérváros képviselőihez az egyházak ve­zetői és tagjai közül többen. Városunk vezetőinek nem kel­lett csalódniuk: a magyar anyanyelvű katolikus és re­formátus lelkészek mellett ro­mán és ukrán orthodox lelké­szek, valamint az izraelita hit­község elnöke örömmel fo­gadta el a meghívást. „Ezen esemény örömében engedjék meg nekem, hogy mindannyi­unk emlékezetébe idézzem Jé­zus Krisztusnak egyik alapvető és lényeges tanítását, hogy kö­vetői, a keresztények egymás­nak testvérei kell, hogy legye­nek, akik benne élnek a test­vérré válás folyamatában, egymásnak testvérként való kezelésében ” - mondotta Tzigris János román orthodox esperes ökumenikus igehirde­tésében, melyet Tamásko Pé­ter lugosi kanonok úr tolmá­csolt. „A közösségeink közötti testvérré válás, amely jelen lá­togatásunkkor is konkrét kife­jezést nyer, az imádság szel­lemében való hiteles keresz­tény élet kifejezője ” - fejezte be igehirdetését az esperes úr. Higyed István református lel­kipásztor Pál apostolt idézte: „Először is hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus ál­tal mindnyájatokért, hogy hiter teknek az egész világon híre van. Mert tanúm az Isién .. . hogy szüntelenül megemléke­zem rólatok, és szüntelenül ké­rem imádságaimban, hogy Is­ten akaratából egyszer már el tudjak menni hozzátok, mert szeretnélek látni benneteket”- szólt az igehirdető testvéri szeretettől áthatott bizonyság- tételében. Akik a Béla téri templomban Szekszárdon mindezeket hallgathatták, át- érezték Isten hatalmas szerete- tét, mely távolból és közelből érkezetteket egységbe fog. Ez volna a szeretet hatalma? Igen! - válaszoltuk a szívünk mélyén. Hadd fűzzem hozzá azonban azt a tanulságot ma­gamnak ~l remélve, hogy más is osztja velem - amennyire fontos, hogy érezzük Isten sze- retetének hatalmát, annyira fontos - éppen ennek érdeké­ben a figyelmeztetés: a sor­rend nem fordítható meg, a szeretet hatalma soha ne vál­tozzék a hatalom szeretetévé, vagy bármi egyéb szeretetévé! Remélhetően ezt szolgálja a J\testvéri találkozó minden résztvevője. Szilvássy Géza református lelkipásztor Jó hír

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom