Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-08 / 237. szám
10 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1994. október 8., szombat Kilenc műtő, plusz intenzív osztály Műtőblokk épül Szekszárdon Nagyberuházás kezdődik a Tolna Megyei Önkormányzat Kórházánál. A több mint 2 milliárd forintot meghaladó építkezés során korszerű, új műtőblokkot építenek. — Miért volt szükség a 2 milliárd 200 millió forintba kerülő beruházásra - kérdeztük dr. Deák Györgyöt, a megyei kórház orvosigazgatóját. „Osztálytalan" aneszteziológusok — A kórház jelenlegi műtői az 1920-as években készültek és bár azóta történtek felújítások, összeségében mégsincs elegendő tér a műtétekre. Nincs központi intenzív osztályunk sem, amire pedig ugyancsak nagy szükség lenne. Az új épületben a 9 műtőn, - 6 steril, 2 szeptikus, 1 ambuláns műtő - túl külön intenzív részleg kerül kialakításra. Ugyancsak megoldást fog hozni a műtőblokk az aneszteziológusoknak, akik mögött jelenleg nincs igazi osztályos háttér, nincs kapcsolatuk a betegekkel. Nem megoldott a sebészeti, baleseti sebészeti ambuláns ellátás, ami a pörbölyi tragédiánál jól látszott. Hiába volt mindenki a helyén, az alagsor szűk, alkalmatlan nagyobb számú sérült fogadására. Ugyanígy nincs megfelelő helye jelenleg a térdízületi, endoszkópiás vizsgálónak és a röntgenosztálynak sem. A műtőblokk átadásával mindezek a részlegek megfelelő körülmények közé kerülnek. — Valamennyi jelenlegi műtő átkerül az új blokkba? — Nem, csak az úgynevezett nagyműtéteket igénylő beavatkozások kerülnek ide, a sebészeti, baleseti sebészeti, urológiai műtétek. Marad a helyén az orr-fül-gészeti műtő, a nőgyógyászaton a kisműtő és a szüléssel kapcsolatos műtő, a saját eszközállománnyal rendelkező szemészeti műtő és pillanatnyilag marad a gyereksebészet is a gyermekosztályon. Híd a többi részleghez — A szekszárdi kórház pavilon-rendszerű. Miként kapcsolják össze az egyes részlegeket a műtőblokkal? — Hídszerű folyosók fogják összekötni a műtőblokkot a központi laboratóriummal, a vérellátó állomással, a gyógyszertárral és a B-épülettel, ahol az operált betegek kerülnek elhelyezésre. — Mi az előnye a központi műtőblokknak? — A mai kor követelményeinek megfelelő, korszerű körülmények között dolgozhatnak majd az orvosok, nővérek. Az épület felszerelésére 650 millió forint áll rendelkezésre, a minőségből nem fogunk engedni. Ezenkívül jobban programozhatok lesznek a műtéti beavatkozások, a személyzet egy helyen lesz, így olcsóbban működtethető az egység. Egyébként az ország valamennyi megyei kórházában van már ilyen központi műtőblokk, egyedül Tolna megyében nem volt ilyen. Az épület átadási határideje 1997. szeptember, ezt követi a három hónapos beüzemelési idő. A műtétek 1988. január 1-től indulhatnak. Elhúzódó állami támogatás A kórház parkolójában felépítésre kerülő négyszintes, közel 12 ezer négyzetméteres épülethez a szükséges állami támogatást, 2 milliárd 200 millió forintot, címzett beruházás keretében az idén szavazta meg a Parlament. Ennek értelmében 1994-ben 52 millió forintot, jövőre 200 milliót, 1996- ban 900 milliót, végül 1997- ben, a befejezés évében 825 millió forintot biztosít az állami költségvetés. Mindehhez a megyei önkormányzatnak minden évben hozzá kell tenni 10 százalékot, mint saját erőt. — Miből, honnan biztosítják ezt a nem kis összeget - kérdeztük Príger Józsefet, a megyei közgyűlés elnökét. — Nem szerettük volna ha pénzszűke miatt az építkezés meghiúsul, ezért megpróbáltunk minden lehetőséget kihasználni. Mivel a megyei ön- kormányzatnak az építkezéshez nincs saját forrása, más forrásból biztosítjuk a szükséges összeget. A közgyűlés döntése értelmében eladásra kerül a volt Köjál székház, ezen kívül felhasználjuk az évente rendelkezésre álló műszerkeret egy részét és végül kiegészíti mindezt a kórház saját anyagi forrásaiból. Persze kérdéses, hogy a négy éve készült költségvetést az infláció mennyire befolyásolja. — Mikor kezdődik a beruházás? — Januárban. Közel tíz éve húzódik az ügy, a tervek rég elkészültek, sőt egyszer már áttervezésre is sor került. A kivitelezési munkákat versenytárgyaláson meghirdettük. Az első körben 25 építőipari cég jelentkezett, ebből 7-8 maradt a tenderezés után. Novemberben fog eldőlni, hogy ki kapja meg a fővállalkozói és a generálkivitelezői megbízást. Az előkészítés folyik, bízunk benne, hogy minden a tervek szerint fog haladni. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka A nőgyógyászati kisműtő marad a helyén Félni és (f)élni hagyni — Na, akkor most rendeljünk valami erőset, mert olyat fogsz hallani, amitől még a legkeményebb zsaruink is kiakadtak annak idején - mondta csende- sen-szomorúan Gábor, a fiatal, fáradt rendőrtiszt, egykori iskolatársam, a vendéglő egy eldugott sarkában, ahol már vagy három órája beszélgettünk. — Onnan indult a dolog, hogy ez a két alak - az egyik 21, a másik 24 éves - egy szórakozóhelyen molesztált egy fiatal nőt, aki egyébként a férjével ünnepelte a születésnapját. A két férfi kirívóan erőszakos volt, de a férj - erdész különben - a hatástalan „szóbeli figyelmeztetés" után pillanatok alatt leverte őket, ahogy kell. Ekkor fogalmazódott meg a két fiúban, hogy nem hagyják any- nyiban a dolgot, valamiképp elégtételt vesznek a családon. Hetekig figyelték a város és az erdő találkozásánál levő erdészházat. Ráértek, hiszen nem dolgoztak, kisebb lopásokból tartották fenn magukat. A verést követően körülbelül két hónappal gondolták úgy, hogy elérkezett az ő idejük, mivel a férj két napra elutazott valami konferenciára. Délelőtt volt, ők már elég rendesen be voltak karmolva, talán, hogy bátrabbak legyenek, bár egyik se volt absztinens fajta. Az erdészlak nem volt bezárva, - kedves, nyitott emberek voltak az erdészék -, azok ketten simán be tudtak menni. A feleség éppen kö- tögetett, a második kisbabáját várta, (már látszott), öt hónapos terhes volt. A két férfi belépve a szobába egyből rávetette magát a szerencsétlen nőre. Letépték róla a ruhát, kezeinél és lábainál fogva kikötötték az ágy négy sarkához, aztán mind a ketten megerőszakolták, de előtte még egyéb kívánságaik is voltak, amit a nőnek teljesítenie kellett, ha nem akarta, hogy a hasán ugráljanak. Miután végeztek, megfenyegették a nőt, nehogy beszélni merjen, mert kicsinálják. Már indultak volna, amikor meghallották a másik szobából a 15 hónapos kisfiú sírását, aki felébredt a durva zajokra. — Most igyunk meg még egyet - mondta Gábor, - idefigyelj, nekem is pont egy ilyen korú kölyköm van ... - Gábor elhallgatott, de aztán összeszedte magát, és folytatta. — Szóval ez a két alak kirúgta a gyerekszoba ajtaját és ráüvöltött a kisfiúra, hogy hallgasson, amitől az sikoltozni kezdett. Erre ezek teljesen begerjedtek, kikapták a kicsit az ágyból, és az anyja hasára dobták, aki még mindig kifeszítve feküdt az ágyon. A kisfiú persze tovább ordított, mire ezek elkezdték pofozni. Miután a gyerek még jobban üvöltött, teljesen begőzöltek, és módszeresen elkezdték tördelni a kisfiú kezeit, aztán a lábait. A gyerek elájult, elhallgatott, de azok akkor már teljesen be voltak pörögve, és a lábánál fogva az asztalhoz ver- desték a csöppséget, aztán ledobták a földre. Mindez az anya előtt zajlott le, aki ekkorra valószínűleg már nem volt észnél. A két férfi ezután újra megerőszakolta a nőt. Aztán, hogy ne maradjon tanú, elvágták a torkát, és egy késsel összeszurkálták a terhes asszony hasát. Ezt követően megmosakodtak a fürdőszobában, és teljesen nyugodtan távoztak. A férj másnap fedezte fel lemészárolt családját, azóta is kórházban van, valószínűleg soha nem fogják kiengedni, mert teljesen kész lett. Viszonylag hamar megtaláltuk ezt a két állatot, és rövid idő alatt be is ismerték, hogy ők voltak. A kihallgatás során minden apró részletet elmondtak, minden fel- indultság nélkül. Amikor arról beszéltek, hogyan gyaláz- ták meg másodszor is asz- szonyt, kitört belőlük a röhögés. A kihallgatást a legjobb emberünk vezette, de ez már neki is sok volt, nem bírta tovább, és nekik esett. Egészen biztos vagyok benne, ha nem lépünk elég gyorsan közbe, szó