Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-01 / 231. szám
4 KÉPÚJSÁG TOLNA ÉS KÖRNYÉKE 1994. október 1., szombat A4. A volt a legszorgalmasabb Hatvannégy mázsa papír Mitől szép egy fegyver? Puskaműves ars poetica Tolnán a 2. sz. Általános Iskola alsó tagozata elhatározta, hogy papírgyűjtést szervez. Az előző napokban már jártuk a környező házakat, hogy sok papír összegyűljön. Több gyereknek a felnőttek is segítettek. A padlásokról is lehoztuk a régebben összegyűlt papírt. Szeptember 29-én elérkezett a nagy nap. Reggel 8 órára az iskola környéke benépesült papírt cipelő gyerekekkel. Volt, aki 2 kiskocsival is fordult. Több anyuka és apuka autóval segített elhozni az összegyűjtött mennyiséget. Minden osztályét külön lemérték. Legtöbbet, 1400 kg-ot a 4. A osztály gyűjtötte. Az alsótagozatban 6470 kg papír gyűlt össze. Ezt a mennyiséget a Wiedemann Rt. ingyen elszállította a MÉH telepre. A papírért kapott pénzt az osztályok kirándulásra fordítják. A mi osztályunk október 6-án Óbányára fog kirándulni. Szeretnénk, ha jövőre is megismétlődne ez az akció. Pirgi Katalin, 4. A Az átalakuló „magyar valóságban" sokan kényszerülnek pályamódosításra. Tisztviselőkből virágkötők, autószerelőkből biztosítási ügynökök lesznek. A mözsi Mészáros Ferenc műszaki ellenőrből vált puskaművessé. — A szekszárdi Agrártervet, ahol dolgoztam, felszámolták - mondja. — Munka- nélkülivé váltam, kerestem a helyemet, a lehetőségeket, de nem nagyon kapkodtak a cégek az ilyen ötvenéves emberek után. A fordulatot az hozta, hogy egy hirdetésre bukkantam a vadászújságban, mely szerint: egyéves puskaműves tanfolyam indul Pesten. Nem álltak tőlem távol a fegyverek, vadász vagyok, fiatalabb koromban versenyeztem is, mint sportlövő, s mindig barkácsoló ember voltam, hát megpróbáltam. Kaptam átképzési támogatást a munkaügyi közpottól, s megszereztem a képesítést. Menő mesterektől tanultam, olyan szakmai alapot szereztem, amire nyugodtan lehet építeni. Műhelyemet tavaly nyitottam, s most már egyre jobban felfedeznek. — Van még puskaműves a megyében? — Igen, van még egy, Szekszárdon. — Meg lehet ebből élni? — Maga a munka szép, de arra is szükség lesz, hogy ebben az országban meginduljon a fellendülés, s akkor a szakmaszeretet mellett megtalálhatom az anyagiakat is. Most még „két lábon állok", nem adtam fel a másik tevékenységemet, a villanyszerelést sem, amit másodállásban azelőtt is csináltam. Mindkét szakterület precizitást követel, a szabványok miatt. — Minden fegyverhez ért? — Ami nálunk forgalomban van, mindhez. Gáz-, riasztó-, éles pisztolyokhoz, sörétes-, golyós vadászfegyverekhez, légpuskákhoz. Javításhoz, beállításhoz, távcsőszereléshez, műszaki vizsgára való felkészítéshez. Gyárthatnék akár új fegyvert is, olyan a képesítésem. — És ha valaki beállítana egy Kalasnyikovval? Rendbe hozná? — Legföljebb a hatástalanítását vállalnám. A rendőrséggel jó a kapcsolatom, és a kenyeremet senki hóbortjáért nem teszem kockára. —7 A család mit szól? Nem veszélyes ez a mesterség? — Semmivel sem veszélyesebb a fegyver, mint az a pohár, amit a háziasszony elmosogat. Oda kell figyelni, s akkor nem történhet baj. — Olyan puska még nem akadt, amelyik kifogott magán? — Eddig még nem. Lelki- ismeretes munkát végzek, gyorsan, de