Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-04 / 207. szám
1995. szeptember 4., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Egy szekszárdi vállalkozó kálváriája Romániában „Menekülés” a kórházból Balesetet szenvedni itthon is kellemetlen, külföldön pedig - elsősorban a tőlünk délkeletre fekvő országokban - egyenesen tragikus következményekkel járhat. A szekszárdi Simon Zsolt - szerencse a szerencsétlenségben - ha nem is ép bőrrel, de megúszta azt a romániai „kalandot”, ami akár nagyobb bajjal is járhatott volna számára. — Még a nyáron történt - kezdte a ma is rossz álomnak tűnő történet felidézését Simon Zsolt, aki foglalkozását tekintve vállalkozó. — Romániából utaztunk hazafelé, feleségemmel és hat hónapos kisbabánkkal együtt. Megétkeztünk Kolozsvárra, s a város központjában annak rendje s módja sze- • rint áthajtottam a zöldjelzésnél. Abban a pillanatban egy hatalmas csattanást hallottam, elvesztettem uralmamat az autó felett, s a járdára sodródva tudtam csak megállni. Mint kiderült, egy másik'autó, ugyancsak a zöld jelzést látva, nagy erővel nekünk rohant. Szerencsére sem a kisgyereknek, sem a feleségemnek nem esett baja, én azonban egyik lábamat sem bírtam megmozdítani. — Mi történt? — Szerencsére nem az, amit első pillanatban hittem, hogy egy életre megbénultam. Mint kiderült, komoly medencecsont-törést szenvedtem, de ez néhány napig nemcsak előttem, hanem az orvosok előtt sem volt világos. — Mármint a magyar, vagy a román orvosok előtt? — A román orvosok előtt, mert beszállítottak egy kolozsvári kórházba. Pontosabban kettőbe, mert az egyik kórházban nem működött a röntgengép. Azután végül is találtak egy használható készüléket, jóllehet ezek után sem tudta senki sem megmondani, hogy végül is pontosan mi a bajom.-r— Milyen nyelven kommunikált a kolozsvári orvosokkal?-r Hát ez az ... Hosszú ideig képtelenek voltak előkeríteni egy magyarul beszélő személyt. Később is egy beteg segítségét kellett igénybe vennem, aki úgy-ahogy beszélt magyarul. — Ezek szerint önt egy kórteremben helyezték el. — Valóban, betettek egy szobába, ahol - nem akarok keményebb szót használni - elképesztő körülmények vártak rám. A harmadik napon árulta el valaki, hogy injekciózásnál az ápolók többször is felhasználják az egyszer használatos tűt. A nővérek nem törődtek semmivel, reggelire egy darab száraz kenyeret vetettek elém, tisztálkodásra pedig az a lavór hideg víz szolgált, amit csak nagy nehézségek árán értem el az ágyról. A három nap alatt egyszer sem fürdettek le, sőt, szomorú, hogy ilyet kell mondanom, de az ágytálat sem tette alám senki. .. Hihetetlen belső fájdalmakkal küszködtem, de ezt nem mertem elárulni, mert féltem, hogy a végén még megműtenek, vagy vért adnak, s az végzetes lehet számomra. — Meddig maradt a kórházban ? — Négy napig, szerencsére időközben a feleségemnek, illetve a családnak sikerült megszerveznie a „mentést”. Az Ae- rocaritas repülőgépe szállított Budapestre Kolozsvárról, de előtte még hosszú ideig ott kellett feküdnöm a reptér betonján, majd a váróteremben egy szál alsóneműben, mert a kórházi hordágyat nem hagyták ott az indulásig. Ekkor jöttek meg a magyarok, de a román rendőrség addig nem nyugodott, amíg el nem ismertem, hogy vétlenségem ellenére én voltam a hibás a balesetben. Mindegy, ez már nem számított, örültem, hogy felkerülhettem a hazai gépre, ahol már kifogástalan orvosi ellátásban részesültem. — A nagy tanulság - mely- lyel persze nem lehet mit kezdeni - ezek szerint az, hogy kerüljük el a baleseteket. — No meg az, hogy ne induljunk útnak utasbiztosítás nélkül. Ahogyan sajnos tettük azt mi, s ez a hiányosság most - a költségek összeszámolása után - jó félmillió forintjába kerül a családnak. Sokat kell dolgozni, míg ezt a kiesést behozzuk, hiszen az orvos véleménye szerint úgy karácsonyig eltart a lábadozásom ... -száMegyei tanévnyitó Tolnán (Folytatás az 1. oldalról.) Temesi Ágnes a megye oktatási koncepciójával kapcsolatban elmondta, arra kell törekedni, hogy minél több fiatalnak legyen érettségije, az oktatási rendszerből kikerülők helyzete pedig javuljon a munkaerőpiacon. Valódi koordináció szükséges az oktatási intézmények fenntartói között, növelni kell az általánosan képző középiskolák számát, nagyobb figyelmet kell fordítani a környező országok nyelveinek oktatására, a szakképzésnél előnyben kell részesíteni a szolgáltatásokhoz kapcsolódó szakmák tanítását.-s„Egy lépés” az önálló életért (Folytatás az 1. oldalról.) És fontos az óvodai és iskolai foglalkozások időszaka, a szakszerű gyógypedagógiai programok kimunkálása és megvalósítása - kezdte dr. Bihariné, majd elmondta, hogy felmérést készítettek Tolna megyében a 0-9 éves korú gyermek körében. Az 1993-as statisztikai adatok alapján Tolnában a 30.770 ilyen korú gyermek közül közel 900 károsodott valamilyen módon. A szakértői bizottság által korai fejlesztésben részesült gyermekek száma 79, tehát a fogyatékosok mintegy 9-10 százaléka részesül ellátásban. Posch Mónika és Bihari Nagy Sándorné úgy véli, szükség van komplex fejlesztést nyújtó oktatásra. Az alapítvány célja a fejleszthető, de célzott foglalkoztatásból ez idáig kimaradt gyermekek felkutatása, az értelmi fogyatékos, mozgás- sérült és beszédképtelen, illetve halmozottan fogyatékos 0-9 éves korú gyermekek korai fejlesztése, rehabilitációja. A gyermekek szülei számára pedig szülőklubot hoznának létre, ahol a megbeszélhetnék problémáikat. Ezen túl az iskolaköteles korból kikerült magányos, fogyatékos gyermekek foglalkoztatását is megoldanák ugyanitt. A célok megvalósítása érdekében Korai Fejlesztési Centrumot kívánnak létrehozni Szekszárdon. A munkában három szakember venne részt, egy oligophren-pszichopeda- gógia szakos gyógypedagógus, aki védőnői diplomával és kommunikáló oktató tanári képesítéssel rendelkezik. Egy konduktor - tanító, aki jelenleg szociálpedagógiai szakon hallgató és egy gyermekorvos, akik munkájukat összehangoltan végeznék. A gyermekek értelmi képességének, beszédének, mozgásának fejlesztése nem egymástól elszigetelve, hanem egymást támogatva történne, biztosítva a komplex ellátást. Később pedig csoportot hoznának létre a Pécsen működő Korai Fejlesztő Központhoz hasonlóan, több szakember bevonásával. Az „Egy lépés alapítvány” a mozgássérült és értelmi fogyatékos gyermekekért 1995. április 5-én, 50.000 forint tőkével alakult, a célokkal rokonszenvező magánszemélyek, jogi személyek és az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége Tolna Megyei Szervezete támogatásával. Az alapítvány nagyon jó munkakapcsolatot kíván létrehozni a szakértői bizottsággal, a nevelési tanácsadóval, a gyermekideggondozóval, a fejlődésneurológia szakrendeléssel, hiszen enélkül hatékony munka nem lehetséges. . Ami az anyagiakat illeti, állami feladatvállalási szerződést szeretnének kötni, a Tolna megyei ellátatlan gyermekek kezelését az alapítvány felvállalná. Emellett folyamatosan pályázni kívánnak és számítanak magánszemélyek, jogi személyek támogatására is. Áz Egy lépés alapítvány alapítóinak már „csak” egy problémát kell megoldaniuk, megfelelő helyet kell találniuk Szekszárdon, ahol feladataikat elláthatják. fké Az Osztojkán Bélát ért vádak Folytatás az 1- oldalról.) Mint ismeretes, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzatba az emlékezetes szolnoki választáson kizárólag a Lungo Drom nevű szervezet képviselői kerültek. Klajbán Róbert, az egyik megválasztott képviselő lemondott mandátumáról, és mivel a szavazati listán Osztojkán Béla következett a sorban, a mandátum őt illette meg. (Klajbán Róbert Csicsó Ilona információja alapján az országos roma önkormányzati választásokat közvetlenül megelőző időkig Phralipe-vezető volt, majd csapatával együtt átment a Lungo Drom-ba.) A mandátumot július közepén, egy pénteki napon vette át Osztojkán. A következő hétfőn megjelent az irodájában egy 6 fős, Phralipés vezetőkből álló csoport, élén Hranek Ferenccel, és felszólították Osztojkánt, hogy adja át nekik a kulcsokat, mert ők hoztak egy olyan határozatot, hogy attól a naptól Hranek Ferenc a Phralipe elnöke. (Csicsó Ilona szerint a Phralipe egyik alelnöke, Hranek Ferenc már Osztojkán néhány hónappal ezelőtti betegsége idején is javasolta az elnöknek, hogy alkalmatlansága miatt mondjon le. Hranek Ferenc azonban tavaly júliusban - Szekszárdon — írásban lemondott alelnöki funkciójáról, ügyvivői posztja megtartásával. /Később ez a lemondó nyilatkozat eltűnt./ Hranek saját elnöki ambíciója miatt nem kedveli Osztojkánt.) Hranekék az elnököt az „ügyvivő testületi ülés” - hatan írták alá - kézzel írott határozatával szerették volna lemondatni. Az indoklás: Osztojkán megvette a mandátumot Klajbántól. Hranek még aznap a sajtónak elmondta, hogy Osztojkán utasította őt, hogy vegyen ki a páncélszekrényből 300 ezer forintot, amit aztán Klajbán Ró- bertnek átadott. Ebben az időpontban Klajbán is nyilatkozott. Elmondta, hogy Osztoj- kántól átvette a pénzt, cserében lemondott a mandátumáról. Osztojkán az őt lemondásra felszólítókat tájékoztatta, hogy az alapszabály szerint személyi kérdésekben nem dönthet az ügyvivő testület sem, csak a kongresszus, amit évente egyszer hívnak össze. A hírről értesülve több Phra- lipe-tag felutazott Pestre Osz- tojkánhoz. Válságstábot hoztak létre. Megállapították, hogy ez az eset nemcsak Osztojkánt, hanem az egész Phralipét képes lejáratni. Elkezdték egy rendkívüli kongresszus előkészítését. Létszámstopot rendeltek el, hogy a kongresszusig senki ne alakíthasson új Phralipe szervezetet. Időközben Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke kérte, hogy semmisítsék meg Klajbán Róbert lemondását, adják vissza mandátumát. (A Phralipe az elsőként megalakult politikai-érdekvédelmi cigány szervezet. Csicsó Ilona szerint vannak olyan erők, amelyeknek érdeke, hogy lehetetlenné tegyék a szervezetet, és mindössze egyetlen cigány- szervezet, valamint teljesen egységes roma önkormányzat működjön. Csicsó Ilona szerint Osztojkánnal nem lehetett volna kimondatni azt, amit Farkas Flórián kimondott, nevezetesen: hogy a cigányoknak nincs szükségük válságkezelő programra.) Végül is kiderült, hogy Magyarországon nem létezik olyan törvény, ami a mandátumvásárlást büntetné. Osztojkán tehát mindenképpen jogosan vette át a mandátumát. Ézt követően viszont újabb vádak következtek Osztojkán ellen. Az egyik, hogy sikkasztott, azaz a Phralipe pénzéből vásárolta volna a mandátumot. A másik esetben - egy megbízási szerződésre hivatkozva - az elnököt és feleségét csalással és hűtlen kezeléssel vádolták meg Hranekék, mondván, pénzt vettek fel, amiért nem dolgoztak meg. Osztojkán - mivel már a családját is megvádolták - feljelentést tett Hranekék ellen. A Phralipe rendkívüli kongresszusára, amely az elnök személyéről is dönt, szeptember közepén kerül sor. -htHírek A Megyéből VTV: egy nap kétszer adás A Szekszárd Városi Köz- szolgálati Televízió úgy tűnik, semmit nem bíz a véletlenre: az este 19 órakor kezdődő műsorait még aznap, 21 órától újból levetíti. Gaál László stúdióvezető tájékoztatójában elmondta, hogy ezt a megoldást azért alkalmazza a televízió, mert a 19 óra nem biztos, hogy mindenki számára megfelelő időpont. így aki lemarad a napi