Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-08 / 237. szám
Hét Szombat, 1994. október 8. TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 Portrévázlat-mozaikok Képek között, szívek között Találkozás dr. Gesztesi Tamással Dr. Gesztesi Tamás neve többszörösen ismerősként csenghet az újságolvasó előtt. Vannak akik pontosan tudják, hogy ő a szekszárdi kórház I-es belgyógyászati osztályának vezető főorvosa, egyben megyei belgyógyász szakfelügyelő főorvos is. Mások ezt még kiegészítik azzal, hogy neves kardiológus, vagyis a szívkutatás tudományával foglalkozó szakember. Akadnak szép számai olyanok, akik művészetpártolásáról, képzőművészeti érdeklődéséről ismerik. Voltak, akik több alkalommal hallgatták előadását a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnökeként. Az egészen közelállók előtt az sem titkolt, hogy néhány hete alkotói szabadságon van, és tudományos könyvet szerkeszt. 4* Abban a budapesti értelmiségi családban keresendők a gyökerek, ahol Gesztesi Tamás született. A nevelőapa, aki ugyancsak belgyógyász volt, olyan szülői módszerekkel hatott a gyermekekre az édesanyával együtt, amelyekre egyszerűen azt lehet mondani: keménység! Mindenkinek meg volt a maga elvégzendő feladata már a kezdetekkor. Ehhez pontos végrehajtást követelt a tekintély. A lakásban ott helyezkedtek el az '50-es-'6ö-as években népszerűnek tetsző festmények a falakon. Tudjuk, hogy a környezetnek milyen ízlést formáló hatása van! Kimondatlanul, talán akkor fogalmazódott a vágy Gesztesi Tamásban, hogy felnőttként maga is műgyűjtővé legyen? Vagy valamilyen elkötelezettsége lehet e családnak és nemzedékről, nemzedékre öröklődő belső kényszer, hogy már az ő gyermekei is kortársi képző- művészeti alkotásokkal állítanak haza egy-egy tárlatról? * Az is figyelemre méltó, hogy milyen pontosan meghatározott az orvosi pálya iránti küldetéstudata. Még alig múlt 16 éves, amikor egy dolgozatot írt a TBC-ről. Tisztában volt azzal, hogy felvételt kell nyerjen az egyetemre. Ne felejtsük, mindez azokban az időkben volt, amikor hangsúlyosan kétséges azok további sorsa, akik valamilyen egyházi iskolában szereztek ismereteket és éppen polgári, értelmiségi családból származtak! Dr. Gesztesi Tamás 1959-től kezdett Tolna megyében dolgozni és ez a szakasz 1974-ig tartott. Ekkor Kiskunhalasra hívták, hogy vegyen részt az ott épülő új kórház belgyógyászati osztályának megszervezésében. Mivel a feleségének is - a szekszárdinál - kedvezőbb feltételeket kínáltak a munkájához, így elfogadták a felkérést. Történt, hogy Szekszárd egy évtized múlva gondolt rájuk és az ottaninál jobb lakásmegoldást is felajánlott a Gesztesi családnak. Ez azért is volt csábítóbb, mert akkorra már felszaporodott a grafikák, festmények, kisplasztikák száma, és elhelyezésük Szekszárdon sokkal otthonosabbnak tűnt. Szenvedélynek is nevezhető művészetpártolása úgy indult, hogy csak olyanoktól vásárol, aítik ismeretlenek a szakterületen. így is tett! Csak közben haladt az idő és az alkotók ebből az ismeretlenségből kinőve állnak Gesztesiék lakásában. Nem a betűk rendjének szabálya szerint sorolva, csak ízelítőül említve közülük néhányat: Tóth Menyhért, Szántó Piroska, Fabók Gyula, Szabó Vladimir, Cziráki Lajos, Macskássy Izolda, Sarkantyú Simon, Borsos Miklós, Bálint Endre, Somogyi Győző, Kokas Ignác... Ami egy képzőművészeti alkotásban megragadja, az - és csak is az - a festmény, a grafika, stb ... ami továbbgondolkodásra készteti. Pontosan ismeri és szépnek is vallja mondjuk Barabás Miklós portréit, de otthonában, gyűjteményében nehezen tudja elképzelni. Valamennyi képhez személyes élmény köti. Például az alkotóval történt találkozás emléke. így aztán számtalan történet idéző- dik egy-egy kép előtt. Tóth Menyhért miskei lakásának paraszti életformát választó sorsának életmódja éppen úgy élénkíti Gesztesi Tamás emlékpalettájának színeit, mint mondjuk a Melocco Miklós rajzai között való lapozgatás. Somogyi Győző néha pályamódosító szándékait is nyomon követi csak úgy, mint a szekszárdi szobrászok, grafikusok hétköznapi pillanatainak egy-egy mozzanatát. 