nem kapkodva. Ilyen a természetem. Ha nem jó a hangulatom, inkább egy kis időre félreteszem a dolgokat, amíg nem jön egy kis ihlet. S ha én rendben vagyok, akkor rendben lesz az is, ami a kezem alól kikerül. — Elégedettek a kuncsaftok? Milyen a forgalom? — Ez a vállalkozás egyelőre még felszálló ágban van, de a forgalom így se túl nagy, mert a gazdasági helyzet nem jó. Én szeretném, ha meg lennének elégedve velem a vadászok, mert olyan alacsony lesz a nyugdíjam, hogy nem is gondolhatok arra, hogy 60 éves koromban bezárom a boltot. Nekem ezt életem végéig csinálnom kell. Ezért komolyan törődök a megrendelőimmel, kezelési, karbantartási tanácsokat adok nekik, s ha nem sértem, még a puska helyes fogását is elmagyarázom az illetőnek. Távcsőbeállításkor pedig a gazdát is kiviszem próbalövésre, hogy az ő szeméhez igazítsam a szereléket. Igényesen, szépen kell dolgozni. Mert nemcsak az a cél, hogy lőni lehessen vele, a puska nemcsak egy szerszám, hanem esztétikai értéke is van. — Mitől szép egy fegyver? Mi a szép rajta? — Az összhang. A fémrész, a tus, a távcső, a szerelék harmóniája. A vadászok adnak erre. Szeretik a mutatós öltözetet és a mutatós fegyvert. Még az ember egyéniségére is lehet következtetni abból, hogy milyen a puskája. Wessely Fotó: Ótós Réka Két-három zsákkal is gyűjthet, aki időben „ébred"! Dióböngészők erdei versenye Ahogy az ősz üzenetét megértették a fák, a bokrok, utolsó nagy erőfeszítéssel beérik minden bogyó, s gyümölcs. A dió vastag, zöld burka enged a fejlődő szem, a belső csonthéj feszítésének és megreped. Néhány nap csupán, hogy kiszabaduljon börtönéből, s aláhulljon a termés. Megérett a dió Medinán. Útrakelnek a böngészők is. A tavasszal, a nyáron már felderítették a terepet, föltérképezték a erdőt, kifürkészték, hogy hol, milyen diófát találni. Ilyenkor aztán biztosra mennek, ha csak a fürgébb be nem előz. Van ám verseny! Végigtúrják a böngészők az egyre vastagodó avart, diószemeket keresve. Köténybe, kosárba, derékra kötött, vagy vállra akasztott szütyőbe dobálják a zsákmányt. A végleges tisztítás otthoni munka marad. Csak a mennyiség gyarapodjon! - siet ilyenkor a böngésző. Két, három zsákkal is gyűjthet aki időben „ébred"! Régen, a valamikori maszek világban a kuglizáshoz, a kocsmázáshoz „ebbű pénzűtek" a legények. A falu öt boltosa közül mindegyik megvásárolta és adta is tovább. A böngészők maguknak, a családnak is tartalékoltak. A megszedett szemeket kiterítették a napra, megtisztították, kiválogatták a kukacosat, aztán zsákban a szellős kamra vagy a padlás egyik szegletébe rakták. A szedés, a puco- lás és a válogatás jócskán megfestette a vele foglalatoskodó ujjait, tenyerét, de mit számított ez?! Ahogy a zimankó a lakásba szorította az embert, ideje jött a diótörésnek. A konyha kövére tett fatuskón kalapáccsal „megroggyantották" a héjat, így maradt épségben a bele. Legtöbbször ez került a piacra, a boltba, mert pucoltan fizettek többet érte. A kályhában pedig víg pattogással égett a héj. Az otthon maradt dióbél az étkezés rendjébe tartozott. A kemencében sült dióskalács a mákossal, isteni eledelnek számított a gyermekek körében. S nem volt megvetendő falat a dióspalacsinta vagy a dióstészta sem. Néha még pörköltcukrot is készítettek, darált dióval. A