Tolnai Népújság, 1995. március (6. évfolyam, 52-76. szám)

1995-03-18 / 65. szám

12. oldal Hétvégi Magazin 1995. március 18., szombat Ne vedd magad túl komolyan! Wave ’94 TOP 20 íme, kis késéssel ugyan, de itt az igazán mértékadónak számító budapesti Wave-lemezbolt - új címe: Zichy J. utca 17, az Arany János utcai metrómegállóval szemben - ’94-es kedven­ceinek listája. LA URIE ANDERSON: BRIGHT RED THE CRANBERRIES: NO NEED TO ARGUE BECK: MELLOW GOLD KISPÁL ÉS A BORZ: SIKA, KASZA, LÉC RAGE AGAINST THE MACHINE: RAGE AGAINST... CSÓKOLOM CLAWFINGER: DEAF DUMB BLIND GREENDAY: DOOKIE OFFSPRING: SMACH THE CROW (filmzene) BARBARO II. PORTISHEAD: DUMMY ROLLINS BAND: WEIGHT JUDGEMENT NICHT (filmzene) THERAPY: TROUBLEGUM TANKCSAPDA: JÖNNEK A FÉRGEK SOUNDGARDEN: SUPERONKNOWN DEAD CAN DANCE: TOWARD THE WITHIN OASIS: DEFINITELY MAYBE SENSER: STACKED UP Pécs Péter plakátjai, ezúttal is a szekszárdi Művé­szetek Háza kiállításából. Nem véletlen, hogy világhírű plakátgrafikusnak immár a harmadik munkáját mutatjuk be a ZUG-tárlat-sorozatban. Plakátjait a barokkos gazdag­ság jellemzi, nem szépelgő, nem szentimentalista. Irónia, gúny, humor, erotika, polgár­pukkasztó szókimondás - mindez megtalálható plakát­jai többségén. Színezett só-liszt-gyurma figurái a világ összes nagy plakátkiállításán szerepeltek. (Március 10-től, mint arról már beszámoltunk, új tárlat látható a Művészetek Házában; Gémes Péter, Sinkó István, Kalmár István és Schmall Károly alkotásai te­kinthetők meg.)-BP­Wave: Faith No More, Csigafröccs Manapság már senki nem lepő­dik meg, ha olyan zenét hall, amely egymástól oly távol eső műfajok vegyítésével próbál­kozik, mint a funky, a hard-core és a heavy metal. Amikor a nyolcvanas évek ele­jén - pontosabban '82-ben - San Franciscóban néhány fiata­lember belevágott, még nem volt túl megszokott ez a fajta viselkedés. A FAITH NO MORE nem törődött a bevett szokásokkal, és ez nagyon bejött nekik. Első albumuk - mely We care a let címmel jelent meg 1984-ben egy kis független kiadónál - még nem túl sok vizet zavart, de az ezt követő énekes-, és ki­adóváltás már meghozta a várt eredményt és második lemezük - 1987 Intruduce Yourself - után már pislákolt egy kis fény a nagy reflektorból feléjük. Azon régi hívek közül, akik már ekkor ismerték őket, sokan ez utóbbit tekintik a legtisztáb­ban hangzó lemeznek, mond­ván, ami ezután következik, az már „pop”. Pedig nem ők te­hetnek róla, hogy a '89-es The Real Thing című albumukat te­leírták rohadt jó számokkal, és a szélesebb közönség is meg­ismerte és megszerette zenéjü­ket. Epic című daluk felkerült a brit 10-es listára. Ennek babár­jait természetesen egy koncert­turnén is learatták, melynek dokumentációja az 1991 -es Live at the Brixton Academy. Koncertjeik hangulatából a magyar közönség is ízelítőt kaphatott következő, Angeldust című lemezük bemutató turné­ján, 1993-ban a Petőfi csarnok szabadtéri színpadán. Ebben az időszakban Easy című dalukra gyorsultak a pulzusok, mely eredetileg egy Stevie Wonder szám, és mint feldolgozás reá sem tették az albumra, csak maxin jelent meg és csak kicsit később pótolták ki a CD-t, azok legnagyobb bánatára, akik már korábban megvették azt. Nem riasztotta még ez sem vissza a híveket, hogy március elején rohanjanak megvenni a legú­jabb Faith No More lemezt, amely Fool for a Lifetime cím­mel jelent meg. Pedig a gitáros kiválása kissé bizonytalanná tehette volna a zenekar egész pályafutását, de nem így tör­tént. Mike Patton énekes és há­rom régi társa nem