Tolnai Népújság, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-21 / 18. szám

Evilági alvilág Magyarországon

Egy kisváros menő kisvállalkozójaként, ha lehet ilyet mondani, jó helyre nősülve, már huszonévesen minden feltétele adott volt ahhoz, hogy élje az átlagnál jóval nívósabb kispolgári életet. Aztán ahogy az előző mondatban is háromszor megtalálható a „kis” szócska, úgy lett elege neki is a „kis” kalandokból, a „kis” üzletekből. Egyik percről a másikra otthagyott mindent: a házasságát, a vállalkozását, és ezekkel együtt a kisvárost is. Hogy miért nyilatkozik névtelenül, az a cikkből kiviláglik.

— Merre indultál?

— Elsőként Siófokra, ahol véletlenszerűen bekerültem egy éjszakai night klubba, mint portás. A portás ez esetben nem az,

* aki a sorompót emelgeti, a köznyelvben inkább kidobóként terjedt el. Itt dolgoztam ki- sebb-nagyobb sikerekkel.

— Mi számít egy „portás” életében sikernek?

— Ha ő győz ...

— Egyébként ez az, amiért érdemes egy embernek feladnia az addigi nyugodt, jómódú életét?

— Ez nem ilyen egyszerű. Én huszonegy évesen eljutottam oda, hogy reggel felkeltem, elmentem a műhelyembe, dolgoztam estig, hazamentem, megittam egy üveg sört, megnéztem a Dallas száznegyvenhatodik részét, és lefeküdtem aludni. A következő nap ugyanez. Ebből lett egyik napról a másikra elegem.

— Tehát kalandvágy.

— Azt hiszem, igen.

— Siófok után mi következett?

— Jól végezhettem a munkámat, ugyanis több embernek feltűnt, így egy, a budapesti éjszakában jól ismert úr vett maga mellé. Először éjszakai bárokban portáskodtam, azokon a helyeken, ahol ennek az úrnak érdekeltségei voltak. Aztán később eljutottam oda, hogy egy-két hasonló helyen már üzletvezetőként dolgozhattam.

— Mesélj arról az úrról, aki maga mellé vett.

— Nagyon nagy tisztelet övezi. A jelenlegi életszínvonalamat és azt, hogy valahol már engem is tisztelettel emlegetnek, neki köszönhetem.

— Egy ilyen tisztelt úrnál miből áll az, ha felkarol valakit?

— Először egyszerű munkát

ad neki, mondjuk, hogy álljon az ajtóba. Ha megjön a bizalom, akkor már nagyobb feladatokat is rábíz: megkéri esetleg, hogy vásároljon be neki az üzletbe, ami már egyfajta bizalmi munkának is felfogható, hiszen a pénzét bízza rá. Fontos, hogy lásson benne fantáziát, lásson benne ambíciót, és megkérhesse bármire. A bizalomnak a második lépcsőfoka az, amikor már más jellegű munkákat is rábízhatnak az illetőre . . .

— Ilyen például a ma oly divatos, jogi úton nem, vagy csak nehezen rendezhető' követelések behajtása?

— A példa jó. A jogilag nehezen megoldható problémákra valóban nagyon sokan keresnek gyógyírt. Aki ezen a területen dolgozik, az manapság jól meg tud élni.

— Akik „keresik a gyógyírt”, hogyan találják meg a „doktorokat” ?

— Ahogy mondani szokták, a súlyos beteg mindig megtalálja az utat a professzorhoz, akár New York-ba is. Akiknek igazán komoly problémájuk van, előbb-utóbb mindannyian eljutnak a specialistához.

— Egy ilyen „igazságszolgáltatást” mennyi pénzzel illik honorálnia a megrendelőnek?

— Az igazán profiknál megközelíti a negyven százalékot. Azt azért megjegyezném, sokan keverik ezt a dolgot a rablással, pedig az már egy egészen más kategória, amihez rablókat kell keresni. A profik előbb az utolsó papírig mindent átnéznek: valóban jár-e valami az ügyfélnek.

— Előzetes beszélgetéseink alkalmával többször említetted, hogy te „ két perecet sem veszel ügyvéd nélkül”.

— Félre ne értsd, nekem effektive nincs szükségem ügyvédre. Elvileg. De ha ne adj isten lefognak, akkor hiába vagyok jártas a büntetőjogban, én a saját jogi védelmemet belülről nem tudom ellátni. Ehhez egy külső ember kell. Magyarul, ha nincs ügyvéded, nem tudsz kijutni.

— A sztárügyvédeknek, a filmekből tudom, megvan az áruk. Vegyük a legegyszerűbb helyzetet: egy jogi tanács mibe kerül neked?

— Egy jótanácsnak az ára tíz-húszezer forint.

— A rendőrökkel milyen kapcsolatban állnak ezek a társaságok? Elég furcsa egy „házasság ” lehet.

— Amelyben rendszerint a rendőrök a feledékenyebbek. Általában, ha valaki szívességet tesz a másiknak, azt idővel vissza is kapja. Őnáluk viszont ez nem így működik. Pedig sokszor kémek szívességet, ugyanis több nagy bűncselekménynél azt sem tudják merre induljanak el.

— Te milyennek látod belülről ezt a világot? Nevezzük alvilágnak?

— Az alvilág szó valahogy olyan alárendelt. Ugyanakkor én sokszor azt láttam, inkább a „másik” világ van alárendelve. Az „éjszaka” világát állítólag azért hívják alvilágnak, mert ott sok a bűnöző, a csaló, pedig szerintem a „nappali” világban ugyanannyian vannak. Csak másképp hívják őket, esetleg igazgató úrnak, ügyvezetőnek, elnök úrnak, netalántán politikusnak.

Krasznai Zoltán

Képünk pusztán illusztráció, nincs összefüggésben az írás szereplőjével degré Gábor

Német önkormányzatok szövetsége

Az összefogásból nem származhat baj

A közelmúltban megalakult a Tolna Megyei Német Ön- kormányzatok Szövetsége, melynek elnökévé Rittinger Antalt, titkárává Krémer Györgyöt választották. A testület ügyvezető elnöki tisztét dr. Józan-Jilling Mihály nyerte el. Vele beszélgettünk a szövetség munkájáról, célkitűzéseiről.

— A kisebbségi törvény nem rendelkezik megyei szövetség létrehozásáról. . .

— A törvény valóban nem rendelkezik a kisebbségi ön- kormányzatok társulásáról, ám nem is tiltja azt. Sőt, a kisebbségi önkormányzatok egyik alapvető joga a szabad kapcsolattartás és társulás.

Nem egyedülálló ez a megyei szövetség, az viszont igaz, hogy az országban először nálunk jött létre a társulás, amelyhez a megyében létrejött mind a 13 német kisebbségi önkormányzat csatlakozott.

— Miért volt szükséges létrehozni ezt a társulást?

— Léteznek speciálisan helyi ügyek, ezek kezelésére jöttek létre a helyi kisebbségi önkormányzatok. A kisebbséget érintő országos ügyeket az országos önkormányzat intézi. De például a gyönki német tagozatos gimnázium, vagy a Szekszárdon működő Deutsche Bühne nem kizárólag települési kérdés, hanem ennél jóval több. Vannak tehát olyan kérdések, amelyek megyei felügyeletet, kezelést igényelnek.

— Hogyan fog működni a szervezet?

— A létrejött szövetség nem parancsolgatni akar, hanem egyrészt koordinálni kívánja a helyi kisebbségi ön- kormányzatok működését, másrészt, ahol szükség van rá, segíteni ezek munkáját. Sok a probléma, a bizonytalanság, a tudatlanság, végül is ilyen konstrukció még sehol a világon nem működik. Az összefogásból bizonyára nem származik baj, a fordítottjától viszont már jobban tartanék.

Célkitűzéseink között előkelő helyen szerepel a megyei közgyűléssel való partner- kapcsolat kialakítása. Ez érdeke a kisebbségeknek, és a többségi népcsoportnak is.

— A megyei szövetség alakuló ülése nagy teret szentelt a helyi kisebbségi önkormányzatok megalakulás utáni első feladatainak. Melyek ezek?

— Az alakuló ülések, és a kisebbségi önkormányzat vezetőinek megválasztása után a legfontosabb lépés, hogy a kisebbségi önkormányzat kidolgozza a saját szervezeti és működési szabályzatát. Meg kell határozni a speciális célkitűzéseket, hiszen más a helyzet mondjuk Szekszárdon és megint más egy ezer fős kistelepülésen. Költségvetést kell készíteni, amelynek feltétlenül mértéktartónak kell lennie. Nagyon fontos, hogy a települési önkormányzatokkal jó kapcsolatok alakuljanak ki, mivel igen nagy az egymásra utaltság.

— Az elmondottak alapján a megyei társulás egyik legfőbb ismérve a nyitottság.

— A létrejött szövetség természetesen nemcsak a települési önkormányzatok, a megyei közgyűlés felé szeretne nyitott lenni, hanem a későbbiek során létrejövő német és más kisebbségi ön- kormányzatok hasonló szerveződései iránt is. Fontosnak tartjuk, hogy azokat a községeket is segítsük egy-egy speciális kisebbségi probléma megoldásában, ahol nem alakult meg a német kisebbség önkormányzata.

Külföldi kapcsolatainkat is jól kell ápolni ahhoz, hogy egy-két év múlva megállapíthassuk: érdemes volt ezt a szövetséget létrehozni. -sAdatok nyomában egy félreértett mondat ürügyén

A gyermekáldás nagy öröm, s persze az örömért „fizetni” kell. Aggódással, gondoskodással, türelemmel, munkával. Számtalan oka lehet egy anyukának az idegeskedésre is, főként ha első gyermekével tér haza a kórházból, s nincs mellette az apa, aki segítené a csöppség gondozásában, aki támasza lehetne. Esetünkben egy anyuka - aki lányként szülte gyermekét - inkább támadásra, rosszra számít gyermeke apjától. Szóval a háttér adott ahhoz, hogy bármilyen - a gyermek körüli - furcsaságot fondorlatnak, megvívandó harc előszelének érezzen. Ő a következőkről számolt be felháborodva:

— A szülés után egy héttel szüleimnél megjelent egy hölgy, aki közölte, jövetelének célja, hogy összeírja a gyermekeket és keresi a picit név szerint. Ez a hölgy a „miért?” kérdésre csak megismételte, hogy szüksége van arra az információra, hogy ott van-e a gyerek vagy nincs. Édesanyám megkérdezte tőle, hogy biztosítótól jött-e. A hölgy azt mondta, hogy nem, beszállt az autójába, és elment. Ez az állandónak bejelentett lakcímemen - egy kis faluban - történt. Én Szekszárdon élek, s ezután egy héttel az ideiglenes lakcímemen is megjelent az említett hölgy, s ugyanazt mondta: keresi név szerint a gyermekemet. Megkérdeztem, hogy miért, de csak annyit mondott, hogy összeírják a gyermekeket. Információt nem adott arról, hogy miért keresi a kicsit. Végül elárulta, hogy fényképet szeretne készíteni a gyerekről, s egy fővárosi cégnek dolgozik. Úgy beszélt velem, mintha nekem kötelességem volna minden információt kiadni magamról és a gyerekről.- Van arról tudomása, hogy a közelben másokat is felkeresett ez a fotós hölgy?- Ezt nem tudom. A szomszéd lépcsőházban más fotós járt. Akiket számításba vehettem a környékben ez ügyben, nem találkoztak ezzel a hölgygyei. Úgy gondolom, hogy a címeket a szekszárdi kórházból kapta meg. Ha így van, ezt felháborítónak tartom, hiszen a kiadott címekkel mást is lehetne kezdeni.

Felkerestük dr. Panka Józsefet, a szekszárdi kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának vezető főorvosát, aki így nyilatkozott:

— Tökéletesen megértem azoknak az anyukáknak a felháborodását, akikre fotósok, biztosító ügynökök csengetnek rá, alighogy hazaértek a babával a kórházból. Ez élő probléma, de nem tudom, hogyan lehet megfogni. Hajdan egy kórházi fotós igény szerint az osztályon fényképezte a gyerekeket igazgatói engedéllyel. Később sokan jelentkeztek, hogy adjunk címeket. Az első jelentkező ezt megkapta, a többiek azonban rálicitáltak a lányokra, s különböző visszajelzések miatt az osztályomon az adatok kiadását határozottan betiltottam. Ennek legalább hét éve már. Egyébként a kórházon

belül elvileg több helyről is kikerülhetnek címek, de a tilalom - ami nem csak az én osztályomon él - betartása gyakorlatilag ellenőrizhetetlen. Nagyon bízom benne, hogy ennek ellenére mégsem az osztályról, vagy az intézményből mennek ki adatok. Persze ez a probléma nagyon zavar bennünket, mert mindenki ránk mutogat, ám korábban emiatt sokkal több visz- szajelzés érkezett hozzánk, mint mostanában.

Bár nem kizárt, azt nem tudom elhinni - bármilyen alacsony is a fizetésük hogy pénzért címeket adjanak el itteni nővérek.

Ezek után sikerült elérni az ügy harmadik szereplőjét, a vállalkozót is, aki készségesen, bár némi ingerültséggel válaszolt kérdéseinkre.

— Honnan szerzi a kisgyermekek adatait?

— Gyermekfotózással foglalkozom, ám nem fényképészként, hanem üzletkötőként dolgozom Tolna megye területén. Elsősorban kis településeket

keresek fel, ahol nem jó a fényképész-ellátottság. Általában örülnek a megrendelőink annak, hogy helybe megy a fotós, és házhoz a kész fényképek is. A címeket egyszerűen, helyben a járókelőktől, vagy megrendelőimtől kérdezem meg, hiszen falun mindenki ismer mindenkit, így azt is tudja, hogy hol van újszülött, vagy kisgyerek. Ugyanis nem kizárólag csecsemőket fényképez a férjem, akivel családi vállalkozásban dolgozunk, hanem nagyobb, de még nem óvodás gyermekeket is.

— Ezek szerint a szekszárdi kórházból nem szerez sem ingyen, sem pénzért adatokat.

— Nekem sokkal könnyebb volna, ha kapnék adatot, de amikor a vállalkozásba kezdtünk - több éve - sok intézményt megkerestünk ez ügyben, ám mindenhol elutasították ezt a kérésünket.

— Úgy tudom, hogy ön használja munkája során az „összeírni a gyerekeket” kifejezést, ami megrémisztetté a minket felkereső anyukát. Mit jelent

ez?

— Szolgáltatást kínálunk, s az összeírás a megrendelést jelenti. Ez pecsétes, cégés papíron történik, aminek első példányát a megrendelő kapja. Azért van erre szükség, mert sokszor hónapok telnek el a megrendelés és a fotózás között, hiszen vannak, akik születésnapra, keresztelőre, vagy más családi ünnepre hívnak fotóst. Sajnálatos félreértésnek tartom ezt a konkrét esetet. Bánom, hogy nem tudtam elnézést kérni az anyukától, ám ebben az ő felindultsága is szerepet játszott. Egyébként őt úgy értem el Szekszárdon, hogy a szüleitől tudtam meg az ideiglenes címét. Úgy érzem, az eljárásunk a leendő ügyfelekkel, megrendelőinkkel korrekt, ám ebben az esetben megértem az ő aggodalmát. Szerencsésebb lett volna, ha azonnal felkeresem, hiszen akkor nyugodtan fogadott volna, és ő is, én is elkerültük volna a félreértés okozta bosszúságot. - nagy -