szerint széttépi őket, így is olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy eljárást kellett indítanunk a nyomozónk ellen, aki nem fogja megúszni... Sokáig hallgattunk, kortyolgatva a méregerős italt, aztán Gábor újra megszólalt. — Már átadtuk az ügyészségnek az ügyet. Tudod, szerencsére jogállamban élünk, ahol a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket. Az valószínű, hogy ezek kikapják az életfogytiglani, ami nálunk annyit jelent: maximum 25 évet fognak ülni. A jogállam ugyanis éberen őrködik állampolgárainak jogai felett, nehogy véletlenül megforduljon valaki fejében, hogy hát azért az ilyen patkányokat csak fel kéne kötni, de minél előbb. Ne haragudj, képtelen vagyok indulatok nélkül beszélni erről a témáról. Ismerem az érveket. A társadalom tagjait nem lehet megfosztani alapvető emberi jogaiktól, az ugyanis alkotmányellenes, ezt a demokrácia beköszönte óta jól tudjuk. A jogállamiság éber őrei a humánumra is hivatkoznak a halálbüntetés ellen érvelve. Aztán előhozakodnak azzal, hogy kötnek bennünket - az általunk megkötött - nemzetközi egyezmények. És statisztikákat felhasználva bizonygatják, hogy a kötélnek nincs elrettentő ereje. Meg hogy az ilyen „maximum 25 évek" megnyugtatóan megvédik a társadalmat az efféle szörnyetegektől. Hidegen és okosan érvelnek. Az én - meglehet, nem elég korszerű - igazságérzetem viszont még a legtárgyi- lagosabb pillanataimban sem tudja elfogadni, hogy az a jogszerű, amikor egy ártatlan család bestiális kiirtását maximum 25 év börtönnel le lehet tudni. Nem tudok örvendezni annak sem, hogy maximum 25 év múlva - 46 és 49 évesen - a jogállam e két díszpolgára újra rászabadulhat a társadalomra, újra ölhetnek, tönkretehetnek, rombolhatnak — jogrendszerünk áldásával. Es amikor a jogállam éber őrei bizonygatni kezdik - nekem, a rendőrnek, aki nap, mint nap látom, micsoda iszonyú mennyiségű mocsok halmozódott fel ebben az országban, - hogy milyen nagyszerű, meg európai (ez a kulcsszó) nálunk az igazságszolgáltatás, azt gondolom, hogy nem egy országban élünk. Gábor észrevette, hogy kicsit hangosan beszél. Lehajtotta a fejét, majd a poharában levő italt, aztán nagyot sóhajtott. — Figyelj, hidd el, én azon imádkozom, hogy ez a két állat 25 év múlva, a kötelet ellenző demokratáink feleségeire, humanistáink gyerekeire, emberi jogok védelmezőinek unokáira se kapjon kedvet. Az Isten irgalmazzon nekik. sk Nagyszülők, unokák Az előző hétvégén zajlott Szekszárdon az Idősek Világnapja és a Nemzetközi Családév közös rendezvénysorozata, mely egyben országos nyugdíjastalálkozó színhelye is volt. Az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola adott otthont a Nemzetközi Családév konferenciának, ahol közismert szakembereknek az idős kor számos kérdésével kapcsolatos előadásait hallgathatták meg az érdeklődők. Turgonyi Júlia szociológus „Idősek a családban - idősek a társadalomban" címmel tartott előadást. Elmondta, hogy a nemrégiben Kairóban lezajlott népesedési világkonferencián nemcsak az abortusz, hanem az öregedés problémája is szóba került. Nagy pozitívumnak tekinthető, hogy az ENSZ a családot, az emberi fennmaradás alapkövének, az emberi társadalom értékének tekinti. S ebbe a családfogalomba beletartozik az idős népesség is. A családról sohasem szabd „szétparcellázva" beszélni, tanácskozni, hanem mint globális egészről. Shaa család, mint intézmény, mint globális társadalmi alakzat nem működik, akkor ennek elsősorban társadalmi okai vannak. A népesség „öregedése", az idős emberek számának növekedése a világháborút követő második évtized óta ad munkát a témával foglalkozó szakembereknek, mert azóta figyelhető meg ez a folyamat. Nem szabad tehát megengedni, hogy a fiatalabb generációban kialakuljon az idős emberekkel, az idős állapottal kapcsolatos hamis megközelítés, mely „A fiatalok bele- nyomorodnak az idősek eltartásába." vagy „Időskorban le az igényekkel, örüljön hogy él!" s ehhez hasonló kinyilatkoztatásokban csúcsosodnak. Arra kell törekedni, hogy az idős embereknek legyen lehetőségük