híradóról, illetve az ezt követő egyéb műsorokról, annak nem kell mást tenni, mint két órával később a képernyő elé ülni. A péntek esti - családi mozinak szánt - magazin vasárnap délután 14 órától váija ismét az érdeklődőket. Ä rendszer már ezen a héten is működött, a teljes üzemmóddal dolgozó VTV hosszú távon kívánja alkalmazni az ismétléses megoldást. Rendőrségi fogadóórák Szeptemberben az alábbi időpontokban tart fogadóórát a megyei főkapitány, illetve a városi kapitányságok vezetői. A megyei rendőr- főkapitány szeptember 28- án 10-11 óráig tart fogadóórát, a szekszárdi városi kapitány szeptember 29-én 8-10 óráig, a bonyhádi szeptember 13-án 14,30 és 15,30 között kereshető fel. A dombóvári városi kapitányság vezetőjének fogadóórája szeptemberben 11-én 14.30- 15,30-ig tart. Pakson szeptember 27-én 14.30- 15,30-ig, Tamásiban szeptember 7-én 9-11 között tart fogadóórát a város rendőrkapitánya. Vita a tolnai szemétgödörnél „Lapáttal elkövetett” tettle- gességig fajult egy vita a mözsi szemétgödör környékén. Egy helybéli lakos itt égette le az általa összeszedett hulladék alumíniumvezetékekről a műanyag szigetelést. Egy, a közelben lakó férfi kifogásolta, hogy éppen ezen a helyen végzi ezt a kellemetlen szagot okozó tevékenységet, és szóváltás után végülis egy lapáttal vett elégtételt a drótégetőn. •Igazságügyi orvos szaktanácsadó állapítja majd meg, hogy a lapátos férfi cselekedete kimeríti-e a súlyos testi sértés fogalmát. A vad maradjon az államé Vadásznapi forgatag Sióagárdon (Folytatás az 1. oldalról) A jelenlévőket a megnyitón dr. Józsa Csaba, a Tolna Megyei Vadász Szövetség elnöke köszöntötte, majd átadta a szót a rendezvény fővédnökének, dr. Solymosi József országgyűlési képviselőnek. A honatya beszédében mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy manapság a vadásztársadalom világában is sok a kérdőjel. Nagy az érdeklődés a parlamenti elfogadás előtt álló vadászati törvény iránt, s a bonyhádi képviselő, mint a mezőgazdasági bizottság tagja, aktívan kíván részt venni az egyeztető munkában. A törvény - tervezet formájában - már több mit tíz év óta szerepel az országgyűlés napirendjén, ám a létező érdekellentétek miatt egészen mostanáig nem sikerült egy végleges változatot kidolgozni. Dr. Solymosi József hangsúlyozta: azokat támogatja, akik továbbra is azt vallják, hogy a vad maradjon ezután is állami tulajdonban, s a magánterületre tévedt állatokat, köztük a nemes vadat ezután is csak engedéllyel lehessen elejteni. A megnyitó után azonnal elkezdődtek a különféle vetélkedők és bemutatók: nagy közönséget vonzott a koronglövészet, melyben egyéni jelentkezők és csapatok mérték össze tudásukat. A fiatalabbak a légpuska céllövészet, illetve az íjászat terén bizonyíthatták ügyességüket. Valamennyi korosztály nagy figyelemmel kísérte azt a kutya bemutatót, melyen az okos négylábúak kézjelek alapján hajtották végre feladataikat, lefülelve a rosszban sántikáló - természetesen csak erre az alkalomra beöltözött - „bűnözőt”. A lőteret közben nemcsak a puskák időről időre felhangzó dörejei, hanem kisvártatva ínycsiklandozó illatok is betöltötték, köszönhetően vadpörkölt főző verseny résztvevőinek. A nap egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye, a tombola sorsolás már délután történt: a fődíjat, a golyós puskát Kovács József mázai vadász vihette haza.-száHabsburg József avatta fel a vitézeket. A július végi köztársasági avatás után a múlt hét szombati napján egyházi avatáson is resztvettek Tolna megye új vitézei, szám szerint tizenketten. A lovagrendi tagokat délelőtt Pécsett a bazilikában a rend főkapitánya, Habsburg József főherceg a hagyományoknak megfelelően, a vállra helyezett karddal avatta fel vitézekké. Fotó: Bakó Jenó