Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-28 / 175. szám

4. oldal Megyei Körkép Bombád És Környéke 1995. július 28., péntek VÖLGYSÉG JÁRÓ Testületi ülés Bonyhádon Az ezévi költségvetés átte­kintése a fő napirendje az augusztus 24-én tartandó bonyhádi testületi ülésnek. Várhatóan több ponton mó­dosítani kell majd a koráb­ban meghatározott, elfoga­dott költségvetést. Szociális segélyek A lakásértékesítés helyzetét tekintette át a bonyhádi ön- kormányzat szociális bizott­sága legutóbbi ülésén. Az önkormányzati tulajdonban levő lakások - szám szerint 209 - közül 110-et adott el az önkormányzat. Ezek többsége összkomfortos la­kás a Fáy-lakótelepen, a Széchenyi téren és a város- központban. A félkomforto­sak és a komfort nélküliek nem váltottak ki érdeklődést a lakást vásárolni akarók között. A szociális segélye­ket időarányosan használták fel, állapította meg a bizott­ság. Az Anyatej Világnapja Augusztus 1-én az Anyatej Világnapja alkalmából ün­nepséget tart az ÁNTSZ bonyhádi szervezete a vá­rosi kórház ebédlőjében. A 16 órakor kezdődő progra­mion szó lesz a baba-barát kórházról, valamint a szop­tatás és az együttszülés elő­nyeiről. Evangélikus fiatalok táborozása A Balaton északi partján, Keszthelytől pár kilomé­terre fekszik Gyenesdiás. Itt van egy táboruk az evangé­likus fiataloknak, akik nya­ranta 5 héten át, heti turnu­sokban üdülnek itt. Az ösz- szejöveteleken évről-évre részt vesznek majosi, apar- hanti és mucsfai tizenévesek is. A gyenesdiási táborban nem lehet unatkozni. A ze­nés ébresztő után reggeli áhitat, majd egyházi előadá­sok várják a fiatalokat, ame­lyet később csoportokba osztva meg is beszélnek. A délután nagy része a kikap­csolódásé, a fürdésé és a sportolásé. A nap zárásaként a tábor vezetői, evangélikus lelkészek tartottak fórumot, majd az esti áhitat követke­zett. Nagy sikert arat évről- évre a táborzáró program, amikor a csoportok külön­böző jelenteket adnak elő, sok humorral körítve. Polgármesteri portrévázlat Sok közül a legjobbat Tüske László Zala megyéből származott Tolnába és öt évvel ezelőtt telepedett le Grábócon. Akkor még nem gondolta, hogy a következő öt esztendőben a falu első embereként fog élni. Nem volt és ma sem célja, hogy számozottként adjon véleményt és tegyen is a falu javára. Mégis úgy alakult, hogy addig járt az önkormányzat képviselőinek üléseire, amíg... Szóval polgár- mester lett. Nem volt alaptalan a biza­lom, hiszen kézzel tapintható bizonyítékát adta teiyii akará­sának az a ház, az otthon, amit feleségével teremtettek. A helybeliek ismerték és ponto­san tudták, hogy mit vállaltak akkor. Azt viszont látták, hogy hova jutottak. Három évvel ezelőtt számol­tunk be akkori helyzetkijelen­tésként, hogy Tüske László ve­gyeskereskedése többet jelent, mint a helybeliek igényeit ki­szolgálni. Az akkori fiatalem­ber kissé romantikusnak tetsző, álmodozásnak is minősíthető elbeszélései, tervei mára való­sággá lettek. Amit akkor magánéletében követelt magától, önmagának, az most módosult és szélesebb kört, egy községnyi határt raj- y zolt. Hosszan tudna mesélni el­képzeléseiről, amit a faluban tenni akar, de maradjunk most a legfontosabbnál. Számára a víz, víz, víz adja a legtöbb tenniva­lót. Az egészséges ivóvízre kell gondolni! Manapság ez nem a legegyszerűbb dolgok közé tar­tozik. Ám ha ez adott, akkor már a falu népességmegtartó képessége növekedett. Tudja természetesen azt is, ami a közigazgatás egyéb terü­letén tanulmányozásra kény­szeríti, de a gyakorlati élet bi­Tüske László FOTÓ: bj zonyítékai fontosabbak. Nem mindenben neki kell kitalálni az újabb és újabb ötleteket, mert szerencsére a faluban vannak olyan lakosok, akik ezt megteszik. Neki a sok jóból a legjobbat kell kiválasztani és dönteni, s ez nem is kevés. A község közterületeinek rendje, az utak, hidak, átere­szek, járdák, egyéb kifolyók és csatornák állagának megőrzése, javítása, a munkanélküliség, a körjegyzőség helyzete és le­hetne oda-vissza keverni, so­rolni a teendőket, amit a tiszte­letdíjas