arra, hogy eldönthessék, hogyan, miként akarnak élni. Talán kevesen gondolnak arra, hogy az öregedést, az időskort, az idős állapotot is „tanulni" kell, hogy harmonikus öregkor alakulhasson ki, s ehhez segítségre van szükségük az érintetteknek. Hiányzik az az információs rendszer, amely ebben segítséget nyújt például azzal, hogy megfelelő fórumot biztosít kérdéseiknek, érdekeik képviseletének, s lehetőséget teremt arra, hogy felhalmozódott tudásukat, tapasztalataikat kamatoztatni tudják. Az igény pedig nagy, mert a honi népesség több mint 20 százaléka időskorú, s vétek lenne lemondani róluk, mert az idős emberek szemében a legfontosabb, a legszentebb a család. Dr. Ranschburg fenő, az ismeri és népszerű pszichológus professzor a nagyszülői szerepről beszélt. Önvallomással kezdte, elárulva, hogy háromunokás nagypapaként ó bizony nem jó nagyszülő, csakúgy, mint számtalan sorstársa. A nagyszülő ugyanis „húshiányban" szenved, mert gyermeke, akit babusgatni, dédelgetni lehetett, s egyúttal „szellemi vezérként", példaként, etalonként szerepeltünk előtte, óhatatlanul felnőtt lett, saját útját járja. S ekkor megszületik az unoka, aki csodálatosan pótolja a keletkezett űrt. S még csodálatosabb, hogy kapunk egy gyermeket, akit szeretgethetünk, kényeztethetünk, s mindezt úgy, hogy a nevelésével kapcsolatos igazi felelősség már nem a miénk, hanem a gyerek szüleié. S itt keletkeznek a konfliktusok is. Mert belép a képbe még egy család, menyünk/vejünk családja, s még egy nagyszülőpár, akik ugyanúgy igényt tartanak az unokára, mint mi. Ráadásul, mivel a nagyszülők és unokák csak azt hajlandók tenni, ami nekik tetszik, ezáltal a kapcsolatuk általában kitűnő, rejtett féltékenység alakulhat ki a szülők részéről a nagyszülők iránt. Nagyon fontos, hogy úrrá gyenek a szülők a fent említett féltékenységen, s mindkét fél - szülök és nagyszülők - egyaránt kerülje el, hogy egymás közötti konfliktusaik, régi, vélt vagy valós sérelmeik az unoka személyén keresztül, vele kapcsolatos konfliktusok során kerüljenek napvilágra. Mert a nagyszülők rengeteget tudnak nyújtani unokájuknak, szeretetben, bölcsességben, s olyan útravalót adhatnak, ami egy egész élet során lehet aranytartalék. Venter Marianna A tanítványok tanítók lesznek Felemelő pillanatok, ragyogó tehetségek, éltető zene. Nem mindennapi rendezvénysorozat volt az elmúlt hétvégén Bonyhádon. A neves népzenekutatót, Olsvai Imrét a VI. Országos Népzenei Találkozó zsűrielnökét az idei verseny tapasztalatairól és a bonyhádi Székely Kör most bemutatott új kazettájáról kérdeztük. — A verseny kicsit hasonlatos a gyerekhez, aki egyre okosodik, fejlődik és mind jobban a szívünkhöz nő - kezdte Olsvai Imre, majd így folytatta:— Nagy örömömre szolgál, hogy egyre magasabb a színvonal, és a résztvevők köre, lakóhelye egyre szélesedik. A legkisebbek a kilenc-tíz éves mihálygergelyi - Nógrád megyei - gyerekek voltak, de nyugdíjasok is felléptek. Becsületükre legyen mondva, hogy ki mertek állni, hiszen olykor-olykor magukra vonták a zsűri bírálatát is, de azt gondolom, ez nem baj, el kell mondani a hibákat is, hiszen ők is abból tanulnak. Ugyanakkor remélem, hogy a megbíráltak is érezték, hogy minket is a szeretet szelleme vezérel. Nagyon dicséretes dolog, hogy egy értelmiségi a szabadidejében a néphagyomány elsajátításával foglalkozik. A népi kultúra annyi gazdagságot kínál újratölte- kezésre, érzelmileg is, hogy méltó arra, hogy ne csak érzelmeikkel, de tudományosan is elsajátítsák azok, akik beleszülettek. — Mennyire tudják a mostani zenészek, hogy mi az a dallamkincs, amihez nyúlhatnak? — Valóban, néha fel kell hívni a figyelmüket a jó forrásokra, vannak köztük már szerencsére hangzó anyagok is. Ezek a felvételek segítenek ahhoz, hogy még hívebben tanulják meg a fiatalok az elődök dalait. Az igazi persze az eredeti gyűjtőélmény lenne, csak sajnos sokan már nincsenek köztünk, akiktől tanulni lehetne. Talán még Erdélyben, itt-ott a Felvidéken. Nagy szerencse, hogy itt a környéken olyan jó kezekbe került a dalok továbbadása,
