Tolnai Népújság, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-21 / 18. szám

10. oldal

Hétvégi Magazin

1995. január 21., szombat

Euthanasia, avagy a jó halál joga

Néztem a televízióban a beszélgetését az asszonnyal, aki megszabadította lányát a borzalmas szenvedésektől. Azért tette-e mert annyira sajnálta a gyereket, hogy nem tudta elviselni szenvedéseit, és segített neki meghalni? Vagy azért, mert ő nem bírta tovább a fizikai, lelki terheket, ő maga akart kiszabadulni egy helyzetből?

Euthanasia. Görög orvosi kifejezés: A haláltusa fájdalmainak gyógy- és kábítószerekkel való enyhítése. Annyi, mint szenvedésmentes, fájdalom nélküli halál. Második jelentése, a gyógyíthatatlan és nagy fájdalmakban szenvedő' betegek halálának tudatos előidézése, a betegnek és hozzátartozóinak beleegyezésével.

Orvos 1. szerint a probléma nem is létezik, vagy ha igen, nem orvosi. Törjék rajta a fejüket a jogászok, vagy akik akarják. 0 az élet védelmére esküdött. A szövegelés jogászok, filozófusok, tanárok - s mi tagadás, azt mondta - újságírók dolga. Az orvos tudása véges, ezen belül kell mindent megtenni, legjobb tudása és lelkiismerete szerint, a beteg érdekében. Elet és halál dolga az Istené, és soha egy pillanatig sem képzeli magát a helyébe.

Orvos 2. számára sem létezik a kérdés, mert ha egy orvos elviselhetővé teszi - akár ártalmas mennyiségű orvossággal is - az élet utolsó felvonását, az nem euthanasia. Aki nem ad orvosilag indokolt esetben elég fájdalomcsillapítót, az szegi meg orvosi esküjét, s nemcsak orvoshoz, de emberhez méltatlan kegyetlenséggel jár el. Ha például újraélesztésről kell dönteni, „néha azért az orvos is gondolkodik”, mielőtt, vagy egyáltalán tenne valamit. Az aktív euthanasia pedig egyszerűen gyilkosság.

Egy családtag.

— Lényeges dolgokat csak arról tudhatunk meg, amit magunk is átéltünk. Közeli hozzátartozóm akkor lett rákos, amikor végre könnyebbre fordulhatott volna az élte. Mi azt hittük, hogy nem tud semmiről semmit. Egyszer a kórház folyosóján még egyszer visszanéztem, s majdnem tátva maradt a szám a döbbenettől: csupa részvét volt a tekintete. Még ő sajnált engem! Miattunk tett úgy, mintha nem tudná. Pár hónapig

tartott csak az egész, mégis úgy elhatalmasodott bennünk a rettegés, hogy már-már arra gondoltunk, most már jöjjön inkább a borzalmas vég, mint ez a végtelen borzalom.

Nem fontolgatás, kósza gondolat volt, hogy ha eljön az idő, nem hagyom, hogy értelmetlenül kínlódjon. Aztán eljött, s én, a materialista, végigimádkoztam az utat a kórházig, hogy csak még egyszer életben láthassam. Kiderült, őrült és képtelen gondolatnak bizonyult, hogy ilyesmit meg lehetne tenni. Nem adták ki a kórházból meghalni, tehát nem kellett azt sem nekünk eldönteni, hogy hol fejezze be az életét, közöttünk, vagy idegenek között, magányosan.

Dr. Simon László, az osztályvezető főorvos, az orvostudományok kandidátusa.- A téma nem választható el attól a szörnyű történelmi sorozattól, amelyben politikai célokra használták az aktív eut- hanasiát, ami összegyeztethe- tetlen a hippokratészi esküvel, a kereszténységgel, utóbbival még a passzív sem nagyon egyeztethető össze. A történelmi gyökerek nemcsak a nácizmushoz vezethetőek vissza, hanem az emberek alapvető természetéhez, a gyarlósághoz. Aktív euthanasiát csak egy minden gyarlóságon felülemelkedni képes, nem emberi lénynek lehetne a kezébe adni.

