Tolnai Népújság, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-22 / 144. szám
2. oldal Világtükör 1995. június 22., csütörtök — Hazai Tükör Parlament: Vihar után békésen - katonákról Hadsereg százezer fő alatt Mintha kedden nem csaptak volna magasra az indulatok, s a négy ellenzéki párt kivonulása mindennapos esemény lenne, tegnap a szokványos mederben, hat frakció részvételével ülésezett a parlament Mind a 13 kisebbségnek lehetősége van hazánkban anyanyelvű oktatás megvalósítására. A Nemzeti Alaptanterv ugyanis előírja a kisebbségi népismeret oktatását - hangzott el az MSZP Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Tagozatának ülésén. Kétnapos ülést tart a kormány a héten. Csütörtökön egyebek között a kincstár létrehozásáról és a felsőoktatási tandíjakról szóló előterjesztést vitatják meg, míg pénteken, a rendkívüli ülésnapon, a jövő évi költségvetés irányelveiről tárgyalnak a miniszterek. Munkához kezdett az adós és bankkonszolidáció tisztázására létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság. Szerdán úgy határozott: Varga Mihályt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét jelöli elnökének és Keller László MSZP-s képviselőt al- elnökének. Tisztújító közgyűlést tartott tegnap a Magyar Külügyi Társaság. A részvevők elnökké újra Kosáry Domokos történészt, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, főtitkárrá pedig Valki Lászlót, az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszékének vezetőjét választották. Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés külügyi bizottsága, hogy a parlament plenáris ülésen tárgyalja meg azt a határozati javaslatot, amelynek célja az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezményének megerősítése. Az egyezményt a harmincnégy tagország közül huszonhét írta alá, s eddig csupán Románia ratifikálta. A hatályba lépéshez tizenkét ország ratifikálása szükséges. A honvédelmi törvény szerint az Országgyűlésnek kell meghatároznia a fegyveres erők létszámát, mégpedig részletes bontásban. De a honvédelmi bizottságban sem tudták eldönteni a honatyák, hogy szü- letett-e erre állásfoglalás, ami Következetesen tagadta, hogy felbujtóként része lett volna a gyilkosságokban. Állítása szerint Marinkéhoz fűződő kapcsolata arra szorítkozott, hogy bőrdzsekit rendelt tőle. Néhányszor megfordult lakásán is, de csak a dzsekiügyletről tárgyalpedig a költségvetés kialakítása és a haderőreform szempontjából is fontos. Wachsler Tamás (Fidesz) önálló indítványában most azt javasolta, hogy rögzítsék: bé- keidőszakbana honvédség összlétszáma 95 875; ebből tak. Amikor rendőrségi vallomásával szembesítették, zavarba jött. Aszerint ugyanis Marinkéval gazdag családok kifosztásáról folyt az eszmecsere. A kihallgatás végén Magda is kérdéseket tehetett föl Tamásinak. Élt a lehetőséggel: legtiszt 16 321, tiszthelyettes és zászlós 10 682, sorállományú 43 964, honvédségi közalkalmazott, köztisztviselő 24 908 fő. A határőrség összlétszáma 18 319 lenne. Az indítványról tegnap kezdődött meg a vita. Ezután a képviselők zárt ülésen, a nyilvánosság teljes kizárásával tárgyaltak a honvédség távlati fejlesztéséről. (S. Á.) alább 20 nevet sorolt föl, kérdezve, ismerősek-e bűntársának. Többnyire nemleges volt a válasz, de Ma- rinko fölfríssítette Tamasi memóriáját: ő hozta a „tuti” címeket, hogy szervezze meg a rablásokat. Dobnik János harmadrendű vádlott elismerte bűnösségét a lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélésben. (németh) Időnként vékonyabb lesz a boríték Szabadság idején másképp fizetnek A munka törvénykönyvének legutóbbi módosításával részben megváltozott a szabadság idejére és a munkából távol töltött időre megállapított díjazás szabálya is. Szeptember 1-jétől a munkavállalók ezekre a napokra úgynevezett távolléti díjat kapnak. A távolléti díj az esedékessége idején érvényes személyi alapbér és a rendszeres (például hónapról hónapra fizetett) pótlékok együttes összegének a távoliét időszakára jutó része. Többműszakos, illetve folytonos munkarend esetén a személyi alapbér 15, illetve 20 százalékát is figyelembe kell venni megállapításánál. Ugyancsak beleszámítják a túlmunkapótlék meghatározott százalékát akkor, ha a munkavállaló az előző évben több mint 50 túlórát teljesített. Meg kell növelni az érvényes személyi alapbért, ha az a távolléti díj megállapításakor kisebb, mint amekkora a megelőző évben elért egy órára jutó tényleges teljesítménybér volt. Az új szabályozás szerint szeptember 1-jétől a távolléti díj 75 százaléka jár a betegszabadság idejére. (FEB) Szerdán kihallgatásokkal folytatódott az évtized pere A másodrendű vádlott tagad A fővárosi bíróságon tegnap kihallgatásokkal folytatódott Magda Marinko és társai büntetőpere. Először a másodrendű vádlott, a szegedi 26 éves Tamasi Attila válaszolt a bíróság kérdéseire. Horn Gyula visszavonta A kormányfő szerdán nyilatkozatban tért vissza a parlamentben kedden történtekre. Emlékeztetett arra, hogy interpellá- ciós válaszában kijelentette: a Süddeutsche Zeitungnak adott interjúját kész helyreigazítani, ha a megnevezett parlamenti pártok elhatárolódnak a szélsőséges mozgalmaktól. A három ellenzéki párt képviselői a vitában leszögezték: elutasítják, hogy közük lenne szélsőséges, fajgyűlölő mozgalmakhoz.