szedett diót úgy osztotta be a háziasszony, hogy az újat a következő évit is megérje. Komád László Ember a magasban Ez egy olyan munkahely, ahol nem lehet tériszonya a dolgozónak. Tolnán a napokban végzik a közvilágítás javítását, a 6-8 méteres oszlopokon lévő lámpatestek ellenőrzését. E feladatot minden félévben ellátja a Dédász, szakembereket küldve „a magasba". Olyanokat, mint Lakatos Vilmos (képünkön). Fotó: Ótós Réka Itt a szüret, kell a szorgos kéz A cukorfoktól nem esik hanyatt a gazda Padlások kincsei A lámpa Világítóeszköze volt a falusi házaknak, amíg nem kapott villanyt a közösség. Medinán ez a lámpatípus volt elterjedve. Méreteiben - bár nem mindenütt - a legnagyobbat, rendszerint a tizenegyest, használták a lakásban, a leg- kiebbet az istállóban. A lángot, hogy a levegő mozgása ne altassa el, üvegbúra védte, amit egyszerűen lámpaüvegnek vagy cilindernek neveztek. Este, vacsorakor az asztal közepén állt, különben a szükségletnek megfelelően falra is akaszthatták a konyhában, szobában. A fényt kb. egy-másfél ujjnyi petróleummal átitatott textilcsík, a mécsbél szolgáltatta. A láng mögé, az akasztóra tükröt is szereltek a jobb fényvisszaverés miatt. A kiürült kiskanná- val a gyereket szalajtották a boltba: „Ergye, hozzá fé' liter olajat!". így is nevezték a petróleumot. A faluban még használták a viharlámpát. Ez is petróleummal égett. Az üveg, és maga a lámpatest kialakítása lehetővé tette, hogy még az erős szél se oltsa ki a lángot. Vitték is magukkal a szomszédba menet, jövet, a sötétedés után végzett kinti munkáknál, istállóban világításként, de a lovaskocsi rúdjára, vagy az oldalra is felakasztották, ha későn, vagy nagyon korán közlekedett a gazda. A második világháború alatt petróleumhiány idején zsírosméccsel is világítottak, ami irtózatosan füstölt és büdös volt. Megadóan fogadta a hegy Medinán is a szüretelőket. Jöttek a rokonok, ki közelről, ki távolról, s aztán indult a menet tovább: tele a kistraktor pótkocsija, porfelhőt húz maga után a személygépkocsi, kerékpáron is zötykölődnek. Irány a hegy! Fordulnak szaporán a puttonyosok, a présházban megállás nélkül tekerik a szőlőzú- zót, friss musttal teli a sajtár, a hordó. Van ok a serénykedésre, mert rothad is a termés rendesen. A cukorfoktól meg nem esik hanyatt a gazda. Hallani tizenkettesről, tizen- négyesről, de a tizenkilences és a húszas sem ritka. Lé van bőven, de még éretlen fürt is. Ezzel, egy munkával teli fél évet mondhat maga mögött a gazda. Az első metszőolló csattanását még valamikor február végén, március elején visszhangozta a hegy. Aztán munka munka hátán, pihenés, megállás nélkül. Szorongás is bőven akadt: Sokat kinn alszik a szőlő, míg a kádba kerül - mondogatják. Ha innen borul, nagy esőt kapunk. Tán még jeget is. Ha onnan, akkor meg betegséget hajt a hegyre, kergeti a rothasztó gombák spóráit. Netán a hegyoldalt lemosó zuhatagot is. Megy a szüret. Az „előrelátók" még tavalyi borral kínálják a vendégeket. Medinán úgy szokás: „az óbor várja meg az újat". Bódai Sándor is szüretel. Csak családi körben. A kisebbik, katona fiú is haza jöhetett. Kell a szorgos kéz, meg a puttonyozáshoz a fiatal, erős váll. A szüret végeztével megnyugszik a szőlőművelő ember, hogy tavaszra kezdhesse újra. Komád László KáeL