Egészen más kérdés a pasz- szív. Amikor teljesen biztosak vagyunk abban, hogy itt már segíteni nem tudunk, csak a szenvedést fokozzuk, dönteni kell a dolgok nagy részében teljesen fölösleges beavatkozásról, hogy egy élet nélküli életet meghosszabítsuk-e? Erről sokáig vitatkoznak emberek milliói, filozófusok, papok, és mindenki aki az élete során kapcsolatba kerül a konfliktussal. Nem is tudom, hogy valaha lesz-e ebben a kérdésben megegyezés.- Mi az Ön véleménye?- Egy vers jut eszembe, amit kimásoltattam egy újságból. Egy haldokló költő, halála előtt néhány nappal, még a teljes tudatú tisztaság állapotában írta. Álláspontom nagyon közel áll az övéhez. A címe, Könyörgés. Ha rájönnél hogy az rakott testembe fészket/ne kímélj: mondd szemembe az igét és a véget/

emelt fővel hadd álljak tenyerén a halálnak / de hogyha jön a perc és a részeg fájdalomban/ mi énné tett és tesz még — az értelem kilobban / szememben és a fény vak zavarosra vált:/ könyörgök ne tagadd meg a megváltó halált / hisz aki ott hever még morfiumtól réveteg / értelme fosztott hús-csont — már úgysem én leszek.- Az orvosi gyakorlatban ezt minden estben el lehet dönteni?- Ha azt mondanám, hogy passzív euthanasiát gyakoriok az osztályomon, vagy ezt megengedem, akkor felelőssége vonható lennék, mert ez a mai jogi viszonyok között tilos. Azt azonban megtehetem, hogy eldöntőm magamban, élesztendő, vagy nem élesztendő valaki, ennek az orvosi döntésnek a felelősségét bármikor hajlandó vagyok vállalni.

Három közkeletű tévedés tartozik még témához. Ha a szerető hozzátartozók még akkor is maguk mellett akarják tudni a gyógyíthatatlan beteget, amikor ez már számára nem lelki segítséget, hanem rosszat jelent, azt én egyszerű önzésnek tartom. Nem tudom elfogadni, mert a szeretett hozzátartozó elvesztése az élőknek jelent fájdalmat. Ezt késleltetni azon az áron, hogy a haldoklónak további szenvedést okozzunk, embertelen önzésnek, és a magam részéről elutasítandónak tartom.

A másik misztikus érv, amit a közvélemény felvet, hogy húzzuk amíg lehet, mert holnap, vagy ebben a percben valahol felfedezték az adott betegség gyógyszerét, és valami isteni beavatkozás révén az nyomban idekerül Szekszárdra és azonnal fel tudjuk használni, a beteg új életre kel, mint Lázár. Aki az orvostudomány kutatási módszereivel tisztában van, az látja ennek az irrealitását. A klinikusok, itt a szekszárdi kórházban is, évtizedek óta azért küzdünk, hogy valamilyen gyógymódot találjuk például a rák ellen. A folyamat amely alatt ez zajlik, kilátástalanná teszi, hogy a most fellépő betegségeket pár éven belül gyógyítani tudjuk. A megoldás máshol lesz, valószínűleg a megelőzésben, a genetikai föltárásban.