- Az ellenzéki pártok ezen megnyilatkozását a magam részéről a szélsőséges mozgalmaktól való elhatárolódásnak tekintem -hangsúlyozta Horn Gyula.- Ezért ígéretemhez híven, a következő üzenettel fordultam a Süddeutsche Zeitung szerkesztőségéhez: Kérem, hogy tekintsék visszavontnak a velem készült interjúnak a szélsőséges fiatalok debreceni tüntetésével foglalkozó részét. Még mindig sok a szabálytalanság Lesben a kereszteződésben Alig ötven vasúti átjáróra teijedt ki az Országos Rendőrfőkapitányság és a MÁV Rt. kétnapos közös ellenőrzése, mégis lehangoló tapasztalatokat hozott. Csaknem 700 szabálytalanságot fedeztek fel a forgalmat figyelemmel kísérő szakemberek: 364-en a tiltó jelzés ellenére hajtottak át a síneken, 71-en a vasúti átjárókra, 262-en a közúti közlekedésre vonatkozó egyéb szabályokat sértettek meg - sokak életét, testi épségét veszélyeztetve. A MÁV jelentős összegeket költ a közút-vasúti kereszteződések biztonságára. Ám nem rajta múlik, hogy 1994 hasonló időszakához képest 1995 első öt hónapjában 73 százalékkal nőtt a vasúti berendezéseket rongáló cselekmények aránya. Koós Tamás A millecentenárium közügy Országgyűlési képviselők kezdeményezésére tegnap mille- centenáriumi albizottság alakult a parlamentben, hogy segítse a honfoglalás 1100. évfordulójától az állam- alapítás 1000. évfordulójáig (1996-2000-ig) tartó ünnepségsorozat előkészítését. A testület szerepet vállal a költségvetési és a támogatóktól eredő pénzfedezet biztosításában, az 1996-os esztendő szellemi üzenetének kidolgozásában és közvetítésében, a társadalom figyelmének felkeltésében, támogatásának megnyerésében. Feladatának tekinti annak előmozdítását, hogy az évfordulókhoz kapcsolódóan - elsősorban a rádió és a televízió közreműködésével - országos önismereti és kulturális mozgalom bontakozzék ki. A képviselők szerint mihamarabb átfogó elképzelést kell kialakítani arra, hogy a társadalom egészét és a külföldet hogyan tájékoztatják a szervezők a várható eseményekről, hogyan válnak majd az ünnepi évek szellemi-kulturális közüggyé. (FEB) A MÓL Rt. • • várja Ont Dombóváron, a DOMBO EXPO szabadterületén rendezett kiállításán, ahol 1995. június 22. és 25. között MÓL [amer MOTOROLAJOKAT rendkívül kedvezményes áron vásárolhat! Játékpisztollyal Hadonászott a dumában Vjacseszlav Maricsev képviselő, miközben az orosz honatyák többsége komolyan vette a dolgát, és megvonta a bizalmat a túszdrámában leszerepelt kormánytól fotó: feb/reuters Csupa rokon tömörül a csecsen árnyékkormányban Családban maradnak a tisztségek Moszkvában Szalambek Hadzsijevet szemelték ki Dudajev ellensúlyaként. Az orosz fővárosban dolgozó olajipari szakember és közgazdász alakította meg azt a csecsen kormányzatot, amely élvezi a központ bizalmát. De vajon miként vélekednek az új kabinetről maguk az érdekeltek: a véres és viharos időszakot átélt Csecsenföld lakói? Miután Dudajevet joggal vádolták nepotizmussal: azzal, hogy rokonait, barátait ültette vezető állásokba, mindenki izgatottan várta a pozíciók újraelosztását. Hamarosan kiderült, hogy a Hadzsijev família is elég népes. A családfő lett a miniszter- elnök, öccse, Deni Hadzsijev a miniszterelnök-helyettes, húga, Tamara a pénzügy-, unokaöccse, Movladi a belügyminiszter első helyettese. Családtagok foglalták el az újjáépítéssel kapcsolatos kulcs- pozíciókat, ezeken a helyeken döntenek majd a központból érkező pénzek és a várható külföldi segélyek, adományok szétosztásáról, így lett a miniszterelnök veje, Batarbek Eldarhanov építésügyi miniszterhelyettes, unokaöccse az újjáépítési bizottság elnöke, a nagybácsi az építőipari tröszt főnöke. Még Groznij központi piacának igazgatójának is Hadzsijev a neve, ő is unokatestvér. Természetesen külön állami bizottság felügyel majd arra, nehogy a családi vagy egyéb összefonódások következtében korrupció, nem kívánt közállapotok burjá- nozzanak el. A megfelelő helyre a megfelelő embert találták meg Gelani Juszupov személyében. De senkit se tévesszen meg a más vezetéknév. Ugyanis az illető feleségének leánykori neve Hadzsijev, és egyike a kormányfő számtalan unokahúgainak.