Tolnai Népújság, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-02 / 154. szám
EJTŐERNYŐS TANONCOK ÖCSÉNYBEN (9. oldal) 1994. JÚLIUS 2. SZOMBAT ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 154. SZÁM Kötelező volt mindenkinek valami pöttyös holmit magára vennie, a,,lányok” előszedték a 10-20 éves pöttyös ruhát. Örökifjú paksi nyugdíjasok című írásunk a 10. oldalon olvasható. Négyes ikrek születtek Négyes ikreknek adott életet a 23 éves Lénerné Zelena Anita kazincbarcikai lakos pénteken a SOTE í. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján - tájékoztatta az MTI-t a császármetszést végző Papp Zoltán professzor, a klinika igazgatója. Gábor 1790, Ádám 1800, Dániel 1770 és Dalma 1710 grammal született. Az édesanya és az újszülöttek jól vannak. Botos Katalin lemondott Botos Katalin, az Állami Bankfelügyelet elnöke benyújtotta lemondását a kormányfőnek. Botos Katalin közölte: azért nyújtotta be lemondását, mert a jövendő kabinet tudomása szerint ragaszkodik az új elnök megválasztásához. Az új kormány pénzügyminiszter-jelöltje a bankfelügyeletet felügyelő miniszteren - a jelenlegi ügyvezető kormány pénzügyminiszterén - keresztül tájékoztatta Botos Katalint arról, hogy a bankfelügyelet elnöki tisztét politikai állásnak tekinti. A bankfelügyelet leköszönő elnöke nem rendelkezik információkkal arról, hogy ki tölti be majd a tisztét a jövőben. Botos Katalin szakmai tapasztalatait a tudományos és oktató munkában kívánja hasznosítani. Dombon, fizető strand Tilos fürödni! A Fadd-Dombori fizető strandon további intézkedésig járványveszély miatt a fürdés tilos! Dr. Sudár Géza városi tiszti főorvos (Domboriról szóló írásunk a 9. oldalon olvasható.) Halpusztulás A Kis-Balaton Il-es tározójában a hét elején történt dé- vérkeszeg pusztulás után újabb veszélyhelyzet állt elő. A Zala folyónak a Kis-Balato- nig tartó 10 kilométeres alsó szakaszán az alacsony vízszint és az oxigénhiány miatt jelentős halpusztulás kezdődött a hét második felében. Tanárok a KSZE telepén Mint ismeretes, a KSZE agronómiái fejlesztéseihez kísérleti telepet hozott létre a 6-os főút mellett, a szedresi leágazásnál. Kísérleteiket a palánki mezőgazdasági szakközépiskolával együttműködve végzik. S hogy a kapcsolat a nyári tanítási szünetben se szakadjon meg, tegnap meghívták a pedagógusokat a KSZÉ-sek a helyszínre, tájékoztatván őket a legfrissebb eredményekről, technikai megoldásokról. A szakmai nap házigazdája dr. Csibor István fejlesztési igazgató volt. Az aratás előtti „szétnézésre" több mint harminc tanár ment el. Fotó: Gottvald RAJT A XX. FIAT GEMENCI NAGYDIJON. Pénteken kilenc nemzet 114 versenyzője részvételével megkezdődött Szekszárdon a jubileumi országúti kerékpáros viadal háromnapos, ötszakaszos küzdelemsorozata. Az első napon frankfurti és dubnicai siker született. (Folytatás a 6. oldalon.) Fotó: Ótós Réka RÖVIDEN Az igazgató szakmai elképzelései között szerepel a stresszmentes környezet kialakítása. (2 oldal.) A műsor elhangzását követően dr. Deák György, az intézmény orvos-igazgatója 94 kórházi dolgozónak adott át jubileumi jutalmat. (3. oldal.) Áremelésre egyébként a belátható közeljövőben sem készülünk. (3. oldal.) Huszonnegyedikén este, mikor fellobbant a tábortűz már kb. 100-120 ember gyűlt össze a tolnai Művelődési Ház udvarán. (4. oldal.) Szigorodik az ellenőrzés A jogsértésekkel szembeni hatékonyabb fellépés érdekében kétoldalú együttműködési megállapodásokat kötött a közelmúltban az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) az Országos Rendőr-főkapitánysággal, illetve a Munkaügyi Minisztériummal - tájékoztatott pénteki közleményében az ONYF. „Zöld” hűtők Már csak freon-mentes hűtő- és fagyasztószekrényeket készítenek péntektől a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár Kft.-nél. Noha Magyar- országon 1994 elejétől tiltja jogszabály az ózonkárosító anyagok és technológiák alkalmazását, a svéd Electrolux transznacionális cég tulajdonába tartozó társaság ennek betartására félév haladékot kapott. A halasztás oka, hogy az év közepére fejeződtek be a környezetvédelmi programhoz is illő beruházások. A közlemény rámutat: a munkavállalók társadalombiztosítási bejelentésében tapasztalható munkáltatói mulasztások, az illegális foglalkoztatás és a járulékok megfizetésére vonatkozó szabályok be nem tartása miatt egyre inkább szükség van a jogsértések és azok okainak feltárása, valamint a törvényes szankcionálásra. A megállapodásokban ezért a társadalombiztosítási, a munkaerőpiaci ellenőrzési szervezetek és a rendőri szervek vállalták a folyamatos információ- és tapasztalatcserét és az esetenkénti egyeztetett ellenőrzést. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság emellett megerősíti a területi nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek ellenőrzési egységeit. Az elkövetkezendő időben pedig - egy részletes ütemterv alapján - gyakrabban végeznek majd ellenőrzéseket Budapesten és néhány megyében, így például Somogybán, Borsodban és Békésben. Ismét jönnek a törökök Több magyar határállomáson is csúcsforgalom lesz a hét végén, miután június 30-ától Németországban négy tartományban is egyidőben kezdődtek meg a szabadságolások. Krisán Attila ezredes, a határőrség szóvivője elmondta, hogy már péntek délelőtt Hegyeshalomnál óránként 400-500, Rajkánál pedig 200 személygépkocsi lépett be török vendégmunkásokkal. Jelentősebb várakozás azonban egyik határállomáson sem alakult ki, mert 3-4 sávon is fogadják az átutazókat, akiknek nagy többsége már előre kiváltotta tranzit vízumát. A kilépésnél azonban már péntek délelőtt egy-két órás volt a várakozás Nagylaknál, Gyulánál és Ártándnál. Arra kell számítani, hogy szombatra ennél jóval hosszabb várakozási idők is kialakulhatnak. Ezért a polgári védelem, a Vöröskereszt képviselői máris kitelepültek, hogy megköny- nyítsék a várakozást, a nagy hőségben gondoskodjanak többek között ivóvízről, illetve szükség esetén orvosi ellátásról. A szerb határszakaszon Tompánál, Röszkénél és Hercegszántónál péntek délelőtt 2-3 órás várakozás volt a kilépésnél, amit viszont a szokásos „benzinturizmus" okozott. Karcsúsítás az Ikarusnál Racionalizálási programja és az ez évi üzleti tervben megfogalmazottak keretében újabb ötszázkilencven fővel csökkenti létszámát a következő hónapokban az Ikarus Rt. Főleg az adminisztratív, illetve a kisegítő-kiszolgáló munkakörben foglalkoztatott dolgozótól válnak meg - közölte Bécsy László, az Ikarus általános vezérigazgató-helyettese. Hozzátette, hogy a leépítést, annak elveit, illetve a munkaadókat és a munka- vállalókat képviselő vállalati foglalkoztatási bizottság már tudomásul vette, és megállapodás született a járandóságok mértékében is. Az elbocsátások ütemezésére az rt. pénzügyi helyzetének tükrében kerül sor, hiszen a kollektív szerződés szerint a végkielégítés a törvényben rögzítettnél magasabb. A létszámcsökkentés során a részvénytársaság központjából hetven, a budapesti gyárból százhúsz, a székesfehérvári gyárból - ahol több Tolna megyei is dolgozik, illetve vállal bedolgozást -, pedig összesen háromszáz embernek mondanak fel. A karcsúsításra azért van szükség, mert a vállalat termelése, az ez évre tervezett kétezerötszáz busz gyártása nem indokolja a jelenlegi mértékű foglalkoztatást. A NAP HÍREIBŐL Welsi vásár Az idén a magyar vállalatok már 15 millió schilling értékű mezőgazdasági gépet exportáltak Ausztriába. A mező- gazdasági áruk iránt van kereslet nyugati szomszédunknál. Éppen ezért sok cég jelentkezett az ausztriai Wels- ben augusztus 27. és szeptember 4. között megrendezésre kerülő nemzetközi mezőgazdasági vásárra. Több Kőbányai sör Dinamikusan fejleszti Magyarország legnagyobb és patinás sörgyárát, a kőbányait új tulajdonosa, a dél-afrikai SÁB cég, amelyet tavaly vásárolt meg az Állami Vagyonügynökségtől. A magyar sörtermelés átlagosan évente hozzávetőlegesen 7,8 millió hektoliter. Ennek körülbelül egyharmadát, 2,6-2,7 millió hektolitert a Kőbányai Sörgyár állítja elő. Katolikus napközi Kolping-napközi nyílik július 4-én, hétfőn Békéscsabán, az egyhónapos nyári napközi otthonba eddig majdnem száz óvodás és általános iskolás kisdiák jelentkezett. A nemzetközi Kolping Egyesület tagszervezeteként működő békéscsabai Kol- ping-család a belvárosi római katolikus plébániával és a hitoktatókkal közösen szervezi a nyári keresztény napközi otthont, amely tavaly már sikert aratott. Koreai képzőművészek Távol-keleti kortárs alkotók mutatkoznak be péntektől a magyar képzőművészet egyik fellegvárában. A koreai festőművészek - öt hölgy és négy férfi - munkáiból a Szentendrei Képtárban nyílik tárlat. A festmények július 17-éig tekinthetők meg. Benczúr-kerti koncertek Az opera, a szimfonikus muzsika, a dzsessz, a rock and roll, a ragtime kedvelőinek kellemes nyáresti szórakozást ígér a Benczúr-kert ez évi programsorozata. A Magyar Szimfonikus Zenekar július 7-én koncertezik a Postás Művelődési Központ szabadtéri színpadán, s ezt több program követi. Gyermekfilmszemle A Televíziós Gyermekműsorok Cimbora Szemléjét július 11-16. között rendezik meg Balatonalmádiban. A Magyar Televízió Gyermek és Ifjúsági Műsorok Stúdiójának zenés, irodalmi, ifjúsági műsorait nemzetközi zsűri értékeli. Az Európa különböző országaiból érkezett gyerekek pedig az idei Prix Jeunesse gyerekfilmfesztivál alkotásait díjazzák. Milyen idő várható? Nagyon meleg volt az elmúlt napokban, de az abszolút rekordtól, az 1950 július 5-én Pécsett mért 41,3 foktól még távol volt a csúcshőmérséklet. Meleg lesz az előttünk álló hét is, annyira azonban nem, hogy újabb rekord szülessen. A hét végén sok napsütésre, 30-32 fokos csúcshőmérsékletre számítunk. A jövő hét elején-közepén kissé nedvesebb légtömegek érkeznek fölénk, valószínűleg lesznek tehát elszórtan záporok, zivatarok. A nappali felmelegedés egy-két fokkal tovább erősödik, 32-34 fok körül várható. Orvosmeteorológia Az elmúlt héten szervezetünket igencsak megviselő fülledt, kánikulai időjárás után kissé fellélegezhetünk. Az érkező gyenge frontok a hőséget csak kissé mérsékelik, de mivel jelentős fronthatást nem okoznak, így szervezetünknek már ez is jelentős könnyebbséget jelent. Élettani szempontból különösen az allergiás, asztmás betegeknek okoz majd gondot a csendes, száraz, meleg időben a parlagfű és a csalán pollen-koncentrációjának magas szintje. Az elmúlt hét időjárásának hatására országunk felett csökken a magaslégkör ózontartalma. Ezért a déli órákban tanácsos kerülni a közvetlen napsütést. FEB