Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-30 / 230. szám

„El a nemes lokálpatriotizmus”

— Egy igazgató számára mit jelent egy ilyen 50 éves jubileum? - kérdeztük dr. Rosner Gyulánétól.

— Azt hiszem, ez mindenki számára a nagyon nagy izgalmat jelenti elsősorban. Számomra meg annál is inkább, mert új emberként sok mindent kellett az elmúlt egy évben megtanulnom.

— Véleménye szerint mi az, ami a gimnáziumhoz köti a régi diákokat, tanárokat?

— Én itt Pakson valami egészen különleges légkört tapasztaltam az évfordulóra való készülődés közben. Él a szó igazi értelmében egyfajta nemes lokálpatriotizmus a városban, s ez egybeforr az iskolához való kötődéssel is,

— Egy mai diáknak vajon

miről kell, hogy szóljon ez a jubileum ?

— Az elmúlt napokban találkoztam nagyon sok egykori diákkal, akikkel a beszélgetés egyszerűen megható volt. Az a fajta iskolához való kötődés csendült ki a szavaikból, ami messzemenően példaértékű lehet. Ha valamit a mai diákoknak meg kellene tanulniuk, akkor talán éppen ezt, az alma máterhez való kötődést. Hogy kerüljenek az élet bármely területére, alkossanak bármilyen nagyot, úgy tudjanak visszatérni ebbe az épületbe, hogy ezt szépnek lássák, s újra kisdiáknak érezzék magukat.

— Az iskola most életre hívott egy kitüntetést is.

— Igen, a Vak Bottyán Gimnáziumért emlékérmet Szatmári Juhos László alkotását - ezután minden évben át szeretnénk adni. Most kivételesen a kitüntetést a szokásosnál sokkal többen, tizenöten, kapták meg. Az iskola vezetése úgy ítélte meg, hogy elsőként azokról kell megemlékezni, akik ennek az iskolának a létrejöttében a legnagyobb szerepet vállalták.

— Milyennek látná szívesen a következő'50 évet?

— Ilyen nagy intervallumban ma nem lehet reálisan gondolkodni. A következő évek a már elindult változások jegyében fognak eltelni. Próbálunk lépést tartani a kor követelményeivel, s azért változtatunk bizonyos dolgokon, hogy maradandó legyen az, amit csinálunk. -krasznaiA paksi Vak Bottyán Gimnázium 50 éves jubileuma ürügyén

Életpályám rendhagyó vázlata

A paksi Vak Bottyán Gimnáziumban délután megnyíló iskolatörténeti kiállítás rekvizitu- maival sok egykori diákban indíthatta meg az emlékek sorát. Nem sokkal később már a mm velődési központban gyülekeztek a régi és mai diákok, pedagógusok, ahol a színvonalas

Magyarázattal tartozom a cím miatt, már csak azért is, mert jómagam igazság szerint nem rettegtem a paksi tájfutóktól, lévén, hogy életemben mindössze egyetlen alkalommal - az ODMT-n, azaz az Országjáró Diákok Megyei Találkozóján, hajói emlékszem '76-ban - mérettem meg magam, kezemben a máig csupa rejtély azimut- iránytűvel az erdei pályán. Ám retteghettem volna, ha komolyan foglalkozom a tájfutással - most persze sajnálom, hogy nem így történt, de már késő, stb. -, mert azt már akkor, azaz Garay gimnazista koromban is jól tudtam, hogy ebben a sportágban a paksi Vak Bottyán gimi legénysége verhetetlen. Na jó, egy-két harmadik helyezés, esetleg ezüstérem, elvégre mi, garaysok sem vagyunk senkinél sem alábbvalóak, de az

Jubileumhoz méltó

Igazán ritkán adatik meg, hogy egy iskola valamilyen úton- módon elkészíttethesse addigi történetének összefoglalását. Nagy-nagy összefogással, rengeteg munkával ezt sikerült megvalósítani a paksi gimnáziumban, ahol egy ízléses, körültekintő, számtalan apró érdekességgel szolgáló könyvet adtak ki a jubileum alkalmából. A Gálosi János tanár úr által szerkesztett kiadványt ajánljuk mindenki figyelmébe.

műsor keretében - többek között - kitüntetések átadására is sor került. Este ugyanezen a helyszínen batyusbál kezdődött.

Ma a Móra Ferenc Általános Iskolában sportbemutatókkal és sportversenyekkel folytatódik a jubileumi rendezvény.

aranyat - ha csak az erdő ki nem fordul önmagából - Mittler József tanár úr csapata általában már előre átvehette vblna.

Szóval, soha, egy pillanatig sem hevített a vágy, hogy meg- küzdjem a profikkal a tájfutásban, ezt az egy, muszáj alkalmat kivéve, amikor a garaysta csapat jobb sorsra érdemes tagjaként ziháló tüdővel, csatakos háttal, szemem előtt tüzes karikákkal a le a völgybe, fel a hegyre játék után átvánszorogtam a megpróbáltatások végét jelentő célszalagon. Akkor és ott megfogadtam, hogy soha többé még a tájékára sem megyek a tájfutásnak. S mit hoz a sors? Kezdő újságíróként első hét végi beszélgetésemet Mittler Józseffel készítettem. S, hogy miről csevegtünk? Természetesen a tájfutás szépségeiről ... Szeri Árpád

A

PAKSI VAK BOTTYÁN GIMNÁZIUM

1045- 1995- ■

Nem terveztem előre Paksra kerülésemet, a sorsom alakult úgy, hogy 1957-ben ideérkeztem. Eleinte úgy tűnt, hogy csak átmenetileg. 1959-ben mehettem volna tovább, de akkor már késő volt, mert megszerettem Paksot, a paksiakat, akik rendkívül gyorsan befogadtak, így maradtam.

Pályámat a paksi I. számú Általános Iskolában kezdtem, ahol egy remek fiú osztályt kaptam, s nagy kedvvel kezdtem tanítani és tanulni a pályát. 1959-ben az elmenetel és a paksi gimnázium közül az Anna utca mellett döntöttem (ott volt a gimnázium és az albérletem is). Az Anna utcai gimnáziumnak sajátos hangulata volt, mely szerintem jelentősen hozzájárult az ottani igen jó tanár-diák kapcsolathoz. Már ekkor „kiránduló iskola” a paksi gimnázium, mely a tanári testület összetételéből következett.

Szívesen emlékszem az 1964/65. tanévre és az azt követőkre, mert az új iskolaépületben jobb tárgyi feltételek között végezhettem szaktanári munkámat. Külön történelem- földrajz szertár birtokosa lettem (az akkori időknek megfelelőn jól felszerelt), igazán színvonalasan működő történelem- és földrajz szakköröket vezethettem (16 mm-es filmvetítőgép és filmtár is rendelkezésre állt).

A szaktanári örömöknek 1968. szeptemberétől részben vége lett, mivel igazgatóhelyettesi megbízást kaptam és így elkezdődött hivatalnoki pályafutásom is. 1970. január 1-től kineveztek igazgatónak, mely a következő 25 évemet - korábbi szaktanári és osztályfőnöki tevékenységemhez képest - alapvetően megváltoztatta. Sok olyan feladattal kellett megbirkóznom, mellyel korábban nem foglalkoztam, bár igazgatóhelyettesként szereztem némi tapasztalatot. Óriási szerencsém volt, hogy olyan gazdasági vezetőkkel dolgozhattam együtt, akikben maximálisan megbíztam. Számunkra mindig jóleső érzés volt, hogy ismételten szerepelt a pénzügyi vizsgálati jegyzőkönyvekben az a summázó megállapítás, hogy a paksi gimnáziumban korrekt gazdálkodást folytatnak.

A tanári testület többségével kollegális, baráti kapcsolatom volt (és van), természetesen igazgatóként már kevésbé lehetett mindenki számára tetsző és elfogadható a személyiségem és főleg az intézkedéseim. őszintén mondhatom, hogy nem okozott örömet számomra „nemet” mondani, inkább az „igen”, a megértés

embere voltam. Ez „a nem pedagógus” kollégákra és döntően a diákokra is vonatkozott.

Ma is szívet melengető érzés azokra az időszakokra gondolni, mikor a tanári testületben megfelelő volt az atmoszféra, mely kiváló munkát eredményezett, de jótékonyan hatott a fehér asztal melletti összejövetelek hangulatára is. Jó gondolni azokra a tanévekre, amikor valamilyen szellemi értékkel, tárgyi felszereléssel gyarapodott a gimnázium, mikor a tanulmányi, kulturális és sportversenyeken, a felvételiken színvonalasan, kiváló eredménnyel szerepeltek diákjaink.

Összegezve elmondhatom, hogy pályafutásom egészére - az utolsó tanév kivételévél - szívesen gondolok, bár van olyan is, amit ma már másképpen csinálnék. Nagyon szerettem a munkámat, nyugdíjba vonulásom óta a mai napig tanítok, heti 10 órában történelmet és földrajzot, 12-14 éves diákoknak Paks közelében, Pusztahencsén. Ez olyan érzés, mintha pályámat kezdeném újra a paksi I. számú Általános Iskolában, de a mai világban - nem akarok ünneprontó lenni - talán mégis más pályát választanék?

Glósz Lajos nyug. igazgató

Kitüntetettek

Pro Erbe-díj:

Glósz Lajos nyugalmazott igazgató

Vak Bottyán Gimnáziumért emlékérem:

Losonczy István alapító igazgató (posztumusz)

Kovács Győző igazgató (posztumusz)

Glósz Lajos

Szentesi Alajos nyugalmazott tanár

Gálosi János tanár Czuczor Miklós tanár Fekete László tanár,

illetve a volt diákok közül Herczeg Agnes, a városi könyvtár vezetője Herczeg József polgármester dr. Blazsek Balázs jegyző' Kováts Balázs tájékoztatási főmérnök

Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó

dr. Bekker Zsuzsanna közgazdász

dr. Tőke Pál matematikus dr. Nagy Erzsébet nyelvész

• •

Tudja-e On, Hogy

. . . Bottyán János vezetésével 1705-ben Pakson építettek egy erődítményt, s ez védte azt az épülő hidat, amely Rákóczi hadainak dunai átkelését szolgálta.

... a gimnázium diákjai ballagáskor megkoszorúzzák Vak Bottyán szobrát.

... 1945 előtt Pakson nem volt középiskola, bár létesítésének gondolata már az 1910-es évektől felmerült.

... a '45-ben létesített középiskola „ideiglenesen” került az Anna utcába, az egykori Sze- niczey-kúria rendbehozott épületébe, hogy aztán két évtizeden át ott is maradjon.

... a jelenlegi gimnázium helyén egykor labdarúgópálya volt.

... az iskola „hőskorában”, közvetlenül a világháború után dr. Tarisznyás Györgyi magyartanár rendezői munkájának eredményeként a diákszínpad Moliere, Gogol darabjait adta elő.

... a gimnázium Kovács Antal cselgáncsozó személyében egy olimpiai bajnokot is magáénak tudhat.

... jövőre a hatosztályos évfolyam beindításával új korszak kezdődik az iskola életében. (Forrás: A gimnázium jubileumi évkönyve.)

T

Miért rettegtünk a tájfutóktól?

, A* Anna utcai régi középiskola, ahol 1945 szeptember'30- án az első ünnepélyes tanévnyitót tartották. A beíratott tanulók száma az utólag felvettekkel együtt 99 volt. Érdekesség, hogy a kultuszminiszter szeptember 13-án kelt rendeletével ,Állami Kereskedelmi Középiskolai Előkészítő Tanfolyam” elnevezéssel engedélyezte az iskolát. Az első gimnáziumi osztály az 1955/56-os tanévben indult, ekkor már Állami Vak Bottyán Általános Gimnázium a név. Az Anna utcai korszak egészen 1964-ig tartott... fotó: polgár

Mit Jelentett Önnek A Vak Bottyán Gimnázium?

Hermész Anita, ’94-ig a ritmikus sportgimnasztika válogatott csapat tagja: — Az

igazság az, hogy az élsport miatt meglehetősen keveset jártam be a gimnáziumba. Ugyanakkor nagyon szerettem az osztályomat és a tanáraimat is. Jóleső érzés volt, hogy bár én már nerh is itt érettségiztem, meghívtak a bankettre és a tablón is rajta vagyok. Jó volt a Vak Bottyánba járni. ..

Szinger Ferenc, a megyei labdarúgó szövetség elnöke, az MLSZ elnökségi tagja: —

Boldog vagyok, hogy a levelező tagozaton végzettek közül rám esett a kérdező újságíró választása. Számomra ez az iskola jó alapot adott a főiskola elvégzéséhez.

A gimnázium akkori tanári

karáról - 1968-72 - a legnagyobb elismerés hangján beszélhetek. Ők nemcsak tanáraink, hanem szinte barátaink is voltak. Ezért számomra ez az iskola életem végéig mást jelent, mert ez a miénk, és azon belül az enyém is volt négy évig.

Debreczeni József politikuspublicista, volt országgyűlési képviselő: — Hogy mit adott nekem a Vak Bottyán Gimnázium? Néhány tanár lenyűgözött: tanár lett belőlem. Pingpong versenyeket nyertem, gyalogtúrázni vittek: nem tudnék meglenni rendszeres sport és természetjárás nélkül. Élső cikkem itt jelent meg a faliújságon: ma a Magyar Nemzet publicistája vagyok. Olyan impulzusokat kaptató, amelyek meghatározták az életemet.

Herczeg József polgármester: — A Vak Bottyán Gimnázium jelentette nekem az ifjúságot, a szép élményeket, az életre szóló barátságokat és legalább annyira a városhoz való kötődésemet, mint a Duna. Ez egyben számomra a múlt, a jelen és a jövő is. Ebben az iskolában érettségiztem, de nemcsak én, hanem a fiam, a lányom, és remélem majdan az unokáim is. Ez a gimnázium olyan szellemi fellegvár, amely nemcsak a városnak, hanem az egész országnak olyan értékeket adott, amire minden egyes tanára és tanulója büszke lehet.

Bach József, a megyei közgyűlés elnöke: — Huszonöt év távlatából az ember hajlamos csak a szépre emlékezni. Lehetne sorolni: a kosárlabda meccsek, a kirándulások, beszélgetések. Mégis, azt hiszem így visszagondolva, máig meghatározó számomra, hogy ott érezte először az ember, mindennap be kell bizonyítania naprakészségét. Ezt érzem ma is, és ezt a Vak Bottyán nevelte belém.

Paks nem volt a középiskolák városa, így nem is kellett megmagyarázni, hogy melyik középiskolába jár az ember. Ma is büszke vagyok arra, ha megkérdezik, hol érettségiztél, elég annyit mondanom: a paksi gimnáziumban. Ebből mindenkinek csak a Vak Boty- tyán Gimnázium juthat az eszébe.

Az ünnepi pillanatok