Tolnai Népújság, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-03 / 207. szám
1994. szeptember 3., szombat MEGYEI KÖRKÉP NÉPÚJSÁG 3 A beiskolázási támogatás településenként változik (3.) Ezekben a napokban, szinte valamennyi település szociális osztályán, a legtöbb gondot a beiskolázási segdyek igazságos elosztása jelenti. Mert ahogyan az lenni szokott, az igény jóval nagyobb, mint az erre fordítható összeg. A tapasztalat az, hogy a kisebb településeken az emberek ismerik egymást, így nincs arra . szükség, hogy kérvényeket író-' gassanak azért, hogy segélyt kapjon az, aki arra rászorult. A település nagyságával egyenes arányban nő, a személytelenné váló, különböző iktatószámokon szereplő kérelmek száma, amelyeket már szigorúan csak az „egy főre jutó jövedelem” alapján mérlegelnek. A beiskolázási támogatási körképünkben a kisebb-nagyobb városok, községek testületéinek a döntését ismertetjük. Attalán, az általános iskolások tankönyveit, teljes ösz- szegben az önkormányzat finanszírozza, ehhez járul még az egyszeri ezer forintos beiskolázási segély, melyre minden iskolás jogosult, mondta dr. Budavári Lajos jegyző. A szakiskolákba, középiskolákba járó fiatalokat pedig 2500 forintos egyszeri segélyben részesítik. Emellett az alacsony jövedelemből élők egy kevés nevelési segélyt is igényelhetnek, illetve étkezési hozzájárulást kérhetnek, ha az egy főre eső jövedelem, családon belül, nem haladja meg az 5984 forintot. Bátán a testületi döntés értelmében az általános iskolások mindegyike 1500, a közép- iskolások 1000, a főiskolások 3000 forintot kapnak fejenként. Azok a tanulók, akik nem a faluban járnak iskolába, szintén jogosultak a beiskolázási segélyre. így 170 kisiskolást, 90 középiskolást és 12 főiskolást támogat a helyi ön- kormányzat. Az étkezési hozzájárulást itt is szociális rászorultság alapján fizetik ki. Bogyiszlón csak azok a gyermekek kaphatnak beiskolázási segélyt, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, így 1000-2000 forintot vehetnek fel a szülők, mondta Appelshoffer Ferenc jegyző. A faluban nagyon sok a munka- nélküli, ez szinte minden második családot érinti, ezért 150 gyereknek „jár" a fenti szempontok alapján a segély. Kakasdon a hét elején döntött a testület a beiskolázási hozzájárulásokról, eszerint minden gyermeknek jár támogatás. A 70 óvodás 500 forintot, a 170 általános iskolás 2500-at, a 100 szakiskolás, illetve felsőfokú iskolás pedig 3500 forintot kap a napokban, mondta Miklós Istvánná jegyző. Az évek óta kialakult gyakorlat Kakasdon az, hogy a lehetőségekhez képest minden iskolást segítsenek a tanév elején. Emellett a nehezebben élő családoknak nevelési segélyt, illetve étkezési hozzájárulást is biztosítanak, ha azt kérelmezik a helyi ön- kormányzatnál. 'Miszlán nincs helyben iskola, mert mindössze 55 általános iskolás korú gyermek él a faluban, mondta Baksa János polgármester. Ezért a tanulók Gyönkre járnak iskolába, így érthető, hogy a beiskolázási támogatás része az éves buszbérlet is. Emellett még a testület megszavazta, hogy az óvodások 1000, az általános iskolások 2000, a középiskolások 3000 forint támogatásban is részesüljenek. Valamikor 2500 ember élt ebben a faluban, mondta a polgármester, mára ez a szám 298-ra csökkent. Jó lenne itt saját iskola, ha más nem is legalább négy tantermes, hogy a kicsik utaztatását így ki lehetne küszöbölni, de a tervekhez nem csak pénz, hanem gyermek is kell. A falu öregszik, a fiatalok elmennek innen, tavaly csak egy kisgyermek iratkozott be Miszláról a györei általános iskola első osztályába. Szakadat is az úgynevezett kistelepülésekhez tartozik, ráadásul a 405 lakónak a fele már nem aktív dolgozó. Az idén 62 gyermek kapott ön- kormányzati támogatást, 500 forintot az óvodáskorúak, 2500 forintot az általános iskolások és ehhez még éves buszbérletet, a középiskolások pedig 3000 forint támogatást fejenként, mondta Péter And- rásné jegyző. Dúzsban mindössze 306-an élnek, ebből 64 kisgyermek. Huszonkilencen 0 és 6 év közöttiek, őket 2500 forinttal, a harmincöt iskolást pedig 3500 forinttal támogatja az önkormányzat. Az iskolások Hő- gyészre járnak be tanulni, ahol az étkezési díj felét is átvállalta a testület. A kevés munkaképes felnőttek nagy része munkanélküli, sokuk már a segélyezésből is kikerült. Mauthner Kevesebben adnak vért Meleg étel helyett szendvics A véradás szervezésének megyei tapasztalatainak megbeszélése volt a legfontosabb napirendi pont a Vöröskereszt megyei vezetőségének tegnapi ülésén, ahol terítékre került a Véradóállomás és a Vöröskereszt jelentése a véradás helyzetéről. Megállapították, hogy a véradás csökkenése megyénkben az országos átlaghoz hasonló: tavaly 1990-hez képest a levett vér mennyisége 14 százalékkal, a véradók száma pedig 23,5 százalékkal csökkent, ez azonban még nem okoz gondot az egészségügyi ellátásban. A visszaesés hátterében az elmúlt évek változásai állnak: a magánkézbe került cégeknél a munkáltató nem veszi jó néven a véradást, illetve azt sem munkaidő-kedvezménnyel, sem más formában nem támogatja, a Vöröskeresztnek pedig egyre szűkebbek a lehetőségei. Valamikor meleg étellel várták a donorokat, ma egy szendvicsre futja a szervezet kasszájából, oklevelet, plakettet, egy-egy szál virágot tudnak adni a véradóknak. Újra kell gondolni a kapcsolattartás rendszerét is, hiszen a munkanélküliek is szívesen adnának vért, ők azonban nehezebben elérhetőek. További probléma, hogy a véradóállomás a megyei kórház egy osztályaként működik, bár önálló -intézménynek kellene lennie. tf Dombóvári döntések Kampányoltások A szeptember és október hónapban esedékes iskolai kampányoltások rendje: szeptember: DT oltás (diftéria-tetanusz) az általános iskola VI. osztályosai számára, akik 1982. 01- 1983. május 31. között születettek. Október: DPT III+OPV (dif- téria-pertusszisz-teta- nusz+gyermekbénulás elleni csepp) az általános iskolák I. osztályosai számára, akik 1987. június 01-1988. május 31. közötti időben születtek (kivéve azokat az 1987 június 01-1987. augusztus 31. között születetteket, akik az 1993/94-es tanévben már beiskolázásra kerültek és 1993-ban már védőoltásban részesültek.- Kanyaró revakcinációban részesülnek az általános iskola VI. osztályosai (1982. 06.01- 1983. 05.1. között születettek). Dr. Hangay István megyei tisztifőorvos ÁNTSZ Tolna Megyei Intézete A nyári szünet utáni első ülését szeptember 1-én tartotta a dombóvári képviselő-testület. Ez alkalommal napirendre került a Kommunális Szolgáltató Vállalat végelszámolása. A testület évekig foglalkozott a kommunális feladatok legmegfelelőbb formában történő ellátásával. 1991-ben hozta létre a KSZV-t, ami rövid tevékenysége alatt többmilliós veszteséget produkált. A Régió Rt. által készített 1993. évi mérlegbeszámoló szerinti vesztesége 27.217 millió forint. A vállalat munkája sem volt elfogadható, ezért 1994. március 1-től - városgazda irányításával - az önkormányzathoz tartozó szervezet látja el a kommunális feladatokat. Az önkormányzat a nagy hitelezőkkel szemben fennálló tartozásokat kifizette, elrendelte a KSZV jogutód nélkóli megszüntetését és a végelszámolás lebonyolításával 1994. szeptember 15. kezdő időponttal megbízta