A harmadik közkeletű tévedés, hogy azért nem gyógyítunk

meg valakit, mert az pénzbe kerülne. A pénzek persze szerepe van az egészségügy egészében, hiszen gazdagabb országokban dollármilliárdok forognak, nálunk meg forint milliócskák csordogálnak, de ilyen döntéseknél nem a pénz az elsődleges szempont. Szerepet játszhat az, hogy a még gyógyíthatók- nak teret, lehetőséget adjunk, de ez általában másodlagos, hiszen itt a szelekció - ha egyáltalán kiválasztásról lehet beszélni - nem orvosközpontú. Azt a betegség természete, a megfelelő ismeretek és a prognózis reális felmérése jelezné. Ha egyáltalán foglalkoznánk passzív eut- hanasiával, de hangsúlyozom, hogy ezt nem tesszük.- Ha a törvény körülírná, a beteg kívánná, a hozzátartozó beleegyezne, kikapcsolná az „életbentartó gépet”?- Természetesen vállalnám, de nem az elmondott feltételekkel. Hozzátartozótól függővé tenni durva hiba, és élet- veszélyes lenne, mert megint az emberi gyarlóság árnyékaival találnánk magunkat szembe. A betegre bízni kockázatos, mert ő meg a mi felvilágosítási rendszerünk mellett nem mindig van tisztában azzal, hogy milyenek a kilátásai. Olyan mentális kapcsolatot kell kiépíteni a beteggel, hogy értse ami történik. Ebben az esetben elvi nyilatkozat felvételét elképezelhe- tőnek tartom.

A „lélegeztetőgép,, kikapcsolása viszont nagyon fontos orvosi feladat, amire csak úgy tudjuk felkészíteni magunkat, illetve már csak utódainkat, hogy - kis túlzással- az óvodától az egyetemig végigvisszük folyamatot. Az óvodában az élet megbecsülésére kell nevelni, aztán biztos szakmai alapot nyújtani, s egy olyan empátiával fordulnunk a gyógyíthatatlan beteg felé, hogy ezt a döntést mindketten meg tudjuk hozni. Szigorú törvényi szabályozás mellett ez nem gyilkosság lenne - mint ahogyan ellenzői állítják - hanem egy reménytelen küzdelem feladása. Hangsúlyozom, hogy nem önérdekből, nem anyagi okokból, nem társadalmi érdekből, hanem a legegyszerűbb, de egyben a megkerülhetetlen, tiszta emberi jog, a tisztességes halál biztosítása miatt.

Ihárosi Ibolya

Élete a közigazgatás

Marton István, Kaposszekcső volt polgármestere a helyhatósági választásokat követően nyugdíjba vonult. Pályája egy történelmi kort ölel át, s tevékenysége is csaknem fél évszázadra tehető. 42 évet töltött el a közigazgatásban.

— A Baranya megyei Szentkatalin községben születtem 1933-ban. A politikai érdeklődésű nagyanyám révén jómagam is a politika felé fordultam. A tanácsok megalakulása után - Szentkatalin Hetvehely körjegyzőséghez tartozott - 1951-ben a helybeli vb-titkár segédletével kerültem a pályára, adminisztrátorként. Akkoriban ez a köz- igazgatásban a „létra” legalsó foka volt. A járási tanács elnökhelyettese egy alkalommal megjegyezte: „Maga egy kész vébétitkár.” 1953. február 12-én aztán az is lettem. Szerettem az emberekkel foglalkozni, érdekelt az effajta munka. Katonaság után Sásdra kerültem a járási tanácsra művészeti előadónak.

— Szentkatalin akkor sáros kis falu volt, nem kell mondani milyen körülmények között éltek ott az emberek. Azt gondoltam, segíteni kell rajtuk. Ha valaki az ügyes-bajos dolgaival fölkeresett, gondolatban mindig helyet cseréltem vele.

— 1956. márciusában közölték velem, hogy a szászvári vb-titkár infarktust kapott, s mint tanácselnök-helyettes kaptam helyet, s a titkári teendőket is elláttam. Ellenkezni nem lehetett. Szászvár külterületére, Császtába, április elsejével tanácselnök-helyettesnek neveztek ki és a titkár is én voltam. Míg Szentkatalinon néhány százan éltek, Szászvárnak, a bányásztelepülésnek több mint kétezer lakosa volt. Jártam a települést, ismerkedtem az emberekkel. Ettől a munkától 1957-ben politikai okokból kellett megválni. Ezt követően Egyházaskozáron - akkoriban alakultak az adócsoportok - napidíjasként „újrakezdtem”. Ez azt jelentette mintha Szibériába száműztek volna. Az 1958 decemberi választások után aztán Egyházaskozáron vb-titkár, majd 1967-ben - 1979. november 1-jéig - tanácselnök lettem.

— Szerveztük a vezetékes ivóvizet, rendeztük a községet, a „legutolsó” Egyházas- kozárból egy rendezett település lett. A járdák mellett virágokat ültettünk, iskolát korszerűsítettünk, 75 férőhelyes óvodát építettünk. És amikor 1979-ben eljöttem Egyházas- kozárról, a községben már nem volt földesút.

— Egyházaskozár viszonylag zárt település volt, távol a nagyobb munkahelyektől, a lakosság nagy része mezőgazdasággal foglalkozott. 1979-ben Kaposszekcső- ről 95 munkahelyre jártak el dolgozni. Ezért struktúrájában, társadalmi összetételében, gondolkodásmódjában is más jellegű község volt. Közös tanácselnökként - Csikós- tőttős és Jágónak is ide tartozott - kerültem ide. Amiért jó volt és szerettem itt dolgozni az, hogy a feladatokhoz megtaláltam a segítőkész embereket. Hosszú lenne a felsorolás, de utakat, járdákat, tornacsarnokot építettünk - közös összefogással, a faluval. A pályámra visszatekintve jó érzés, hogy szervezhettem Egyházaskozáron, Bikaion, Jágó- nakon a vezetékes ivóvizet, szintén három településre bekötő út épült: az Egyházasko- zárhoz tartozó Hegyhátma- rócra, valamint Szárászra és Jágónakra, létrehoztuk Ka- posszekcsőn az idősek klubját. Elégedett vagyok, mert látom értelmét, eredményét a munkámnak. Amikor elköszöntem a falutól, s a falu is tőlem, úgy éreztem, hogy szeretettel bocsájtottak el. Mindenkor az embereket akartam szolgálni, azokat, akik megtiszteltek bizalmukkal.- p. téri *

Túlterhelt bírák, érdekeltté tett végrehajtók

A bíróságok munkájára jellemző, ha a számokat nézzük, hogy túl sok ügy jut egy-egy bíróra. Arról nem is beszélve, hogy tárgyalás előtt illik átnézni az aktát, ami tárgyaláson kívüli időt igényel. A lényeg: a bírók panasza jogos. De vajon, hogyan éli meg mindezt az, aki akár felperesként, akár alperesként, vagy tanúként kerül egy-egy ügybe? A tárgyalás közben senkit nem érdekel, hogy a bíró túlterhelt. Tőle csak annyit várnak, hogy legyen igazságos és határozott, és ne húzódjon el a per.

Dr. Soós Miklóst, a megyei bíróság elnökét a bíróságok munkájáról és a végrehajtásban be- következett változásokról kérdeztem.

— Először is, pontosítással kell kezdenem, két ünnep között megjelent egy számsor a megyében működő bíróságok munkájáról, a helyesen kapott adatok azonban pontatlanul lettek értelmezve. Kérem, hogy most röviden foglalja össze az elmúlt évi munkát.

— A statisztikai adatok szerint, a bíróságokhoz érkezett ügyek száma lényegében megegyezik a befejezett ügyek számával. A bíróságok azonban hosszú ideje hátralékkal is küszködnek, amelyet csak azt követően tudunk folyamatosan feldolgozni, ha a bírói és a segítő személyzet létszámában növekedés lesz, valamint a számítástechnikai feltételeket javítani tudjuk. Az egyes bíróságok és szervezeti egységek munkája a számok tükrében az alábbiak szerint alakult:

A Bonyhádi Városi Bíróságra 1994-ben 613 polgári peres ügy érkezett, elintézésre vár még 173.

A Dombóvári Városi Bíróságra 1975 polgári peres ügy, és 399 büntető ügy érkezett, 101 polgári és 69 büntető ügy maradt folyamatban.

A Paksi Városi Bíróságra 731 polgári és 512 büntető ügy érkezett. A büntető perekből 213-at befejeztek, és 63 még elintézésre vár.

A Szekszárdi Városi Bíróságon volt a legtpbb ügy a múlt

évben, ide ugyanis 3608 polgári, 560 gazdasági és 1312 büntető peres ügy érkezett, az előbb említett ügyek sorrendjében 968, 177, és 290 ügy maradt folyamatban. Tamásiban 929 polgári peres ügyből 198, a 369 büntető ügyből 43 vár még elintézésre.

A Szekszárdi Munkaügyi Bíróságon is rendkívül magas volt az ügy érkezés, 962-ből 264 még elintézésre vár.

A megyei bíróságon a polgári fellebviteli tanácshoz 714 ügy érkezett, ebből 97-et még nem tudtak lezárni, míg a 399 fellebbezett büntető ügyből 71 nem került befejezésre.

Óriási munkaterhét ró a bíróságokra az úgynevezett nem peres ügyek érkezése is. A múlt évben a megye bíróságaihoz 8426 nem peres ügy érkezett, ebből 7817 befejeződött. Jogszabályi változások miatt igen lecsökkent a csődeljárások száma, az elmúlt évben mindössze 3 csődeljárásra került sor, a felszámolási eljárások száma már lényegesen több Volt, a 191-ből, év végéig 63-at sikerült befejezni. A cégbíróságon 1114 új bejegyzést végeztek, és magas volt a módosítási kérelmek száma is. A végrehajtók 3480 ügyet fejeztek be, de sok ügy, szám szerint 5776, még elintézésre vár.

— Ez utóbbi szám kiugróan magas, különösen akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a végrehajtás beindításától a lezárt ügyig, akár több év is eltelik. A fővárosban 43 ezer végrehajtási ügy van folyamatban, országosan ez a szám a 200 ezret is eléri éves szinten. Talán nem véletlen, hogy divatba jöttek a „maszek behajtók”, hiszen mire az adóst a bíróság is fizetésre kötelezné, addigra már nincs mit letiltania, mert az minden vagyonát elrejtette.

— Többek között ez is oka annak, hogy ’95. január elsejétől a végrehajtási eljárás hatékonyabbá tétele érdekében a végrehajtás szervezetében lényeges változás történt. Megalakultak az önálló bírósági végrehajtók és a megyei bírósági végrehajtók. Leegyszerűsítve, ez utóbbiak az államot illető behajtási követeléseket végzik, míg az önálló bírósági végrehajtók az egyéb, az állampolgárokat és szervezeteket érintő behajtásokat intézik. A végrehajtó szervezet fölött az általános felügyeletet az igazságügyi miniszter látja el, a végrehajtó eljárásának törvényességét, szakszerűségét és hatékonyságát, átfogóan a megyei bíróság elnöke felügyeli. A végrehajtó ügyvitelének és hivatali működésének rendszeres ellenőrzése a helyi bíróság, megyei bírósági végrehajtó esetén a megyei bíróság elnökének vagy az általa kijelölt személynek a feladata.

— Mit jelent ez a gyakorlatban, mennyiben gyorsulnak fel a végrehajtási ügyek?

— Országosan az engedélyezett önálló bírósági végrehajtói állások száma 300, ebből idáig 230 állást töltöttek be. Az önellátó bírósági végrehajtók a működésükhöz szükséges pénzt saját maguk „termelik ki”. A jövedelmük tehát attól függ, mennyi behajtást tudnak érvényesíteni. A megyei bírósági

végrehajtók változatlanul továbbra is bírósági tisztviselők maradnak.

— Hol dolgoznak az önálló bírósági végrehajtók?

— Az önálló végrehajtók az adott helyi bíróságok mellett működnek. Székhelyük és illetékességi területük azonos a helyi bíróság székhelyével és illetékességi területével. Ameny- nyiben több végrehajtó működik egy bíróság területén, az ügycsoportok szerinti beosztást évenként a megyei bíróság elnöke állapítja meg.

— Ki kérhet végrehajtást és ennek mi a módja?

—• A végrehajtást a jogerős bírói határozat alapján a teljesítési határidő leteltét követően a bíróságtól lehet kérni. A végrehajtás tényleges lefolytatása a már említett önálló bírósági végrehajtók feladata. Bízom abban, hogy az új szervezeti rendszer kialakításával lényegesen felgyorsul a behajtások száma, és lerövidül az eljárások időtartama.

Mauthner