vettek be új tagot, így egy alkalmi gitáros segített a felvételek elkészíté­sénél. Ha nem tudnám, nem is mondanám meg, hogy így van, mert a hangzás rendkívül egy­séges, s annak ellenére, hogy az anyag igen-igen eklektikus, a legdurvább ipari hard-core-tól a kertvendéglő hangulatig min­den megtalálható, és igencsak nyitott, szabad gondolkodó hallgatókra számít. Nagyon szeretném a műfaj iránt érdeklődő hazai hívek fi­gyelmét felhívni egy magyar banda - a CSIGAFRÖCCS - első, Maye címmel a közel­múltban megjelent kazettájára, amelyen ugyan csak elvétve hallható magyar szó, kissé gyengén szól (a felvétel minő­sége), és hát a fenti zenekarhoz is leginkább csak abban hason­lít, hogy nagyon „húzós”, fe­szes, kőkemény rap-funk-hard core ez is. De kevesen hinnék el, hogy ez egy New York-i va­demberből álló banda. Remél­hetőleg módjuk lesz még jobb feltételek között is megszó­lalni. -pápai­„Valahogy belém bújt ez az ősz” Volt egyszer egy tagadhatatlanul egyéni hangzást, szövegeket produkáló zenekar Szekszárdon. ügy hívták, hogy Heppy Ebyhalál. Utólag meglehetősen hátborzongatónak tűnik a név- választás, ugyanis másfél évvel ezelőtt a halál ténylegesen beje­lentkezett náluk: Finta Gábor, a gitáros örökre kiszállt az együttesből... Nem sokkal ezután alakult egy új zenekar - a Kert -, amelyben ott találhattuk a teljes megmaradt Ebyha- lál-tagságot (ma már ez nincs így, a dobos kiszállt - A szerk.). Pongrácz Zoltánnal, az egykori Ebyhalál-, ma Kert-énekessel úgy ültünk le, hogy a Kert most megjelent, „Mese” című debü­táló kazettájáról beszélgetünk. Aztán - ahogy az lenni szokott - az interjú kissé más irányt vett. — Hogyan emlékszel vissza a Kert megalakulására? — Először a Pataki Lőrinc- cel dugtuk össze a fejünket, az­zal, hogy kellene valami telje­sen új dolgot csinálni, ami nem utóélete az Ebyhalálnak. Sze­gedi hatások alapján én már eleve egy sokemberes zenekar­ban gondolkodtam, ami egy­részt nagyon hangulatos lehet, másrészt a színpadon is jól mu­tat, harmadrészt ilyen még nem volt Szekszárdon. — Addigra a Gábor halálát mennyire sikerült feldolgozno­tok magatokban? — Azt hi­szem, teljes egészében nem lehet fel­dolgozni egy ilyen tragikus eseményt... — így utó­lag vissza­gondolva, voltak baljós előjelek? — Nem, legalábbis én nem éreztem. Mindenestre egy idő eltel­tével az em­ber újraérté­keli saját dol­gait, és én úgy ítéltem meg, hogy túl nyer­sek, túl depressziósak voltak az Ebyhalál szövegek. Nagyon be­lementünk abba a játékba, hogy a koncerteken belemásszunk az emberekbe. Az Ebyhalál szerin­tem erről szólt. — A Gáborra ez hatással lehetett? — Nem hiszem. Bár ponto­san nem is tudjuk, hogy mi tör­tént, abszolút hirtelen jött dolog volt. Egyik nap este hazavittük Agárdra, másnap reggel talál­koztunk, és akkor jött a Nyerki Tomi, hogy mi történt.. . Állí­tólag nem gyilkosság, nem ön- gyilkosság ... Egy baleset... Legalábbis így vettem ki az in­formációkból. — Az Ebyhalál megmaradt tagjai valamennyien beléptek a Kertbe. Ebből arra is lehetne következtetni, hogy a Kert egy­fajtafolytatása az Ebyhalálnak. — Nem, azért ez más vonal. — Készültetek még valamire az Ebyhalállal? — Összeállt a második ka­zetta anyaga, amit az elsővel együtt augusztusban be is mu­tattunk az alsó-teke sörözőnél. Ez az első kazettánkhoz képest már egy lazább műsor volt. Azt hiszem, végül a Kert-kazettán sikerült megcsinálni azt, amit akkoriban szerettem volna. Amikor a Kerttel indultunk, nagyon lent voltam, egy-két számot azóta el is hagytunk, pedig talán