a Régió Rt-t. Az elmúlt ülésen a Gárdonyi G. Általános Iskolából való kiválással a testület létrehozta a Kisegítő Általános Iskolát, mint önálló intézményt. A nevelőtestület javaslatára a gyógypedagógiai-nevelési-ok- tatási intézményt a képviselők elnevezték Móra Ferenc Általános Iskolának. A város oktatási koncepciójának tárgyalása során határozta el a testület a Sportiskola és a Gárdonyi G. Általános Iskola összevonását. Ennek megfelelően a képviselőtestület szeptember 1-vel a két iskolából létrehozta a Gárdonyi Géza Általános és Sportiskola elnevezésű intézményét. A polgármester beszámolt az 1994. évi költségvetés I. félévi teljesítéséről. A költségvetés már az év elején több millió forint hiányt feltételezett, hiszen fedezet hiányában nem kerülhetett a tervbe a KSZV adósságának rendezése, a Gunaras Kft-nek átadott téli fürdő üzemeltetési költség- többlete és egyetlen intézményi felújítás sem. A hiány az I. félévi gazdálkodás során sem csökkent jelentős mértékben. A II. félévben komoly erőfeszítéseket kell tenni a bevételek fokozására. Ennek megfelelően a szükséges módosításokkal és átcsoportosításokkal a testület módosította a költségvetés végrehajtásáról szóló önkormányzati rendeletét. A Szakmunkásképző tornacsarnokának kivitelezésére pályázatot hirdetett az ön- kormányzat, 10 pályázat érkezet, melyek közül a bíráló bizottság értékelését követően előterjesztett javaslatok alapján a testület a Könnyűfém Kft. (Budapest) pályázatát azzal a feltétellel fogadta el, hogy pótolja a banki tevékenységéről szóló igazolást. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a „H" Építőipari Kft. (Gárdony) kapja meg a kivitelezés jogát. Czétány Lászlóné HÍREK A MEGYÉBŐL Régi zenei koncert Simontornyán A budapesti Musica Histo- rica együttes ad koncertet a simontomyai várdudvaron szeptember 11-én 19 órakor. A zenekar le Gratie D'Ámoré című reneszánsz táncokból összeállított műsorát mutatja be a Primavera Reneszánsz Táncegyüttes kíséretében. Továbbképzés vállalkozóknak Szeptember 4-én, vasárnap veszi kezdetét Tengelic-sző- lőhegyen az a tanfolyam, melyet a vállalkozók számára hirdettek meg. Az oktatási központban, a Globinfo Alapítvány szervezésében zajló, az Ohio Állami Egyetem magyarországi kisvállalkozói projektje II. instruktorképző tanfolyamának programjai továbbképzési lehetőséget biztosít a vállalkozóknak. Az oktatáson - mely szeptember 16-ig tart majd - közel ötven fő vesz részt. Dedikálnak a Toliforgatók Hétfőn délután öt órától tartja következő összejövetelét a „Kézjegy" Tolnai Toll- forgatók Klubja a tolnai művelődési házban. Az alkalomból a klub azon tagjai dedikálnak, akiknek már jelent meg kötetük: Acsádi Rozália, Bayer Béla, Darvas Ferenc, Dicső Zsolt, Jankovics Zoltán, Király Attila, László-Kovács Gyula és Sas Erzsébet. Kiállítás Tamásiban A Pincehelyen élő amatőr festőművész, Zajtainé Horváth Zsuzsa mutatkozik be kiállításával a tamási közönségnek szeptember 5-től október 2-ig látható kiállításával. A képek a tamási művelődési ház aulájában tekinthetők meg. Kresz-napok Gyönkön Harmincezer forintot nyert a gyönki általános iskola az Országos Játékalap pályázatán. Az összeget az alsó tagozatosok közlekedési oktatására fordítják. Szeptembertől november végéig több „kresz-napra" kerül sor, amelyeken a tanulók elméletben és gyakorlatban - játékos vetélkedőkön - mérik le ismere- tiket. A rendezvényre közlekedési rendőröket is meghívnak majd. Véradás Tolna Megyei Önkormányzat Kórházának Vértranszfúziós Állomása véradónapot tart szeptember 6-án Kétyen és Felsőnánán, mindkét helyen a községi orvosi