Tolnai Népújság, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-21 / 18. szám

1995. január 21., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Hajdani fazekasok nyomában A használati edények „szériában” készültek fotó: ótós E hét hétfőjén nyílt az a kiállí­tás a bonyhádi művelődési központ első emeleti kiállító- termében, amely a Sárköz fa­zekasközpontjából, Mórágy­ról származó, vagy mórágyi motívumokkal, a település hajdani fazekasainak techni­kájával készült dísz- és hasz­nálati kerámiákat mutat be. A tárlatot megnyitó néprajz- kutatóval, a pécsi Janus Pan­nonius Múzeum munkatár­sával, Lantosné dr. Imreh Má­riával beszélgettünk.- Hogyan állt össze a kiállí­tás anyaga?- Az anyag gyűjtését nem én, hanem Nagy Janka Teodóra végezte. Nagyon ügyes érzék­kel magángyűjtőktől szedte össze az anyagot. A gyűjtők zömmel a mórágyi piackörzet­ben élnek.- A kiállított tárgyak között nem egy muzeális értékű darab is akad. Milyen idős a legré­gebben készült?- Ezt nagyon nehéz lenne megmondani, de úgy tűnik, hogy a 18. századból való cse­réptöredékek a legrégebbiek, amelyekből szépen restaurált darab látható. Ez egy fehér alapú tulipándíszes tányér.- Megnyitó beszédében em­lítette, hogy ennél jóval koráb­ban is létezett már a fazekas- művesség Mórágyon.- A 18. század közepén a német betelepítéssel kerültek ide mesterek. Am mivel nagyon jó agyagbánya volt a környé­ken, valószínűleg volt fazekas­ság Mórágyon azelőtt is, ami a hódoltság időszakában szűnhe­tett meg.- Ugorjunk talán a jelenbe. Úgy tűnik, szekszárdi fazekasok által ma is él valamennyire a mórágyi kerámia.- A szekszárdiak kiállított munkái azonos technikáról, s hasonló motívumokról tanús­kodnak, ám ezek természetesen átalakultak valamennyire, Természetesen az „átköltés” el­lenére is elmondható, hogy a je­len mesterei is a mórágyi alap- motivikát használják.- Mik a leginkább használt mórágyi motívumok?- Stilizált, szabadrajzú, na­gyon lendületes virágmotívu­mok, variációk, de vannak na­gyon szép madármotívumok is.- Elkülöníthető, hogy mi volt az eredeti sárközi és a né­met betelepült mesterek által hozott motívum ezek közül?- Ez a két alaptéma - a vi­rágmotívumok és madárfigurák - a betelepültek eredeti lakóte­rületén is előfordultak, de ezek átköltése után összhatásában beszélhetünk mórágyi motívu­mokról.- A mórágyi fazekasok nem tömörültek céhbe. Hozott ez va­lamit magával?- Valóban sokan iparenge­dély nélkül dolgoztak, ám ez nem jelentette, hogy ők kontá­rok voltak. Ragyogó munkák kerültek ki a kezük alól. De ak­kor bizonyos kötelmeknek meg kellett felelnie annak, aki ipar- engedélyt akart szerezni. Pél­dául az 1900-as összeírások ta­núsága szerint csak a mázzal dolgozó fazekasok vehették fel az ipart. Céhbe pedig még ke­vesebben tartoztak, ugyanis egyrészt komoly vizsgán kellett megfelelnie a céhbe jelentkező iparosnak, másrészt anyagi vonzata is volt a testületbe tar­tozásnak. A dunántúli fazeka­sok háromnegyede nem tarto­zott céhbe.- A fazekasok száma a mes­terség virágkorában mennyire tehető?- Ehhez alapos „mélyfú­rást”, anyakönyvi feldolgozá­sokat kellene végezni. A ná- dasdi fazekasok adott időszak­beli számának megállapításá­hoz is fél évig tartó intenzív ku­tatómunkát kellett végeznem.