értékelése lett volna az ebyhalálos-korszaknak. Volt egy Ősz című számunk, az egy­fajta lezárásnak is megfelelt. Idézek belőle, mert úgy sem fog sehol megjelenni: valahogy belém bújt ez az ősz, fáradt karjával simított, olyan szo­morú lett minden, ami eddig volt. Nagyon sajnálom ezt a számot. Azt hiszem, azért ezek a gondolatok a mostani kazet­tán is ott bujkálnak. Valaminek az elvesztése, ami érték, vagy elvesztése után vált értékké .. . — Miről szól még a Mese? — Hajlamos vagyok arra, hogy nagyon sokszor haszná­lom ugyanazokat a képeket, ki­fejezéseket. Az Ebyhalálnál például holdas témák voltak, a Kertnél meg nagyon kötődtünk a születéssel kapcsolatos té­mákhoz. Ezeket az ismétlődő dolgokat össze lehet kapcsolni, és végül egy történet lett belőle. Egy olyan lényről - nem em­berről -, aki túllépett az életen, és megpróbálja megkeresni a helyét, csak nem találja. — Mennyire vagy benne ezekben a szövegekben? — Nem nagyon. Nem, mert azokat a verseimet, írásaimat, amelyek rólam szólnak, saját magam nem ítélem jónak, ezért nem is szoktam senkinek se megmutatni. Inkább egy kitalált személynek a rámvetített érzé­sei, hangulatai ezek. — Van neve? — Nincs, de nem is a név számít, hanem az egésznek a cselekménye, meg a következ­tetések. — Azért akárhogy is nézem, nyolc emberrel nem lehet egy­szerű a zenekarosdi. Milyen be­lülről a Kert? — Nagyon jó közösség. Csak azért tudunk ennyien együtt dolgozni, mert képesek vagyunk tolerálni egymást. A számok zenei alapötleteit pél­dául nagyrészt a Nyerki Tamás hozza, de a többiek is hozzáte­szik a maguk kis dolgát. Egy nagy baráti társaság, annak el­lenére, hogy vannak olyanok, akikről azelőtt még nem is hal­lottam, nem is tudtam róluk, hogy léteznek. — A kazetta felvételei augusz­tusban kezdőd­tek, ehhez képest február végén meg is jelent.. . — A hang­mérnökünk, Ko­vács Gábor - rajta kívül még a Gál Józsinak tar­tozunk köszönet­tel - kórházi ke­zelésen volt, meg nem is találtuk egymást egy ideig. Egészen februárig, akkor vettük fel az éne­ket, a Gábort pe­dig rávettük, hogy tegyünk bele hegedűt is. A felvételek egyik nagy tanul­sága egyébként az, hogy nem lehet úgy demót keverni, ha a zenészek is közbeszólnak, mert abból adódhatnak problémák. Kicsit kínos volt ez a fél év, meg is állt a zenekar, nem szü­lettek új számok. Most viszont - a megjelenés óta - mozgásba jöttek a dolgok. — Elvileg te egy komoly, végzett patikus vagy. Nem kell emiatt átélned olyan megpró­báltatásokat, mint a Polacsek Norbinak? — Egy páran mondták, hogy figyeljem a filmet.. . Egyébként szakmai gyakorla­ton hallgatták ezt a zenét, volt, akinek tetszett is a kazetta. Úgy érzem, a gyógyszertári köz­pontban is tolerálják a dolgai­mat, rugalmasak e tekintetben, és nem negatívumként élik meg azt, amit csinálok, -krasznai- A legközelebbi Kert-koncert a ZUG-ban lesz, március 31-én. A Kert (balról): Pataki Lőrinc, Budavári Kata, Hídvégi Ar­nold (elöl), Iker Zsolt, Nyerki Tamás, Pongrácz Zoltán (fent), Lengyel Levente, Berta Gábor fotó: vincze Andrea Marlboro Music Rock-in ’95 Az elődöntős mezőny Az idei Marlboro Music Rock-in tehetségkutató verseny zsűrije „alig” 272 kazetta meg­hallgatása után, március első hétvégéjén kiválasztotta azt a 18 zenekart, akik részesei le­hetnek az elődöntőknek. A ka- zetta-dömpingben a rockzene szinte minden irányzata megta­lálható - tudtuk meg a rendező Multimedia Kft. illetékesétől -, de elsősorban a grunge, a hard­core és a funky stílusok voltak túlsúlyban. Az elődöntők me­zőnye a