Tolnai Népújság, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-03 / 207. szám
4 KÉPÚJSÁG TOLNA ES KORNYÉKÉ 1994. szeptember 3., szombat Őszelő a földeken Igaz a mondás: „Ki mint vet, úgf arat". Ám ennek ellenére lassan már évtizede lesz, hogy az emberi munkát - bármilyen gondos is legyen az - befolyásolja az esőtlenség. Igyekszik is mindenki, hogy ami megtermett, mielőbb a zsákokba, kamrába, padlásra kerüljön. Medinán is megkezdődött a betakarítás, hetekkel korábban, a babszedéssel. Az aszályban sárgult a szár, hullott a levél. Nem értek egyenletesen a szemek. Hüvelyezni kellett. Tragacson, kist- raktoron, vagy csak úgy lazs- nakban hozzák haza. Szárítják ponyván, vasvillával csépelik, szélfúvásban szeletelik. A fehér és a tarka szemek szü- tyőbe, zsákba kerülnek. Mondják többen: rosszul kötött a virág, drága lesz a piacon a bab. Van, aki csak összefogja és felköti. Van, aki megadja a módját: ha megtermett, mutasson is! S gondosan összefonja a fokhagyma-szárakat, mint valamikor a lányok hármas hajfonatát. A fokhagyma a legtöbb helyen már a szellős kamrában várja a nagy disznótorok idejét. A vöröshagyma tépése is folyik. Nem sáros a föld, könnyű lesz tisztítani. Aki „monyászta" a krumplibokrokat, tapasztalhatta, hogy nem sok gumó van alatta. „Elvitte a víztelenség." - állítják a tapasztalt szomszédaim. Van, aki szedi, van aki vár vele. Addig is a nagymama megfoltozza a krumpliszsákokat. Az ősz legszebb ékszere, a pirosló, csillogó hüvelyes paprika. Mint ,kis ördögi lángnyelvek úgy világítanak a zöld levelek között. A megérett csövek füzérre kerülnek, száradnak, darálóban megzúzódnak, ételeinkbe kerülnek, hogy színt és gusztust csináljanak a paprikás krumplihoz, a bableveshez, a kolbászhoz. Mert a paprika ilyen formájában is magában hordozza a nyár minden melegét, a napsugár minden szikráját. Dolgoznak a szorgos kezek: gyűjtik a hüvelyeket, készül a fokhagyma fonata, pocakoso- dik a zsák a krumpliszemektől, és terjed a száradó paprika illata. KáeL Pongyola Lapunk augusztus 31-i, szerdai számában tudósítást közöltünk „Példaértékű megállapodás" címmel a hétfői tolnai testületi ülésről. A Kommunális Kft-vel kapcsolatban többek között a következő mondatot írtam le: „Körülbelül ekkora (2,4 mülió forint — a szerk.) az a veszteség, amelyet a cég "önhibáján kívül" szedett össze az utóbbi időben". Erre a mondatra a cikk megjelenését követően Váli László, a kft. ügyvezetője reagált. Elmondta, hogy szerinte félreérthető meghatározás az „utóbbi időben" kifejezés. Kérte, írjam meg pontosan, hogy az általam a cikkben említett veszteséghányad nem az idén, hanem tavaly és tavalyelőtt képződött. íme, ez most megtörtént. Váli úrnak igaza van, pongyolán fogalmaztam. Elnézést kérek érte. És - gondolom, sok tolnai polgárral együtt - továbbra is drukkolok a Kommunális Kft-nek, hogy váljon olyan virágzó vállalkozássá, hogy presztízsét ne veszélyeztethessék az ehhez hasonló, pontatlanul fogalmazott kifejezések. sk Színházbusz a Miss Saigonra A tolnai művelődési ház szeptember 24-én, szombaton színházbuszt indít a Fővárosi Operettszínházba, a Miss Saigon című musical délután 3 órai előadására. A programra a tolnai művházban lehet jelentkezni, szeptember 15-ig. Lovakkal egy életen át Hazánkban a fuvarozások körülményei jelentősen megváltoztak. Teherautók szállítják a megrendelőknek a szenet, fát, bútort és még ki tudja mit. Az egykoron szinte egyeduralkodó lófogatos fuvarozók mára csaknem teljesen eltűntek a fuvarozási piacról. Bár, a rohamléptekkel növekvő üzemanyagárak várhatóan új helyzetet teremthetnek. Mára a falvakban kifejezetten lovakkal fuvarozó vállalkozó 1-2 fő van. így van ez Kistormáson is. Berta Sándor az egyetlen fuvaros, de ő sem helyben, hanem a közeli Gyünkön vállalkozik. Egy díszesre festett kerí- tésű, egyébként feltűnően rendben tartott udvaron szólítottam meg napbarnított arcú urát a háznak, Berta Sándort. — Arról beszélgessünk, hogyan lett fuvaros! — Szüleim cselédek voltak. A föld, az állatok, a munka szeretetét és tiszteletét ők plántálták belém. 