Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-02 / 180. szám
1994. augusztus 2., kedd MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 Nemzetközi tábor Domboriban i?r%9 Kellemes időtöltés az árnyékban: új frizura készül Mit kell tudni a földtörvényről? 8. Az állami ingatlanokról (Folytatás az első oldalról) Mint azt a tábor vezetőségétől megtudtuk, összesen százhatvannyolc gyermek tölt el két hetet Domboriban: negyven aaleni, harminc zscho- paui, tizenhat ravennai és harminc lugosi társaságában természetesen magyar fiatalok is részt vesznek a nemzetközi táborban. A táborozok nagy százalékban olyan tizenéves diákok, akik már többedszerre jönnek el ide. Minden évben nagy sikert aratnak az esti programok, a beszélgetések, a tábortüzek, hiszen ezek egyre jobban összekovácsolják a táborozó fiatalokat. A nyaralás mellett kirándulásokat is tesznek, így megismerkedhetnek a környező településekkel, valamint a fővárossal is. Emellett különböző sport- versenyeken mérik össze tudásukat a fiatalok. Természetesen szabadidőt is biztosít a tábor a fiataloknak. A hét végén egy napra családokhoz mehettek el a külföldi vendégek. A magyar fiatalok invitálták társaikat, hogy töltsenek el egy napot magyar vendégszeretet mellett. A tábor lakói közül többeket megkérdeztünk, hogy miként érzik magukat a Fadd-Dombori gyermektáborban. A Zschopauból érkezett diákoknak nagyon tetszik a tábori élet. Mint a fiatalok elmondták: új barátokat szereznek, melyekkel talán jövőre is találkozhatnak.- A legjobban a budapesti látogatás és a cserenci vadaspark ragadott meg, gyönyörű a természet azon a vidéken - mondta egy zschopaui fiatal.- Csak a hőség elviselhetetlen. Ha kimegyek a napra, csak öt percig bírom ki. Lassan már a kövek alatt is az árnyékot keresem. Egyébként minden nagyon szuper, legjobban a foci tetszik - mondta egy olasz fiú. — Miért pont az? — Mert a ravennai ifjúsági futballcsapat egyik oszlopos tagja vagyok. Mi még nem voltunk Magyarországon, így kiváltképp örülök annak hogy eljöhettem erre a táborra. Ha lehetőségem lesz, akkor jövőre is itt leszek - hangzott a válasz határozottan. Csütörtökön Szekszárdra látogatnak majd el a tábor lakói. Itt a város polgármestere, Kocsis Imre Antal fogadja és köszönti őket, majd a Kolping iskolában vendégül is látják a csoportot. A nemzetközi táborban augusztus 5-én lesz az utolsó program. A búcsúesten tábortüzet gyújtanak, ez az esemény zárja az idei dombori táborozást a magyarok és a külföldiek számára egyaránt.-Garay E.A július 27-én életbe lépett földtörvényről indított sorozatunkban dr. Solymosi József országgyűlési képviselő, a mezőgazdasági bizottság tagja segít lapunknak abban, hogy megismertessük olvasóinkkal a törvényt, rendelkezéseire magyarázatot adjunk. Várjuk olvasóink ezzel kapcsolatos kérdéseit!- Hogyan rendelkezik a törvény az állam tulajdonában lévő ingatlanokról, földekről?- A törvény az állam tulajdonában álló ingatlanokat két csoportba osztva szabályozza. Az állam vállalkozói vagyona körébe tartozó ingatlanait a meglévő külön jogszabályok rendelkezéseire bízza. Ezek szerint az állam nevében a tulajdonosi jogokat az Állami Vagyonügynökség, illetőleg az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság gyakorolja. Áz államnak a költségvetési szervek kezelésében lévő ingatlanjaira vonatkozóan a meglévő jogszabályok leglényegesebb rendelkezéseit A tárgyalóteremből Néha elcsodálkozik a tudósító, hogy nem nevet a bíróság, olyan helyzetben sem, amilyenben a civil legszívesebben harsány kacajra fakadna. A jelképes bírói talárban nem tehetik, ami néha nem lehet könnyű. Nem tehetik egyrészt a bíróság méltóságának, komolyságának megőrzése okán, másrészt pedig az olykor kévésé tiszteletre méltó felek emberi jogai és méltósága miatt. Akkor sem, ha az állampolgár magamagát hozta éppen méltatlan helyzetbe. A tárgyaláson szemrebbenés nélkül ismertetik az elsőfokú tárgyalás írásos anyagát. E szerint az orvosi látlelet arról tanúskodik, hogy a sértett combján és fartájékán - néhány nappal az eset után - valóban kék foltok éktelenkedtek. A tettleges becsületsértés éktelen bizonyítékaként. Arany János nemcsak nagy költő volt, hanem bölcs ember is. A Fülemile című költeményét kötelező olvasmánnyá kellene tenni némely pereskedőnek, hátha okulnak belőle. Köztudott, hogy a bíróságok mily túlterheltek, nem kéne dolgaikat oktalan szaporítani. Még szerencse, hogy a bírák bírják türelemmel. Történt, hogy két szomszédasszony nemigen szívlelte egymást. Hogy a férfiak viszálya ennek oka, vagy éppen következménye volt-e gyűjti egybe, átmeneti jeléggel. A szabályozás azért átmeneti, mert szerepét addig tölti be, amíg az Állami Kincstári Vagyontörvény meg nem születik. A kezelői jog tartalma, megjelenési formája átalakul, de a fejlődés tendenciáját figyelembe véve feltehetően meg nem szűnik. Rendelkezik a kezelői jog keletkezéséről, mely szerint a kezelői jog a tulajdonosi jogot gyakorló szerv határozatával, a kezelővel kötött megállapodással vagy a tulajdonjognak az állam javára való megszerzésével keletkezik.- Milyen lehetőségei és kötelezettségei vannak az inagatlan, vagy földek kezelőinek?- A kezelőt - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - megilletik a tulajdonos jogai és terhelik a tulajdonos kötelezettségei. Abban az esetben, ha az állami tulajdonú ingatlannak több kezelője van, a közös tulajdon szabályait kell alkalmazni. Akárcsak más tulajdonformák esetében a föld és a rajta lévő felépítmény kezelése különválasztható. azt a bíróság nem vizsgálta. Csak azokat a tényeket és körülményeket, amelyek az esethez tartoztak. Nevezetesen, hogy a szomszédasszonyok összeszólalkoztak, majd tettlegességgé fajult az eset. Az ilyen jellegű ügyekben sokat fejlődik a tudósító szókincse, kár, hogy nem tudja megosztani a népnyelv eme fordulatait az olvasókkal, mert nem bírja el a nyomdafesték. Jelen esetben is szó szót követett, majd tárgyalás, majd másodfokon ismét elölről. A tárgyalóteremben sűrű volt levegő, és nemcsak a kánikula miatt. Világos, hogy a verekedés óta sem kedvelték meg egymást a felek. Tekintettel a vádlott büntetlen előéletére, a magánvádló közrehatására, meg minden körülményre, a büntetés egy év próbára bocsátás. A magánvádló persze ke- veslte, tíz évet se sokait volna. Látszik, hogy megint Arany Jánosnak lesz igaza: „Rossz szomszédság török átok.", de hogy ilyen gyorsan, azt senki sem gondolta volna. Még együtt a bíróság, amikor kivágódik a tárgyalóterem ajtaja. Ä feldúlt magánvádló panaszolja, hogy megfenyegette a szomszédasszony: érjenek csak ki az épületből, lesz nemulass! A szomszédasszony persze nem pont így fejezte ki magát, de a bíróság nem nevetett. Sőt, mintha egy kicsit el- szomordtak volna. Ihárosi A kezelőt jogosítja fel arra, hogy bérbe, haszonbérbe, használatba adja az állami ingatlant. A más tulajdoni formákkal szemben viszont nem teszi lehetővé továbbra sem azt, hogy a kezelő elzálogosítsa az állami ingatlant.- Megszüntethető-e a kezelői jog?- Rendelkezik a törvény a kezelő jog megszüntetésének eseteiről, ezek a következők: megszűnik a kezelői jog, ha a kezelő az ingatlan tulajdonjogát vagy kezelői jogát átruházza, hatósági határozat visszavonja. Rendelkezik a törvény arról is, hogy a kezelői jog visszavonása esetén mikor illeti meg, illetve mikor nem illeti meg kártalanítás a kezelőt. Az eljáró hatóságként a köztársasági megbízottat hatalmazza fel. A köztársasági megbízott határozata ellen jogorvoslatnak közigazgatási úton nem enged helyet, jogszabálysértési ügyként a bíróságtól lehet kérni a jogorvoslatot. Mauthner A fornádiak az önállóságra szavaztak Fornád-, Kecsege- és Csollányos-puszta választópolgárai a vasárnapi népszavazáson úgy döntöttek, a továbbiakban önálló településen szeretnének élni. A 328 szavazásra jogosultból vasárnap 188-an jelentek meg az urnánál, és 120-an voksoltak a Tamásitól való elszakadás mellett. A következő lépésben a tamási képviselőtestület - amelyet a népszavazás eredménye kötelez - hoz döntést arról, hogy a Belügyminisztériumon keresztül kezdeményezi a köztársasági elnöknél az önálló községalakítást. A fornádiaknak ehhez azonban bizonyítna- iuk kell, hogy biztosítani tudják a törvényben előírt kötelezettségeket az oktatás és egészségügy terén. Az önállóvá nyilvánításnak nincs határideje - talán hátráltaja a foylamatot az is, hogy a törvényhozásban van olyan vélemény is, amely szerint meg kellene húzni az önállóvá váló települések lakosságának alsó határát. Szalmonellahelyzet Ahogy az várható volt, csökkent az újabb szalmonella-pozitív esetek száma a szekszárdi csecsemőotthonban. Három újabb gyermek székletében és négy felnőttében mutatták ki a baktériumokat. Ezzel hatvankettőre emelkedett a pozitívak száma. A szekszárdi kórház fertőző osztályán meghalt egy tizennégy hónapos kislány, a csecsemőotthon lakója. Dr. Szabó Péter az otthon igazgatója elmondta, hogy a fogyatékos gyermek születése óta légzési nehézségekkel küszködött és kezdettől fogva szondával táplálták. Igaz ugyan, hogy a gyermek szalmonellapozi- tív volt, de a halála nem hozható összefüggésbe a fertőzéssel - mondotta az igazgató, amelyet a szekszárdi kórház fertőző osztályának vezetője, dr. Ternák Gábor is megerősített. Mint az osztályvezető főorvos elmondotta, a halál oka keringési és légzési elégtelenség volt. Dr. Ternák Gábortól tudjuk, osztályára három gyermek került, akiknek magas lázuk és hasmenésük volt, valamint hányásra is panaszkodtak. Keddre lesznek eredmények arról, mi okozhatta megbetegedésüket. Korábban mindhárman a szekszárdi strandon fürödtek. (Ezzel persze nem állítjuk, hogy fertőzött lenne a strand vize. A hír vételekor az mindenesetre az ÁNTSZ rendkívüli mintavételt rendelt el a strandon. A Szerk.) Mint a szolgálat munkatársától, dr. Kiss Máriától megtudtuk a hét végén a városban és környékén működő orvosok nyolcvankét hasmenéses megbetegedést jelentettek. Az esetek közül kettőt hoztak összefüggésbe a strandon való fürdéssel. A meteorológusok további hőséget jósolnak. A kánikula pedig igencsak kedvez a fertőzések terjedésének. Ezért megkértük dr. Kiss Máriát, foglalja össze, mire kell ügyelnünk ilyenkor: — Csak ellenőrzött vizekre menjünk fürdeni. A legjobbak persze a vízforgatóval rendelkező helyek, ám ez nincs mindenütt. Nemcsak az üzemeltető dolga, hanem a strandolóké is a tisztasági előírások betartása. A vendég, mielőtt vízbe megy, zuhanyozzon, csak egészségesen menjen fürödni, és természetesen semmiféle ürülékét ne engedje a vízbe. A nagy melegben nem tanácsos a vízbe ugrani, a déli órákban a napon tartózkodni, különösen a gyerekeket óvnám ettől. A strandolok élelmet is visznek magukkal, nekik ajánlom, hogy romló ételeket ne tegyenek a táskába, használjanak hűtőtáskát. Tanácsos otthon is ellenőrizni a hűtőszekrényt: jól működik-e, mert a nagy melegben meglepetés érhet bennünket. Óvatosan kell ilyenkor bánni a tojásból készült ételekkel, a tésztafélékkel, a tejjel és a tejtermékekkel, a felbontott konzervekkel. Fontos a kézmosás: szappannal és meleg vízzel naponta többször, nemcsak étkezés előtt és WC-használat után. Hangyái A bíróság nem nevet HÍREK A MEGYÉBŐL Csatornázás Pakson A paksi önkormányzat műszaki osztálya közli, hogy a Kereszt utcát ivóvízfel- töltő-vezeték és csatornaépítési munkálatok miatt lezárják. A forgalom terelő útvonalon történik. A munkálatok várhatóan augusztus elején kezdődnek és a tervek szerint szeptember 15-ig tartanak majd. A kivitelezést az Architektúra Bt. végzi, amely az érintett lakosság szíves megértését kéri. Reitchershofenben jártak Nagyszerű négy napot töltöttek el a németországi Reitchershofenben Paks város önkormányzatának, valamint a település lakóinak képviselői. A bajor község öt esztendeje testvértelepülése Paksnak. A magyar küldöttség a Paarfest ünnepen vett részt, mely a német község folyójárói elnevezett fesztivált taKarja. Július 21-én érkeztek meg a paksiak. Felülmúlhatatlan vendéglátásban részesültek. A paksi delegáció vezetője dr. Blazsek Balázs, jegyző volt. Az úton részt vettek még a városi vöröskeresztes szervezettől és húsz paksi polgár, akiket sorsolással választottak ki. A fesztiválon való részvétel mellett városnézés, felső-ba- jorországi kirándulás, valamint egy rövid hajóút is szerepelt a programban. A paksiak egy ritkaságszámba menő versenyen is jelen lehettek: ez pedig a sólyomröp- tetés. Utcabálra készülődnek Nagydorogon A korábbi évhez hasonlóan utcabált rendeznek Nagydorogon. Bár az efajta rendezvénynek nincs nagy múltja a településen, tavaly osztatlan sikert aratott az esemény. Augusztus 6-án a Jókai utca lakói adnak otthont a jellegzetes utcabáli eseményeknek. Természetesen a falu minden lakóját szívesen várják, belépőt fizetni kell. Az utca két végét lezárják és étellel, itallal várják a vendégeket. A Széchenyi utcában a következő szombaton, azaz augusztus 12-én tartják az oldott hangulatú utcabált. Százharminc millió Paks szépüléséért Paks Város Önkormányzata és a Paksi Atomerőmű Rt. között 1994 júniusában született egy megállapodás, mely szerint az erőmű 130 millió forintot utal át az önkormányzat részére. Ezt az ösz- szeget - a külön megállapodás szerint - az önkormányzat a városban folyó rekonstrukciós munkákra használhatja fel. Ilyen például az orvosi rendelő, valamint a múzeum épületének munkálatai. Eddig a város kasszájába közel harminc mülió forint „jutott" el. A vártnál gyengébb terméseredmények Learattatott a gabona (Folytatás az 1. oldalról.) A többi gabonaféle termés- eredményéről is van már adata a hivatalnak. Rozsból körülbelül 1400 hektáron 3,608 tonna/hektár (t/ha), tri- tikáléből 500 hektáron 4,927 t/ha, tavaszi árpából mintegy 5500 hektáron 3,838 t/ha, míg zabból ezer hektáron 3,078 t/ha termett átlagosan Tolna megyében. Dr. Vida György a rekordhőséggel kapcsolatban elmondta, hogy az természetesen igencsak megviseli az őszi betakarítású növényeket. Még az üde fekvésű termőterületeken is furulyázik a kukorica, a homokosabb vidékeken pedig már komolyabban károsodott a növény. A cukorrépával is hasonló a helyzet. A napraforgó levelei lógnak. A rek- kenő meleget szerencsére a növényi kórokozók sem bírják, így például a napraforgó - amúgy jó egészségnek örvend. A szakember elmondta, hogy nagyon kellene a csapadék a magyak kiteléséhez. A legnagyobb gond azonban nem az, hogy a talaj nem tartalmaz elég vizet, hanem hogy az iszonyú hőségben a levegőnek szinte nincs páratartalma, most tehát a légköri aszály a legveszélyesebb ellenség. Vida György szerint ha másfél héten belül nem jön egy áztató - és enyhet hozó - esőzés, akkor igen komoly károk keletkeznek a növényi kultúrákban. sk