Tolnai Népújság, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-01 / 205. szám

4 «ÚJSÁG DUNAFÖLDVÁR, PAKS ÉS KÖRNYÉKE 1994. szeptember 1., csütörtök Új dokumentumok Jámbor Pálról Nem volt Petőfi ellenfele Jámbor Pál (Hiador) író-költő-paptanár és politi­kus, Paks város neves szülötte volt. 1848-49-ben Kossuth La­jos híve. A szabadságharc le­verése után tíz évig élt emig­rációban, Angliában és Fran­ciaországban. 1861-ben tért haza - miután a kalocsai érsek amnesztiát kért számára -, s gimnáziumi igazgató lett. A kulai kerület országgyűlési képviselővé is választotta. - Ezek az életrajzi adatok is olvashatók Csonka Ferenc: Hiador című kismo­nográfiájában, mely a század közepén látott napvilágot Jámbor Pál életéről. A Pakson működő Jámbor Pál Társaság egyik tagja, Be- regnyei Miklós érdekes felfe­dezésre jutott. A Kalocsai Ér­seki Levéltárból sikerült olyan iratokhoz, levelekhez hozzá­férkőzni, melyek eddig isme­retlenek voltak a kutatók számára. Jámbor Pált, a róla kialakított vélemények szerint Petőfi Sándor egyik ellenfelé­nek ismerhetjük meg, holott ez a beállítás mesterséges - vé­lekedik Beregnyei Miklós. Rö­vid elemzés után az iratok első áttekintése arra enged következtetni, hogy az előke­rült iratok alapján egészen más megvilágításba helyez­hető Jámbor Pál élete, mun­kássága, a kort meghatározó szerepe és nem utolsó sorban Petőfihez fűződő viszonya. A méltán híressé vált Petőfi a népies jellegű műveiről volt és maradt ismert ország és vi­lág előtt. Jámbor ismertsége nem volt Petőfiéhez mérhető, ő főként az úri, a polgári kö­Bikácsi gondok A berendezés hiányzik Az újonnan épített bikácsi iskola mára már elnyerte végső külalakját. A község lakói nagy szeretettel várják, hogy eljöj­jön az a nap, amikor nem kell Nagydorogra útrabocsátaniuk ál­talános iskolás korú gyermekeiket, hanem elkísérhetik őket a helyi intézménybe. Sajnos, a szülőknek és a diákoknak még na­gyon sokat kell aludniuk, hogy e vágyuk teljesülhessen. Az épület nagyon szép lett, tetszetős a külső és a belső kiala­kítása. Egyetlen problémája van az önkormányzatnak: nincs anyagi fedezet az épület berendezésére. Nem kis összegről van szó. Az előzetes kalkulációk szerint közel két és fél millió forint szükséges ahhoz, hogy az iskolát „üzemképessé" tegyék és a tanítás megindulhasson. Márpedig ismerve a művelődési tárca pénzinségét, nehezen lesz megoldható ez a kérdés, bár az ön- kormányzat minden lehetséges eszközzel pénzhez szeretne jutni. Mint azt a polgármestertől megtudtuk, igyekszenek pá­lyázatokon megszerezni a szükséges anyagi fedezetet. A kivite­lező cég terveinek megfelelően szeptember közepén hivatalo­san is átadják az épületet - egyelőre csak az önkormányzatnak. Hogy mikor és milyen körülmények között vehetik birtokba a pedagógusok és a diákok, ez még a jövő kérdése. Hagyományőrzés Dunaföldváron Szüreti fesztivál Nagyon szép hagyományt elevenítenek fel minden év­ben a dunaföldváriak. A művelődési ház szervezésé­ben idén már sokadik alka­lommal rendezik meg a Szü­reti fesztivált. Ebben az évben három­naposra bővült a program. Szeptember 9-én délután öt órakor kezdődik a rendez­vény, mellőzve a protokolá- ris megnyitót. Ekkor Nemes Ferenc és Heritesz Gábor ki­állítását nyitják meg a nagy- közönség előtt, a Vármúze­umban. Este nyolc órakor a Rece-Fice együttes koncertje lesz a Rákóczi utcában. Itt délszláv, bolgár, valamint görög népzenét játszanak majd az együttes tagjai és táncházra várják az érdek­lődőket. Szeptember 10-én ugyancsak a Rákóczi utcá­ban - perui népzenét hall­gathatnak az eseményre el­látogató vendégek. Délután tréfás vetélkedőkre, majd utcaszínházi előadásokra kerül sor. Itt közreműködik a Budapesti Tér Színház. Ezt követően a Blue Chokers és a Herfli Davidson blues, va­lamint a River country együttesek lépnek a közön­ség elé. Szeptember 11-én délelőtt kilenc órakor kezdődik a Földvár-Dunavet díjugrató lovasverseny. Ezt a progra­mot a Pincegödörben ren­dezik (Ságvári Endre utca). A délelőtt programjai között a dunaföldvári HID együt­tes is tart bemutatót. Tíz órá­tól gyermekvetélkedők, asz- faltrajzoló-verseny és to­vábbi gyermekműsorok szórakoztatják majd az ér­deklődőket. Egy órakor a Paksi Zeneiskola növendé­kei adnak térzenét, majd kezdetét veszi a hagyomá­nyos szüreti felvonulás. Előre kijelölt útvonalon ha­ladnak majd a felvonulás­ban részt vevő lovaskocsik. A Rákóczi utcában folytató­dik a program, néptánc gá­laműsor lesz, majd tombola­sorsolás. Este hét órától szü­reti bálra invitálják a duna- földváriakat, melyen a paksi TO-CSA Brancs lép fel. zönségnek írt verseket. Mint azt Beregnyei Miklóstól meg­tudtuk a Kalocsai Érseki Le­véltár őrizte Jámbor Kalocsán töltött éveinek dokumentu­mait. Ezek mellett más érde­kes kéziratokhoz is hozzá le­het férkőzni. Mint mondta, a kutatás csak most vált lehet­ségessé. Az előkerült egyházi jellegű iratok, jegyzőkönyvek Jámbor Pál plébánosi tevé­kenységéről, országgyűlési képviselőségi idejéből szár­mazó levelek és egyéb más irományok. Minden előkerült dokumentumra az jellemző, hogy Jámbor Pál a kor egyik haladó gondolkodású szemé­lyisége volt és így a Beregnyei Miklós által meglelt, és nyil­vánosság elő kerülő doku­mentumok irodalomtörténeti szempontból is jelentősek. Továbbra is várják Paks, Dunaföldvár és környéke olvasóinak leveleit, ötle­teit, kérdéseit, észrevéte­leit, véleményét és javasla­tait az oldal szerkesztői: Venter Marianna és Garay Előd Szívügye a tájvédelem (Folytatás az 1. oldalról.) A másik a Fadd-Dombori holtág és az üdülőkörzet ügye. Beszélgettem sportveze­tőkkel, a horgászok képviselő­ivel, meghallgattam az ön- kormányzat, a vállalkozók vé­leményét. Ennek az üdülő­körzetnek a problémáira kell sürgősen megoldást keresni, mégpedig oly módon, hogy minden érdekelt fél a lehető­ségekhez képest elégedett le­gyen. Konkrét lépéseket is tet­tem ebben az ügyben, miután a holtágról készült tanulmá­nyokat elolvastam. A kérdés kezelésében a legfontosabb­nak azt tartom, hogy a Dunát ne csak bizonyos területeken nézzük, hanem végig az egész magyarországi szakaszon. A holtág területén mindenkép­pen vízpótlásra van szükség, erre két lehetőség adódik, mindkettő előnnyel és hát­ránnyal jár. Nehéz feladat, de azt a variációt kell megtalálni, ami hosszabb távon kedve­zőbb megoldást hoz, ennek kiválasztása, a végső döntés a szakemberek feladata. Egy összevont értekezlet összehí­vása szükségesnek látszik, eb­ben partnernek mutatkoznak a szakminisztériumok is, hi­szen a Duna vize nemzeti kin­csünk. — Beszéljünk egy kicsit a par­lamenti munkával kapcsolatos el­képzeléseiről is. —- Részt vészek természe­tesen a frakció munkájában, amibe igyekszem legjobb tu­dásom szerint bekapcsolódni, elsősorban a környezetvé­delmi munkacsoporton belül. Mint képviselő, a parlament környezetvédelmi bizottságá­nak tagja vagyok, elsősorban a természet- és környezetvéde­lemmel foglalkozom, így töb­bek között a tájvédelmi körze­tek kialakításával. Talán keve­sen tudják, Tolna megyében is van ennek aktualitása, a me­zőföldi löszvölgy megyénkbe eső része: a tengelici homok­háttól a németkéri területig megfelelő védettségre szorul. A bizottság fontos feladata, hogy a környezetvédelmi tör­vény tervezete megfelelően átdolgozva a parlament elé kerüljön. Úgy ítélem meg, hogy az önkormányzatoknak sok olyan környezetvédelmi jellegű tevékenysége van, me­lyet feladatként megkaptak, anyagi hátteret azonban nem biztosítottak hozzá. A törvény akkor lesz jó, ha nem csupán a környezeti károkozás követ­kezményeinek felszámolására törekszik, hanem a környezeti károk megelőzésére. A környezetvédelem kérdé­sét nagyon fontosnak tartom, véleményem szerint már gye­rekkorban, az iskolákban el kell kezdeni a felnövekvő ge­nerációk képzését, felhívni a figyelmüket az ügy fontossá­gára, horderejére. — Hogyan tartja a kapcsola­tot a választóival? — Rendkívül fontosnak tartom a választóimmal való kapcsolattartást, Pakson a polgármesteri hivatalban ren­delkezésemre bocsátottak egy megfelelő helyiséget, ahol minden héten pénteken 9-13 óráig fogadhatom a választó­kat. Ha más elfoglaltság miatt ebben akadályoztatva vagyok, megbízottam helyettesít majd. Ide, a polgármesteri hivatalba bármilyen levél, fax érkezhet a nevemre. Dunaföldváron a fent említett napokon délutá­nonként fogadom az érdeklő­dőket a Szocialista Párt irodá­jában. Reményeim szerint a körzetemben lévő települése­ket is rendszeresen látogatom majd. Venter Marianna Fejlesztés, szociális gondoskodás Pakson Paks város önkormányza­tának idei költségvetése 1,4 milliárd forint, ebből 270 mil­lió forint jut fejlesztésre, melynek egyik lépése az úgy­nevezett Alvég komplex re­konstrukciója, ezzel egyidő- ben a Villany utcai piac átépí­tése. A munka a finiséhez kö­zeledik, a Villany utcában például az útépítés mellett a csapadékvíz- és a szennyvíz elvezetését is megoldják. A tervek szerint a piacot csarnok jellegűen befedik, s a polgár­mesteri hivatal felügyelete mellett alakíthatnak ki árusító pavilonokat azok a vállalko­zók, akik területet vásárolnak maguknak a jövendő piac­csarnokban. A szociális támogatások kö­zül kevésnek bizonyult a la­kásfenntartási támogatás, el­sősorban a rezsiköltségek emelkedése miatt egyre töb­ben igénylik ezt a fajta támo­gatási módot. A szociális háló működőképesnek mondható a városban, a nevelési segély és a szociális segély céljára for­dítható összeg nagysága meg­felelő. A tervek között szere­pel a szociális otthon bővítése, ezáltal csökken majd a vára­kozási idő, s teljesíthetik az átmeneti gondoskodás iránti igényeket is, például egyedül élő idős emberek hosszabb kórházi kezelés után felügye­let alatt lábadozhatnának, vagy ellátásra szoruló idős emberekről is gondoskodhat­nának átmenetileg. venter Fotó: ótós A Villany utcában új út készül Útban volt az oszlop? Kénytelenek voltak a DÉ- DASZ szakemberei azt az osz­lopot áthelyezni, melyet gya­korta rongáltak meg Bikácson. Nem kell a legrosszabbra gondolni, nem lump és garázda elemekről van szó, akik szoká­sos módon megszokásból vil­lanyoszlopokat döntenek ki. Csupán arról, hogy a fő utca egyik éles kanyarulatát (mert kettő van belőle) több gépkocsi­nak egyáltalán nem - van csak nagy nehézségek között - sike­rült bevenni. Az említett kanya­rulat menetirány felőli jobb ol­dalán lévő villanyoszlop az utóbbi időben többször sérült meg, ahogy mondani szokás, sűrűn megpróbálták „kiegyene­síteni". Az elmúlt hét végén is történt egy ilyen eset, melynek eredményeként az oszlopot megrongálta egy, az útról lesod­ródó gépkocsi. Az újabb átalakítási kísérlet eredményeként hétfőre közvi­lágítás nélkül maradt a telepü­lés. A DÉDÁSZ Paksi Kirendelt­ségének munkatársai az „érin­tett" villanyoszlopot biztonsá­gosabb helyre állították, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy kevésbé lesz kitéve a közlekedő gépjárművek által okozott ve­szélyeknek. G. E. Gondoljunk a fákra Hírt adtunk már a Pakson felállított, újfajta, szelektív hulladékgyűjtő konténerekről, sőt, fényképet is készítettünk róluk, de változatlanul foglal­koztat a téma. Gondolom, nemcsak engem. Néha lát az ember olyan té­véadásokat, olvas cikkeket, netán tanulmányokat, prog­nózisokat, melyek a Földet egy gigantikus szeméttelep­ként emlegetik. Megrázó képsorokat mu­tatnak, mérgező, fekete füstöt „pipáló", falunyi szeméthe­gyekről egy-egy nagyváros közelében, ahol emberek tu­catjai turkálnak, keresgélnek, mert még a szemét között is akad talán valami használ­ható, eladható, a világ egyes részein sokak megélhetési for­rása a guberálás. Szomorú dolog, de ezt mondani kevés. Mert veszé­lyes is. Azzal a technikával, amire olyan büszkék vagyunk lehet, hogy saját sírunkat ás­suk meg. Az a sok szintetikus anyag, ami a szemét zömét ki­teszi, rendkívüli módon szennyezi is amúgy is megvi­selt környezetünket. Állítólag olyan műanyagok is vannak, melyeknek még csak nem is sejtik lebomlási idejüket, talán még az embereket is túlélik majd. Á szelektív hulladékgyűjtés és újrafeldolgozás megoldás lehet. Persze ennek a globális gondnak csak egy részét tudja orvosolni, de meg kell ragadni minden lehetőséget. Különö­sen fontos a papírhulladék új­rafeldolgozása. Mert a papír alapanyaga a cellulóz, ezt pe­dig a fából nyerik. S fából egyre kevesebb van ezen a sebzett bolygón. Tanítják az iskolában mindannyiunknak, hogy az erdő a Föld tüdeje, ha nem lennének, megfullad­nánk. De a többség csak akkor jön rá majd erre, amikor már késő lesz, amikor már elsor­vad ez a zöld tüdő. Próbáljunk meg erre is gon­dolni, amikor otthonunkban szelektáljuk a régi újságokat, egyebeket, s ne röstelljük kü­lön kidobni. Gondoljunk a fákra, amiket így talán meg­menthetünk. vem Tanévkezdés a nagydorogi iskolában Megújult a konyha A nagydorogi általános isko­lában már megtartották azt a testületi értekezletet, melyen az iskolakezdéssel kapcsola­tos kérdések kerültek a pe­dagógusok elé. A községben tegnap volt az évnyitó, mely minden évben külön cere­móniával zajlik. Nemcsak azért, mert egy „új esztendő" kezdődik a diákok életében, hanem mert évente közel fél­száz kisgyerek indul útnak az óvodából, hogy a súlyos iskolatáskát a vállára tegye és első alkalommal belépjen a suli kapuján. Ebben az esztendőben a hagyományos felújítási munkálatokon - úgy mint festés és mázolás - kívül az intézmény konyhája született újjá. Mint azt az iskola igaz­gatója elmondta a szennyvíz- rendszer javításán kívül az üstöket, valamint a hűtőket cserélték ki. A beruházás költségeit az iskolának kellett állnia, így a tervezett, a taní­táshoz szükséges segédesz­közöket nem tudták megvá­sárolni. Mint azt Orlovácz György elmondta, azért volt időszerű a konyha moderni­zálása, mert az intézmény­ben naponta közel 360 fő ré­szére készítenek ebédet. A régi eszközökkel nehézkes volt már az ételek elkészítése. Ehhez tudni kell, hogy az is­kola konyhája közétkeztetési funkciót is ellát. A százötven óvodáson és a 140 iskoláson kívül a polgármesteri hivatal munkatársai is itt étkeznek. A konyhán a nagydorogi és a bikácsi idősek otthona szá­mára is főznek. Az igazgató elmondta, hogy a tanerőben is történtek változások. Tóthné Koch Zsuzsa helyett egy fiatal, fa­lubeli pedagógus fogja taní­tani a gyerekeknek a német nyelvet. Jaksa Veronika a felső osztályosokkal foglal­kozik majd. A testnevelésó­rákat Morvái Árpád helyett Kindl Judit tartja majd a gye­rekeknek. -ge-

Next

/
Oldalképek
Tartalom