polgármester napi teen­dői mellett az óvoda megőrzé­sének gondjaival párosulva is feladattá válnak. Tüske László grábóci pol­gármester számára legfonto­sabb cél, hogy a község föl­emelkedjék, a hozzá hasonló nagyságrendű települések so­rába. A mozduláshoz természe­tesen az kell, hogy tudjanak a létezésükről. A táj adottságainak vonzásá­ban élve elsődlegesnek látszik, az idegenforgalom meghonosí­tása. A látnivalók között legin­kább az ortodox műemléktemp­lom keresendő, ahol a kalauzo­lás mellett sajátos emberi ka­rakter megismerésére is mód van. Ha már a kolostor épületé­nél tartunk, meg kell említeni ennek sorsát is. Az egyházi és állami tulajdonviszonyok tisz­tázása után, a fenntartás költsé­geinek kiosztása sem kevés gond forrása. A templom mel­letti kolostor épülete a szociáli­san rászoruló emberek otthona. A gondozásuk, kiszolgálásuk közel húsz grábóci lakos mun­kahelyét is jelenti. A polgármester portrévázla­tának megrajzolását a lakásá­ban szerzett látványból érde­mes indítani. Mindennél többet mondanak a vélemények ... Ezek könnyen átfordíthatók a közösség javára, már ami az egyén energiájából fakadó, ma­radó jóakaratot jelenti. A grábóciak tudják ezt, hi­szen polgármesterükké válasz­tották. Decsi Kiss János Már „élnek” a telefonok Nyári hétköznapok Bátaapátiban Bátaapátiban is „élnek” az új telefonkészülékek. Félszáz azon családok száma, akik ott­honukban rendelkeznek a tá­volságokat legyőző szerkezet­tel. Az új számon nyilvántartott készüléken kerestük Krachun Szilárd polgármestert: — Milyen nyári teendők vannak a faluban ? — Most községünkben lát­tuk vendégül a tizenegy telepü­lés polgármesterét, akik vala­mikor a bátaszéki vízműhöz csatlakozva élték hétköznapi életüket. Rendszeresen találko­zunk. Mindig van közös téma, amit meg kell vitatnunk. Báta, Decs, Bátaszék, Várdomb, Sár­pilis, Alsónyék, Őcsény, Szálka, Mórágy polgármestere­ivel most a Matáv kötbérével kapcsolatban foglaltunk állást. Az önkormányzatok gazdálko­dása ugyancsak közös gon­dunk. Többen pályáztak közü­lünk az önhibájukon kívül hát­rányos helyzetbe kerülő telepü­lések lehetőségeire. Ezt a kor­mány, a belügyminisztériumon keresztül juttatja a pályázónak. Úgy tudom, hogy többszörös a túljelentkezés, az igény, mint amire lehetőség van. — Az iskola helyzetéről be­számoltunk már. Most a vaká­cióban van-e valamilyen élet ebben az intézményben? — Mi még nem fogadtunk vándortáborozókat, bár a kör­nyezetünk kínálna ilyen lehető­séget. Most a festés, mázolás a feladat. Készülünk a következő tanévre. — A munkanélküliség mi­lyen problémát jelent a falu­ban? — A munkaügyi központtal, szinte napi kapcsolatban va­gyunk. Ismert dolog, hogy a jö­vedelempótló támogatást 1996- tól csak két évre kapják a mun­kanélküliek, utána újra mun­kába kell állniuk minimum há­rom hónapig. Van olyan lehető­ség, hogy amennyiben a me­gyei munkaügyi központ a költségek 70 százalékát téríti. Kértünk tíz embert, ők helyben laknak és augusztus elsejétől állnak munkába. — Az önkormányzati képvi­selő-testület mikor tart legköze­lebb ülést? — Amennyiben kedvező vá­lasz születik a már említett „hátrányos helyzetű” pályáza­tunkon, akkor az meghatározza, hogy a beiskolázásokhoz mi­lyen támogatást tudunk adni. Erről kell majd határozatot hozni a következő ülésen, ami a tervek szerint augusztus első harmadában lesz. DKJ Képes Hírek Hegyközség Bonyhádon A hegyközség alakuló ülését szervező bizottság meg­kezdte munkáját Bonyhádon. A szőlőművelés értékeinek, a bortermelés színvonalának emelése az elsődleges célja a hegyközségnek. A szervező bizottság feladata az alakuló közgyűlés összehívása, az alapszabály elkészítése. A bizott­ság tagjai között található a Pannónia Szövetkezet, az Eu- robor Kft. egy-egy képviselője, valamint egyéni gazdák kö­zül Szabó Gábor, ifjú Szanyi István és Bányai Márton. Ké­pünkön: szőlőskertek Bonyhád határában. fotó: bakó Mesefigurák a rendelőben Barátságosabb külsőt, illetve belsőt öltött a Perczel kerti gyermekorvosi rendelő. Kevesebb félelemmel, sőt újabban örömmel mennek a gyerekek oda vizsgálatra. Egész falat betöltő dekorációt készített a nagymányokról elszármazott, ma Budapesten élő Hadikfalvi Andrea. Üdvözlet Szálkáról A* idegenforgalmi érdeklődés nyomán képeslap je­lent meg Szálkáról, két változatban. Áz egyik a „Kék Tó” tánccsoportot, a másik az alkotóházat mutatja be. Jegyzet ______________ írta: Decsi Kiss János F észekrablók ináig csodálattal figyeltem a költöző madarak tevékenységét, amint fészküket csinosítgatták vagy éppen javítgatták. Azt nem volt módom eddig meglesni, hogy melyikük kezdte az építést. Most ez is megadatott. A garázsunk egyik gerendáján számtalan sárpontot helyeztek el, míg megtalálták azt a legmegfelelőbbet, ami ösztönük szerint a legalkalmasabb. Megkedvelte apám is a fecskéket, mert róluk van szó. Most már többen fiygeltük, amint napról napra nőtt a kis hajlék. Ugyanakkor azt is látni lehetett, hogy a villanydróto­kon megkezdődtek az útrakelők tanácskozói, sorakozói. Ki érti ezt? Milyen erő lesz úrrá rajtuk, hogy elhagyják a fáradtsággal megte­remtett otthont? Segíteni akart apám, és egy kis deszkadarabot szögeit a fészek alá. Ettől a perctől kezdve a fecskék elmaradtak. Féltek valamitől? Talán tudják, hogy ami nem fölülről jön segítség az... Mi riaszthatta őket? Hányán vagyunk, akik az ilyen alulról ér­kező segítséget is örömmel fogadják? Szociális hálónak is felfog­hatták volna ezt a deszkadarabot, de nem. ők sokkal bölcsebbek. Levette tehát apám a mentőlapot, és ... folytatták az apró jószá­gok az építkezést! Vajon ugyanezek a fecskék térnek vissza jövőre? Egy fecske nem csinál nyarat, de egy fészket igen? Teveli történések: kidtúrházfelújítás, rendszeres videó-információk Dr. Antal Tamás teveli fogorvos és a helyi önkormányzat képviselője, egyben a sajtóreferensi feladatokat is vállalta. Az ő tájékoztatásából tudhatjuk, hogy a nyár milyen aktuális feladatokat jelent a községben. — Első helyen kell emlí­teni - kezdi dr. Antal Tamás, hogy a Soros Alapítványtól a helyi kábeltévé-stúdió 150 ezer forintos támogatást ka­pott műsorok készítésére. He­tente részletes információkkal szolgálnak a községben történt eseményekről. így például a székely kör munkáját, az is­kola, a német kör, a sportkör tevékenységét, a vallási életet mutatják be a videotechnika segítségével. A telefonhelyzet javulása után az utak következnek. Öt­száz méter járda már meg­épült. Az Ifjúsági út egy részét ugyancsak elkészítették. — A nyarat a közművelő­désben uborkaszezonként szokták emlegetni. Mi újság a kultúra tájékán Tevelen ? — Egészen pontosan a kul- túrházról kell elmondani, hogy megkezdték a parkettázást, ami először aljzatbetonozással indul. Ez elég látványos munka, s jelentős részben tár­sadalmi összefogással készül. A tervek szerint augusztus 20- ára lesz készen az új burkolat. — Akkor biztosan lesz valamilyen avatási ünnepség? — Igen. Augusztus 19-ére egész napos programot tervez­tünk, ami a majálisokhoz, ju- niálisokhoz hasonló. Gyere­keknek, felnőtteknek játékos versenyeket rendeznek. Lepényevéstől a kerékpáros versenyig sok mindenben le­het ügyességet próbálni. Este tűzijáték és várhatóan utcabál zárja a napot. Ami viszont ennél is fonto­sabb teveli történés: eddig balesetmentesen, rendben folyt az aratás. Dkj Csarnakeresztúriak a Völgységben A Csemakeresztúri Hagyo­mányőrző Csoport látogatott néhány napra a Völgységbe, a Bonyhádi Székely Kör meghí­vására. Ez utóbbi egyesület bonyhádi és majosi tagjai szál­lásolták el a vendégeket. Az utazáshoz szükséges összeget a Közművelődési Alapítványtól nyerték pályázat útján. A há­rom nap folyamán öt előadást tartottak a csemakeresztúriak Cikón, Mórágyon, Kismányo- kon, valamint fergeteges sikert aratva Mőcsényben és Majo- son. Ez utóbbi helyszínen a Ma- josért Alapítvány segítette a program szervezését és a ,,kul- túr”-ban telt ház volt. Nemcsak a székely lakosság, hanem a sváb és magyar származású né­zők is, összesen közel kétezren látták a programot. máré

Next

/
Oldalképek
Tartalom