következő: Guillotine (Budapest), március 24.: Womb (Bp.), Fixa Idea (Bp.), Testi Egyenleg (Bp.). Saigon ' (Bp.), március 25.: Aranyerény (Budakalász), Ki- nopuskin (Balassagyarmat), Hold (Bp.). JATE Klub (Szeged), március 31.: Gőzerő (Szeged), Green River (Szerencs), Baby Bone (Újkígyós). DOTE Klub (Debrecen), ápri­lis 1.: PG Csoport (Debrecen), Trident (Berettyóújfalu), Mac­beth (Szolnok). Végállomás Klub (Szombat­hely), április 7.: Jeanne Dark (Szombathely), Mozizenekar (Balatonfüred), Blokád (Sop­ron). Hard Rák Café (Pécs), április 8.: Warpigs (Bp.), Rózsaszín kutyaharapás (Velence), Mor- tissimo (Bp.). Csak emlékeztetőül, a május 26-i E-Klubban megrendezésre kerülő döntő fődíja egy ma­gyarországi koncertturné és egy HMK Music lemezszerződés. Mozgóképek írta: Krasznai Zoltán Kvíz-show 7 oel Fleischman doktor is szerepel Robert Redford Os- car-díjra jelölt fdmjében, a Kvíz-show-ban. Ezúttal lényege­sen kiegyensúlyozottabbnak tűnik kedd esténként megszokott formájánál, talán mert Maggie O’Connell végre békén hagyta. A film sztorija néhány évtizeddel ezelőtt valóság volt: Fleisch­man, azaz most Dick, botrányt szagol az NBC egyik kvízjátéká­nál. Úgy véli, a jobb nézettségi indexek elérésének érdekében manipulálják a játékot, a producer dönt a győztes személyéről, utóbbi még előre kézhez is kapja a helyes válaszokat. Fleisch­man nyomoz, leleplez, bizonyít, jutalmul a végén ő is rájöhet arra, az erősebb kutya mindig megmenekül. Ennyit a filmről, az' Oscarra jelölés miatt úgyis lehet majd róla olvasni eleget. F ' leischman sikere felcsigázta a fantáziámat. Jó nagy leve­gőt vettem, majd ártatlan arccal az ország egyik legered­ményesebb kvízjátékosához, kollégámhoz, Szeri Árpádhoz for­dultam: „Te, mondd, Árpád, nem észleltél valami gyanúsat, amikor a Mindent vagy semmit! vetélkedőben játszottál?” Még a reggeli lapindító értekezlet előtt voltunk, ennek megfelelően lassan kapcsolt. „Láttad a filmet?” - nézett rám szemét össze­húzva. „Akkor sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarok sem­mit! ” - vigyorgott végül a képembe. Gyanús, gyanús... írott képek Élet-halál a levegőben A cím némileg hatásvadász, de sebaj, hiszen a lényeg a tarta­lom. Császár Ottónak a Malév kiadónál most megjelent kötete manapság divatos témát, repü­lős-történetet dolgoz fel, élet­rajzi regény formájában. A könyv főhőse, vitéz Szent- györgyvölgyi Dezső a II. világ­háború legeredményesebb ma­gyar vadászpilótája volt, ami ebben a kontextusban azt je­lenti, hogy a legtöbb ellenséges - szovjet, illetve angolszász' - gépet, szám szerint huszonné­gyet neki sikerült leszednie elő­ször a keleti fronton, majd ha­zánk, végül pedig a német lég­tér felett. Hogy mindebből kö- vetkezik-e a hősi mivolt, arra jelen sorok írója nem merne olyan határozott igennel felelni, mint az ajánló gondolatokat író Tobak Tibor, az egykori 101. vadászezred egykori hadnagya: az viszont a könyv alapján két­ségtelen, hogy vitéz Szent- györgyvölgyi Dezső a háború­ban is megőrizte emberségét, s mint ilyen, méltó az egyébként feledékeny utókor tiszteletére. Nagy erénye a kötetnek az erős és hihető dokumentarista jelleg, s külön elismerést érde­mel az elfogultságtól való tar­tózkodás. Az író nem engedett a még ma is széltében-hosszá- ban tapasztalható érzelmi meg­közelítésnek, a keleti fronton nem bolsevista, de még csak nem is orosz, hanem szovjet csapatok harcolnak. Ahogyan akkor, fél évszázada, a való­ságban. Szeri Árpád

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom