Tolnai Népújság, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-21 / 170. szám
2 KÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. július 21., csütörtök Újabb áldozatok Argentínában Kérdőjelek Savanyú uborkaszezon? Lassan forogtak az elmúlt hetekben a kormányzati gépezet kerekei. A rutinügyek intézése lelassult, érdemi döntések nem születtek, hiszen a régi kormány már nem, az új még nem működött. Az új vezetés megalakulását, a személyi kérdések eldöntését kisérő találgatások, kétségek és remények közben szinte észre sem vettük, hogy megérkezett, s nagyrészt már le is zárult az uborka- szezon. Száz nap helyett száz perc? A Horn-kormány jóe- lőre tudatta, hogy nem kéri ki az új adminisztrációk hagyományos jussát, a 100 napos türelmi időt. Bölcsen tette, mert úgysem kapta volna meg. Az ország állapota, a sürgős teendők sokasága egyszerűen nem tűr sziesztázó kabinetet, szemlélődő vezetőket. Rossz kezdet - fél balsiker? Senkit nem érhetett tehát váratlanul, hogy a belpolitikai rakétákat be kellett gyújtani és a koalíció máris nekifeszült a felgyülemlett feladat-halmaznak. A sietség persze nem kedvezett a körültekintő megfontoltságnak. Kormányzati bakikból és melléfogásokból - a polgármesteri jogállás erőltetett megváltoztatásától a média-kinevezések koraszülött aláírásáig - máris kisebb kollekció kerekedett ki. De ebből csak szándékolt sö- tétenlátással lehet a visszarendeződés, a jogrend felbomlásának, a demokrácia végnapjainak veszélyét kiolvasni. A „savanyú-uborkaszezon" még hátravan? A Horn-kormány iránti bizalom igazi próbatétele, a gyógyszer-, a hús, az energiaárak emelése, a pótköltségvetés benyújtása most következik. így hát mégis szükség lesz több száz napos türelmi időre. Az elkerülhetetlen, keserves intézkedések elviselésére. Bajnok Zsolt Ferenczy Europress Keleti György Pozsonyba utazik PANORAMA Lezuhant egy repülőgép Huszonegyen vesztették életüket kedden, amikor az Alas panamai légitársaság repülőgépe a heves esőzés közepette a kelet-panamai Colon tartományban lezuhant. A balesetnek nem volt túlélője. A Panamavárosba tartó repülőgép fedélzetén főleg üzletemberek utaztak. Leomlott a vályogmecset Kilencen meghaltak, húszán pedig megsebesültek, amikor a Nílus-parti Omdurmanban, Kartúmmal átellenben leomlott egy mecset egyik része. A szerencsétlenség valószínűleg az épület nem megfelelő kialakítása miatt következett be, a kedd délutáni istentisztelet alatt. Az esetről tudósító tévéfelvétel szerint a mecset részben vályogból épült. Szudánban annyira drága a cement, hogy sok ház építésekor alig, vagy egyáltalán nem használják. Meggazdagodott az árverésen Száznyolcvanezer dollárral gazdagabban távozott Londonból Rufina Philby, minden idők leghíresebb brit kettősügynökének özvegye, mint ahogy jött. A Sotheby's árverési cég az özvegy megbízásából kedden értékesítette Kim Philby, a leleplezés elől 1963-ban Moszkvába szökött brit Intelligence Service-ügynök személyes tárgyait. Kim Philby a harmincas évek közepén szegődött a szovjet hírszerzés szolgálatába. Az árverésen kalapács alá kerültek Philby szovjet kitüntetései, a KGB-től kapott emlékplakettjei, szovjet hírszerzőknek készített tankönyve és levelezése. Magyar filmhét Rómában Szabó Ildikó „Gyermekgyilkosságok" című filmjének bemutatásával magyar filmhét kezdődött kedden este az olasz fővárosban, a „Római Nyár" elnevezésű kulturális fesztivál filmszemléjének keretében. A filmhét „A magyar film naplója" elnevezést kapta, s egy évtized filmművészetét mutatja be. Harmincnégyre emelkedett az Argentínai Zsidó Egyesület Buenos Aires-i székháza ellen hétfőn elkövetett merénylet halálos áldozatainak száma - közölte kedd éjszaka Ruben Beraja, az argentínai izraelita szövetség elnöke. Kedd éjszaka a mentők tovább kutattak a romok alatt az eltűnteket keresve. Roberto Pelusso, a polgármesteri hivatal egészségügyi titkára szerint kevés remény van arra, hogy újabb túlélőkre lelnek, mivel már nem hallatszanak emberi hangok a romok alatt - jelentette az AFP. Carlos Menem elnök bejelentette, hogy azonnali hatállyal biztonsági és közösségvédelmi szuperminisztérium létrehozását rendelte el. A merénylet miatt lemondott tisztségéből Hugo Franco Csaknem száz román állampolgár kísérelt meg tiltott határátlépést Szlovéniába a szentgotthárdi határőr-kirendeltség körzetében - mondta tegnap Oláh Attila őrnagy, a Zalaegerszegi Határőr-Igazgatóság szóvivője. Az eset még vasárnap virradóra történt, amikor is a hivatásos járőrnek a Vas megyei Felsőszölnök térségében feltűnt egy mikrobusz konvoj, belga, francia és román rendszámokkal. Az ellenőrzésnél Kim Dzsong lit mutatták be a néhai Kim ír Szén utódaként a július 8-án elhunyt északkoreai vezető emlékére szerda reggel Phenjan központjában tartott ünnepségen. A nagygyűlést megnyitó beszédében Kim Jong Nam külügyminiszter bejelentette: a „Nagy Vezér" fia lép apja örökébe, Kim ír Szén kívánságának megfelelően - jelentette a Reuter. Szerdán nagyszabású gyászünnepséget rendeztek Phenjanban, tízezrek részvételével. Az előzetes várakozásokkal ellentétben Kim Dzsong II, az utód nem mondott beszédet. Helyette Kim Jong Nam miniszterelnök-hebelügyminiszter-helyettes. A chilei rendőrség állítólag hetekkel ezelőtt tudott egy zsidó intézmény ellen készülő támadásról, de ezekről nem tájékoztatta a felsőbb vezetést - közölték santiagói rendőrségi források. Nelson Mery rendőrfőnök már hétfőn kijelentette: hírszerző forrásokból három héttel ezelőtt szereztek tudomást a „valahol Dél- Amerikában" készülő pokolgépes merényletről. Mery kijelentései eljutottak Argentínába is, és meglehetősen nagy visszhangot váltottak, ki a szomszédos országban. Carlos Figueroa chilei külügyminiszter ugyanakkor elhatárolódó nyilatkozatot tett, kijelentve: neki semmi ilyesmiről nem volt tudomása, mert ha lett volna, feltétlenül tájékoztatja az argentin hatóságokat. kiderült: a hat gépkocsiban 73 román állampolgárságú felnőtt és 23 gyermek utazott, s mindössze 40 személynek volt útlevele. A főként rokonokból álló társaság tagjai közt volt 3 hónapos csecsemő, 70 éves öregember, amputált lábú beteg. A buszok átvizsgálása során előkerült mintegy 13 ezer német márka is. A Temesvár környékéről verbuválódott csoportot tiltott határátlépés kísérlete miatt előállították. lyettes méltatta a nagy vezér érdemeit, ezek közül is kiemelve a vezetés utódlása kérdésének megoldását. Hangsúlyozta, hogy a „nép jövője és sorsa Kim Dzsong II kezében van" és az ő követésére szólította föl az országot. A koreai Munkapárt, a hadsereg és a mezőgazdaság képviselői is beszédet mondtak, Kim Dzsong lit „új vezetőként", a „nagy utódként" említve. A nagygyűlés után délben az egész országban háromperces néma gyásszal adóztak az országalapító vezető, a közel ötven éven át uralkodó Kim ír Szén emlékének, megszólaltak a gyárak, Hajó a PA Rt. mellett (Folytatás az 1. oldalról.) A beruházás egyébként nemzetközi szinten is hasznot hozó kezdeményezés, hiszen itt a nukleáris iparban tevékenykedő külföldi szakemberek betanítása is lehetővé válik. Ugyancsak a Paksi Atomerőműből származik az az információ, mely a nemrég történt üzemzavarra vonatkozik. Mint kiderült, két mechanikusan üzemképes szivattyúból az egyik nem abból a bórtar- tályból szívott bőrt, amelyikből eredetileg kellett volna. Rutinjellegű reteszelési probléma lépett fel, az ok még nem teljesen ismert, elképzelhető, hogy egy „eltévedt" elektronikus jel keverte meg a szivattyúkat. -száMitterrand gyógyulófélben Bonyodalmaktól mentes Francois Mitterrand francia köztársasági elnök gyógyulása: orvosai kedden közölték, hogy az előző nap végrehajtott prosztata-műtét után „az operációs következmények abszolút tökéletesek". Mitterrand egyébként pihenéssel töltötte a napot. A kórház elhagyására valószínűleg a hét végén kerülhet sor. vasutak, hajók kürtjei. A szerdai események és a keddi temetési szertartás protokoll- listái alapján arra következtetnek a megfigyelők, hogy mind a katonai vezetés, mind Kim Dzsong II családtagjai felsorakoztak a új vezető mögé. A dél-koreai hírügynökség a keddi temetési körmenettel kapcsolatban szöuli kormánykörökre hivatkozva azt írja, hogy az a fekete koporsó, amiben Kim ír Szén holttestének kellett volna lennie, üres volt. A ceremónia idején állítólag Kim ír Szent ugyanabban az üvegkoporsóban őrizték, amelyben felravatalozták az elnöki palotában. Az órákig tartó temetési menettel, illetve a nagy hőséggel magyarázta a kormányképviselő, miért tisztelgett a nép üres koporsó előtt a szertartáson. Szombaton Pozsonyba utazik Keleti György honvédelmi miniszter, hogy találkozzon szlovák kollégájával, Pavol Kanis védelmi miniszterrel. A HM-től kapott információ szerint a magyar honvédelmi miniszter kezdeményezésére létrejövő találkozón a személyes kapcsolatfelvételen túl napirendre kerül a kétoldalú katonai kapcsolatok áttekintése is. | MOFA | MOHÁCSI FAROSTLEMEZGYÁR Rt. Mohács, Budapesti országút Tel.: 69/311-922, Fax: 69/322-742 Faro»tiemeseinket ajánljuk: ÉPÍTKEZÉSHEZ BÚTOR- KIÁLLÍTÁSI kéSZÚÉSHK S^NDÉPmÉSHEZ BELSŐTÉR BURKOLÁSHOZ BARKÁCSOLÁSHOZ CSOMAGOLÁSHOZ Július 15 - augusztus 15-ig farostlemezeinket márkakereskedSInk 20 %-os engedménnyel forgalmazzák! FAVÁLL Kft. 7020 Dunafűldvár, Felsőfok U. 9. Tel.:(75) 343-644 KérlOk őrizze meg számláiét, mert augusztus 16-án MOFA-NAP SORSOLÁS! A kisorsolt napon mlndon márkakeroskodOnél, a vásárlók kOzOl - ogy szoroncsés - visszanyeri a számlán szarapie tollas vételárat. /Az augusztus 22-1 számban kOzOllűk a sorsolás orsdmányáU VEVŐINK ELÉGEDETTSÉGE - MUNKÁNK SIKEBEI Száz román hat mikrobuszban Kim Dzsong II Kim ír Szén utóda Szibériai napló IV. Nyet, szpasziba! Nyírfaliget Platonov igazgatóval és feleségével, Natasával délben találkozunk. Meghívtak bennünket a „dácsájukba", ami nincs messze a várostól. Valószínűleg itt is a gyáré a nagy telep, ami körülbelül száz Nyaralótelep négyszögölnyi parcellákra van felosztva. A kis kertben azonban mindenféle zöldségből van tíz-tizenöt tő, üvegházi paprika, uborka, paradicsom, körte- és almafák. A telken szauna is van, a férfiak be is vetik magukat. Szerjózsa a sofőr és mindenes aprítja a fát, hordja be a vizes sört a kövek locsolására, én ülök a kertben és nézelődöm. A telep, ahol a ház áll, rettentő zsúfolt. Egymás he- gyén-hátán az épületek, aprócska kertek, mindenféle tákolmányokkal. Vannak persze szebbek is, emeletesek, fafaragásokkal, díszítésekkel. Ma elég meleg van, húsz fok körül. A szaunából vad csapkodások zaja hallik, nyírfaágakkal verdesik magukat. A „célszerszámot" mi magunk előzőleg az erdőben szedtünk. Nemsokára megint enni kell, mert hát visszautasítani a végletekig nem szabad. Már így is a fejünkre olvasták, hogy milyen keveset eszünk, mindenre csak azt válaszoljuk, hogy nyet, szpasziba. Szerintük ez valami új fajta magyar szlogen. Éjfél van. Újra a gépen ülök, fél órája repülünk. A nyaralóból hazamentünk összecsomagolni, utána monumentális vacsora következett és hosszan tartó búcsúzkodás. Az étterem „legénysége" hatalmas rózsacsokorral rohant utánam a folyosón, az előző napi bankettről maradt ott, most már az enyém. Még ha egy kicsit hervadtak is, nagyon örülök neki, mert ha meg nem is értettem világosan, mit mondtak, tudom, hogy jószívvel búcsúztak tőlünk. A gép két órát késett, a váró éttermében újra előkerült a Smirnoff vodka, remélem, a búcsú-kortyokat ittuk meg. Az út három órás lesz, rettenetes hideg van, most kezd lemenni a nap, egyetlen csillag van csak az égen. Mire Grúzia fővárosába, Tbiliszibe érünk, beesteledik. Viszlát Oroszország! (Folytatása következik.) Kép és szöveg: Ótós Réka Az Axel Springer-Magyarorezág Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készüli a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480 Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Lis2t F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesftőknél, posta- utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postaköltséggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket szíveskedjék a kiadóhoz, a 74/316-211-es telefonszámon bejelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028