4* Ezekből kinőve választották a Tolna Megyei Művészetbarát Kör vezetőjének. Olyan kapcsolatokat szerzett, melyek megyénk művészeti életére hatnak. Ezen a területen ugyanúgy előáll megvalósítandó ötletekkel, mint akkor, amikor azt kérik tőle számon, mit kell tenni, hogy a tudományos ismeretterjesztés visszanyerje eredeti rangját! Izgalmasnak érzi a megyei szakrális művészeti alkotások felkutatását, bemutatását. Ez nem veszélytelen dolog az ismert közbiztonsági okok miatt. Azt is pontosan megfogalmazta, mikor, hol veszített vonzásából a tudományok iránti érdeklődés! Az értelmiség szerepe mikor váltott politikai irányba! Tudja, mikor „vétkeztek és miért" - idézhetnénk a költő szavait. Ha már az idézeteknél tartunk, szólni kell arról is, hogy milyennek látja Széchenyi István alakját, személyét az orvos szemével. Első találkozása a naplójegyzetekkel, amelyeket Széchenyi vetett papírra, olyan élményt jelentett dr. Gesztesi Tamásnak, hogy mint orvos kezdett kutatni a nagy magyar életrajzában. Ritka kiadványokra tett szert antikváriusoknál, amiket a nagycenki múzeum is irigyel. Kevesen tudják Széchenyiről, hogy védőoltásokkal is foglalkozott, megmentve jobbágyait a veszedelmes kóroktól. 4* Akad bőven beszédtémája annak, aki Gesztesi Tamás mellett élhet, dolgozhat. Minden bizonnyal akadnak ellenségei, akik irigységből, féltékenységből szívesen tesznek akár egy szalmaszálat is az útjába. Ha nem így volna, akkor őt nem is minősíthetnénk sikeres embernek! Szakmai eredményességének példája lehet, hogy a közelmúltban egyike volt azon résztvevőknek, akik Berlinben tudományos kongresszuson hallgathattak szakmai előadást. Erről csupán számadatokat közölve is képzelhető a nagyszerűség. Gondoljunk bele, milyen az, amikor 5 napra 20 ezer kardiológus egy fedél alatt van és számukra 4 ezer előadást kínál a program. Ez a kongresszusi élmény segítője annak a szerkesztő munkának, amit napjainkban végez dr. Gesztesi Tamás. Számára csak részben új ez a feladat. Több szakmai könyv részletének szerzője volt már, szerkesztőként most jegyzi nevét első alkalommal. Arról ad közre tapasztalatokat, hogy a szív miíyen terhelést bír el egy műtét során, hogy ekkor milyen altatószerek alkalmazása szükséges... E könyv ismertetésére a jövő év tavaszán térjünk vissza, hiszen európai viszonylatban is egyedülálló megfogalmazása ez a szakmai szempontból életmentő problémáknak. 4* Emberek, szívek, képek. Meghatározói ezek dr. Gesztesi Tamás életének. Ha bármelyik is hiányozna, nem volna teljes az a kép, amelyet önmagának rajzolt jelképes pályaíven. Ezeket az egymástól néha teljesen független érdeklődési területeket, csak ő tudja összefogni olyan módon, hogy azok egymást kiegészítve, egymásra épülve adnak számára felüdülést, fel- töltődést jelentő órákat. Társadalmi elismeréseket is vonzanak maguk után. Egyik ilyen éppen a művészet pártolásának szól, amit azért nem tudott átvenni személyesen, mert Berlinben képviselte társaival, kollégáival hazánkat ez év szeptember 14. napján. A mostani találkozáskor további hasonló sikereket kívánunk, azok nevében, akik panaszaikkal fordultak az orvoshoz és azokéban is, akik egy kiállítás alkalmával nyújtanak kezet baráti szorítással. Decsi Kiss János Ahol egyszerre kell tudni „színházul” és németül Nem kis elismeréssel nyugtázta a német kultúrattasé azt a tényt, hogy Szekszárdon végül is - oly sok viszontagság után - felépült a Deutsche Bühne. Mindez ugyanis egy hasonló nagyságú német városban - bármennyire is meglepő - elképzelhetetlen lenne. Igaz, a megvalósulás, pontosabban az épület átadása Szekszárdon sem ment minden akadály nélkül. — A mai világban nem biztos, hogy az átadásnak a kitűzött napon pontban tíz órakor kell megtörténnie - válaszolt a többszöri halasztás okát firtató