rendelőben. Kétyen, 8-tól 12-ig, Felsőnánán 14-től 16 óráig lehet jelentkezni véradásra. Változás a Máltai Szeretetszolgálatnál A Máltai Szeretetszolgálat 1994. szeptember 1-től szeretne fokozatosan áttérni a „kiértesítéses" szolgálatra. Ez annyit jelentene, hogy az adományt kérőt első alkalommal nyilvántartásba vesz- szik (név, lakcím, stb.), és ezt követően levélben kiértesítik, hogy mikor tudják fogadni. Raktáruk tároló raktár is és kiszolgáló is egyben. Mivel a kiszolgáláshoz nagyon kevés hely áll rendelkezésre, ezért van szükség arra, hogy változtassanak! Szeretnének mindenkit, aki hozzájuk fordul segítségért, a lehetőségekez képest a legjobban kiszolgálni. Egyúttal kérnek mindenkit, aki adományért fordul a Máltai Szeretetszolgálathoz, hogy a munkahelyétől hozzon a jövedelméről igazolást, a munkanélküli segélyben részesülők, illetve a nyugdíjasok pedig a legutolsó „szelvényüket". Az adományok átvétele a jövőben is pénteki napokon történik, 15-től 17 óráig Szek- szárdon, a Hunyadi u. 4. sz. alatti raktárhelyiségben. Gyémántlakodalom Szekszárdon Bensőséges ünnepség keretében köszöntötték tegnap Szekszárdon, a Mikes utcai Idősek Klubjában Babai Mátyást és feleségét, Kovács Erzsébetet, abból az alkalomból, hogy hatvan esztendeje esküdtek először egymásnak örök hűséget. Az idős házaspárnak 1934 óta ez volt a negyedik, immáron gyémántlakodalma. Az ünnepséget a Vakok és Gyen- génlátók Országos Szövetségének a megyeszékhelyen működő szervezete rendezte, s a klubtagok mellett a szervezet részéről Zsámár György mondott köszöntő szavakat. fotó: Gottvald Mégis jár a komp Kalocsa és Gerjen között Tegnapi lapunk hírei között megjelent egy olyan információ, miszerint a kikötő felújítása miatt egy ideig nem üzemel a Kalocsa és Gerjen közötti kompjárat a Dunán. Nos, mint kiderült, a hír csak részben igaz, mert a kompkikötőket - mindkét oldalon - valóban felújítják, közben azonban mindvégig zavartalan az átkelés a folyón. Molnár Sándor telefonált és hívta fel figyelmünket a tévedésre, aki egyébként nem más, mint a kompot üzemeltető vállalkozó. Mint elmondta, a Közlekedési-, Hírközlési- és Vízügyi Minisztérium áprilisban tett közzé egy, a kompok és kompkikötők felújítására vonatkozó pályázatot. Az elnyerhető céltámogatás a beruházási költség 80 százaléka volt. A vállalkozó mindkét érintett önkormányzattal közösen pályázott, s mindkét pályázatot megnyerték. Ennek eredményeként a Kalocsa-oldali kompkikötő felújítása két héttel ezelőtt megkezdődött, s a jövő hét elején átadják a forgalomnak. A felújítás idejére a vállalkozó saját költségén ideiglenes kikötőt létesített azért, hogy a forgalom zavartalan maradhasson. A kalocsai pályázat esetében a 20 százaléknyi önrészt fele-fele arányban vállalta az önkormányzat és Molnár Sándor. A gerjeni pályázatnál a teljes önerőt (20%) a vállalkozó fizette, s e pályázat nemcsak a kikötő, hanem a komp és a két vontatóhajó felújítását is tartalmazta. A gerjeni önkormányzat „Szekszárd" nevű hajójának felújítása már zajlik, s hamarosan sor került a komp renoválására is. Üzemszünet akkor sem lesz, mert a vállalkozó a javítás időtartamára bérel egy másik kompot. A gerjeni önkormányzat egyébként „értékelte" Molnár Sándor anyagi áldozatvállalását, hiszen nemrégiben további négy évre szóló szerződést írtak alá a komp üzemeltetésére. A jövő hét elején megkezdődik a gerjeni kompkikötő felújítása is, de a forgalom most is zavartalan maradhat. Itt ugyanis két kikötő van: nagyvizi és kisvizi. Az alacsony vízállás miatt most a kisvizi kikötőt használják, s közben nyugodtan dolgozhatnak a másikon.