Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-09 / 186. szám
1994. augusztus 9., kedd MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 Nyári kínálat az ÁFÉSZ-től Augusztust írunk. Ez a nyár is letelik egyszer, de az ideit még kihasználják a különböző üzletek. Beindultak a nyári vásárok, plakátok tucatjai hirdetik a leárazásokat, csalogatják a vevőket. A Sárszeg ÁFÉSZ közismert a megyében, több üzlete van Szek- szárdon is. — Igyekeztünk egész évben olyan árualapot biztosítani a vásárlóinknak, amely a mai kor ízlésének megfelel, folymatosan pótoltuk az árukészletet. Amiket nem sikerült eladni - tekintettel arra, hogy ilyen hosszú, forró nyár van az idén - azokat az árukat szeretnénk most leárazva értékesíteni - mondta Kettingerné Erdélyi Ágnes. - Ezt egyrészt saját árrésünk terhére, másrészt a szállítóktól történő árengedményes beszerzéssel tesszük. — Milyen termékek kaphatók a nyár végi kiárusításban? — Ruházati termékeket érint az árleszállítás, elsősorban: gyermek- és felnőttcipőket, fürdőruhákat, méterárukat és férfi-női konfekciót. Ezek a termékek az eredeti árhoz képest negyven-ötven százalékos árkedvezménnyel kaphatók most az üzleteinkben. A leértékeléseket a szezon vége előtt szoktuk kezdeni, mert így nagyobb forgalmat lehet lebonyolítani. Alapvetően az fogy, ami szép és olcsó. Igyekeztünk beszerezni olyan termékeket, melyek a vevőkört szélesítik, hiszen Családi pótlék korábban Jól kezdődik ez a hét, gondolhatták azok a családok, akikhez - nem kis meglepetésre - már tegnap becsöngetett a postás a családi pótlékkal. Bizonyára sokan örülnek annak a hírnek is, hogy ez nem kivételes esemény volt, ezentúl minden hónapban 8-a és 15-e között, az eddigieknél 10-12 nappal korábban kézbesítik a családi pótlékot. Mint azt Tóth Istvántól, a Tolna Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatóhelyettesétől megtudtuk, a korábbiaktól eltérően nem a nyugdíjfolyósító igazgatóság utalja ezentúl a járandóságot, hanem a területileg illetékes egészség- biztosítási pénztár, ebből következik a gyorsaság. Akik már megkapták a járandóságukat, azok tapasztalhatták, hogy az utalvány is más, nem a nyugdíjfolyósító neve szerepel rajta, hanem MNB-postautalványon érkezik a pénz. vem nagyon széles korosztályt, réteget kell kiszolgálnunk. A szegényebbektől, a tehetősebb vásárlókig. Érdekes, hogy ami szép, tetszetős kivitelű azt drágán is el tudjuk adni, van rá igény, kereslet. — Mivel tudják csalogatni a vevőket. Van-e szerepük az eladóknak ebben? — Több felhívást is teszünk közzé, de a legfontosabb a szóbeli reklám. Es igaza van, az eladók is nagy szerepet játszanak az értékesítési láncban. Ehhez a történethez hasonló esetek nap mint nap lejátszódnak a bíróságok tárgyalótermeiben és folyosóin. A történet akár mindennaposnak nevezhető. A kiskorú fiatalember verekedésbe keveredett, s ő bizonyult az erősebbnek. A bíróség előtt súlyos testi sértés vádjával áll. A verekedésben résztvevők persze egymásnak ellentmondóan adják elő a történteket. A tényállást gondos mérlegeléssel állapította meg a bíróság. A vádlott láthatóan „ki van akadva". Hirtelen természetű lehet, mert nem az első eset, hogy odacsapott. Jogi szempontból is keletkezett bonyodalom, mert az aktákból kiderül, hogy a második verekedés akkor esett meg, amikor az elsőből következő ítélet még nem emelkedett jogerőre. Ä hozzáértő szakemberek hosszan fejtegetik, hogy melyik eljárást, milyen szakaszban, mivel is kellett volna egyesíteni. Mindenesetre a másodfokú bírói tanács kiköszörüli az ügymenetben esett csorbát. Egy ítélet: össz- büntetés születik. A fiatalember néhány elemit végzett, el van keseredve és Rájuk hárul a vásárlókkal való foglalkozás, a portékák kínálása. Amikor több száz cikket kínálunk egyszerre egy leértékelés alkalmával, akkor a hozzánk betérő vevő nem nézi át az áruinkat. Csak sétál, nézelődik. Az eladók feladata, hogy udvariasan foglalkozzanak vásárlókkal és rábeszéljék a vásárlásra - vélekedett a kereskedelmi osztály vezetője.-Garay- Fotó: Ótós nem igazán érti, hogy miféle jogi bonyodalmakat okozott. Hogy min folyik a tanult emberek közt a vita, alig érti, s nem is érdekli. Leginkább arra lenne kíváncsi, hogy lecsukják, vagy nem, de arra még várni kell, hogy ez kiderüljön. Ä bíróság tanácskozik, a feszültség nőttön nő a szereplők között. Apa és fia nem néznek egymásra. Másfél méter és egy világ választja el a két embert egymástól. A rutinos ügyvéd az apát vigasztalja, a fiatalember konokul hallgat. Egyszercsak elszakadt az apa cérnája. Befelé fordult a sarokba, és rázta a zokogás a mázsányi, középkorú férfit. Hamarosan kihirdetik az ítéletet. A lényeg: nem kell börtönbe menni a még kiskorúként elkövetett súlyos testi sértésért. Ha elkerüli a következő verekedést, ifjúkori botlása nyom nélkül marad. Amennyire ezt egy kívülálló egyáltalán megítélheti, az apai könnyek nagyobb visszatartó erőt és súlyosabb büntetést jelenhetnek számára, mint száz napi tétel börtönbüntetés, napi ötven forintjával, felfüggesztve. Iharost Ibolya A tárgyalóteremből Két verekedés ára Nemzetközi jogosítvány Indulás előtt érdeklődjön! Előfordul, hogy kellemetlen meglepetés éri az utazót, például nem engedik be egy országba, mert nincs nemzetközi jogosítványa. Lapunk kérésére Gergelics Zsóka a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtórefense nézett utána a tudni- és tennivalóknak. Bécsben 1968-ban kötötték meg az úgynevezett közúti közlekedési egyezményt, amelynek az a lényege, hogy elfogadják a résztvevő országokban honos jogosítványt. Ezekbe az országokba tehát nem kell kiváltani az említett jogosítványt. Hazánk 1980-ban törvényerejű rendelettel hirdette ki, tehát emelete hazai jogszabállyá a szerződést. Az azóta eltelt időben és idén június 30-ig ötvenkét ország csatlakozott az egyezményhez. Hogy mely országok ezek, arról célszerű indulás előtt tájékozódni a városi kapitányságok közlekedés-igazgatási osztályán. Ha a célország nem írta alá az említett egyezményt, akkor kell a nemzetközi jogosítványt kiváltani, ugyancsak a városi kapitányságokon. Ehhez szükséges két fénykép az adatlap és ötszáz forintos okmánybélyeg. Építkezőknek Tüzép: most nem a brikett a sláger Általánosan elterjedt nézet, hogy aki manapság építkezni kezd, az vagy gazdag, vagy szinte már a vakmerőségig bátor. Tekintettel arra, hogy előbbiek inkább kulcsra kész házat vásárolnak, utóbbiak előtt őszinte csodálattal illik adózni. Szerkesztőségünk a mostanihoz hasonló írásokkal nekik is segítséget kíván nyújtani. A Dél-Tüzép Rt. szekszárdi, Keselyűsi úti 22-es számú telepén is biz'arrnak tűnhet manapság arról érdeklődni, hogy mennyire kapós cikk a tüzelőanyag. Ám Link Mária, a telep vezetője csak mosolyog a kérdésen, és elárulja, hogy bár folyamatosan árulnak tüzelőt, ilyenkor azonban minimális a kereslet. Pedig a mányoki tojásszén (á':730 Ft) és orosz fekete szén (á':750 Ft) ára már sosem lesz olyan kedvező, mint most a tüzépnél. A következő beszerzés időszaka ugyanis nagy valószínűséggel áremeléssel fenyeget. No de egy házat előbb fel kell építeni, utána ráérünk a fűtésével bíbelődni. Az építkezőket is elsősorban az építőanyag érdekli, főleg nyáron, bár, mint a telepvezető elmondta, augusztus ezen a piacon is a pangás hava. Link Mária mindenesetre úgy tapasztalja, hogy az építési kedv, így az építőanyagok forgalma a szekszárdi tüzépnél talán egy kicsit jobb, mint tavaly. Bár - teszi hozzá -, egyre több a forgalmazó, és közöttük akadnak olyanok is, akik nem ragaszkodnak a számlaadáshoz, így tisztességtelen előnyhöz jutnak azokkal szemben, akik betartják a szabályokat. Ennek ellenére ítéli meg úgy - a vevők visszajelzései alapján -, hogy a Tüzép árai kedvezőek. A telepvezető szerint a legkeresettebb cikkek jelenleg a „mindennapi betevő" cement, mészhidrát mellett a padlóburkoló csempék - hazai és olasz kivitelben egyaránt - jó minőségben és áron. Itáliából származó csempét például már 800 forintért lehet kapni. Persze, mint mondja, a forint- leértékelés nem hat igazán jótékonyan az import áruk árára. A bajai nyílászárók iránt is nagy kereslet mutatkozik. 6500 forinttól (ők mindig ÁFA-s árakat mondanak, hogy ne tévesszék meg a vevőiket) árulnak például belső ajtókat. Felhívta a figyelmet arra, hogy az útiköltséget is beszámítva egyáltalán nem biztos, hogy közvetlenül a gyártótól olcsóbban lehet hozzájutni egyes termékekhez, mint ha azt a Tüzépen vennék meg. Falazótéglák közül mindenféle rendeltetésű és méretű van a a telepen. Bramac és békéscsabai cserepek, fűrészáruk, vakolatok, szigetelő- anyagok — a hagyományos építőanyagok közül tehát gyakorlatilag minden megtalálható itt. Link Mária elmondta azt is, hogy ma már - hála a kínálati piacnak - tartós hiánycikk nem létezik. Olyan áruk persze vannak, amiket nem lehet raktározni, ezeket a vevők igényei, megrendelései alapján rövid időn belül beszerzik. A Tüzépen magától érte- dődő az is, hogy a a raklapos áruk targoncás felrakása ingyenes szolgáltatás. A telepvezető szerint az is csoda, hogy az utóbbi években egyáltalán építkeznek még az emberek. A jelek szerint az elkövetkező időszak sem a gazdagodást hozza meg a polgárok számára, úgyhogy nem marad más, mint továbbra is bízni a csodában. sk—degré HÍREK A MEGYÉBŐL Hamarosan építik a kábeltévé hálózatot Dunaföldváron, hamarosan elkezdik a kábeltévé hálózat kiépítését. A polgármesteri hivatal épületében lesz a fejállomás és a rendszer központja. A kivitelező cég képviselői a jövő héten megkezdik a kábelek lefektetését, először a város központjában. A tervek szerint gyorsan haladnak majd a munkálatokkal és néhány hónap alatt Dunaföldvár minden lakásába eljuthat a régen várt vezeték, melynek segítségével tizenkét csatorna fogható majd a tévékészülékeken. A magyar adók vételi minősége jelentősen haladja majd meg a jelenlegit. , Távolabbi cél, hogy a kivitelező cég, az Elektro Konfort Kft. mikrohullámú adókkal összekapcsolja Bölcskét, Előszállást, Soltot, valamint Du- naföldvárt. így a jövőben egy apró stúdióval rendelkező, regionális televízió is útjára indulhat majd. Sörnapok Regölyben Augusztus 13-án és 14-én rendezik meg a színes programokkal fűszerezett sörnapokat, melyet a Koppány Sörüzem és a Regölyi Motorosklub szervez. Nonstop műsorral várják az érdeklődőket, lesz divatbemutató, tetoválás-, budy buillding- és néptáncbemutató. A közönség kedvére szórakozhat majd a műsorszámokon. Sörivó- és pörköltfőző verseny teszi érdekessé majd a nap eseményeit. A szombat esti sörbálon Pecze István és Parrag Tibor szórakoztatja a Regölybe látogató érdeklődőket. Egyébként a zenét a pécsi „Öregfiúk" szolgáltatják majd. Támogatást kapott Dunaföldvár A Műemlékvédelmi Felügyelőség háromszázezer forinttal támogatta a város kőtárának építését. Az összeget nemrég kapta meg a város önkormányzata. A kőtár alapját 1991-ben rakták le, majd a tényleges építkezés néhány évig váratott magára. 1993 őszén indult meg a munka, ekkor viszont rohamléptekkel. Felhúzták a falakat és elkészült a tető is. A Műemlék- védelmi Felügyelőség a tető munkálatainak költségeihez járult hozzá az említett ösz- szeggel. A kőtár jelenleg kilencvennyolc százalékos készenléti állapotban van. Véradás Tamásiban A Tolna Megyei Önkormányzat Kórháza Vértranszfúziós Állomása véradásra hívja a 18 és 60 év közötti állampolgárokat. Augusztus 9-én, Bogyiszlón, a művelődési házba várják azokat az embereket, akik önzetlenül szeretnének segíteni embertársaikon. A véradásra 10-től 16 óráig lehet jelentkezni. Ó, te „drága” füzetcsomag (Folytatás az 1. oldalról.) Már közel négyezer füzetcsomagot állítottak össze. Általános közép és felsőfokú intézményekkel tartják a kapcsolatot, így minden évben pontosan tudják, hogy melyik iskolában hány darab füzetcsomagra lesz szükség. Ezek szerint készülnek fel. Mint Prajda Gyula elmondta, az általános iskola első osztályába készülő gyermekek szüleinek 1360 forintot kell fizetni csak a füzetekért, melyet a nebulók év közben használnak. Ez pedig nem kis ösz- szeg, ismerte el. Arra a kérdésre, hogy ki tudják-e elégíteni a vásárlók igényeit, határozott igen volt a válasz. Prajda Gyula szerint - és a tapasztalatok is ezt mutatják - az augusztus vége a legzsúfoltabb, ekkor rohanják meg a boltot a vásárlók. Mint mondta, nincs árleszállítás, viszont a tanszervásárt rendeznek, melynek komoly nyereménytárgyai vannak. A sorsolást szeptember 2-án rendezik meg, a Béla téri üzletben. A szekszárdi bolt vezetője úgy vélekedett, hogy a „hiánycikk" listán nem szerepel egy árucikk sem, de ez a szeptemberi iskolakezdéssel még megváltozhat, ismerve az egyes intézmények és tanárok különleges kéréseit, kívánalmait. — Üzletünkben július elsejétől tart a tanszerek vására. Bízunk abban, hogy mire a tanítás beindul, minden diáknak ott lesz a megfelelő füzetcsomag az iskolatáskájában - mondta Prajda Gyula. -garay-