1946-ban kerültünk Kistormásra, aminek lassan már ötven éve lesz. 1960-tól 65-ig dolgoztam tsz-tagként. Elég gyengén és bizonytalanul fizettek. Időközben megszülettek a fiaim is, hát valami mást kellett kezdenem. A TOTÉV-et választottam munkahelyül. Vasárnap délután vagy hétfő reggel takarmánnyal megrakodva bekocsiztunk Szekszárdra. Ott egész héten hordtuk a téglát, kavicsot, me- szet, cementet, meg amit egy építkezésen kell. Hét végén, amikor lejárt a munka az építkezésen, akkor irány Kistormás, és folytattuk a robotot. Be kellett teremteni a bérelt földekről a takarmányt. Erre csak egy-két nap állt rendelkezésre. Pihenésről szó sem lehetett. 1974-ben váltottam, Gyönkre kerültem, ahol az önkorányzatnak végzek fuvarozást. Gyönkre is hétfőn reggel megyek a lovakkal és a hét végén jövök velük haza. Most annyival jobb a helyzetem, hogy naponta én hazajövök busszal. A lovak Gyönkön éjszakáznak. — Milyen munkát kell végeznie? — Mindent, amivel megbíz az önkormányzat. A karbantartóknak biztosítom az építőanyagot. A közintézményektől elszállítom a szemetet. Úgy érzem, hogy megbecsülik a munkámat. Bár, mostanában nehéz időket élünk. — Csaknem harminc éve hétközben az otthonától távol van, és mégis gyarapodik a családi gazdaság. — Igen. A feleségem viszi itthon a dolgokat. Mindig van egy-két hízóbikánk, anyakocánk. A feleségem évente 15-16 hízósertést is lead. Menetközben úgy alakult, hogy Sanyi fiam a házasságkötése után velünk maradt, és a menyemmel együtt segítenek. — Mit jelentenek önnek a lovak? — Sok ló volt a kezem között, de mindegyik hű társam volt. A foglalkozásom miatt általában a nagytestű, sodrott lovakat vásároltam. Ha majd nyugdíjas leszek, akkor is megtartok egyet. Bánatomra a fiam nem nagyon kedveli a lovakat, ő inkább a gépek bolondja, vettünk is egy MTZ-t. Én azért bízom benne, hogy a lovam méltó partnere lesz a gépnek. Varga András Isten hozott, Marlene! Amerikában, a Chicago melletti Joliet-ban/ben élt. Aztán '90-ben, - úgymond - „leugrott gyufáért", és 3 évig nem ment haza. Úgy gondolta, megnézi ősei kontinensét, ugyanis édesapja olasz, édesanyja horvát származású. Marlene Tarizzonak hívják. Jó sorsa Tolnára vetette, az új tanévtől kezdve a Teach Hungary társaság megbízásából a helybéli gimnáziumban angolt oktat. Harminc éves, a coloradói egyetemen szociológiát, angol nyelvet és művészeteket tanult. Hangosbeszédú, jókat nevet, temperamentumának azonban ellentmond exodusáról szóló magyarázata: azt mondja, nem neki való Amerika, túlzottan felpörgetett ott az élet, nem nagyon lehet hibázni, állandó nyomás alatt van az ember. Szerinte Európa sokkal lazább, nyugisabb, legalábbis az eddigi tapasztalatai alapján, és ez nagyon szimpatikus neki. (Szegény igazgató úr, mondhatnák ezek alapján.) No persze nem a „pihenés" az elsődleges ok, amiért Marlene ilyen messzire jött a hazájától. Kíváncsi az európai életstílusra, és mivel szociológus, szakmai szemmel is körülnéz nálunk. Fő feladata természetesen a tanítás. A kiemelt óraszámban angolt tanuló osztályokban magyar kolléganőjével párhuzamosan, az óraszámot megosztva tanítanak. Marlene inkább a csevelyt forszírozza, míg a kolléganő a nyelvtant sulykolja. Eleinte nyilván lesznek az óráknak csendesebb percei is, hiszen az induló osztályokban van olyan diák, aki még egy kukkot sem beszél angolul, és Marlene is hasonlóképp áll a magyar nyelvvel. Ránézésre legalábbis nem látszik lehangoltnak, ennyi idegen ember között, egyedül. Azt mondja, kevés szál köti Amerikához, a három év alatt, míg Euró-, pában volt, sok barátot szerzett. És van egy állandó társa is, Milan, a vizsla. Vele él a tolnai Bajcsy-Zsilinszky utcában, ugyanott, ugyanannál a házinéninél, ahol „elődje", a szintén amerikai Andrea lakott két évig. Olyan tekintetben mindenesetre nem átlag amerikai, hogy ó korábban is pontosan tudta, hol van Magyarország, és nagyjából tisztában volt az itteni viszonyokkal. Amikor Tolnáról kérdeztem, rövid töprengés után azt mondta, hogy életében nem volt még ekkorka városban, és hogy jó csendes hely. (Látszik, hogy nem a Fáy tér környékén, a motorizált ifjak kedvenc találkahelyén lakik.) Két évig szeretne tanítani, itt, vagy egy másik iskolában. A megérkezését követő néhány napban jobbára csak aludt és telefonálni próbált Amerikába. Az iskolai szünetekben sorra látogatja majd európai barátait, a tanítási időszakban pedig ó mutathatja be új lakhelyét nekik. Bár azt mondja, eddig nemigen volt ideje körülnézni, meg hát, ugye, kedves tolnaiak, a lokálpatriotizmus mellett azért az ember legyen őszinte... A kaja mindenesetre már megnyerte a tetszését, a tolnai gimi szakácsnői Marlene szerint lefőzték Amerikát. Kezdetnek nem rossz. Nem egészen egy hét után már van, ami tetszik neki nálunk. Ha feltételezzük, hogy egy év 52 hétből áll, beláthatatlan távlatok nyílnak előtte, a végén még Tolnán akar majd letelepedni az amerikai lány. Ám, ha ez mégsem következne is be, azért érezd jól magad Tolnán, Marlene!-sFotó: Degré Képrejtvény fnádiaknak A bartinások Medinán jártak Nem az első eset, hogy a Bartina együttes zenészei és táncosai Medinára látogatnak. A legutóbbi találkozó azonban más volt, mint az eddigiek. Nem kisebb feladatot vállalt, mint hogy a gondolat szárnyán végigröpítse hallgatóságát a Kárpád-medencén, azaz a valamikori tágabb Magyarországon. Ehhez összeválogatták mindazt, ami a szemnek szép (gyönyörű népviseleti ruhák), s mindazt, ami a fülnek kellemes (hangzatos, jó ritmusú zene). Mindezt megtoldották néhány ősi zeneszerszám használatával és bemutatásával (duda, tekerőlant, koboz, ütőgordon). A Repülj madár, repülj.. . műsor érdekessége volt az is, hogy ismeretterjesztésre is vállalkozott. A képzeletbeli utazás útvonalát, a megálló és a pihenőhelyeket egy térképen is nyomon lehetett követni, s elmélyedni a közben elhangzó gondolatokon. így, ez az egységbe kovácsolt zene-tánc-népművészet-föl- drajz-történelem adta azt a többletet a hallgatóságnak, amire hazafelé bandukolva csak csettinthettek egyet, mert szép volt a műsor. Ä bartinások szereplése jótékonysági fellépés volt. A bevételt a nyaranta Medinán megrendezett református tábor kapta. Komád László Azoknak, akik felismerik a Fanni cukrászda és a Tűzoltószertár hátsó fertályát üzenjük, hogy „meleg". A telefon- központ alapjára tippelők nyernek — ha igényeltek — távbeszélőkészüléket, vélhetően hamarosan. A kijelölt helyen szinte percre a megadott időpontban elkezdődtek a MATÁV Faddra tervezett munkálatai. Ez erősítheti a helybéliek bizakodását — februárra drasztikusan lecsökkenhet az alkonyaikor fülke előtt sorban várakozók száma. Tiszta „uncsi" lesz az élet, hiszen a nyilvános készülékek minden napra nyújtottak meglepetést. Legutóbb a kihívott szerelő közölte: nem az automata rossz, hanem egy hibás szériában kiadott kártya csak többszöri igazítgatás után hajlandó vonalat produkálni. Ezen esetben a szóban elrebe- gett, tartalmi változtatások nélküli jókívánságokban csak az anyuka címében történt módosulás. Az otthonok jövőbeni értéknövekedése után ejtsünk szót azokról, kiknek kinevezésén éppen hogy megszáradt a tinta. A faddi polgármester „lopott" pár napot családjának - megérdemelten - hiszen a nyarat hivatali teendőinek szentelte, így Végh Zoltán iskolaigazgató tanévnyitó bemutatkozásán a jegyző képviselte az elöljáróságot. Az iskola alapterületében fogyatkozott a pártház gazdaváltása miatt. A bizakodó várakozás növekedett, hiszen a helyettesek: Hága Jánosné, Molnár Józsefeié és Soponyai Mihály a testület javaslatára kapták kinevezésüket. Végh Imre (a Nevelőotthon új vezetője) meghívásával a kapcsolatok változtatásának igénye fogalmazódott meg. Mindez a nyári élményeiket emlékké sirató kisdiákok érdekében, akik fellélegezve fogadták Zoli bácsi vigasztalását: hamar eljön június 9. Ódry Károly