kérdésre Frigyesi András igazgató. — A hibák korrigálása után zajlott le ez a folyamat, menetrendszerűen. — Azt lehetett hallani, hogy ön néhány munkát nem fogadott el a kivitelezőtől, csak a kijavítás után ... — Szigorú ember vagyok. — Tehát vállalta az esetleges konfliktust. — Itt egy ügyet kell mindenkinek vállalnia. A színház vezetősége és társulata szeretné a német kultúra terjesztésének ügyét megfelelő színvonalon produkálni. Ehhez a célkitűzéshez megfelelő színvonalú épület kell, az, hogy a csapokból folyjon a víz és így tovább. Azt hiszem, ez így természetes. — Mi hiányzik még a teljességhez? — Sürgősen ki kell egészítenünk az alapfelszereléseket. Létrákra, súlyokat megemelő gépekre van szükségünk. Nem nagy dolgokról van szó, de a működéshez elengedhetetlenek ezek a berendezések. — Elégedett a személyi feltételekkel? — Nehéz találni - nemcsak itt, Szekszárdon, hanem az országban is - olyan kollégákat, akik valóban értik a szakmájukat, s ezzel együtt tudnak „színházul" és németül. Én ilyen csapatra vágyom. Az mindenesetre örömmel tölt el, hogy már kialakult nálunk az a mag, mely remélhetőleg mind több, színvonalasan dolgozó kollégát vonz ide. — A közelmúltban ismét megvált néhány munkatársától a Deutsche Bühne. Ez némi visszhangot váltott ki a városban. Frigyesi András — Ez természetes mozgás minden intézményben, minden színházban. Senkivel sincs semmiféle harag, az eltávozások nem ilyen okra vezethetők vissza. — Ezek szerint senkinek sincs bérelt helye a Német Színházban? — Nekem is határozott időre szól a szerződésem. — Lehet, hogy az évad kezdetekor még korai a kérdés: ön szerint milyen most a hangulat az intézményben? — Nagyon bizakodó. Én úgy érzem, hogy az ország sok színigazgatója irigyli ezt a mai napot. (Az interjú az évadnyitó napján, október 4-én készült - a szerk.) Mégpedig azért, mert itt érezhetően tennivágyást mutató csapat van együtt. A társulati ülés nem úgy zajlott le, mint az Európa-szerte zajlik, tehát, hogy végezetül mindenki veszi a kalapját és hazaszalad. Itt most az épület minden szintjén, minden szobájában kollégák beszélgetnek egymással. S ez a színházi működés, egyik alapfeltétele. — Frigyesi András - immár az újonnan elkészült épületben - milyen igazgatóként kíván ténykedni? A szigorú, keménykezű, avagy az engedékenyebb direktor képe lebeg a szeme előtt? — A jó direktoré, aki képes eldönteni, hogy mikor legyen keménykezű és mikor engedékeny. Égy ügyet rám bíztak, s ezt én felelősséggel elvállaltam. A dolgom az, hogy ezt az ügyet a kollégákkal megértetve, vállaltatva sikereket érjünk el. Szeri Árpád Fotó: Ótós Réka A szabadságvágy szigete Ebben a szobában született Napóleon Korzika égett a nyáron, a világ meg közben telesírta a párnácskáját: micsoda tragédia! Persze a korzikaiak viszonylag hamar rájöttek - erről már nemigen számolt be a média -, a hunyok közöttük járnak, leginkább önkéntes tűzoltók és juhászok képében, ők idézték elő - jól felfogott érdekükben - az „öngyulladások" nagyrészét, mivel az egyiknek munkára volt szüksége, a másiknak meg a leégett tarlókon egy év múlva növő dúsabb legelőkre. E cél elérése érdekében sikerült is 16 ezer hektárt lángokba borítani. Minden bizonnyal túl is teljesítették a tervet, ugyanis egy idő múltán kezelhetetlenné vált a tűz, amelynek „eredményeként" rengeteg értékes paratölgy is leégett. Természetesen ezt ilyen nyíltan nem volt ildomos a világ tudomására hozni, ezért kapóra jött a szárazság, na meg néhány külföldi gyanúsított, akiket „éppen tetten értek". A tűznek két halálos áldozata is volt, a sors keserű fintoraként az egyik éppen egy becsületes tűzoltó. Az már csak mellékzöngének számított, hogy a szigeten - a nyári csúcsban - több mint száz kilométeres körzetben söpörni lehetett a hamut. Persze azt azért senki se gondolja, hogy ez bármilyen negatív hatást gyakorolt volna az idegenforgalomra. A 250 ezer lakosú szigetre idén mintegy 1,5 millió turista látogatott, hogy szippantson egy kicsit abból a levegőből, amelynek - Korzika leghíresebb szülötte, Napóleon szerint - egyedülálló illata van. Valóban csodálatos a levegő, elsősorban a dús növényzet miatt, másrészt, mert ide még a civilizáció átkainak csak töredéke érkezett el. Meglátszik ez a folyókon is, hiszen az Európa nagy vizeihez szokott szemnek szinte hihetetlen az a tisztasági fok, amelyet itt láthat a gyanútlan turista. Természeti szépségekről nehéz írni, ezért csak érzékeltetésül: a kétezer métert meghaladó csúcsoktól, az óriási gesztenye erdőkön át, a homokos tengerpartig minden megtalálható itt mi szem-szájnak, „turistabakancsnak, fürdőnadrágnak" ingere. Korzika Franciaországhoz tartozik, egyik megyéjének számít, amitől - finoman szólva - nincsenek elájulva a szigetlakok, ők is arra vágynak leginkább, ami nincs, azaz a függetlenségre. Nem véletlen, hogy nem Napóleon a legnépszerűbb történelmi személyiségük, hanem az a Pascal Paoli, aki az utolsó korzikai függetlenségi háború (1729-1769) vezéralakja és akinek a későbbi francia császár is rajongója volt. Körülbelül 12 év az, amikor szabad nemzetként létezett a korzikai, és ezt tartják történelmük legdicsőbb korszakának. Elképzelhető, hogy mit érez az a nép, amelynek ugyan van saját nyelve, mégis 200 évig pisai, 500 évig genovai, majd 1768 óta francia befolyás alatt áll. Viszont azt már (?) elérték, hogy tanulhatják iskolában a korzikai nyelvet, illetve a szigetnek három éve van egy 51 fős parlamentje, amely bizonyos (!) kérdésekben dönthet. A körülmények szinte éltetik a függetlenségi mozgalmat, amelynek különböző, nem hivatalos pártjai vannak. És ezeknek a pártoknak a tevékenysége nemcsak abban merül ki, hogy a neolux-forga- lom fellendítésével a francia nyelvű táblákat átjavítják kor- zikaira. A legnagyobb ilyen párt az FLNC (Korzikai Nemzetiségi Függetlenségi Front), amely - a radikális szárnyát leszámítva - van annyira józan, hogy a részleges függetlenséget helyezi előtérbe. Ugyanis azt azért nem árt tudomásul venni, hogy olyan ország, amely - többek között - nehéziparral sem rendelkezik, jobb, ha valakinek az oldalbordájaként funkciónál. Elsősorban a pénzügyi függetlenségért szállnak síkra, például, hogy a jelentős idegen- forgalmi bevételből a francia kormány többet juttasson vissza a szigetnek. Az FLNC szeretné megakadályozni a túlzott külföldi beruházást is. Érveik rendszerint meggyőzőek. Teszem azt, épül egy új német szálloda, amelynek népszerűségi indexe a korzikaiak szemében elhanyagolható. Először érkezik egy levél a tulajdonosnak, hogy talán mégsem ide kellene építenie azt a szállodát. Ha az továbbra sem veszi a lapot, akkor az újabb fokozat a levélbomba, majd ezt követi ugyanez, csak már levél nélkül. De a korzi- kaik udvariasak, ezért előtte telefonálnak a tulajdonosnak, így emberéletben nem esik kár. Egyébként is szimpatikus nép a korzikai, bár azt azért nem ajánlanám, hogy a függetlenségi mozgalom fővárosában, Corte-ban valaki hangosan éltesse Napóleont. Ott ugyanis nemes egyszerűséggel csak árulónak nevezik, aki átállt a franciákhoz. Végül néhány hasznos tudnivaló címszavakban. Ajaccio. Korzika „fővárosa", Napóleon szülővárosa. Árak. Vannak. Bonifacio. A sziklákra épült város. Borok. Szárazak. Egyetem. Még Pascal Paoli alapította, 1982-től nyitották meg ismét. Eső. Évente átlagban 50 nap. Gesztenye. Lekvár, liszt, méz, püré, palacsinta stb. formájában. Hajó. A legtöbben ezen közelítik meg a szigetet, bár több nemzetközi repülőtere is van Korzikának. Olaszországból a tengeren három óra az út. Maffia. Olaszországból voltak próbálkozások, egyelőre kevés sikerrel. Sajtok. Juh- és kecskesajt minden mennyiségben. Paratölgy. Láttunk parafából boros üveget, órát, mellényt, pénztárcát is. Vaddisznó. Évente 10 ezret vadásznak le, de még így is van bőven. Vendetta. Nincs már, de én azért nem tennék próbát... KRZ (A cikk az Express Utazási Iroda támogatásával készült.)