- Milyen technikával dol­goztak a mórágyi fazekasmes­terek?- Nem jellemezte a techni­kai kivitelezést nagyon gazdag választék. Alapvetően írókázott kerámiák készültek a települé­sen. Nem nagyon ismerték a vésett graffito technikát, ami nagyon régi eljárás, és az alap­festékre történő rávésést jelenti. Ismerték viszont a folyatott mázas technikát is,' ami úgy tű­nik nem német eredetű, hanem a hódoltság idején a Balkánról jutott el Mórágyra.- Csak használati tárgyakat készítettek a hajdani mesterek?- Kikerültek a műhelyekből dísztárgyak is, ám alapvetően használati edényeket készítet­tek. Ezek százával, szériában készültek. Ilyenek voltak pél­dául a sütő, főző, tárolóedé­nyek, s a táji adottságnak meg­felelően az állattartáshoz és a tejgazdaságokhoz kapcsolódva tejesedények, túróérlelő faze­kak, ecetérlelők, lekvárosedé­nyek is. A kerámiákat bemutató tár­latot január 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők hétközna­pokon 10-17 óráig. - ni ­Fiatalság, zene, nosztalgia A címbéli három szóval lehetne jellemezni a Gór Nagy Mária és a Színitanoda növendékeinek előadását, amelyet a Babits Mi­hály Művelődési Ház színház- termében két teltházas előadá­son láthatott a közönség hétfőn délután és este. A GREACE című musical koncertváltozatával járják az országot a növendékek, nosz­talgiára késztetve azt a közön­séget, amely több évtizeddel ezelőtt filmen láthatta John Travoltával és Olivia Newton Johnnal a főszerepben a musi­calt. A fűm bemutatása óta vi­lágslágerré lett betétdalokat Ullmann Mónika és Kárász Zénó főszereplésével hallhatta, láthatta a szekszárdi közönség. A musical egy-egy mozzanatát Ótós Réka örökítette meg.-sas­Rejtett értékeink Török Sophie emlékei „Én, mintha két ember vol­nék, kétféle érzelem párhu­zamos bűvöletében álltam, - boldog asszony voltam, ki férje gyermekcipőinek nyo­mát keresi az ismeretlen város utcáin; s a boltok kirakata előtt kíváncsi kedves nebuló­ként rajzolta őt elém a képze­let, - és rajongó tanítvány is voltam, aki csodálatos vélet­lenek szerencsés sorozata folytán közvetlen közelből, mint kegyelt riporter, láthat­tam a Költő ünnepélyes hazaérkezését és saját szá­járól hallhattam ifjúkora felto­luló emlékeit”. így ír Babits Mihály ifjú felesége első szekszárdi útjának alapérzése­iről. Pedig Babitsot, a szerelmes ifjú férjet, némi csalódottság­gal várhatták itthon: házassá­gának hírét Kamarás bácsitól tudhatták meg, aki az egyik fővárosi lapban olvasta, csak ezután érkezett meg távirata, ráadásul édesanyjának, nagy- nénjének, húgának fogalma sem lehetett róla, ki is az ara. A székesfőváros könyvtárá­nak tisztviselőnője éppen hu­szonhatodik évébe lépett ek­kor, hiszen 1895. december 10-én született Budapesten Tanner Ilonkaként, újpesti polgárcsalád nem minden te­hetség nélküli leányának. Ba- bitshoz bírálatra vitte verseit, novelláit, de a kritika helyett házasság lett a kapcsolatból. Ha ez természetesen hangzik is számunkra, annyit minden­képpen tudnunk kell, hogy a költő életében igazi élményt alig hozott addig bárki is a női nemből. Gyermekkori ver­sengése Dienes Valériával, az otthoni nőuralom, a rokon­lány iránti plátói szerelem ve­gyes, bár olykor ösztönző ha­tású. Fogarasi szerelme, az egyetlen igazi női élmény, a távolsággal és az otthoni rosszallással megszakadt, esetlen udvarlás Medgyaszay Vilmának, a Gáláns ünnepség című vers (és a valóság) dívá­jának, igazából nem sok örömmel kecsegtették. Ady „hű társa”, Csinszka a fél­elemmel vegyes közeledés és a halhatatlan barát emléke között vergődött. Ráadásul Babitsnak ekkor még komoly magánéleti és anyagi problé­mái voltak: tanári nyugdíjától megfosztották, mint gyanús elemnek gyakorta kellett je­lentkeznie a rendőrségen, s 1921-ben általában sem túl sok jóval kecsegtette az élet. Mindezt egy csapásra megváltoztatja Tanner Ilonka, aki írói névül Kazinczy Fe­renc feleségének nevét vá­lasztja. Kötetei 1929-től egy­más után kerülnek az olvasók kezébe, főleg különös női misztikájukkal meglepve őket. Asszony a karosszék­ben, Boldog asszonyok, Örömre születtél, Hintz tanár­segéd úr, Nem vagy az igazi! Értem és helyetted; szinte be­szélnek a kötetcímek. Ennél azonban sokkal fontosabb számunkra az a hatás, amit Babitsra gyakorolt. Az ifjú férj első szekszárdi útjuk al­kalmával döbben rá arra, hogy emlékei elmúlt életéről hatalmas regény témáját hor­dozzák magukban, s ezért kezd neki fél év múlva Cenci néni karosszékében a Halál­fiainak. Török Sophie élete végén úgy emlékezett az őt meglátogató Tóth Nándornak, hogy férje minden könyvét ő gépelte s „A Halálfiai tette tönkre a szememet”; Talán ez is benne rejlik az Ősz és ta­vasz között soraiban: „Csak te borulsz rám, asszonyi jóság,/ mint a letört karóra a rózsák,/ rémült szemem csókkal elta­karni ...” Igazi társa volt: gondoskodó asszony és szel­lemi partner, a maga ellent­mondásaival. Férje halála után már csak az 1946-os emlékesten járt Szekszárdon, „első szekszárdi útját mondta el, tele visszafoj­tott izgalommal”. Ezt szintén Tóth Nándor mondja el róla, akivel még egyszer találko­zott, amikor - a Sárközben megjelent visszaemlékezés szerint - „újra fel kellett ke­resnem őt a Tolna megyei Tanács gavalléros karácsonyi ajándékával, tíz liter vörös­borral. A fonott üveg mintha üzenetet hozna a régi Ba- bits-házból, víg szüretek és nagy nekibúsulások hangula­tát idézi. Török Sophie szem­üvege megcsillan, derűsen mosolyog s mindenképp fel­edni akarja, hogy halálosan beteg. Addig élt, amíg a szek­szárdi bor tartott, 1955. január 28-án, délután 3 órakor örökre lehunyta szemét”. Dr. Töttős Gábor A hónap műtárgya V. Bazsonyi Arany festménye a Porta Galériában Mind népszerűbbé válik Szek­szárdon a Tolna Megyei Könyvtár Porta Galériája. Az új esztendő első hónapjának mű­tárgyaként V. Bazsonyi Arany festménye látható. A címe: Járni a fákon. Ez alkalommal is segít a címadás a nézői gondolatok in­dításában, ám előtte a tekintet a festmény alatt elhelyezett fe­kete-fehér fotóra téved, ame­lyen az alkotó portréja látható. Igen, ez valóban ő. Akik régről ismerik - és számuk Tolna me­gyében nem kevés - látják, hogy tudatunkban múljék bár az idő, de Bazsonyi Arany ar­cán a mosoly változatlanul megmaradt olyan gyermekien világra csodálkozónak. Kötő­dése megyénkben leginkább Gyulajhoz, Pusztahencséhez fűzi, de Kölesd, Tengelic, vagy éppen a megyeszékhely utcái, terei egyformán friss és mara­dandó emlékként tartatnak számon. Úgy vallja ezt, mint szárma­zásának tényét, azt a világot, amelyből kiindulva megismer­hette mind szélesebb köröket rajzolva a körülötte táruló hazai és külföldi tájakat, az ott élők szokásait, hétközi és ünnepnap­jait. Az ilyen utakon, utazáso­kon szerzett élményeivel min­dig sikerült hazatérni. A látot­takat, hallottakat magán át­szűrte és megfestette. Ezt tar­totta, tartja feladatának. Járni a fákon. Ebben a cím­ben is tetten érhető az a líraiság, költői gondolkodásmód, ami meghatározója V. Bazsonyi Arany lelkületének, egyénisé­gének. A nagyméretű alkotás színei egy álomkép hangulatát jelenítik meg. Nem álomról, hanem egyszerűen emlékezés­ről van szó. A kissé absztrahált formák tömbjei, gömbjei fákat idézőn töltik be a teret. Ezeken itt-ott megjelenik egy-egy em­beri alak, kuporgón vagy nyúj­tózva. Mit keresnek a fákon? Mit kerestünk a fákon vala­mennyien gyermekkorunkban? Ki feledte a lombok rejtekét, a magasságot, ami könnyebben vagy nehezebben, de elérhető? A feljutás, az ottmaradás iz­galmát, nyugalmát? A távolba­látás örömét? Vagy idézzük Bazsonyi Arany vallomását: „Jó fészekülés esett a diófa két vastag ága ölében. A lombok el is takartak, ha kellett. Itt ol­vasni is jól lehetett rejtetten, csendben zsongó nyáridők­ben.” Másutt így folytatja: „ ... mintha csak szét kellett volna tárnom vékony karjaimat, a szememet be is hunyhatnám és tudnék repülni... ilyen lebe­géssel inkább az éghez voltam közel. A néző is érezhet hasonló le­begést, mert közben a megélt gyermekkori képek mosódnak a festmény narancsos, sárgás, vöröses, halovány színeivel. Közben az sem zavarja, hogy zsong körülötte a porta for­galma, hogy meg-megnyílik a bejárati ajtó. Nyugalom teríti leplét a gondolatokra és meg­állni látszik az idő. A festőnő mosolya a fényképről újra meg újra visszakéretőzik, míg az ér­deklődő tekintet követi a gépelt sorokban a vallomás szavait. A fotó alatt, neve mellett a születés évszáma. Aki közelebb áll, tudja, hogy január 13-a pon­tos dátum. Igen. így aztán nem véletlen, hogy a Tolna Megyei Könyvtár születésnapi figyel­mességnek szánta a hónap mű­tárgyaként való megjelenést. A Bazsonyi Arannyal most is­merkedőknek szánjuk, hogy a szülőhely Gyulaj volt. A főis­kolai évek alatt Pap Gyula, Kmetty János, Berény Róbert voltak mesterei. Pusztahencsén öt évig tanított. Férjével, Ve- csési Sándorral közös műte­remben, közel négy évtizede dolgozik. A közös gondok, a problémamegoldások, közös élményként, örömként tartalé­kolnak hűvösebb, egymástól hidegülőbb napokra. így tolerá- lódik a szeretet, ami V. Bazso­Járni a fákon nyi Arany életfilozófiájának meghatározója. Csöndes bé­kéje, a harsányabb férfias han­gok, a férj alkotói mentalitásá­nak védőszárnyaként is helyt áll. Járni a fákon. Igen, ezt a hitet kellene megőriznünk vala­mennyiünknek, hogy tudjunk felkapaszkodni abba a magas­ságba, ahonnan elképzeléseink, vágyaink nem teljesülése ese­tén is földet érhetünk bizton­sággal. Talán ez a titok, bizton­sággal járni a fákon! Decsi Kiss János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom